Könyvek‎ > ‎Halott madárral‎ > ‎Árnyak a kövön‎ > ‎

Apolló


Balla D. Károly

Apolló

Ne jósolj, Püthia, transzba se révedj, mert
minden résben megtalálod a magad késeit,
minden ölyvben ott forgolódik
a hegyes csőrű halál,
a világ köldökéből párállva száll fel rejtett
dimenziók bűze, a homok felsebzi a halotti
maszkokat, hó fedi el döglött ebek bójasorát.
Esőkabátokon elvéreznek a nagyváros fényei,
valaki szemét forgatja a dohszagú szekrények mögött,
valaki halott szalamandrát rejt gyermekünk zsebébe.
Talán a kéjes indulat tolong
ma minden rejtett rándulásban, ahogy.
Havazik, havazik, a trombita szól.
Homokdűnék hajlatán vérzik el a váltivarú végzet,
s a hó elfedi a kárhozat idétlen arcát.
Talán a kéjes indulat tolong
ma minden rejtett rándulásban, pedig.
Az idő egészét nem forogja ki gyermekünk részeg
búgócsigája, csak cserebogarak haldokolnak
olajoskannák fenekén. Havazik, havazik a trombitaszó.
Kék kristályok szülik meg az őspetét,
gipszfehér maszkokon átvérzik a kárhozat vöröse,
s a váltivarú végzet bolyhai befonnak lassan.
Ne jósolj, ne jósolj, Püthia, transzba se révedj.
Látod a fehér szüzeket, fekete bárányokat.
Ők lésznek holnap ünnepi áldozat.
Havazik, havazik, trom-trom.
A hó elfedi a végzet idétlen bolyhait, ahogy.
Trom-trom, pedig.

(1992-93)
Comments