Művek‎ > ‎Versek‎ > ‎Versek más nyelvre fordítva‎ > ‎

Constellation, Cupola, Delay, All the way to the end, Eternal order (Mobile, Search, With a hole in the middle)


Károly D. Balla

Constellation
Cupola
Delay
All the way to the end
Eternal order (Mobile, Search, With a hole in the middle)







Mike Starkweather, Alistair Dunraven, Makkai Ádám fordításai

Megjelent:

IN QUEST OF THE 'MIRACLE STAG': THE POETRY OF HUNGARY, VOL. II., Edited by Adam Makkai, Budapest, Chicago, 2004.


A versek magyar eredetije:

Balla D. Károly

KONSTELLÁCIÓ

    Mintha csak köveit igazítaná.
    Fokot fűz fokra, szemet ölt szembe
    a berácsozott síkban,
    hogy hosszabb legyen a lánc.
    Bekeríti a menekedést.

    Igen, talán kész.

    Meglazítja a gallérját.
    Letörli homlokáról a sót.

    Ajka szélét harapja, de már nem változtat semmin.

    Mintha lakna. Lakna valahol,
    és nem csak helye lenne itt, a korán jött éjszakában.

    Megfigyeli az együttállást.
    Ahogy fedésbe kerül
    a fényes és a fényesebb.
    Ahogy összefolynak az életlen optikában.
    Hogy aztán kettővé vesszenek,
    külön a fényes főisten
    és külön a fényesebb szerelem.

    Pedig nem köti semmi. El is mehetne.
    Csak ezt az állást itt, ahogy a kövek összeigazítva.
    Meg a fókuszált lencséket,
    ahogy behozzák az elérhetetlent.

    Egy másfélét kezd.
    Koccanva pördülnek a csonton a számok.
    Ha most hetet dob, akkor
    itt alszik a távcső alatt.

    Igen.

    Elhelyezkedik.
    Betakarózik a csillagtérképpel
    és feje alá igazítja a csukható dobozt
    a maradék kövekkel.

Kötetben: Konstelláció
 

KUPOLA


    Látja, a végtelen kifehérített arcán a kusza barázdák
    madarak reggeli röptét követik,
    amint elválnak egymástól, majd zaklatott gócokba gyűlnek,
    megemelik és a széleken felhajlítják a síkokat.
    Hallja, ahogy zajló folyón a jégtáblák éle összekoccan,
    akár az idő kimerevített pillanatai ütköznek egymásnak
    két egymásra játszott némafilmen.

    Az olvadó havon áttűnik az út sárgás agyagja,
    mozdulathoz tapad a tömeg, elbizonytalanítja lépteit.
    Tudja, amiben megkapaszkodhatna, az már elsüllyedt a múltban,
    hiába nyúlna utána, hadonászó keze csak a hiány íveit rajzolná
    ebbe a vizenyős koratavaszba.

    Érzi, nem tud továbbmenni.
    Hátramaradt lábát még előbbre húzza, ránehezedik,
    kicsit inog előre és hátra, majd megállapodik,
    mint az egyensúlyát visszanyert bábu.

    Az ezüstös kupolára mered és megbékélve
    felnyitja görcsbe szorult öklét,
    mielőtt összecsuklana.

     Kötetben ezen a címen: Amikor összecsuklott

KÉSLELTETÉS


    Látod a maradékot
    amint idejét tölti
    látod a fehér kvarcban a sárga csontot
    sárga csontban a fehér meszet
    ahogy egymásba hatolnak

    Még utánuk nyúlhatnál
    megállíthatnád az ereszkedést
    időről időre
    homokból kihúzhatnád a csontot
    csontból kivonhatnád a meszet
    örökös lehetne a késleltetés

    Másra mozdulsz
    melledről leszaggatod a kiváltság jegyeit
    homokban csont leszel
    a csontban mész
    fehérben sárga
    a sárgában fehér
    velük ereszkedsz
    magadba hatolsz
    szisszenve beszakad
    lejár a haladék

Kötetben: Késleltetés

EGÉSZEN VÉGIG


    Mögötte jár az éjszakában. Megvárja az utcasarkon.
    Amíg a házmestertől elköszön. Amíg a nővérnek beüzen.
    Amíg az üres edényeket kiküldik. Aztán tovább, végig,
    egészen végig.

    Tüzet kér tőle. Nézi a sárga lángot. Köszönöm,
    de nem dohányzom.
    Levelet ír neki. Nem tudja a címét. A nevét sem ismeri.
    Négyrét hajtja az üres papírt. Beteszi a borítékba.
    Áll a postán a kisablak előtt. Sokan vannak előtte.
    Nem kerül sorra.

    Felhívja egy fülkéből. A számokat csak úgy, találomra.
    Ha lenne érméje. Ha lenne kártyája.
    Ha lenne vonal.
    Ha lenne a fülkében telefon.

    Álmodik vele. Hogy mögötte jár az éjszakában.
    Hogy tüzet kér tőle az utcasarkon.

    Levelet ír a házmesternek. Felhívja a nővért.
    A kisablak előtt nem dohányzik.
    Vár, amíg az üres edényeket kiküldik.
    Végig, egészen végig nincs vonal.

Kötetben: Egészen végig    

ÖRÖKREND

(triptichon)

    Mobil

    Halkan lép a kockaköveken, nehogy felkeltse a gyanút.
    Hogy nem is ő lépked itt, valaki más oson titkos célja felé.
    Egy bűzös lépcsőházon át a nincs is padlásszobába.
    Ahol megteheti végre. Ahol hozzáláthat.
    Előbb lesodorja az asztalról a felborult hamutartót,
    a ragadós poharakat, a rosszul összehajtott újság alaktalan halmát.
    Aztán előveszi öblös táskájából a részeket.
    Óvatosan kirakja mindet sorban maga elé.
    Aztán egymásba illeszti, ami egymásba illik.
    Összeállítja az alakzatot.
    Megpöccenti a kis bütyköt.
    Figyeli, ahogy minden mozgásba jön.
    Az a valaki figyeli.
    Aki a bütyköt pöccintette meg.
    Aki összerakta, öblös táskájából aki elővette.
    Aki titkos céllal osont.
    Nem ő. Hanem aki mindig rendesen összehajtogatja az újságot.
    Aki elmossa a ragadós poharat, időben kiüríti a hamutartót.
    Aki nem is tudja, hogy a padlásszoba nincs.
    Akinek soha nem facsarja orrát a bűz a sötét lépcsőházban.
    Nem ő, valaki más.
    Aki nem lépett eléggé halkan
    és felkeltette a gyanút a kockaköveken.

Kötetben: Mobil

    
    Keresés

    Belépett, becsukta maga mögött az ajtót
    és hozzálátott.
    Előbb a polcokon kereste.
    Ahol mindennek helye van.
    Ahol betűrend szerint sorakoztak.
    De hiába,
    mert nem tudta, milyen betűvel kezdődik.
    Aztán a szekrényben kutatta.
    Ahol számozott dobozokba osztva.
    De hiába,
    mert nem ismerte a sorszámát.
    Aztán megnézte a sarokba rakott kupacokban,
    ahol méret szerint voltak egymáson.
    De nem tudta a nagyságát.
    Átkutatta a szekrény tetejére tett bőröndöt,
    amelyben minőség alapján.
    De a tulajdonságairól sem volt fogalma.
    Kereste az ágy alatt a ládában,
    de nem igazodott el a véletlen halmazokban.
    Leült kicsit, hogy kifújja magát.
    Aztán felállt és bőszen újra nekilátott.
    Lesodort mindent a polcokról.
    Kiszórt mindent a szekrényből.
    Szétrúgta a sarokba rakott kupacokat.
    Kiborította a bőröndöt és a ládát.
    De amit keresett, nem volt sehol.
    Holtfáradtan belezuhant az összevisszaságba
    és azonnal elaludt.
    Amikor felébredt,
    hozzálátott, hogy mindent visszategyen.
    A polcokra betűrend szerint,
    sorszám szerint a szekrénybe,
    nagyság alapján a kupacokba,
    a bőröndbe úgy, ahogy a minőség kívánta.
    Ami nem illet sehová,
    azt bedobálta a ládába
    és az egészet berúgdalta az ágy alá.
    Körbenézett.
    Amit keresett,
    ott hevert a lábánál.
    A zsebéből esett ki,
    miközben rendet teremtett.

Kötetben: Keresés

    
    Lukkal a közepén

    Amikor már nem is számított rá, megtalálta.
    Átfűzte az ujját a lukon, amit a közepén talált.
    Megforgatta, billegtette, mint búgócsigát a lassulás.
    Megnézte alulról és felülről.
    De nem látott rajta semmi különöset.
    Nyelvével is megérintette.
    Rátapasztotta a fülét.
    Gondolkodott felőle.
    De nem volt íze.
    Hangot nem adott.
    Gondolatot nem sugallt.
    Bosszúsan kihúzta az ujját a lukból.
    Amit megtalált, földre dobta,
    rátaposott
    és kemény bakancsával szilánkokra zúzta.
    Amikor már kívül volt a szobán,
    hirtelen megsajdult az ujja.
    Fájdalmában szájába vette.
    És ekkor megérezte a sosem érzett zamatot.
    Meghallotta, amit soha azelőtt.
    Feje tele lett eddig el nem gondolt gondolattal.
    Visszament, mert bántotta a lelkiismeret.
    Visszament, hogy legalább a szilánkokat összeszedje.
    Visszament, és amit olyan nehezen talált meg,
    az újra ott hevert a lábánál - sértetlenül.
    Sértetlenül hevert a lábánál,
    de már nem volt a közepén luk,
    amin az ujját átfűzhette volna.




Comments