Könyvek‎ > ‎Halott madárral‎ > ‎

Varázsgömb


Balla D. Károly

Varázsgömb

Itt lebeg előtted
valami elmosódott, csapzott,
íves foglalatban.
                        Kihív.
                                Provokál.
Hát nézz bele.
                        Figyeld, hogyan
füstölög, örvénylik, hogy vet habot
a zajló idő veszélyes folyama,
és hogy löki zátonyok véres testének
az elrepedt síkok vékonyuló jegeit.
Figyeld csak, kétes varázsok optikáján
jövőd kusza rajzolata hogyan dereng.
Hát nézz bele.
                       Figyeld, hogyan
röpteti denevéreit az ajzott éjszaka,
hogyan írja eléd sorsod titkos,
megfejthetetlen enigmáit,
s a konstelláló csillagokból
miként kígyózik feléd
a horoszkóp-diktálta kényes vonzat,
s a végzet mely halál felé sodor
a rossz hatalmak szabta csonka pályán.
Hát nézz bele.
                       Figyeld, hogyan.
De ím, kihullsz a furcsa transzból,
levedlik rólad csalóka misztikum,
fejedről súlyos leplét lefejti a mágia -
és felejtesz mindent, úgy térsz a fénybe,
s már nem tudod: volt-e értelem,
volt-e jel az elvarázsló gömbben,
vagy csak a ferde félhomály,
a sejtelmes, szétszivárgó nesz,
az elveszejtő mámor-illat
rögtönzött eléd
egy bentről pergő
színes némafilmet.

De mégis,
              később,
ajzott, fojtott éjjelen,
ha önkívületbe ringat a szerelem hullámverése,
ha tested olvad másik testben,
ha sejt a sejttel elvegyül:
füledben újra ott motoz
a sejtelmes nesz,
orrcimpádon ott remeg a mámor-illat,
s a félhomály,
                    a ferde félhomály
                                             is ugyanaz -
- akkor elszorítja torkod
az elfelejtett éjből átsugárzó jóslat,
feldereng a habot vető bölcs folyó,
zátonyon verődő védtelen jegek,
denevérek hieroglif röpte,
konstelláló, kényes vonzatok
a rossz hatalmak szabta csonka pályán -
és elborít a rettenet,
és látod:
               mintha a gömb is,
az elvarázsolt, furcsa gömb is itt lebegne
elmosódott,
               csapzott,
verejték apró gyémántszegével
               - mint Tejút -
sűrűn kivert,
homlok-boltozatos,
                          szemöldök-íves
                                                foglalatban -
és kihív,
              és provokál:
                                 NÉZZ BELE.
Igen.
        Ez volt az a gömb,
        ez kísértett akkor,
mágiák súlyos leple alatt,
ez kísértett - hányszor is? - már azelőtt,
ahányszor ferdévé dőlt a félhomály,
ahányszor százlábú bogárként
szobádban szétmásztak a sejtelmes neszek,
ahányszor elborított, elveszejtett
ez a pólusok közé feszített mámor-illat,
ez kísértett,
valahányszor önkívületbe ringatott
a túllélegzett,
                    parttalan,
                                   szerelmes hullámverés.
Itt lebeg előtted.
Elmosódott,
                 csapzott,
verejték apró gyémántszegével
             - mint Tejút -
sűrűn kivert,
homlok-boltozatos,
                          szemöldök-íves
                                                foglalatban -
itt lebeg újra előtted.
                              Nézz bele.

De a gömbre suttogások héja zárul:
asszonyod lehunyja szemét.

(1989)


Comments