Navigáció

    Mozgó Világ‎ > ‎

    Az Ung-parti bulváron


    Balla D. Károly

    Az Ung-parti bulváron

    Nem mindennapos esemény, ha az ukrán elnök Ungvárra látogat. Volt is előtte nagy sürgés-forgás, készülődés. Gyorsmunkában csinosítgatták a várost, felmosták a sugárutat, még a kátyúkat is betömdösték, igaz, leginkább csak a várható elnöki nyomvonal mentén. A kátyúkkal számoltak, de a kutyákkal nem… A történtekről, ukrán hírforrásra hivatkozva, legnagyobb kárpátaljai hírportálunk e szavakkal számolt be:

    „A tegnapi napon Ungváron Viktor Janukovics ukrán államfő érkezésének napján tömegesen megmérgezték a kóbor kutyákat. Több tíz kóbor kutya pusztult el halálos görcsök közepette a város központjában… Az elpusztult állatok tetemei épp akkor hevertek az utcákon, mikor Janukovics a városba érkezett. Egyes híresztelések szerint mindezt Viktor Pohorelov ungvári polgármester ellenfelei tették szándékosan…  az egyik haldokló kutya az elnöki konvoj előtt vergődött a földön kínjában.”

    A hírforrás szemtanúkat is idéz, akik látták, hogy aznap reggel gyerekek etették hússal a kóbor állatokat. Valószínű, hogy nem az állatvédő liga megbízásából.

     

    Ukrajna nagy lemaradásban van az 2012-es labdarúgó EB előkészületeit illetően. Mint olvasom, négy stadionból csak kettő épült meg, a szükséges szállodai férőhelyek harmada is hiányzik még, s egyelőre nem készültek el az idegen nyelvű étlapok sem, mint ahogy az idelátogatók számára érthető nyelvű feliratok is hiányoznak. Pedig az ukránok nemzeti ügynek tekintik a focit, kedvelik a turistákat – és maguk is szeretnek utazni.

    Újra és újra felcsillan a lehetőség, hogy Ukrajna állampolgárai EU-vízummentességet élvezzenek. Aztán egy-egy negatív nyilatkozat lehűti a kedélyeket, hogy egy másik ismét felkeltse. Hasonló a helyzet a gazdasággal: jó és rossz hírek váltakoznak, bár állítólag az ország most megint elindult a gazdasági felemelkedés útján. Épp ideje lenne, mert az ENSZ demográfiai becslései szerint, ha nem változnak az életkörülmények, 2050-re akár 30 millióra csökkenhet az ország lakossága a jelenlegi 46 millióról. (1992-ben ez a szám még 52 millió volt.)

    És ennek oka nem csupán az egészségtelen életmód és a betegellátás siralmas állapota. Az ivóvizek szennyezettségéről beszámoló friss sajtóhír szerint például „az országban 1300 település több mint egymillió lakosa, miközben szomját oltja, folyamatosan mérgezi magát.”

     

    És milyen méretű fotóra van szüksége, kérdezte az ungvári fényképész Évától. Igazolványkép lesz, válaszolta. És azon belül? Nem mindegy? Nem bizony, fontoskodott a szaki, más-más az elvárás útlevél, jogosítvány, káderlap esetén. Schengeni vízumhoz kell, vallotta be Éva. Aha, akkor előbb meg kell igazítanom a frizuráját, mondta a fényképész és Éva haját akkurátusan a füle mögé fésülte. Schengen ragaszkodik a fülekhez, állította teljes határozottsággal.

     

    Kicsit ideges lettem, amikor már harmadik ismerősöm kérdezett rá, dedikálok-e az idei Ünnepi Könyvhéten. De ahelyett, hogy elsoroltam volna a kizáró nyomós érveket (1. nincs új könyvem; 2. nincs vízumom; 3. nincs egészségem), radikális elhatározásra jutottam. Igenis dedikálok: digitálisan, itthoni ágyamból, a világhálón.

    Két nap alatt elkészítettem elektronikus könyvemet, ezt megnyitható és letölthető formában feltettem az internetre, blogomban megadtam hozzá a linket – és digitális dedikálást hirdettem: aki jelezte igényét, annak készítettem egy külön könyvfájlt, névre szóló dedikációt írtam bele, és elküldtem neki a kért email-címre. Jöttek is a köszönőlevelek: micsoda ötlet, ilyesmiről még nem is hallottak; megnyitották az állományt, és hát tényleg benne van a nevük, az ajánlásom és az aláírásom.

    Azért néhányan a tartalomra is reagálták. Arra a 73 darab limerikre, amelyet az e-bookba összegyűjtöttem. Ezeket az ötsoros (általában pikáns) bökverseket eredetileg versblogomban adtam közre. Első sorozatom a Kárpáti limerikek volt: ezek első sorában, a műfaj követelménye szerint, helységnevek szerepeltek – jó lokálpatriótaként kárpátaljai város- és faluneveket rímeltettem. Nagy örömömre néhány közülük be is került egy valóban könyvheti kiadványba, a Várady Szabolcs szerkesztette Magyar badarba (amelyben egyébként a Mozgó számos szerzőjével szerepelhettem együtt) – ez egyben a magyar limerikek első válogatás-kötete, amelynek második, bővített kiadása került most a könyvsátrakba.

    Ám a pajzán költészetnek nem mindenki elkötelezett híve. Már az első opuszok megjelenése után megdorgált egy elszármazott földim, amiért ilyesmire használom a szép magyar nyelvet, s volt olyan tényleges ismerősöm, aki e versikék miatt nem igazolta vissza ismeretségünket egy közösségi oldalon… A nagy ledorongolás azonban később, a teljes sorozat megjelenése után érkezett.

    Küldőjét, a kedves tanárnőt, addig-addig győzködtem, amíg beleegyezett, hogy leközöljem magánlevelét. Blogomban meg is tettem, itt most csak néhány kiragadott részlet:

    „Azért írok, mert bízom abban, hogy még időben szólok, s talán le tudlak állítani abban, hogy vesztedbe rohanj. …sokan leírtunk már téged, nem tartunk mérvadó személyiségnek sem a kisebbségpolitika, sem a kárpátaljai magyar irodalom színterén… Nem elég, hogy becsmérled a magyar jobboldalt, amely pedig most először talán tenni is tud valamit a határon túliakért, nem elég, hogy a nemzeti érdekeket tagadók politikai szekértáborát gyarapítod, …nem elég, hogy a nemzeti nihilizmus melegágyául szolgáló liberális ideológia mételyét terjeszted – hanem most még irodalmi értékeinkbe és édes anyanyelvünkbe is belerondítasz azzal, hogy trágár klapanciákkal becsteleníted meg a történelmi helyneveinket. Hogy merészeled Huszt, Ungvár, Munkács, Verecke szent nevét ilyen módon szájadra venni?

    A helyi közéletből és irodalmi életből már kiközösítettek korábbi mocskolódásaid miatt, mostani ámokfutásoddal csak azt éred el, hogy emberként is végleg leírjanak azok, akiknek még számít valamit a szép szó, a szülőföld,  a magyarság. …Ha csak ezen a hangon, ilyen módon tudsz szólni olvasóidhoz, akkor jobban teszed, ha néma maradsz. Jót tennél vele irodalomnak, nyelvnek, Kárpátaljának, magyarságnak egyaránt. Sőt, magadnak is.”

    Ebben nekem „a nemzeti nihilizmus melegágyául szolgáló liberális ideológia mételye” tetszik a legjobban, már csak azért is, mert jól illik gyűjteményembe: pár évvel ezelőtt helybéli írótársam a sajtó nyilvánossága előtt (!) illetett hasonló szavakkal. Szerinte egyrészt „az alapjaiban rosszul értelmezett liberalizmus szolgalelkű apostolává avanzsált”-am, másrészt „az egyedül üdvözítőnek feltüntetett liberalizmus vírusával megfertőzödött személy” vagyok – ebbe a kollekcióba jól illik a tanárnő mételye, akinek most újabb okot adok a felhördülésre, ide gombolva zárásul néhány kifogásolt nemzetrontó ötsorost:

     

    Egy ifjú szakinak

    Várnézni elmehetsz Munkácsra
    tövében rád vár egy kurvácska
    ha mélyen bevered
    neki a csapszeget
    te lehetsz élmunkás luk-ácsa.


    Magyar virtus

    Szent helyünk minékünk Verecke
    bejárjuk hosszába-keresztbe
    s mint hágót Árpádunk
    minden nőt meghágunk
    nyög belé a Kárpát-medence.


    Tanács egy elhanyagolt nőnek

    Menjen el néhanap Fornosra
    száz kamasz farát hogy fogdossa
    részeg bár valahány
    zsebükben buzogány
    felkúrják kiskegyed fodrosra.


    Az almacsősz

    Almáskert mögött van Antalóc
    almacsősz egy fickós martalóc
    akkora van neki
    fák közt ha lengeti
    elborít mindent az almaszósz.


    A rosszlány értetlensége

    Megállt a nagy költő Huszt alatt
    ahol én magamra húztalak.
    Mi hívta Kölcseyt
    idejét töltse itt?
    Nem volt itt bordély, csak puszta lak.


    Kínálat és lehetőség

    Pontos egy városka Beregszász
    kurváknak létszáma kerek száz.
    Nem bírja a tárcád?
    Keress egy apácát
    ha már csak imára erektálsz.


    Fényesítés

    Híres a sójáról Szlatina
    jobban az ott lakó fapina
    más kanja nincs neki
    rézfaszú döngeti
    kopik ám szépen a patina.


    Egy ifjú aszkétához

    Lakna bár úrfink szép Ungváron
    nem lenne úrrá a lukvágyon
    sok kis nő ajzaná
    Kárpátok aljzatán
    végig az Ung-parti bulváron.

    Végül: pajzánságaim egyik első olvasója nem kisebb klasszikushoz, mint a malac versek magyar klasszikusához, Lőwy Árpádhoz hasonlított. Válaszul én így szerénykedtem:

     

    Meg vagyok Ön által tisztelve,
    verseim magasra ikszelte.
    Hol vagyok Lőwyhez!
    Nagy fasza meredez –
    bár enyém fele úgy viszketne!


    Linkek nélkül megjelent: Mozgó Világ, 2011/7.

    több Mozgó | még több Mozgó


    Comments