Csá Tyatya!‎ > ‎

Régebbi túrák







Indián Nyár Túra 
2018. október 20. 



Program: 

    ·      Mivel a fák levelei szépen színesednek, és az indián nyár is hozza a jó formáját, hívlak Benneteket egy kis környékbeli sétára. 

    Találkozzunk a Fröccsben (Úttörténeti Múzeum), 

    okt. 20-án, szombaton reggel 9 órakor. 

    Innen kisétálnánk Zahorára, sőt, még azon is túl. Ahol az aszfaltút meredeken jobbra fordul Ökördi felé, ott rövid tanakodás után eldöntenénk, hogy mi:

    1. balra fordulva a hajdani Csukás-tó medrét átszelve kisétálnánk a Kalocsai aszfaltút Keceli kereszteződéséig; 

    2. egyenesen menvén elérnénk a DVCS-t, és annak partja mentén haladva érnénk ki szintén a Kalocsai aszfaltútra, a Bárka csárdánál. 

    17 óra után jön egy menetrend szerinti  busz Kalocsa felől, ami mindkét végpontot érintve Kiskőrösre visszaszállít bennünket. Ha véletlenül sokkal hamarabb érünk ki, akkor egy előbbi busszal be tudunk utazni Kecelre, egy kis könyvtár látogatásra. 

    A gyaloglás hossza az 1. verziónál 10 km, a 2. verziónál 15 km. Itt eltévedési bizonytalanság nincs, mert sokunk számára ismerős a környék.

    ****************

    •  további infó: 
    • Nagy "Merre Van Észak" Attila 
    • T.: húsz/ 3524 541


    Országos Kék Tyatya 
    2018. május  5. szombat - 6. vasárnap - 7. hétfő.


    Járjuk nagyobb körbe T.Anyánkat! 

    1. Az országos kékkel folytatjuk.
    2. Haladunk, de nem rohanunk.
    3. Jól érezzük magunkat és pecsételünk.


    Program: 

      ·      Május 5. szombat: Nagymaros ==> Dobogókő

      • Indulás Kiskőrös vonattal 3:59 ==> Keleti (5:50), átszállás Nyugati (7:00).
      • Érkezés Nagymarosra (7:48).
      • Gyalog Dobogókőig (17:00) a kéken.
      • Szállás: Dobogókőn.
      • táv: 25 km.

      ·     Május 6. vasárnap: Dobogókő ==> Rozália Téglagyár

      • Indulás 8:33-kor.
      • Kéken Rozália Téglagyárig.
      • Szállás: Bp., vagy Solymár - sz(t)ervezés alatt, létszámtól is függ...
      • táv: 23 km.

      ·       Május 7. hétfő: Rozália Téglagyár ==> Alsó Zsíroshegy, Nagykovácsi

      • Indulás 7:00 órakor.
      • Kéken Nagykovácsiig (~16:00).
      • Onnan (Hűvösvölgy, ..., ... pályaudvar) haza vonattal jövünk.
      • táv: 24 km.


       

      Indulás, találkozó:
      Egyénileg, de beszéljük meg...(ha jobban megéri, mehetünk Bp-ig autóval).



      Alföldi Kék Tyatya 
      2018. május  11 péntek - 12 szombat.


      Járjuk nagyobb körbe T.Anyánkat! 

      1. Két napra ismét az Alföldi kék.
      2. Haladunk, de nem rohanunk.
      3. Jól érezzük magunkat és pecsételünk.


      Program: 

        Május 11. péntek: 
        Petróczi csárda Öttömös Dobó-tanya  ==> Zákányszék

        • Indulás Kiskőrös Busz Városháza 6:00 ==> 6:45 Kkhalas átszállás 6:55 ==>
        • Érkezés 7:42 Öttömös Dobó tanya 
        • Gyalog (8:00 - 18:00) Zákányszékig (vagy egy kicsit tovább) a kéken.
        • Szállás: saját sátorban
        • táv: 36 km vagy egy kicsit több. Ez majd kiderül a túrán. Hogy haladunk, hol találunk sátorhelyet...

        Május 12. péntek: 
        Zákányszék  ==> Sándorfalva (vagy egy kicsit tovább)

        • Indulás 6:00-kor!
        • Kéken Sándorfalváig vagy tovább. Ez majd kiderül a túrán. Hogy haladunk, elérjük-e a buszokat...
        • Haza Szegedről - várható legkésőbbi érkezés Kiskőrösre 20:00.
        • táv: 26 km vagy egy kicsit több.


         

        Indulás, találkozó:
        Egyénileg, de beszéljük meg....





        Pecsételő füzet:
        Ha nincs, de szeretnél, akkor szóljál, rendelek. 

        Ki jöhet:
        • Te.
        • Bármelyikhez csatlakozhatsz. 


        Kaja, víz, ...:
        Amit hozol a hátizsákodban.

        Távolságok, időtartam, nehézség:
        Minden napra odaírtam. Ehhez számold hozzá a tyatya +/- 20%-ot, 
        + a spontán eltévedést! De igyekszünk tartani a tervet. A 4 km/órából indultam ki,
        de több idő van a napi szakaszok teljesítésére (nézelődés, eltévedés, nem tervezett 
        pecsételőhely, stb.).
        Saját tapasztalat: a 20-30-40-50 km-es szakaszok nem egyenlőek a 2-3-4-5x10 km-rel. Érthetőbben: ha 10 km-t tudsz gyalogolni, akkor a 15-20 nem biztos, hogy menni fog. Menni fog, de lehet, hogy szétmegy a lábad ... Szóval szükséges egy kis edzettség, jó felszerelés, tapasztalat.
        • Tyatya időjárásnak* megfelelő
        • Öltözzetek és készüljetek a várható időjárásnak 
          és helynek megfelelően!
        • Hangsúly a lábon van. A lábodnak kell bírni.  Cserezokni, talpbetét.
          Olvasd el, amit hörpölin ír! (fenti link)
        • Esőkabát vagy poncsó.

        Hasznos linkek:
        Számtalan leírás, blog, honlap található a kék túrákról. Csak kettő linket teszek ide,
        amelyek szerintem a legjobbak, és tartalmaznak további linkeket is.

        Továbbiak:
        3 3 napos kéket tervezünk egy évre. 2018-ban 2 AK-t és 1 OKT-t.



        Csinód - Torockó 
        2018. január  (4) 5-9. (vagy 10.)


        Kérés: Ha szeretnél jönni, akkor: 
        1. Jelezz vissza, hogy érdekel  a túra!
        2. Autóval tudsz-e jönni!?
        3. Jó lenne, ha december 28-ig szólnál, hogy jössz!

        Ami kék, az link. Tettem mögé valamit. Kattints rá! Ez nem link.


        Program: (terv)

          ·      utazás oda

          • indulás 4-én az esti órákban, 5-én hajnalban
          • érkezés délelőtt Csíkbánkfalvára, ahol az autókat letesszük és gyalogosan, hátizsákkal nekivágunk a hegynek ==> 6-8 km Csinód; éjszaka Csinódon
            vagy
          • választható: autóval a szállásig, Csinódig

          ·       Úz-völgye, Csinód;

          ·       utazás Torockóra

          • 7-én, vasárnap: 
          • Korán kellene kelni és visszajutni Bánkfalvára az autókhoz! Utazás Torockóra. (Nekem egyéni programként lesz egy órás kitérőm - ha belefér.) Ha időben érkezünk, akkor Tordán a sóbarlangot megnézzük. Éjszaka Torockón.

          ·       Torockó

          ·       utazás haza 

          • 9-én kedden:
          • 11-12 körül indulás haza. (6-7 óra az út.) Útközben Kőközi-szoros
          • Tehát elméletileg Torockón vagy hazafelé még belefér egy rövid program.


          Túra időpontja:  

          2018 január 5. - január 9. (10) között

           

          Indulás, találkozó:
          Egyénileg. 
          Cél, hogy 5-én már elfoglaljuk a szállásunkat Csinódon.
          Indulás tehát: 2018. január  4-én, 5-én (00:01-kor az OMV kúttól).


          Érkezés haza:
          2018. január  9-én.
          (Vagy 10-én.)

          Táv:

          1.) autóút ~ 1.500 - 1.600 km
          2.) gyalog: várhatóan 5-10 km-es távolságnál nem lesz több egy-egy túra.
          A tervezett leghosszabb táv 13-15 km úgy tűnik, hogy ez elmarad.

          Szállás:
          Szervezés alatt, de mindenhol fűtött helyen. Jelentkezés sorrendjében lesznek az ágyak elosztva.
          Kaja:
          Csinódon önellátás.
          Torockón majd a szállás kiválasztásától meg tőlünk függ,
          hogy önellátás vagy /fél/panzió.

          Költségek: (terv)
          • Szállás: ~20.000 Ft/fő  (5.000/éjszaka x 4)
          • Kaja: ???
          • Utazás: ~ 10.000 Ft/fő ,  (7 l-es fogyasztás, 360 Ft/l üa, 4 személy)
          Összesen: 30-40.000 Ft/fő



          Ruházat és egyebek:  
          • tyatya időjárásnak* megfelelő
          • Öltözzetek és készüljetek a várható időjárásnak 
            és helynek megfelelően!
            (autó is téli hidegre, hóra legyen felkészítve: téli gumi, hólánc, fagyálló, dermedésgátló, stb..)
            • tél,
            • hideg,
            • medve.

          * időjárás: 
          1. Tyatya túrákon mindig a lehető legjobb az idő
          2. Az 1. pontból következik, hogy a tyatya túrát az időjárás nem befolyásolja, 
            magyarul J : meg lesz tartva. (Most nyilván megnézzük indulás előtt  az útviszonyokat).
          GYIK:
          1.  Hol  és milyen lesz a szállás? 
          Csinódon már beszéltem a szállásadóval. Ez egy nagyobb hétvégi ház, elméletileg 5 szobával, dupla ágyakkal.
          itt 6:40-től látsz róla felvételt  7:55-től pedig az ágy méretét (szobánként 1 ilyen dupla ágy)
          A másik szállást Torockón keresem, de jó lenne tudni, hogy hanyan leszünk, mert attól függ, hogy mekkora panziót (vagy panziókat) kell keressek.

          2. Miért nem egyértelmű az indulás időpontja, a pontos menetrend, a kaja, az ár, az ...?
          tipp:
          1. Csak.
          x. Az időjárás  (is) beszólhat.
          2. Ez egy lelépés, ami a tyatyánál is tyatyább. 

          3. Medve?
          Az nem játék. 
          Beszéltem a csinódi ház tulajával, azt mondta, hogy nincs veszély...
          Nyilván a Szücsiben a macskabagoly-túrán kisebb az esély találkozni vele.

          4. Kaját vigyünk-e?
          Csinódon önellátók leszünk. Ott kérdéses, hogy mit tudunk venni a boltban - ha nyitva lesz egyáltalán. Tehát célszerű erre felkészülnünk itthon, vagy kint egy boltban.
          Torockón a szálláshoz akár járhat is ellátás - de még nincs szállás. De ott szerintem tudunk majd helyben vásárolni.

          5. Lehet-e egyéni programot tervezni?
          Persze. De a lefoglalt szállást majd ne mond le (vagy fizesd ki)!

          6. Milyen nehéz lesz a túra?
          Ahogy írtam, szerintem egy Rám-szakadék túránál nem lesz nehezebb. Bánkfalvától kell vinni hátizsákot is (de még akár ez is változhat...), de csak a minimálisat tesszük bele.
          A fagyos, csúszós helyeket kihagyjuk...

          7. Lesz-e valami megbeszélés előtte?
          Már volt. Ha van kérdésed, keress!
          Remek alkalom egy kis edzésre, bakancsok, csizmák (lábak) betörésére, ruha kipróbálására...
          Ezen a túrán (előtte, közben, utána) beszélhetünk.
          Mi a 20 km-esre tervezzünk menni.
          De telefonon elérhető vagyok: 70/ 456 1973.
          A változásokról pedig értesítelek (itt vagy a levelezőlistán).
           


          Sz e r e t e t t e l    v á r u n k    m i n d e n 
          (ismerős és ismeretlen) 
          é r d e k l ő d ő t ! 

          2018. január 5-9. (vagy 10.)








          Őszi séta, Kolon-túra 
          október 29 szombat


          Program: 

          Okt. 29-én, szombaton egy régi, jól bevált túrautat járunk be, ami megegyezik a Petőfi-túra 40-es első harmadával.



           Túra időpontja: 
           2016.10.29. szombat 
           

          Találkozó:
           Reggel 07:00-kor a Kiskőrösi buszpályaudvaron. 
           Innen menetrend szerinti busszal 
           – ami  07:15-kor indul – átmegyünk Izsákra.


          Helyszín:
          Izsák - Kolon-tó - Soltszentimre

          Táv és idő: (két szöveges feladat)
          1.) a 40-es Petőfi-túra első harmada
          2.) 07:15-kor indul – átmegyünk Izsákra. 
               Vonat visszafelé indul 15:41-kor, esetleg 17:41-kor is.


          Ruházat és egyebek:  
          • tyatya időjárásnak* megfelelő
          • Öltözzetek az időjárásnak megfelelően, vízhatlan cipő ajánlott 
            (reggeli harmatos fű, Kolon-tó partja).


          Sz e r e t e t t e l   v á r u n k   m i n d e n 
          (ismerős és ismeretlen)  
          é r d e k l ő d ő t !



          További infók

          Nagy "Merre Van Észak" Attila    T.: 20/ 3524 541 
          Aszka Jani                                     T.: 30/ 6160 326

          J 

          Várunk minden új és régi Tyatyát!
          Hozz magaddal még egy embert!



          "Tartós szegfű" túra Tázlártól 
          a Halasi Sóstóig
          június 25 szombat

           A túrát megtartjuk!


          Program: 

          Egy kellemes sétára meglátogatnánk Tázlár és Bodoglár között a 
          “Tartós szegfű” tanösvényt. 
          Ez egy védett növény, amely már csak itt, a homokhátságon él, 
          A túra innen, a tanösvénytől indulna, majd egy nagyon szép, 
          borókás, fenyves, akácos, igazi kiskunsági tájon.



           Túra időpontja: 
          2016.06.25. szombat 
           

          Találkozó:

          Sajnos elég kevesen jeleztetek vissza, ezért buszt nem tudunk bérelni az oda-, és visszajutáshoz.
          Menetrend szerinti járattal megint csak nem tudunk menni-jönni, 
          mert hétvége, és nyári menetrend van, gyakorlatilag nincs járat egész nap.


          Saját kocsikkal megyünk.
          Majd össze kell beszélnünk, hogy akinek nincs kocsija, 
          beférjen valakihez, hogy csak emiatt senkinek se kelljen itthon maradnia.
           
          Találkozó: Tázlár és Bodoglár között félúton, Tázlártól 5 km-re a Soltvadkert-Kiskunmajsai úton, a Tartósszegfű tanösvény parkolójában, reggel 9:00-kor. 
          A nyílegyenes aszfaltúton jobbra kell lekanyarodni egy rövid földes útra, azon van a parkoló. 
          A letérést tábla jelzi. (Ha már elértél az aszfaltos “olajos” út elágazásáig, akkor már túlmentél.) 
          Térkép itt: http://www.tartosszegfu.hu/uploads/nature_trail_hu_en_k.jpg

          A program pedig így alakul:
          A kocsikat itt hagyva teszünk egy délelőtti sétát a tanösvényen innen és túl, a fenyves, borókás, akácos, homokbuckás vidéken. Hogy hány km-t megyünk, ez rajtunk múlik, meg az időjáráson.
          Utána autókkal az “olajos” úton átmennénk Kiskunhalasra, a Sós-tóhoz. Itt szintén tudunk egy rövidet túrázni (akár a “vadonban”, akár a tó körüli pihenőparkban), és ha az idő engedi, akkor lehet egy nagy strandolást is csapni. Itt már van büfé (a Tyatyák ezt kedvelik).
          Hazatérés innen egyénileg, kocsikkal.



          Helyszín:
          Tázlár - Bodoglár - Kiskunhalas Sóstó 

          Táv és idő: 
          A gyalogtúra hossza kb. 15 km. 
          Eltévedni nem fogunk, egyrészt, mert lejártuk a távot, 
          másrészt párhuzamosan haladunk az “olajos” aszfaltúttal.

          Ruházat és egyebek:  
          • tyatya időjárásnak* megfelelő


          Sz e r e t e t t e l   v á r u n k   m i n d e n 
          (ismerős és ismeretlen)  
          é r d e k l ő d ő t !



          További infók

          Nagy "Merre Van Észak" Attila    T.: 20/ 3524 541 
          Aszka Jani                                     T.: 30/ 6160 326

          J 

          Várunk minden új és régi Tyatyát!
          Hozz magaddal még egy embert!



          Macskabagoly túra a Szücsiben

          Február 27. szombat

          Program: 

          Esti, éjszakai túra!
          Célja : megfigyelnénk az éjszakai életmódot folytató macskabagolyt, 
          hangjának lejátszásával közelebb csalogatnánk magunkhoz!

           Túra időpontja: 2016.02.27. szombat 1830 

          Találkozó:1830-kor a Jó Pásztor Szeretetotthon, Kiskőrös, Rákóczi u. 165. előtt, 
          ahol a kocsikat ott lehet hagyni. Onnan gyalogosan folytatnánk utunkat, miközben több helyen is megállva lejátszanánk a bagoly hangját így csalogatván magunkhoz. 

          Helyszín: Szücsi erdő

          Táv és idő: A túra hossza max. 8 km. Várható érkezés vissza a kocsikhoz: 2300 

          Ruházat és egyebek:  
          • vízhatlan ruházat, bakancs; 
          • zseb-fejlámpa; 
          • enni-innivaló igény szerint

          FONTOS, hogy a bagolyt költőhelyén, természetvédelmi területen figyelnénk meg, így a lehető legkisebb zavarással, csendben, szemetelés nélkül kell lejárnunk a túrát!

          Szeretettel várunk minden érdelkődőt!

          További infók

          TUMÓ +36-70/332 9917



          ...

          Várunk minden új és régi Tyatyát!
          Hozz magaddal még egy embert!




          Bakony 
          2015 július 
          17-19.

          részleteket itt találsz:katt ide!

          1. A bükki túrát elhalasztottuk, mert a turistaház nem készült el, 
            ha egyszer elkészül, akkor visszatérünk a lehetőségre.
            helyette a Bakonyban lesz túra.

          2. Aszkáék, Opipistiék, Dicsa Misiék, mi megyünk. 
            Elég rugalmasnak tűnt a hölgy a szállással kapcsolatban, 
            tehát elméletileg lehetünk többen is.


          3. A szállás ára: (egyelőre csak telefonon egyeztettem) 2.300 Ft/fő/éj
            Ha megkapom az e-mailt, akkor többet tudok, hogy ebben benne van-e az IFA, meg akármi (szerintem benne).

          4. Itt találod a szállást:

          Pangea Egyesület Kulcsosháza Pénzesgyőr

          1. 8426 Pénzesgyőr, Béke út 57

            Ami még fontos a szállásról:

            • hozzál hálózsákot vagy valamit, amit magad alá teszel, illetve amivel takarózol.
            • egy légtérben lesznek a matracok, tehát nem lesznek külön szobáink
            • ha még nem döntöttél, nem késtél el, gyere, gyertek

          2. Konkrét programjavaslatokat később írunk le. De ezek csak javaslatok, minden fakultatív.
          3. Utazás egyénileg.


          Beszéljük meg! 

           Megbeszélés időpontja: 

          További infók

          Baranyai Csaba J +36-70/456 1973




          Éjszakai "Párbeszéd"
          az erdőben lakókkal.

          2015. március 28. szombat 1800 óra

          Program: 

          egy éjszakai túrával egybekötött madármegfigyelési, 
          pontosabban hallgatási (szerencsés esetben látási J) program, 
          melyben a Macskabagoly (=Strix aluco) játszaná a főszerepet.

           Túra időpontja: 2015.03.28. 18 óra.

          Igen, jól látod ez egy esti időpont, ugyanis „éjszakai” túrát szervezünk.

          Várhatóan 2300 órára véget ér a túra.

           


          Helyszín: Kiskőrös melletti Szücsi erdő.

           

           

          Találkozó: 17:30-tól 18:00-ig Jó Pásztor Evangélikus Szeretetotthon előtt  

          (Kiskőrös, Rákóczi Ferenc utca 165)


          1600 - 1700 -ig várlak nálam. (Baranyai Csaba). Itt le tudod tenni a 

          kerékpárodat, autódat kapun belülre.

          Ha "vidéki" vagy, akkor aludhatsz is nálunk.


           

           

          Egyéb FONTOS infók:

          Táv: 6-7 km a találkozási ponttól -ig. 

          A terep elvileg nagyon vizes, tehát a magasszárú bakancs is kevés lehet. 

          Kamáslit felejtsétek el, itt csak a gumicsizma segíthet. 

          Hogy értetőbb legyen: legalább 3* mély, (30-40 cm-es) vizeken kell átkelnünk 

          vagy inkább több, de ez nem lényeg, mert az első nagyobb „tócsánál” 

          megérted miről beszéltünk, ha nem készülsz fel. 


          Szükséges még: 

          • jókedv, 
          • fej vagy zseblámpa, 
          • lélekmelegítő J
          • időjáráshoz megfelelően réteges öltözködés (te tudod, mi az ami neked megfelelő). 
          • önuralom

          A macskabagoly revír helyen(-ken) csend és némaság kell, hogy el ne ijesszük a madarat. 

          Ugyanis hívóhanggal megtévesztve,  édesgetjük magunkhoz  a „szegény párát”, 
          aki REMÉLHETŐLEG válaszol nekünk. 

          Hidd el, nagy élményben lesz részed, amiért érdemes eljönnöd.


          A részleteket megbeszéljük a túra elején, vagy keress minket:

           

          További infók

          Herczeg „ötletgazda” Adrienn J +36-70/3329 916

                    Kirtyán „segédgazda” Tumó J  +36-70/3329 917

                    Nagy "Merre Van Észak” Attila, 

          műszaki és tudományos munkatárs 

          +36-20/352-45-41





          A képek megtekintése:
          • kattints a képre
          • megnyíló oldalon a "Teljes képernyő"
          • lejátszás gomb



          majd lesznek képek is
           

          Dunatetétlen - Miklapuszta -  Akasztó
          2012.
          október 6.

          fotók:




          majd lesznek képek is
           

          Gyimesből Háromkúton át a Gyilkos-tóig
          2012. július 28 - augusztus 2

          fotók:  akik ott voltak





          "már" vannak képek is
           

          Bócsa - Szank - Fischerbócsa határa 2012. július 14

          fotók:  akik ott voltak





          https://goo.gl/photos/uVWKENfV3rjjheYcA

           

          a bátor Tyatyák
          2012.03.15-17.


          Itt találtok egy cikket élményeikről.

          fotók:
          Bíró Laci,
          Aszka,
          NagyMerrreVanÉszak Attila




          https://goo.gl/photos/gjwEsXunizK52cJp8

           

          Téli túra Akasztón,
          Szocsi bácsival
          2012.02.11.


          fotók:  Robi

          Szocsi bácsi





          https://goo.gl/photos/MJp5HXYsvTPofXuE7

           

          Csukás-tó
          2011.11.05.


          *

          fotók: Varga Eszter
          &
          mások




          https://goo.gl/photos/USHpJBGz8KoHwiY49

           

          Tyatya építőtábor
          2011.07.16-17.



          fotók: Tumó & Robi &
          Szocsi bácsi





          https://goo.gl/photos/EyBU3MFuYCqBoCVp8

           

          Keceli tanösvények
          2011.05.26.



          fotók: Tumó & Szocsi bácsi





          https://goo.gl/photos/sDjkhzd3Ync3AK2j6

           

          Öregszőlő
          2011.03.26.



          fotók: Eszter & Tumó




          https://goo.gl/photos/ka2AJhALxLKsnENr6
           

          Vörös mocsár
          2010.10.02.



          fotók: Tumó & Szocsi bácsi



          https://goo.gl/photos/wCrH9Tb2wjQMLRBv6
           

          Zahora - Dvcs
          2010.08.14-15.



          fotók: Tumóné & Szocsi bácsi




          https://goo.gl/photos/qVAkCSS2qJkthEgt7
           

          Orgovány - Ágasegyháza
          Rekettye & Pimpó tanösvény
          2010.05.08. szombat



          fotók: Tumó & né
           
          https://goo.gl/photos/2bMdU9xt22XruBK3A
           


          Orgovány - Ágasegyháza
          Rekettye & Pimpó tanösvény
          2010.05.08. szombat


          fotók: Varga Eszter




          https://goo.gl/photos/UHVSYA4upCe62ADT7
           
          Csicsergő Madármegfigyelő nap
          2010.04.17. szombat


          szervező: MME 7 hcs Kiskőrösi Kerecsensólyom Csoport
          Kirtyán Tamás & Kósa Gyula


          fotók: Tumó & résztvevők



          https://goo.gl/photos/fxxehEBN5jTNorpu5
           

          Éjszaka a Szücsi-erdőben
          2010.03.13. szombat



          fotók: Tumóné




          https://goo.gl/photos/nLiL1ed8zzJngJUD8
           

          Tabdi-Döbrögec-Szücsi
          2010.02.14. vasárnap



          fotók: Tumó



           
          https://goo.gl/photos/vgudEXSmgqVQVUXk7
           

          Dér-Tanyától Kaskantyúig
          2009.12.05. szombat



          fotók: Tumó



          https://goo.gl/photos/nPT2wwr33D2PLf886
           
           

          Páhi Közös erdő - Kolon-tó Madárvárta
          2009.10.10. szombat - vasárnap

              szállásadónk: BOGI
          Köszi!

          fotók: Tumóné & Tumó


          https://goo.gl/photos/cpqqtUVCEhFruC2y9
           
           

          Kisbócsai pályaudvartól
          a Büdös-tó körül
          2009.07.26. vasárnap

              vendéglátónk: JOE
          Köszi!

          fotók: Tumó


          Túra a Csonka-toronynál
           
           

          Túra a Csonka-toronynál

            2009.05.23-án


          fotók: Tumó


           
          Túra az Ősborókásban, Kaskantyún

           

          Túra az Ősborókásban
          , Kaskantyún
          2009.02.21-én


          fotók: Tumó





          A bal oldalon található menüben megnézheted a

          Csá Tyatya oldalt

          és a

          következő túrákat.