Történetté váló metaforák

Fazekas Andrea

(Debreceni Egyetem, Irodalomtudományok Doktori Iskola)

Történetté váló metaforák – Két novella párbeszéde

(Berniczky Éva A tojásárus hosszúnapja és Kovács Magda Légy a feleségem)[1]

A próza metaforikussá válása az utóbbi két évtizedben egyre inkább része a magyar epikai alakulástörténeti kérdéskörnek. A metaforikusság a prózai művekben nem csupán a lexikális szinten lehet jelen, hanem a cselekmény és a kompozíció szintjén is. [2] Nincs másként ez az általam vizsgált szövegekben sem, ahol a metaforák prózai jelenlétét járom körül a kárpátaljai Berniczky Éva és a szlovákiai Kovács Magda novelláiban. Mindkét írónő fontos alkotója a határon túli magyar irodalomnak, mégsem kellőképpen elismertek. Más generációhoz és kulturális közösséghez tartoznak, de összeköti őket a mese iránti vonzódás, a női sorsábrázolás igénye és a metaforikus elbeszélésmód. Műveikben különös jelentősége van a metafora és a cselekmény egymásra hatásának, mivel „az elbeszélt történet a nyelvben rejlő lehetőségek tudatos kiaknázásával, a nyelvjáték szabadsága által metaforikus elbeszéléssé, illetve »elbeszélt metaforává« alakul.”[3] Tanulmányomban a két írónő egy-egy elbeszélését vizsgálom a narráció és a metaforák kapcsolata szempontjából.

Az epikai művekben a metaforákat illetően megkülönböztethetünk lokális és kompozicionális metaforát.[4] Az úgynevezett lokális metaforák a stílus szintjén találhatóak meg, amelyek a narrátor vagy a szereplők szólamába szőtt metafora-típusú szóképek gyakoribb használatát jelenti. Ezek a lokális metaforák természetesen nem elszigeteltek a stiláris jegyek rétegében vizsgálva, hanem nagyon is összekapcsolhatóak a cselekménnyel vagy a szereplők jellemzésével[5]. Akár Berniczky Éva, akár Kovács Magda szövegeit nézzük, enigmatikusságuk és nehezen érthetőségük ebből a metaforikus összezártságból ered.

 

 

„Hiába, néha az jelenti a biztonságot, ha a kinti világ elérhetetlen marad” (Berniczky Éva: A tojásárus hosszúnapja)

Berniczky Éva a 90-es évek végétől publikál, szerepelt számos antológiában, folyóiratban, két mesekönyv, két önálló novelláskötet és egy regény szerzője. Műveit általában a mágikus realizmussal hozzák kapcsolatba, ezt teszi többek között Szentpály Miklós is, aki elemzésében kiemeli, hogy Kárpátalja is éppúgy a kultúrák, vallások, hiedelmek határvidéke, akárcsak Latin-Amerika.[6]

A címadó novella A tojásárus hosszúnapja (2004) című novelláskötetben jelent meg, amely az írónő első önálló kötete volt. Elmondható, hogy ekkor vált ismertté a kortárs magyar irodalom színterén. A kötet tizenöt novellát tartalmaz, és az elbeszélések sokszínűsége miatt igen nehéz általános kijelentéseket tenni a szövegekkel kapcsolatban. A szereplők egyfajta zárt, nyomasztó és kilátástalan világban élnek, amelyet a tragikum és a komikum sző át. A kötet mindegyik novellája költői képpel sűrűn átszőtt szövegként jellemezhető.

A tojásárus hosszúnapja a kritikusok szerint Berinczky legjobban sikerült novellája. A novellagyűjtemény egyik leginkább megérthető, kerek történettel rendelkező szövege, és bár nem egyszerű, mégis összefoglalható cselekménnyel bír: Aranka, a tojásárus meglepi magát a fényűző Párizs butikban vásárolt finom angol szövettel, hogy nadrágkosztümöt varrasson belőle a legjobb szabóval, Gyurik Vincével, azaz Gyurikával, aki azonban nem bírt ellenállni a szövet varázsának és saját magának varrt belőle öltönyt, majd azután, mintegy beteljesítve sorsát, hirtelen meghalt.

A szövegben gyakran ismétlődő metaforaként jelenik meg a szövet és a tojás, az ilyen ismétlődő metaforákat Michael Riffaterre „fenntartott” metaforának[7] nevezi. A prózai szöveg metaforikus szerkezete elemeinek létrejöttében nagy szerepet játszik az ismétlés, amikor egy kép addig ismétlődik, amíg ki nem kristályosodik az a tény, hogy az adott motívum lényeges. Ezek olyan ismétlődő narratív trópusok, amelyek sikeres dekódolásának előfeltételét a kölcsönös értelmezési lehetőségek biztosítják.[8] Főleg ilyen „fenntartott” metaforákkal találkozhatunk az elemzendő novellákban is.

Gyurika alakja jelentéktelen, szinte gyermeki, ragadványneve is ezt sugallja. Az „aranykezű” szabót az emberek közelségének a vágya motiválta, hiszen mint a történetből kiderül, nem szerették, csak tisztelték, de amikor a különleges öltönyt viselte, mindenki meg akarta érinteni (A tojásárus, 93). Arankának nem voltak különösebb érzései iránta, csupán a legjobb szabót látta benne, aki megvarrja neki régóta megálmodott kosztümjét. A tojásárus visszatérve a szalonba kétségbeesetten kereste a szabót és a drága textíliát, ott viszont a szabó halálhírét közölték vele. Elment Gyurika temetésére, a ravatalon észrevette, hogy a halott az ő szövetéből megvarrt öltönyt viseli, ezután kikísérte őket a temetőbe, mivel „látni akarta, hol enyészik el az anyag”[9] (A tojásárus, 99). Arankának elzáródott könnycsatornái miatt könnyes volt a tekintete, ezért azt hitte a gyásznép, hogy Gyurikát siratja. Így legközelebbi rokonának gondolták, de ő az angol szövetet temette, nem pedig a szabót.  A novella utolsó mondatát fordulatnak tekinthetjük, mivel csak ott derül ki a szövet színe, ami a tojássárgájától „talán egy árnyalattal sötétebb” (A tojásárus, 99). Az egész elbeszélés sötét tónusú, de ez a jelenet szó szerint színt visz a történetbe és átértelmezi azt. Gyurika élete is megszűnt, amikor a különleges anyagú ruhát magára öltötte, metaforikusan eggyé vált azzal: „nem vetette le végzetes öltönyét, azt hívén, hogy az a saját bőre” (A tojásárus, 93). A történet a csattanó által új értelmezési horizontot nyit, így a színszimbolika távlatából a szövegnek újabb olvasata születhet.

A különös színű szövet Arankát és Gyurikát is megbabonázta, mindketten vétenek a kulturálisan előírt szabályok ellen, ugyanis sem vidéki asszony, sem egy idős szabó nem hordhat rikítóan sárga színű ruhát. Mivel a ruha a nonverbális kommunikációnak is az egyik megnyilvánulási formája, egyfajta kulturális szignál, mindig is lesznek a falusi öltözködési szokásokhoz hasonló íratlan szabályok.[10] Nemcsak a textília feltűnő, de a beszerzési helye, a fényűző Párizs butik is kitűnik a szürke élelmiszerüzletek közül. Ez alapján pedig határátlépésről is beszélhetünk, hiszen két világ találkozását láthatjuk, a Párizs butik futurisztikus világa találkozik az annakidején „halszagú gasztronomként” (magyarul: élelmiszerüzlet) üzemeltetett bolttal:

 

„Arankát megrészegítette a bódító illat, olyan előkelően kezdett mozogni az akváriumi fényben, akár a szárnyas aranyhal. Kíváncsian rebbent ide-oda, már csak azért is, mert nehezen választotta ki a fényűzésből az eladót, aki a megtévesztésig illeszkedett a környezetéhez.” (A tojásárus, 91)          

 

Aranka esete a szövettel akár Gogol Köpönyegének is lehetne egy kifordított, vagy éppen beteljesült változata, csak itt nem a ruha nélkül maradt Aranka hal meg, hanem az, aki eltulajdonította azt, viszont – szemben az eredeti történettel – nem kísért tovább: „Gyurika nem halt meg, csak csendesen szövetté alakult” (A tojásárus, 98).

A novellában nemcsak a szövet, hanem a tojás is metaforikus jelentést hordoz magában, mivel különös módon a biztonságérzetet konnotálja. Motivikus azonosság, de egyben ellentétpár fedezhető fel a tojás és koporsó között, mivel mindkettőben benne foglaltatik valami, a halott ruhájának sárga színe lehet a kettő közötti asszociációs kapcsolat alapja. Viszont ellentétpárt alkotnak abban a tekintetben, hogy a tojásban az élet kezdetét veszi, a koporsóban pedig már az élettelenséggel találkozunk. Köztudott, hogy a tojás a legrégibb húsvéti ételek egyike, az élet, az újjászületés archaikus jelképe, valamint a női termékenység ősi szimbóluma is, „a méh gyümölcsének” tekinthető. A főszereplő érdekes módon az által kap identitást, ami a foglalkozása, mintegy magán viseli a saját portékája jegyeit: „elégedett kotlósként gubbasztott a gumi lábtörlőn” (A tojásárus, 89). Nagy gonddal, szinte már teátrálisan rakta ki a piacon az áruját, annyira elfogult volt a maga tojásai iránt, mintha a testéből származtak volna: „olyan mozdulatokkal rakta ki fehérhéjú tojásait, mintha egyedül tojta volna […]. Az ő tojásai tökéletesek, kifogástalanok.” (A tojásárus, 90). Berniczky műveiben egy visszatérő motívum a gyerek helyettesítése, ezért Aranka viselkedését a portékája iránt gyermektelenségével is magyarázhatjuk, bár a történetben ez nem egyértelmű.

Láthattuk, a novellában több, főleg „fenntartott” metafora tűnik fel, az eddig említettek mellett a cím is szembetűnő: a hosszúnap „hibásan” egybe írva olyan szabálysértés, ami felhívja a figyelmet többletjelentésére. Ebben a formájában a szó megegyezik, a Jóm kippurnak nevezett zsidó vallási ünneppel, az engesztelés napjával.[11] Mivel a cím irányítja az olvasatot, ezért eleve már egy kontextusba helyezi a szöveget. Mivel Berniczky nem hoz fel identitásbeli vagy vallási kérdéseket, ezért az adott ünneppel való azonosítás csak metaforikus jelentőségű. Egyfajta szenvedéstörténet rajzolódik ki az olvasó előtt, mivel Aranka az anyag megvásárlása előtt hosszú ideig spórolt, úgymond böjtölt, hogy megvehesse azt. De végül beletörődik sorsába, tudja, hogy többet nem lesz lehetősége ilyen drága szövetet venni, mégsem lázad fel sorsa ellen, s nem hibáztatja Gyurikát sem. Egyébként a keresztény hagyományban a sötét sárga az eretnekség, az árulás színe,[12] s Gyurika is elárulta Arankát azzal, hogy magának tulajdonította az anyagot. A szövet bálványként való imádata visszautalás lehet a hosszúnapra. Ebben az értelmezésben a szereplők a profán világból a szakrálisba emelnek át egy közönséges anyagot, s ez méltatlan dolog. Viselkedésük arra enged következtetni, hogy az életükben nincs helye a valódi szakralitásnak.

Berniczkynél a novellákat nem sorolhatjuk a tradicionális novellafogalom körébe, mert e szövegekben az elbeszélő gyakran átlépi a műfaj hagyományos formáit. A szövegek jellegzetessége az erős metaforizáltság, mely egy modern elbeszéléstechnikai következménynek is betudható, mert ha a próza metonimikus szerkezete csökken, illetve fellazul, akkor – megerősödik a szöveg metaforikussága, metaforikus alakítottsága is.[13]

Amint láthattuk az erősen metaforikus, lírai nyelvhasználat az elemzést is nehezíti, mivel így több értelmezési lehetőség előtt nyit utat. Ugyanezt tapasztalhatjuk Kovács Magda A gonosz asszony hagyatéka című novelláskötetében szereplő Légy a feleségem (alcíme: Vázlat egy regényhez) című elbeszélésében is.

 

 

„Minden a kertből indul, minden a kertbe tér meg.”[14] (Kovács Magda: Légy a feleségem)

Kovács Magda a 60-as évek közepétől publikál, de a Fekete Szél című
antológiában (1972) megjelent szövegeivel lett ismert a szlovákiai magyar irodalomban. Jelentkezése feltűnést keltett, a kritikai visszhang is kiemelte, hogy egy új szemléletmódot és formai-tartalmi megújulást hozott magával. Novellisztikájában keverednek az irreális és groteszk elemek, stílusa élénk, szinte burjánzó képszerűség jellemzi.[15]Az antológia egyetlen női szerzőjeként olyan alanyi prózát teremett, amelyet inkább (át)érezni, semmint maradéktalanul érteni kellett; rá kellett érezni, mint egy versre.[16] Az antológiát követően jelent meg első önálló kötete Én, a csillagbognár (1978) címmel, ám a tizenkét novella közül mindössze öt új írást tartalmazott. A hetvenes évektől fokozatosan egyre kevesebbet hallatott magáról, megjelenő írásainak többségét pedig főként mesék képezték. Két mesegyűjteménye jelent meg: A kiskígyó (1993) és a Titokzatos tücsökzene (1999). Szeberényi Zoltán meglátása szerint írói terméketlenségének okai az alkotóműhely sajátosságaiban keresendők[17].

 Többévnyi hallgatás után 2006-ban látott napvilágot A gonosz asszony hagyatéka című novelláskötete, két évvel A tojásárus hosszúnapja után, s míg Berniczkyt a kötete bevezette az irodalmi élet körforgásába, addig Kovács Magda pályájának áttekintéséül, részleges összegzéséül szolgált. N. Tóth Anikó szavaival élve: „A képzelet valóságában burjánzó metaforarendszert épít védekezésül a szenvelgés ellen, nem riad vissza az iróniától, az öniróniától, a merészen groteszk megoldásoktól.”[18]A metaforikus összefüggések miatt az ő írásmódja is erősen lírizált, amit az én-elbeszélők személyes hangja is megerősít. Akárcsak Berniczkyt, úgy Kovács Magdát is többen a mágikus realista írásmód felől közelítik meg: „(…) novellái mintha a dél-amerikai mágikus realizmus valamiféle gömöri változatát adnák”[19] – írja róla többek között Szalay Zoltán.

Kovács Magda a vele készített interjúkban sem tud tárgyilagos lenni, a lírai hangvétel nyilatkozatait is átszövi: „nem tudom elfogadni a valóságot annyinak, amennyit mutat magából. Ezért átszűröm magamon, s felbontom, mint egy prizma, felragyogtatom, szikráztatom csillámait, kristályszilánkjait.”[20] Talán épp ez teszi írásait annyira különlegessé. A cselekmény sok esetben minimalizálódik, a szövegben sok a metafora, a szimbólum, ezért közelebb kerül a lírához, mint az epikához.

Már a kötet címe is népies és balladisztikus hangvételű, ami az elbeszélések többségére is jellemző. A női identitás kérdésköre is felszínre kerül, mivel a szereplői kibújnak a tradicionális női szerepkörökből, a múlt eseményeit pedig rendszerint a nők (nagyanyák, dédanyák) őrzik és fednek fel átjárókat a fantáziavilágba.[21] Ilyen fantáziavilág elevenedik meg a kifejezetten a kötet számára készült, Légy a feleségem[22] című elbeszélésében is, ahol megjelenik a tekintélyt parancsoló ősi ház és a körülötte lévő mágikus kert toposza. A novella címe, a felszólítás, ami már eleve egy családtörténetre enged következtetni: a házhoz minden generáció asszonya hozzáépíti a saját részét, ami metaforikusan az asszonyok saját balladisztikus történetét jelöli. Az elbeszélés által egy olyan zárt világ tárul az olvasó elé, ahová idegenek nem léphetnek be. Egy olyan patriarchális világ jelenik meg előttünk, amely csakis a női tekinteten keresztül tud legkifejezőbben megnyilvánulni. Bódító asszony-illatok bolondítják meg a férfiakat, ahogyan a légy a mézbe, úgy ők is belevesznek ebbe a világba. A házat egy gonosz dédapa építette, s minden bizonnyal az ő bűnei miatt szenvednek a ház későbbi lakói, leszármazottai, így a hanyatlás elkerülhetetlen.

A novella a kertből indul és a kertben fejeződik be, de míg az elején egy igazán idilli, „mágikus” kertbe ad betekintést, ahol egy szerelmespár, Iluka és Bélu ülnek egymásba feledkezve, addig a végén a pár végzete teljesedik be. A kert a legteljesebb életmetafora: sarjadás és kibomlás, növekedés és pusztulás foglalata.[23] A fiatal pár Iluka otthonában van, a hatalmas ősházban, Bélut pedig lenyűgözte a furcsa ház, ami olyan, akár egy élőlény, egy nagy szörny: megöli és boldogtalanná teszi a benne élőket. A ház teljes megszemélyesítését csak erősíti, hogy nagy kezdőbetűvel van írva a szövegben. A ház antropomorf értelmezése szerint az ajtó, mint egy a garat, „egy éhes gyomorba vezet”, azaz a ház belsejébe (Légy a feleségem, 145 – 146). A ház alapvető jelentése feminin[24], de jelen szövegben a maszkulin aspektusra lehet következtetni, mivel mintha az ősapával lenne azonos – kivéve azon részeit, amelyeket az asszonyok építettek hozzá: „Egyéni kis fájdalmakkal, bánatokkal táplálva követelődző szellemét.”
(Légy a feleségem, 154).

Az elbeszélésben bizonyos nőtípusok is megjelennek, s rajtuk keresztül előkerül a női elnyomás és kiszolgáltatottság máig aktuális problémaköre is. A robosztus ház maga a gonoszság szimbóluma, amit a „pokol lovasa”, első Török László építtetett, felesége pedig a szelíd Borbála, aki rendre tűrte férje kegyetlenkedéseit. Ő volt az, aki elsőként építette hozzá a házhoz saját lakrészét, mintegy kivívva önön szabadságának legalább egy kis részét. Őt követően a ház minden asszonya így tett. Mintha közös tudással rendelkeztek volna: a megfelelő időben ezerötszáz vályogot vetettek, és ebből építették meg a lakrészüket. A nők kirekesztették életükből a férfiakat, szó szerint falat húztak maguk köré és szoros szimbiózisban éltek együtt a Házzal. A házban minden asszonynak más-más asszonyillata volt, és más-más szegélyű végvászon tűnt fel kísértetként a kertben. A textília így ebben az elbeszélésben is jelentőséggel bír, de jelen esetben ez az anyag védelmül szolgált az asszonyok számára kegyetlenkedő férjükkel szemben. Másként nem tudták megvédeni magukat. A Török lányok között volt olyan, aki ki tudott szabadulni ebből az életből, de aki nem vált asszonnyá, annak vagy méhek költöztek a hajába és felemésztették őt, vagy szakállt eresztett, esetleg kővé vált.

A zord ház és a kert a női és a férfi világ szembenállását is hivatott bemutatni, mivel a varázslatos kert gyönyörű virágaival és édes illatával női szimbólum és egyértelműen a nő metaforája. A virág mint női princípium, a növekedés, a szépség, a szerelem és a múlandóság jelképe.[25] A kert annyira elkábította a fiút, hogy feleségül kérte a lányt. Iluka arca „gyöngyvirágfehéren világított”, majd maga is gyöngyvirágillatot árasztott, ez volt az ő asszonyillata. A gyöngyvirág fehér színe a szűzies tisztáságot fejezi ki, de magába foglalja az élet és halál kettősségét is, mivel egyes kultúrákban a gyász színe. Ilukára jellemző az említett kettősség: egy részről maga a csábítás „kecses, könnyed szépség”, kezei, mint „két kardvirág”, első ránézésre nem illett a Ház „súlyos, tömör, idegen világába”. Más részről pedig Bélu végzete, a Ház akaratának beteljesítője. Az elbeszélés elején a mézbe fulladó légy küzdelmének részletes leírása elsőre kissé anorganikusnak tűnik: „Keskeny mézcsíkot húzott maga után, mint valami köldökzsinórt, ami egykor összekötötte az ősanyaggal” (Légy a feleségem, 147). A történet végén viszont az elbeszélő visszatér ehhez a jelenethez, s ekkor derül ki valódi jelentősége.

„Fenntartott” metaforaként értelmezhetjük jelen esetben a Házat, a kertet és a légy küzdelmét is. A légy a házba tévedt férfiak metaforája, akiket odaédesget egy szép leány, ők pedig hiába „kalimpáltak, mint tébolyult agyból kibontott idegvezeték” (Légy a feleségem, 147), sorsuk elől nem menekülhetnek.

Bélu előredőlve figyelte a furcsa üvegkoporsót a komódon, s akkor egy pillanatra úgy tűnt neki, hogy a légy feléje fordított összetett szemében üzenet tükröződik. Neki szóló üzenet.” (Légy a feleségem, 148)

Hiába érezte Bélu is, hogy a vesztébe rohan, az „ősanyag”, „az édes halál” sokkal vonzóbb volt annál, mintsem hogy elmeneküljön. Egy nap „Ilukából eltűnt a fény” (Légy a feleségem, 164), s bár senki nem tanította rá, ő is elkezdte a saját lakrészét építeni; mintha a génjeibe lett volna kódolva a vályogkészítés és a házépítés művelete. A baljós előjel a szomorú véget vetíti elő, amelyet nem tudnak elhárítani, mivel ez a Ház akarata, ahogyan az is, hogy gyermeket szüljön. Bélu nem engedte, hogy megszülje a gyereket, ám a Ház életre kelt és az illatáradat kisöpörte a férfit a diófa alá, amin egy kötél lógott. Bélu pedig beteljesítve a sorsát, felakasztotta magát; épp abban a percben, amikor Iluka megszülte gyermekét. A kert, akárcsak Csehov Cseresznyéskertjében a tökéletes boldogság, az ártatlanság, de a bukás és a halál szimbóluma is, amely nem csupán a múltat jelképezi, hanem a gyerek születésével a jövő ígéretét is előre vetíti.

 

A két elbeszélés különböző horizonton mozog, történetük teljesen eltér, viszont egy dologban megegyeznek: nyelvezetük alapvető törekvése a női metaforák megtalálása. Kovács Magda novellájában a női identitás és a női szereplehetőségek kerülnek előtérbe, s bár Berniczky elemzett novellája nem foglalkozik a női lét kérdéseivel, mégis alapvetően egy női szemszögből kibontakozó történetet tár elénk.

A novellák egy olyan világba adnak betekintést, ahol fontos szerepet játszik a (női) sorsszerűség, legyen szó akár a termékenység egyik fontos szimbólumáról, a tojásról vagy egy ház „akaratának” való engedelmességről. Írásaik ötvözik a szűkebb hazájukban élő népek, népcsoportok világlátásának, vallási kultúrájának szellemi nyomait. Költői képekkel átszőtt, merész asszociációkkal élő stílusuk a líraiság pólusa felé közelíti a szövegeiket. Műveik még számos elemzési lehetőséget kínálnak a trópusok, a narráció és a női írás kérdésköre mentén.

 



[1] A tanulmány a Visegrádi Ösztöndíj jóvoltából jött létre. Megjelent: Trópusok, facebook, költészet, szerk. CSEHY Zoltán-POLGÁR Ildikó, Dunaszerdahely, Media Nova M, 2014, 140-148.

[2] Az metaforaelméleti szakirodalmakban Benyovszky Krisztián Az elbeszélt metafora című áttekintő tanulmánya segített eligazodni, mivel átfogóan elemzi a trópusokat és a metaforákat a prózai művek vonatkozásában, ezért többször is az ő teoretikus áttekintésére fogok hagyatkozni. BENYOVSZKY Krisztián, Az elbeszélt metafora =
B. K., Szövegek szeszélye, Dunaszerdahely, Nap Kiadó, 2010, 87 – 102.

[3] OROSZ Magdolna, Fantasztikus metaforák – metaforikus fantasztikum, Világosság, 8-9-10(2006), 146.

[4]Ricoeur megkülönbözteti a helyi és a globális metaforát, amit Benyovszky Krisztián lokális és kompozicionális metaforának nevez, ez utóbbi megnevezéseket használom majd én is a tanulmányomban. BENYOVSZKY, i.m., 87.

[5]Uo., 91.

[6] SZENTPÁLY Miklós, Fordítás: mű és művelet, Élet és Irodalom, http://sites.google.com/site/berniczky/konyvek/mehe-nelkuel-a-baba/szentpaly-miklos-forditas-mu-es-muvelet (utolsó letöltés: 2014.03.24.)

[7]RIFFATERRE, Michel, Szimbolikus rendszerek a narratívában = Narratívák 2. Történet és fikció, szerk. THOMKA Beáta, Bp., Kijárat, 1998, 61.

[8]BENYOVSZKY, 93.

[9] BERNICZKY Éva, A tojásárus hosszúnapja, Bp., Magvető, 2004, 99.

[10] A testbeszéd enciklopédiája, szerk. PEASE, Barbara, PEASE Allan, Bp., Parkkönyv Kiadó, 2005, 9.

[11] Az ünnep a megtérésre hívja a hívőket, akik 40 napig készülnek rá. A nap elnevezése arra a Tórában olvasható történetre utal, melyben Isten megbocsátotta Izrael fiainak az aranyborjú imádásának bűnét. Izrael fiai a bűnt akkor követték el, amikor Mózes épp a bálványimádás tilalmát is tartalmazó kőtáblákat vette át Istentől.  „Ugyanennek a hetedik hónapnak tizedikén az engesztelés napja van: szent gyülekezéstek legyen néktek, és sanyargassátok meg magatokat, és tűzáldozattal áldozzatok az Úrnak.” Mózes III. könyve 23. fejezet 27. verse (Károli Gáspár fordítása)

[12] Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából, szerk. PÁL József, ÚJVÁRI Edit, Szeged, Balassi Kiadó, 2001, 330.

[13]DÉRCZY Péter, Történetek képzeletből és valóságból, Bárka, 3 (2005)

https://sites.google.com/site/berniczky/konyvek/a-tojasarus-hosszunapja/derczy-peter-tortenetek-kepzeletbol-es-valosagbol(Letöltés ideje: 2014. 03. 13.)

[14] RÓNAI György, A kert

[15] GRENDEL Lajos, Kovács Magda = A cseh/szlovákiai magyar irodalomlexikona 1918 – 2004, főszerk. FÓNOD Zoltán, Pozsony, Madách-Pozonium, 2004, 213 – 214.

[16] SZEBERÉNYI Zoltán, Magyar irodalom Szlovákiában (1945 – 1999). Portréesszék II., AB-ART, 2001, 74 – 78, 74.

[17]Uo.

[18] N. TÓTH Anikó, Tündéri, titokzatos. Kovács Magda prózájáról, Fórum (társadalomtudományi szemle), 2 (2008), 127 – 135, 128.

[19] SZALAY Zoltán, A pionírasszony mesél(Kovács Magda A gonosz asszony hagyatéka című kötetről),Irodalmi Szemle, 6(2007) http://www.irodalmiszemle.bici.sk/lapszamok/2007/2007-junius/191 (Letöltés ideje: 2014. 03. 23.)

[20]KESERŰ József, Ősanyák eltörölhetetlen lábnyomai a sárga agyagú mezei utak porában. Beszélgetés Kovács Magdával, Opus, 2011/6, 25 – 27, 27.

[21] N. TÓTH, i.m., 134.

[22]KOVÁCS Magda, Légy a feleségem = K. M., A gonosz asszony hagyatéka, Dunaszerdahely,Lilium Aurum, 2006, 145 – 170.

[23]Emellett a kert biblikus metafora is, mivel a Szentírás egészét átfogja. FODOR Attila, A kert-metafora bibliai megjelenése és értelmezése, Keresztény Magvető, 2011/2, 174 – 178,176.

[24] A Nagy Anya (Magna Mater) védelmező öle, valamint az anyaméhre emlékeztet, akár a barlang. PÁL – ÚJVÁRI,158.

[25] Uo., 408.


Megjelent: Trópusok, facebook, költészet, szerk. CSEHY Zoltán-POLGÁR Ildikó, Dunaszerdahely, Media Nova M, 2014, 140-148.

Comments