Bányász emlékek


Bányászima

Fölséges Isten! Mennynek és Földnek Ura, ki a világot bölcs szíved szerint igazgatod, nagyságod dicsőítésére és szent neved segítségül hívására gyűltünk össze ez órában.

Hozzád emeljük fel könyörgésünk szavát, midőn nehéz munkánk végzésére szép napod világából a föld mélyébe, a sötétség birodalmába szállunk alá.

Ó hallgasd meg mi buzgó imáinkat, jó Istenünk, Atyánk! Végy körül bennünket gondviselő jóságoddal. Adj erőt és épséget karjainkba, nyújts bátorságot, ha csüggedünk, s hitet, ha félelem rettent bennünket.

Oltalmazz meg bennünket minden bajtól és veszélytől, viselj gondot otthon családunkra és gyermekeinkre, kiknek jólétéért fáradozunk, hogy munkánk végeztével újra láthassuk őket.

Minket pedig, kik oltalmadba és kegyelmedbe ajánljuk magunkat, vezérelj ó áldások Istene, és hallgasd meg buzgó könyörgésünket.

Ámen.


Tamási Ferenc

 UTOLSÓ MŰSZAK

Sűrű köd borult egy februári napra,
És ők leszálltak az utolsó műszakra.
A szén gyalu vájta a sötét gyémánt ortot,
Kicsiny fejlámpájuk halvány fényt szórt ott.

Egyszer csak megindult a gyilkos föld ottan,
És ők lent maradtak betemetve holtan.
Örökre megálltak a kérges bányász kezek
Kik e szép hazának termelték a szenet.

Jó szerencsét köszöntéssel búcsúzunk Tőletek,
Fájó szívünk mélyén őrizzük emléketek.
Veszélyes a bányász munkája,
Mondj érte egy imát, ha leszáll a bányába.





A nyugdíjas élete
Hosszú szolgálatnak nyugalom a vége,
amikor elértem, felnéztem az égre.
Hála az Istennek! végre megpihenek,

nem parancsol senki, a magam ura leszek.


Nem lesz nekem többé zsarnokom az óra,

nem pislogok félve a nagymutatóra.

Nem is számolgatom, hogy mikor üt és hányat,

nem kell már otthagynom a jó meleg ágyat.


Csak akkor kelek fel, amikor jólesik,

az egész házam népe a kívánságom lesi.

Etetnek, itatnak, vakargatják hátam,

ezt a boldog időt, jaj de nagyon vártam!


Most hogy benne vagyok, ezek a remények,

igen elapadtak, soványak, szegények.

Negyvenéves vággyal egy elmaradt fogalom,

de mindjárt elmondom, hogy milyen a nyugalom.


Amikor rám virradt az első nyugalomnak napja,

feleségem így szólt: hát hallja-e kend Apja!

És gyanúsan rám villogtatta a szemét,

jogosan igénylem a fele segítségét!


Elvégre ezt esküvel fogadta,

de hát, amíg szolgált nem volt foganatja.

Már egy kis segítség énrám is rám fér,

meglátja nem lesz sok, meg hát most már ráér.


Ezelőtt feleség, háziállat, gyermek,

mindnyájan nálamnál korábban felkeltek.

Most már négy órakor ágyamban nem férek,

azon a jogcímen, hogy most már ráérek.


Feleségem nem volt soha beteg eddig,

nem is panaszkodott, hogy tán gyengélkedik.

De most már elvégre, hogy nyugdíjba léptem,

naphosszat nyögdécsel, minden nyomon-lépten.


Már reggel fájlalja a vállát, a torkát,

és szagolgat napközben frissen reszelt tormát.

Annyi baj eléri, mire eljön az est,

suttogni tudja, csak hogy: jaj! Végem van rögvest!


Hát emiatt kell nekem korábban felkelni!

a piacra, henteshez és a tejboltba menni.

Emiatt vár énrám ezerféle dolog,

hogy néha a szemem karikára forog.


Hej! amikor még szolgálatban voltam,

a pipadohányom sem magam vásároltam.

De most már keservesen változott a szöveg:

„hiszen most már ráér, hát csinálja az öreg”!


Éjjel, ha a cica elnyávogja magát,

így szól az Anyukám: ehol-van a kabát.

Bocsásd ki öregem és várd is meg, te nem félsz,

utána majd pihenhetsz, hiszen most már ráérsz.


Ha pékhez, cipészhez vagy a boltba megyek,

ott is az áldozat biztosan én leszek.

Megfájdul a nyelvem olyan sokszor kérek,

de hát leintenek, hogy én már ráérek.


Ha meg leülhetek, jönnek az unokák,

szilaj, borzas fiúk, maszatos kislánykák.

Mind az én nyakamon ugrálnak szegények,

rángatnak, cibálnak és én tűröm, mert ráérek.


Én Istenem! Hát én mindenre ráérek,

tán én üljek azok helyett is kiket börtönre ítélnek?

Hol volt ez a sok baj idáig megbújva?

biztos arra vártak, hogy menjek nyugdíjba.


Mindennek meg van ám a maga nehéz vége,

no, majd ha meghalok, megpihenek végre.

Ám de álmot láttam, ami megmutatta,

hogy milyen boldogság vár ott fenn a nyugdíjasra.


A mennyország kapuja előtt áll a nagy sereg,

a fele mérgelődik, a fele meg kesereg.

Megkérdek egy bácsit, aki leghátul áll,

„mondja meg kérem, ez a sok nép itt mire vár”?


Azt mondja a bácsi: ez itt mind nyugdíjas,

pihenésre vágyó, kihasznált, foghíjas.

Van itt öcsém olyan ki már több száz éve

lődörög idekinn és vár a bemenésre.


Azért hát úgy kösd föl a nadrágod,

hogy nem most lesz, amikor az Urat meglátod.

Mert ha némelyik a kapuig el is ér,

hátrább! Kiállt rá Szent Péter, kend nyugdíjas, ráér.


Az erélyes hangon igen meglepődtem,

és a megdöbbenéstől, nyomban felébredtem.

Óh! Szegény nyugdíjas, mormoltam hörögve,

jól belecsöppentél a csöbörből vödörbe.


Hát ha a helyzet itt lenn is, ott fenn is ilyen tarthatatlan

most tán a kútba ugorjak nagy bánatomban?

Nem! Van még egy kiút, nem ugrom a kútba,

mert mégis a legjobb itt a nyugdíjas klubba.




Karbidlámpa

Kisgyónbányai buszforduló mögötte a "kastély"

Kisgyónbánya vasuti rendező, háttérben a fürdő, templom, iskola.

Balinkabánya irodaház

Balinkabánya műhelyek