Cseke Zsuzsanna Ilona

 

page 3


In our modern civilization, as the miracles of technology cause us to live in a hectic, clockwork world, verbiage, classification, mechanized thinking have taken man away from his real nature.
Everything we know about previous civilizations we know through art. We have been evaluated through the culture we had built through our history; the cultural heritage our ancestors left for us is part of what we are. Tradition is very important; culture goes from generation to generation. Because of the wave of globalization a direction loss has been formed, feeling of uncertainty, communities have loosened up. Political and economical changes decreased the immunity against negative influences. Tending traditions are the base of coherence. Cultural identity is a very actual question today. Our art has developed in organic coherence with the life of our people, because it is its nature. The culture of our nation was not carpentered together by politicians, but had been a nameless human creation like our language.  And it regulated not only the connection between our people, one to another, but also the unity we made with nature and God.


Modern civilizációnkban a technológia csodája folytán egy zaklatott, óraszerűen működő világában a kategorizálás, mechanikus gondolkodás eltávolított bennünket igazi természetünktől. A társadalmi életben a szabad szellemi élet a silány tömegkultúra megjelési színterévé, politika, gazdaság pedig az anyagi és hatalmi érdekek által meghatározott antagonisztikus önkényének színterévé válik. Minden, amit előző civilizációkról tudunk a művészeten keresztül ismerjük. A kultúránk alapján ítélnek meg bennünket, amit történelmünk során építettünk fel. Őseink, elődeink kultúrális hagyatéka részét képezi annak, akik most vagyunk. A magyar nép mûvészete szerves összefüggésben élt és fejlõdött a nép életével, mert az a természete. Népünk műveltségét nem politikusok ácsolták össze, hanem névtelen emberi mű, mint a nyelv. S nemcsak embernek emberhez való kapcsolatát szabályozza, hanem a szövetséget is, melyet a természettel és Istennel kötöttünk. 

 


Sir Adam Bowring:

" A magyar nyelv a messzi múltba megy vissza. Ez az a nyelv, amely a legrégibb, legdicsőbb műemléke a nemzeti önállóságnak és lelki függetlenségnek.. Eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény, és aki megfejti, az az isteni titkokat fogja vizsgálni. Annak is az első tételét: "Kezdetben vala az Ige. És az ige vala Istennél. És Isten vala az Ige." 

 

A mindenkori hatalom birtokosai úgy gondolják, hogy a néptől a tudást el lehet venni, zárni, annak tudását, hitét, gyökereit meg lehet semmisíteni. Jól tudták azt minden időben, hogy a gyökértelenné tett népek rabszolgasorba süllyednek, ha tudásukat ledegradálják, kisemmizik, és azt is, hogy egy nép akkor birtokolható, ha tudása gyerekes, hite bizonytalan. Ezért a gyarmatosítást minden időkben a tudás kisajátításával, majd a néptől való elzárásával kezdték megvalósítani. Ezt jól tudták a nép valódi vezérei is, úgyhogy a túlerőben lévő gyarmatosítók elől a nép tudását olyan ártatlannak és értelmetlennek látszó dolgokba igyekeztek áttételezni, ahol az elnyomóknak nem szúrhat szemet. Jól tudták, hogy a hatalom agresszív gyakorlói nem állnak az értelem csúcsán, így egyszerűbb vagy bonyolultabb kódolással a nép szájára adták a tudás visszafejthető magvait, hogy az majd a bizonytalan jövőben valamikor jó talajba juthasson, és új sarjat hajthasson a népük felemelkedésére. Miután a hatalom minden tudáshordozótól és tudóstól elválasztja, megfosztja a népet, jó emberismerettel megáldott szellemi vezetői a népmesékbe, a vallási jelekbe, a sírköveikre, a kopjafákra, a népi hímzésmintákba, a népdalokba, a népzenébe, a gyermekek mondókáiba, a néprajzi jellegű használati tárgyakba, és amint az előző példában láthattuk magába a nyelvekbe rejtették el a legértékesebb tudást, méghozzá olyannyira profanizált formában, hogy mivel mindig a szem előtt volt, senki sem gondolt azok mélységes fontosságára vagy értékeire. (Kisfaludy Sándor)

 

Levél egy (távoli) baráttól,


A honlapján szerepelő képek arra a magyar nőre emlékeztetnek, akit évekkel ezelőtt Vermont Amherstből ismertem, és a Duna partról, komoly, gyönyörű, mosolytalan, fürkésző. Láthatóan kevésbé a siker által vezérelt ( amerikai értelemben), mint feltárni a kultúrájában és hitében méyen gyökerező élet titkait. Megtudtam a honlapról, hogy a több, mint egy évtizedes művészi  kísérletezés, mely Budapesten kezdődött, az eredeti forrás, felszínre tört a legújabb munkáiban, a new yorki művészben. Nem bízik a magas technológia, információ kori kultúra próféciáiban, amelynek csodái  elérzéktelenítik karakterünket, lelkünket és tudatunkat. Ennek ellenére ő mégis a hagyományos eszközöktől és az absztrakciótól a számítógép művészethez fordult, hogy újra megragadja, szimbólikusan és hagyományos formában, magyar népi kultúráját.

Digitális munkái közül a legtöbb egyesített összképe a hátteret képező városoknak, falvaknak és  természetből eredő képfüggönnyöklnek, finoman mintázott hímzéseknek, vagy színpompás jelképes imageknek, hogy érzékeltesse  bizonyos helyek  érzetét (a helyekét, melyek  nevei odaillően a kép aljára vannak jegyezve). Az előtérben  hagyományosan öltözött  emberek fejezik ki sajatságos életmódjukat- a létük  megértését- zenelésen, táncon, lakodalmon, ünnepségen, díszfelvonuláson, temetésen, lovas- és más játékon keresztül, vagy csak puszta jelenlétükkel, igaz valójukkal. Ezek az emberi lét mély gyökerű, autentikus világai a huszadik század kezdetétől veszélyben vannak, ha nem teljesen szétesőfélben, gazdasági (jelenleg globalizációnak nevezett) nyomás alatt, és a sok környező országban számottevő magyar kissebbség jól leplezett vagy kevésbé leplezett formájú etnikai tisztogatása és kényszer beolvasztása miatt. Magyar ellenes incidensek szinte napi rendszerességgel történnek.

A nosztalgia egy értelmesebb múlt után, valóságos vagy képzelt, nem feltetétlenül az elsődleges téma itt, én inkább egy  nyugtalan feszültséget  érzékelek, igényt egy jobb,  helyrehozott világ létrehozására -annak a világnak, amit legjobban ismer, és megkísérel  megjeleníteni, mint művész-, a magyar. Az új kommmunikációs  eszközök, beleértve  ennek a könyvnek a megjelentetési módját,  csupán műszerek, amiket vezérelni tud, sejtetve, hogy még mindig vannak közöttünk néhányan, akik elég erősek ebben az  elkényelmesedett világban, akik  arra késztetnek embereket, hogy hegyeket mozgassanak meg egy másfajta rend szerint.

Kívánom, hogy vágyai váljanak valóra,

 

                                                                                                                                                                                                     P.