Isten kegyelme - Jézus halála

Magas-Tátra a Bélai-Havasokról zergével



Isten kegyelme és ajándéka kiáradt az egy ember, Jézus Krisztus kegyelme által sokakra. (Róma 5:15)

A minden kegyelem Istene az ő nagy szeretetéért elküldte Fiát, "hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban" (Efezus 2:7), aki már testté lételekor telve volt kegyelemmel:

Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. ... Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jött el. (János 1:14.16-17)

Jézus világosságul jött (János 12:46), hogy az igazságról bizonyságot tegyen (János 18:37) és az ördög munkáit lerombolja (1 János 3:8). Ő azért jött, hogy a bűnösöket üdvözítse (1 Timóteus 1:15; 1 János 3:5), hogy életünk legyen (János 10:10), és megmentsen minket (Lukács 9:56; 1 Timóteus 1:15), hogy szolgáljon és életét adja váltságul sokakért (Máté 20:28)... Jézus Isten kegyelméből vállalta a keresztet, hogy meghaljon értünk:

az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és méltósággal koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált. Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük szerzőjét szenvedések által tegye tökéletessé. (Zsidó 2:9-10.)

Jézus azért is jött, hogy elküldje a megígért Szentszellemet (János 16:7), aki bizonyságot tesz róla, olyan erővel, mint a tűz, ami lángba borítja a földet:

Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna! Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem, és mennyire gyötrődöm, míg ez végbe nem megy! (Lukács 12:49-50)

Jézus kezdettől fogva tudta, hogy szenvedésen és halálon, mégpedig a kereszthalálon keresztül kell megdicsőülnie és eltávozására Isten fel is készítette őt (Lukács 9:31 - Káldi-Neovulgáta fordítás). Jézus jól tudta azt is, hogy éppen azért jött, hogy akár a kínhalál elszenvedésével is az életét adja értünk, s így Isten jósága és végtelen kegyelme mindenkire kiáradjon.

Jézus így válaszolt nekik: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt. Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya. Most megrendült az én lelkem. Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem! Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Erre hang hallatszott az égből: Már megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem. A sokaság pedig, amely ott állt, és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgés volt; mások azonban így szóltak: Angyal beszélt vele. Jézus megszólalt: Nem énértem hallatszott ez a hang, hanem tiértetek. Most megy végbe az ítélet e világ felett, most vettetik ki e világ fejedelme. Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni. A sokaság megkérdezte tőle: Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökre megmarad: akkor hogyan mondhatod, hogy fel kell emeltetnie az Emberfiának? Ki ez az Emberfia? (János 12:23-34)

Akkor még Péter sem értette, hogy miért kell meghalnia az Isten Fiának, s hogyan és milyen értelemben lehet Jézus halála és feltámadása értünk Isten akarata:

Ettől fogva kezdett Jézus nyíltan beszélni a tanítványainak arról, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Péter ekkor félrevonta őt, és feddeni kezdte: Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled! Ő pedig megfordulva ezt mondta Péternek: Távozz tőlem, Sátán, kísértesz engem, mert nem Isten akaratára ügyelsz, hanem az emberekére. (Máté 16:21-23)
Erre Jézus így szólt Péterhez: Tedd hüvelyébe a kardodat! Vajon nem kell kiinnom azt a poharat, amelyet az Atya adott nekem? (János 18:11)

Péter féltette Jézust, s a maga erejéből védeni akarta őt, ami emberileg érthető is, de Isten bölcsességét és erejét figyelmen kívül hagyta. Az emberek szemszögéből külső szemlélőként nézve Jézust elárulták, megtagadták, kiszolgáltatták, megkínozták, keresztre feszítették, megölték... de ahogyan eljövetelének és egész életének lényegét sem, úgy Jézus a halálának lényegét sem így értelmezte. Jézus magáról abszolút tekintélyként beszélt hallgatóinak, nem kevesebbet állított, mint hogy nélküle semmit sem tehetünk (János 15:4-5), s nélküle nincs életünk. A Fiú közénk jött, hogy élete által önmagát adja oda értünk, a teste és vére számunkra igazi táplálék hit által, hogy örök életünk legyen:

Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok a mannát ették a pusztában, mégis meghaltak. De ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem. A zsidók vitatkozni kezdtek egymás között, és ezt kérdezték: Hogyan adhatná ez nekünk a testét eledelül? Jézus így szólt hozzájuk: Bizony, bizony, mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne. Ahogyan engem az élő Atya küldött el, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog énáltalam. Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le; ez nem olyan, mint amilyet atyáitok ettek, és mégis meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké. (János 6:47-58)

Mikor Jézus elárulásának terve visszafordíthatatlanná vált, azaz Júdás döntése végérvényes lett (János 13:21-33), Jézus felkészült a halálára az utolsó vacsorán, és tanítványainak azt a parancsot adta, hogy ugyanígy emlékezzenek meg arról, hogy ő a halála által is a testét és vérét adja oda értük:

...az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: "Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: "E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre." Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön. (1 Korinthus 11:23-26)

Jézust többször is el akarták fogni, de nem tudták (János 7:30; 8:20). Jézus kikerülhette volna a Gecsemáné-kertben történt elfogatását is. Egyszerűen megtehette volna, hogy nem megy oda, hiszen tudott Júdás szándékáról (János 6:64; 18:4). Meg tudta volna menteni magát, de nem a saját akaratát kereste (János 6:38), hanem elszánt volt továbbra is Isten akaratának teljesítésére:

Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied. (Lukács‬ ‭22:42‬)
Másodszor is elment, és így imádkozott: Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod. (Máté 26:42)

Jézus teljes tudatában volt annak, hogy Istennek minden hatalma meg van ahhoz, hogy kiszabadítsa őt a gonosz emberek gyűlöletéből (Jeremiás 32:17.26-27; Lukács 1:37). Éppen ezért is fordulhatott Atyjához még közvetlenül a halála előtt úgy, hogy ha lehetséges ne szenvedjen kínhalált:

És így szólt: Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.(Márk 14:36)

Azonban Atyja akarata nem az volt, hogy kiragadja őt e gonosz világból és Fiát megmentse a szenvedéstől és az erőszakos haláltól:

Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? (Róma 8:32)

Jézus angyalok seregeit is segítségül hívhatta volna (Máté 26:52-54), de ezt sem tette, hanem mint mindig, az alázat és a szolgai lelkület mellett döntött. Jézusnak így kellett meghalnia, és nem azért, mert ő kereste volna az erre való alkalmat, hogy így teljesítse be Isten akaratát. Jézus nem vágyott a halálra és nem is kereste azt, se a szenvedést, ami nagy kínokkal és fájdalmakkal jár. Bűn, ha ezt tette volna! Viszont a feladata végéhez közelegve egyre egyértelműbb lett számára az, hogy Isten szolgájaként az erőszakos halála elkerülhetetlen. Bár ezt nem ő (se nem az Atya!) kezdeményezte, de mikor eljött az ő órája (János 13:1; 17:1-5) felkészült arra, hogy szembenézzen a gyűlölettel. Megtagadták, kiszolgáltatták és megölték a Szentet és Igazat, akinek szuverén joga van az életünk felett: "az élet szerzőjét" (Apcsel 3:13-15 - Káldi-Neovulgáta fordítás). Mégis Isten mindvégig az események ura maradt, s bár Jézus halálra adatott (Máté 26:59; 27:1; 1 Péter 3:18), azaz Isten megengedte, hogy őt megöljék (Apcsel 2:23), de engedelmessége miatt feltámasztotta őt:

aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért. (Róma 4:25)

Jézus halála nem passzív öngyilkosság volt, de nem is egy mártírhalál csupán. Neki hatalma van arra, amire egyikünknek sincs. Ugyanis mi az életünket Istentől kaptuk, és egyedül Istennek van joga és hatalma rendelkezni felette. Jézusnak azonban élete van önmagában (János 5:26), ezért hatalma van odaadni életét értünk és visszavenni azt, hogy így megváltói küldetését beteljesítse:

Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy azután újra visszavegyem. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, és hatalmam van arra, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól. (János 10:17-18)

Jézus teljesen ártatlanul és tisztán tapasztalta meg a bűn következményét azért is, hogy szenvedésével és halálával valóságosan sorsközösséget vállaljon, azaz azonosuljon minden emberrel, megtörve a halál erejét (2 Timóteus 1:10). Jézus mindhalálig tartó bűntelen és odaadó életével, tehát azáltal, hogy haláláig Isten parancsolatának engedelmeskedett (János 14:30-31), mindörökre legyőzte a halált, s hatástalanná tette e világ fejedelmét:

Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. (Zsidók‬ ‭2:14-15‬)

Jézus halála nem volt hiábavaló, mert a kereszt nem csak arról tanúskodik, hogy őt igazságtalanul meggyilkolták. Jézus megváltó halála és feltámadása bizonyság arról, hogy ő az igaz Isten, a mindenség Ura, aki valóságosan és teljesen szabaddá tud tenni minket bűneinktől.

Mert Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék. (Róma 14:9)

Jézus tűrte, hogy kínozzák, s hagyta, hogy igazságtalanul kivégezzék, mint egy gonosztevőt. Önként vállalta a bűn életet pusztító következményét azért, hogy nekünk ajándékozza az örök életet. Ő nem önmagának halt meg, hanem értünk (1 Thesszalonika 5:10), bűnösökért adta életét (János 10:11.15), hogy életet mentsen, ami Isten kegyelmének és szeretetének legnagyobb (János 15:13) és legmélyebb megnyilvánulása:

Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus az istentelenekért. Még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltettünk Istennel Fia halála által, akkor, miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által. (Róma 5:6-10)

A mindenható Isten szeretet, mindig a legjobbat teszi értünk, annak ellenére, hogy előre tudja az emberiség szomorú sorsát, azt a végzetet, hogy a többség nem fog vele örökké élni (Máté 7:13-14; 22:14; Lukács 13:22-24; 18:8). Isten előre tudta azt is, hogy Fiát megölik, s ezt ki is jelentette prófétáinak:

Ezt az üdvösséget keresték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről prófétáltak, kutatva, hogy melyik vagy milyen időről tett kijelentést Krisztus bennük levő Lelke, amikor előre bizonyságot tett a Krisztusra váró szenvedésekről és az ezeket követő dicsőségről. (1 Péter 1:10-11)

Mivel Isten mindig a legjobbat akarja értünk tenni, ezért szolgáltatta ki egyszülött Fiát az emberi gonoszságnak, s így azt tökéletes szeretetével leleplezve és nyilvánosan megszégyenítve (Kolossé 2:15) megmutatta, hogy az ő végtelen kegyelmének nincsen határa és odaadó szeretete korlátlan. Isten Jézus halála által minden embert megtérésre hív, hogy kegyelmének erejével a bűnöst új emberré változtassa:

Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele feltámadásának hasonlóságában is. Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk. Hiszen tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta. Mert meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, amely életet pedig él, azt az Istennek éli. Így azt tartsátok ti is magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Krisztus Jézusban! (Róma 6:3-11)

Isten kegyelméből erőt tud adni Jézus halála által, hogy meghaljunk vele (2 Korinthus 5:14-15), s többé ne szolgáljunk a bűnnek. Azonban önmagában "csak halála" nem vált meg minket, mert Jézus engedelmes szent élete és feltámadása nélkül a halála elveszítené számunkra igazi értelmét, Isten szabadító és életet adó erejét.

Mert ilyen főpapra volt szükségünk, aki szent, ártatlan, szeplőtlen, a bűnösöktől elkülönített, és az egek fölé emeltetett. (Zsidó 7:26)

Jézus kereszthalálig tartó engedelmes és odaadó élete által van megváltásunk, azaz általa, kegyelme által, hit által, igéje által, a kereszt által, teste által, testének feláldozása által, váltsága által, vére által, sebei által, halála által... (a Biblia többféleképpen is kifejezi ezt más-más szempontokat figyelembe véve)

Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. Titeket is, akik egykor Istentől elidegenültetek és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, most megbékéltetett emberi testében halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé. (Kolossé 1:19-22)

Jézus kész volt halála által is megtapasztalni a bűn következményét, így önmagán teljes egészében hordozva a bűnösök gonoszságát. Istenfélelméért meghallgattatott: Isten kiszabadította őt a halálból! (Zsidó 5:7) Most készen áll ítélni élőket és holtakat (Apcsel 10:42):

És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik, úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye. Másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre. (Zsidó 9:27-28)

Megváltásunk egyedüli alapja csak Isten Fiában megmutatkozó ingyen kegyelme lehet (Efezus 2:4-9; Róma 3:24; Apcsel 15:11). Ezért, ahogyan akkor Jézus egész életében és halálában, ugyanúgy ma is Isten akarata számunkra az, hogy Isten önátadó szeretete és kimeríthetetlen kegyelme éltessen minket szüntelen bármikor bármilyen helyzetben vagyunk, különösképpen az üldözésben, a szenvedésben, a nyomorúságban, a félelemben, a csüggedésben, a bűnbánatban, a bűnbocsánatban... A keresztre feszített Krisztus által a bűneinknek és a világi céljainknak meghalunk, hogy a feltámadt Krisztus éljen bennünk (Galata 2:20), aki bűnbocsánatot, kegyelmet, és mély békességet ad Isten szeretetében, amelyet semmi és senki, még a halál sem vehet el tőlünk (Róma 8:38-39). Isten kegyelme által növekedhetünk hitünkben, és tisztulhatunk meg, hogy testvéreinket tiszta szívből odaadóan szerethessük, és minden ember felé a jóra törekedjünk.

Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk e világban, mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik. (Titusz 2:11-14)
Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk. (Zsidó 4:16)
Vele együtt munkálkodva intünk is titeket: úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét. Mert ő mondja: "A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek." Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja! (2 Korinthus 6:1-2)