Könyvek‎ > ‎Harmadvalaki‎ > ‎

Konstelláció


Balla D. Károly

Konstelláció

Mintha csak köveit igazítaná.
Fokot fűz fokra, szemet ölt szembe
a berácsozott síkban,
hogy hosszabb legyen a lánc.
Bekeríti a menekedést.

Igen, talán kész.

Meglazítja a gallérját.
Letörli homlokáról a sót.

Ajka szélét harapja, de már nem változtat semmin.

Mintha lakna. Lakna valahol,
és nem csak helye lenne itt, a korán jött éjszakában.

Megfigyeli az együttállást.
Ahogy fedésbe kerül
a fényes és a fényesebb.
Ahogy összefolynak az életlen optikában.
Hogy aztán kettővé vesszenek,
külön a fényes főisten
és külön a fényesebb szerelem.
 
Pedig nem köti semmi. El is mehetne.
Csak ezt az állást itt, ahogy a kövek összeigazítva.
Meg a fókuszált lencséket,
ahogy behozzák az elérhetetlent.

Egy másfélét kezd.
Koccanva pördülnek a csonton a számok.
Ha most hetet dob, akkor
itt alszik a távcső alatt.

Igen.

Elhelyezkedik.
Betakarózik a csillagtérképpel
és feje alá igazítja a csukható dobozt
a maradék kövekkel.




A vers angol fordításban: Constellation
Comments