Orgonaművész, karnagy

Balasi Barnabás 1999 óta a Budapest Batthyány téri Szent Anna templom orgonistája, 2014 óta művészeti vezetője. Improvizátorként számos külföldi versenyen képviseli hazánkat. A Szent István Király Konzervatórium tanára. A budapesti Angelica Leánykar állandó kísérőművésze. Munkája révén a Szent Anna templomban új, nyugat-európai egyházzenei arculat alakul, a templom országos hírű orgonája az ott szolgáló 7 orgonista munkája révén valóban liturgikus hangszer szerepét tölti be. Három hivatásos énekesekből álló énekegyüttes zenei vezetőjeként olyan zenei irányokat követ, mely a legnagyobb hiányosságokat mutatja a magyar egyházzenei életben. A liturgiában elsősorban a reneszánsz örökség-, a klasszika- és a romantika- hagyományainak ápolásán túl kiemelt szerepet kapnak a kortárs kompozíciók. A Szent Anna templom kortárs orgonazenéjével, az improvizáció jelenlétével karöltve élen próbál járni a legmodernebb zenei törekvésekben.

2007 óta élete összefonódik Franciaországgal, mely során kapcsolatba kerül párizsi orgonaművészekkel, a Notre-Dame orgonistáival. Szellemiségükkel, munkájukkal felismeri hazánk elmúlt évtizedeinek zenei és kulturális hiányosságait. Improvizációs képességének fejlesztésében a párizsi tanárok, kollégák állnak segítségére és így hamar elsajátítja és magáévá teszi a francia zenék sokarcú nyelvezetét.

2011 és 2015 között a bécsi zeneakadémia orgonaszakán folytat tanulmányokat Martin Haselböck tanítványként. Karnagyi diplomáját 2007-ben Párkai István növendékeként, orgonaművészi diplomáját 2019-ben szerezte a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Fassang László, és Ruppert István növendékekénet.  Orgonatervezőként és orgonaépítések művészeti vezetőjeként számos orgona megalkotásában és felújításában vesz részt. Előadások, kurzusok rendszeres szereplője, zenepedagógus, konzervatóriumi tanárként képviseli a nyugat-európai zeneoktatási módszereket hazánkban, akár az elméleti, akár hangszeres oktatásban.




Hangversenyek

  • Improvizációk magyar népdalokra Johann Sebastian Bach stílusában Felsővízivárosi Szent Anna templom Bp. 1011 Batthyány tér 7.2019. szeptember 14. szombat 19.00Nyitott templomok napjaKözreműködik: Szerényi Béla Európában egyedülálló módon képviseli Balasi Barnabás a koncertszintű Bach ...
    Létrehozta: Barnabás Balasi, 2019. júl. 3. 21:38
1 - 1 bejegyzés látható (összesen 1 van). További elemek »

Hanganyagok

  • Balasi Barnabás a Mária Rádió Hitvalló c. műsorában Balasi Barnabással Molnár Péter beszélget a műsor 2018. június 13-án és 14-én volt adásbanA felvételek minden jogát a Mária Rádió fenntartja!
    Létrehozta: Barnabás Balasi, 2018. jún. 16. 7:56
1 - 1 bejegyzés látható (összesen 1 van). További elemek »

"Orgonazene mindenkinek"
"Orgonazene mindenkinek"

Balasi Barnabás új ismeretterjesztő hangverseny-sorozata a Szent Anna templom orgonakarzatán
2019 szeptemberétől