Könyvek‎ > ‎

Két év – Egy kaposvári színész naplójából


Baán Tibor

 ÁLLÍTMÁNYKERESŐ

 Csernák Árpád: Két év

Egy kaposvári színész naplójából

 Hungarovox, 2011

 

 A magyar nyelvű színjátszás kezdetei óta, többek közt Déryné leveleiből is  tudjuk, hogy a vidék színházi élete nem kevés áldozatot követel a színésztől, a rendezőtől s mindazoktól, akiken egy előadás sikere áll vagy bukik. A helyzet 1946-ban, a háború után sem volt éppen rózsás. Pécsi Sándor például, aki közel egy évig miskolci színész volt, a következőket írta:  „Gyötrelmes, küzdelmes, halálosan fárasztó élet volt akkoriban a vidéki színészet, de minden további eredményemnek mégis ez az alapja…” Csernák Árpád, „ színész és író, a hajdani budai fiú, aki 1966-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán a legendás Várkonyi Zoltán-osztályban” (Kaiser László) harmincas éveinek közepén jár, mikor nem kevés élettapasztalat, színházi szerep után Kaposvárra szerződött, ahol Zsámbéki Gábor igazgató-rendező megmozdította az állóvizet. Izgalmas színházat álmodott Kaposvárra. Nem csoda, ha Csernák Árpád szívesen szerződött ide. Két év című műve (Egy kaposvári színész naplójából), mely Farkas Judit szellemi ösztönzését és szerkesztői alaposságát egyszerre dicséri, bepillantást enged életének két sorsdöntő évébe. A könyv első feljegyzésének dátuma 1977. augusztus 26. Egy olvasópróbán vagyunk. „Kaposvár, Csiky Gergely Színház. Próbaterem. Vörös és szürke drapériák, hideg és sötét lámpák, fekete asztalok, székek. Négy kicsi ablakon árad be az érett nyár fénye, melege”. A korabeli műsorfüzetből kiolvasható a szereposztás. Csehov Ivanovjának címszereplője Rajhona Ádám, Anna Petrovna,  a felesége, Pogány Judit,  Babakina: Csákányi Eszter, Koszih Dmitrij Nyikityics (a kártyás) Csernák Árpád… és folytatható a sor.  Az előadás nemcsak Kaposváron került színre, hanem többek közt Nagykanizsán, Budapesten, az Operettszínházban stb. kimeríti a színészt, aki gyökértelennek érzi magát, hiszen családja, felesége, a neves szobrászművész, Gera Katalin, akivel a főiskola utolsó éve óta jóban-rosszban együtt voltak és gyermekeik (Máté és Bálint) fényévekre tűnő távolságban Hódmező-vásárhelyen. Ez a körülmény a családcentrikus színészt, aki Debrecenbe szerződött, majd Szegeden és Békéscsabán is játszott, fokozottan érzékennyé tette a korszak szabadsághiányos állapotaira, ahol, mint ezt majd remek novelláiban fogja megírni, meggyötört, „mintha-lényekvergődnek a kiszolgáltatottság és tehetetlenség állapotában. Megörökít a napló egy beszélgetést (október közepéről) Pauer Gyula díszlettervezővel, akinek „tizenhárom éves fiát bevitték a rendőrségre és betegre verték, mert november 7-én néhány társával fölgyújtotta a piros papírzászlókat; hogy ki akarják rúgni az iskolából… A gyerek kezd zárkózott, megkeseredett ember lenni. Gyuszi malmot akar venni valahol Baranyában. Oda vágyik és azt reméli: egyszer abbahagyja a színházi munkát és odaköltözik. Ki így, ki úgy! Ki kell bírnunk.” Az idézet fontos lélektani vonatkozásokat tár az olvasó elé. A kallódást, mely a Kádár-kor hangtalan gyilkosaként követte áldozatait, akik megpróbáltak, mint Csernák Árpád is, megfelelni valamiféle hívásnak, de erőfeszítéseikkel és reményeikkel egyedül maradtak. Az egyedüllét és a tehetetlenség, mint valami lelki keszonbetegség kikezdi optimzmusát. „Kimerülök lassan a semmiben. Kihasználatlanul kóválygok a világban. Mindenáron átlagos figurát akarnak gyártani belőlem, s én – úgy látszik – hagyom.” A lelki jóga szerepét betöltő naplóba írt feljegyzés sokat elmond a színész állapotáról, aki – a naplófolyamból kiragadott két év tanúsága szerint – ezidőtájt válik eredeti íróvá. Mindezzel együtt lelkiállapota a „nem tudom meddig bírom” szélsőséges magánya és az embertelenül hosszú utazások („néha 14 óra utazás 12 óra együttlétért”) érezhetően kikezdik egészségét, dacára annak, hogy rendszeresen edzi magát, jógázik, megpróbál egészségesen élni, de nem menekülhet a lelkében dübörgő végszavaktól, sem  az írótól, aki érteni akarja a valóságot, ezért küzdelmet folytat a hiábavalóság  rémeivel. A távolságot a megvásárolt autó sem képes legyőzni, hiszen esős időben balesetet szenved. Kénytelen a szembejövő jármű elől az árokba hajtani. A kocsi alaposan összetörik, ő maga pedig a bajai kórházba kerül kivizsgálásra. (November 22.) Szerencsére nincs nagyobb baj. A kórházat saját felelősségére elhagyja. A premieren már Kaposváron van. (November 24.) Csernák szereptanulási módszere, hogy szövegét lemásolja, arra enged következtetni, hogy a figurát előbb belülről ragadja meg és csak ezután foglalkozik a szereplő külső adottságaival. Vagyis több lépésben kerül közelebb, példának okáért a Képzelt beteg Béralde-jának megformálásához. Ezzel kapcsolatban érdekes adalék a napló által idézett visszajelzés (Színház, 1978. június –  Mihályi ), ahol a következőket olvashatjuk: „Különös őrültként értelmezi Csernák Árpád a rezonőr Béralde szerepét. Furcsa, démoni figurát játszik, a közjátékok titokzatos szervezőjét, s így némileg előkészíti az orvossá avatás játékának váratlanul ördögivé, démonivá forduló jellegét.” A sikeresen megformált szerep bepillantást enged a korszak abszurditásába. Február 19-én a színészt a siófoki tájelőadásról a helyi kórházba szállítják. „Zsámbéki azt üzente Jenővel (Kiss Jenő színművésszel), ne búsuljak, ne hagyjam el magam! Igen; erre kéne nagyon vigyáznom, nem szabad elhagynom magam. Sok a héja és a sakál és a hiéna… Akárhova nézek: elrontott, szerencsétlen, értelmetlen életek és (így) értelmetlen halálok. Egyáltalán; lehet a halál értelmes? Nem! Csak az élet… Örülni a fénynek, a melegnek, a vidám és egészséges gyermekek játékának."

   Az eddigi idézetekből  minden további  nélkül kiderül, hogy a színészi létezés  fokozott idegi megterheléssel jár. Ugyanakkor az egészséges életösztönt felvillanyozó találkozások – a családdal, a barátokkal is (Dr. Oláh Andor orvos, természetgyógyász íróval és családjával stb., illetve a reményt tápláló beszélgetések országosan ismert rendezőkkel, színészekkel, hitet ébresztő levelek Veress Miklós költőtől Balczó András öttusázóig, nem beszélve a lelki jóga szerepét betöltő, ugyancsak a naplóba másolt életbölcsességekről, olvasmányemlékekről Lao-ce-től Kierkegaardig és Senecától Voltaire-ig fontos ellenmérgei a kísértő ürességnek.  Felcsillan a remény (1979. január 4.), hogy sikerül a családot Kaposvárra költöztetni s ezzel egy fájdalmasan hosszú, évtizedes vergődés érhet véget. A színész élete ugyanis csupa ideiglenesség, hiszen csak egy-egy évadra szerződik. Mire megszokna, olyan változások történnek, melyek fölégetik a korábbi reményeket. A vidéki színész ugyanis nem válogathat a színházak közt, mint fővárosi társa. A vidék apróbb-nagyobb városai jó ha egy-egy színházat el tudnak tartani. S az is igaz, hogy a vidéki színésznek mindent el kell játszania. Ez természetesen Csernák Árpádra is igaz. Akkor is, ha színészi hitvallása szerint Grotowskival ért egyet, miszerint a „a színház provokáció! Gondolkodásra, érzelmekre kell provokálni.” A napló tanúsága szerint, a teljesség igénye nélkül, csak ebben a két évben számos karaktert játszott el. A Három kövér című mesejátékban, amit a Kaposvárra látogató feleség és az örvendező gyerekek is láttak, a kapitány szerepét alakítja. „Első mondat: Együtt az egész lázadó csürhe? – Utolsó mondat:  Ne vitatkozzunk!”  A Babarczy László rendezte Rokonok-ban, amiről TV felvétel is készült,  hivatalnokot alakít. A Gazdag Gyula rendezte Candide-ban (s itt előre ugrok az időben) Csernák alakítja a szerzőt (Voltairet) és Pangloss mestert. Külön fejezetet képez a tanyaszínház problematikája. Ezt a kérdést sajátosan, belülről látja és erről hírt is ad a Színház 1977/I. és a Dél-Magyarország 1976.  július 27-i számában. Szendrő Iván rendező nagy terveket sző. Egy egész éves tanyaszínházat álmodik. Ebből egy forró és izgalmas előadássorozat valósul meg. A Három körösztyén leánnyal (a három leány: Fehér Anna, Horváth Zsuzsa, Oravecz Marika; Szendrő Iván: török császár, Csernák Árpád: Varjú Antal, vicekapitány) valóban a régi ekhós szekerek útján járó színészeket követve messzire viszik a színházat, a magyar szót. Igaz, ami igaz, ilyesfajta önfeláldozásra manapság kevés példa van! A tanyaszínház Kecskemétről kiindulva (miközben nyári szünet van a Kaposvári színházban) hatalmas utat tesz meg. „A művelődési központból többen nézik a főpróbát. Félelmek, hülye megjegyzések: „klerikális”… A barmok! Hit nélkül nem lehet élni! (…) Az engedélyeztetés – szerencsére – már előbb megtörtént…” (Július 7.) Ezt követően sikeres toborzások és előadások: lajosmizsei Tanyaközpont, Matkópuszta, (július 11.), Fischer-Bócsa (július 12.), Borbás- puszta (július 13.), Kargala (július 14.), Hajós (július 15.) és folytatható a felsorolás. Szarkáson „hősi előadás: közben megered az eső, tovább játszunk, a közönség nem mozdul.”

      Időközben nagy változások történnek a kaposvári színházban. „Zsámbéki megy a Nemzetibe. (Székely Gábor is Szolnokról.) Viszik: Vajdát, Koltait, Pogányt, Molnárt, Pauert, Aschert, Litvayt…” A színház új igazgatója Babarczy lesz. Csernák marad Kaposváron. „Zűr a lakás körül… Több ócska lakást megnéztem, végül a Honvéd utca 20/c VII. emeletén találtam egy tűrhetőt. Katával és a fiúkkal is megnéztük. Tetszett a fiúknak a nagy üresség.” (1978. augusztus 21.) A család első közös lakása Kaposváron. Csernák Árpád számára a lelki megnyugvást jelenti. Szerepel nemcsak a Candide-ban, hanem  a Szecsu- áni-ban és a Bulgakov Bíborszigeté-ben is („Varázslatosan szellemes darab. Én Rizu-Rizu (illetve Rinszkij színész leszek benne)”. (1979. március 3o.) Az áprilisi bejegyzés (13-áról)  Várkonyi Zoltán haláláról ad hírt. Így: „Szerettem őt. Ezt senki nem tudta. Ő sem. Két évvel ezelőtt (a Tízéves találkozó felvételei idején) azt kérdezte tőlem – Már nem haragszol rám ?  – Micsoda félreértés! Egy életre kiható!”  – Ez tévedés: én soha nem is haragudtam – feleltem. Tavaly láttam a Hosszú út-ban, itt Kaposvárott. Tordyval, Tahival öltözött. Bementem hozzájuk; elmondtam, hogy tetszett az előadás. De nem csak úgy mondod? – kérdezte Tahi Laci, hajdani barátom. „Az Árpi nem olyan mondós”, mondta ő. Ismert. Megkönnyeztem a halálát. Különös, érthetetlen, hátborzongató! Hát még ő is meg tudott halni?! Soha nem döbbentem rá ekkora erővel, most tudatosult bennem igazán: mindenki meghal, ezt nem lehet kikerülni. (Jól van; tudjuk persze, de mégsem fogjuk föl igazán).”

    A napló drámai végszava június 27. Egy álom leírása. A színhely egy ideg- és elmeosztály. „Volt ott egy beteg, akit úgy akartak meggyógyítani, hogy keresztre feszítették.” Az álomnyelv szimbolikája sokat elmond a színészek küzdelméről. Arról az irdatlan belső harcról, idegi megterhelésről, mely oly sok áldozatot követel. Latinovits Zoltán, vagy a szerkesztő Farkas Judit által említett, a napló folytatásában szereplő nevek, így a 38 évesen gyomorrákban meghalt Piróth Gyula, vagy éppen a 34 évesen meghalt Kiss István és folytatható a sor, talán nemcsak egy álom áldozatai. Amit adtak, ama világot jelentő deszkákon, bizonyára része annak a szóval éltetett világnak, amely rólunk beszél, az ember útjáról ezen a földön. Hiszen mivé lennénk hiteles szavak nélkül ? A vegetáló ember, a „csirihau” (Hamvas Béla), aki fokozatosan leveti emberi alakját, mígnem keselyűvé változik, akit Csernák Árpád is megidéz egyik írásában,  aligha lehet az  emberi nem végkifejlete. A sötét és drámai színekkel megírt, de újra meg újra kivilágosodó napló nem is itt ér véget. Rejtélyes módon folytatódik az Isten ajándéka című, korábbi és későbbi  naplódokumentumokat egyaránt felhasználó, időszembesítő technikával írt kisprózában. Tekintve, hogy a Máté név jelentése Isten ajándéka, máris értjük, érteni véljük, hogy miért került a könyv végére ez a megrendítő novella-vallomás. A régmúlt napjai (a békéscsabai albérletben, ahol Máté, a Csernák házaspár első gyermeke súlyosan megbetegedett, de csodával határos módon felépült) feleselnek a reményteli jelennel, konkrétan 1979. július 8-ával, mely időközben múlttá vált, de attól még érvényes tanulságokkal szolgál, hiszen az élet csodájáról szól: „Máté és Bálint rajzolnak. Máté egy fát rajzol, amin emberfejek teremnek. Kata alszik. Frédi – fekete-vörös kutyánk – szunyókál. Kint madarak fütyülnek, cserregnek.”

 

 

 

 Csernák Árpád Válogatott novellái







Aloldalak (1): A doboz