Navigáció

    A hontalanság metaforái


    Balla D. Károly

    A hontalanság metaforái

    avagy a kárpátaljai magyar költők haza-komplexusa

    Három évvel ezelőtt, 1994-ben kis magánkiadónk egy sajátos könyvet jelentetett meg. Beszédes című antológiába - Töredék hazácska[1] - gyűjtöttük a kárpátaljai magyar költők utóbbi években keletkezett azon verseit, amelyek a haza-szülőföld-anyanyelv-magyarság témakörhöz voltak sorolhatók. Célunk az volt, hogy bemutassuk, hogyan vallanak poétáink erről a mindnyájunkat foglalkoztató kérdésről, hogyan tesznek tanúságot a kitartás, a sorsvállalás, a megmaradás mellett.

    Utólag úgy tűnik azonban, ezen a célon túllőttünk. Mert igaz ugyan, hogy a kötetke sikerkönyv lett Kárpátalján és talán híven reprezentál egy domináns, poézisünkre igen jellemző irányultságot, ám az is igaz, hogy a hitvallások és tanúságtételek ezen sokasága nemcsak megrendítő, hanem így, egymásra halmozódva egyszersmind riasztó is. Annál is inkább, mert - mint erre a kötet egy magyarországi kritikusa, Böhm Edit, is felfigyelt[2] - a versekből nem annyira a haza pozitív értelmezése, hanem a haza kínzó hiánya, nem annyira a szülőföld éltető ereje, hanem a szülőföld elvesztésének a rémképe, nem annyira az anyanyelv vagy a nemzeti értékek birtoklásának felemelő érzése, hanem inkább ezek megtartásának a lehetetlensége sugárzik égető intenzitással. Helytálló Elek Tibor irodalomkritikus megállapítása, aki a békéscsabai Bárka 1996/3-4 számában a következőket írta a Töredék hazácska kapcsán: "Az azonos vagy hasonló tematikájú és alkotásmódú versek ilyen töménységben fokozottabban mutatják meg az ismétlődő, esetenként elvont, szimbolikus tájelemekből, az egysíkúan ábrázolt falusi élet tárgyi világának ismétlődő kellékeiből, a szűkebb haza-, szülőföld-, közösség-, anyanyelvféltés konvencionális, sablonszerű motívumaiból, metaforáiból, a nemzeti történelem hasonló helyzeteinek, egyazon hőseinek ismétlődő allegorikus megidézéséből, a hol didaktikus, hol kinyilatkoztatásszerű retorikus szólamokból építkező, pátosszal teli versbeszédből, az örökös, ünnepélyes vigyázzban állás követelményéből formálódó új típusú sematizmus veszélyeit."[3]

    Gondolhatnánk: ennek a veszélynek a felismerése egyszersmind alkalmassá is tehet bennünket arra, hogy elkerüljük a tematikai-műfaji-szemléletbeli beszűkülést, a sajátos "kisebbségi sematizmust", és a Töredék hazácska megjelenésével talán pont is tehető egy történet végére: már minden költőnk elsiratta a hazát ("mindkét hazából kiárvulva"[4], "annyira elvették, hogy már küzdeni sem lehet érte"[5]), már elsoroltuk mostohaságunk összes sorsverését ("körül ez átkozott határban / kés nyílik minden madárban"[6], "elfordult tőlünk az Isten"[7], "Mohács ... Majtény, Világos, Trianon"[8] "felnégyelt haza"[9]), már mindannyian hitet tettünk amellett, hogy a reménytelenség ellenére "mégis lábunkat vetjük ez ibolyányi földön / hol már hazaárulás / minden terpeszállás / hát állunk inkább jegenyés vigyázzba / fiainknak e talpalatnyi hazát / keservvel híven megvigyázva"[10], kijelentettük, hogy "testünk a szélnek ellenáll, / mert küldetés ez, hatalom"[11], leszögeztük, hogy "engem / gyökér köt ide: / összekeverve húsom a földdel / szemem az éggel, / - örökre"[12] (további példák sokasága lenne felhozható), sőt: legtöbb költőnk már megadta a maga haza-definícióját is (idézzük itt a talán két legjellemzőbbet: "Az én hazám / csendes pentaton ének. / Ha szívemhez hajolsz, / eléneklem néked"[13], illetve: "egyetlen hazám van: / anyanyelvem, / benne kell halálig / kitelelnem"[14]).

    Azt kell azonban tapasztalnunk: legtöbbünk az egyszeri tanúságtétellel nem tudott megelégedni, újra és újra "felmelegítjük" a témát, versbe írjuk mostohaságunkat, kitaszítottságunkat, permanens igyekezettel felfeszülünk a részben magunk is eszkábálta keresztre. Mintha a kárpátaljai magyar költőnek krónikus, gyógyíthatatlan haza-komplexusa lenne, s így hiába ír akár magányról vagy halálról, akár szerelemről vagy tavaszi rügyfakadásról - mindenről a saját hontalansága jut eszébe.

    Az alábbiakban erre hozok fel példákat a Töredék hazácska megjelenése óta napvilágot látott publikációkból, azaz az elmúlt három év terméséből (a korábban keletkezett írásokat igyekeztem kiszűrni). Egyben szeretném leszögezni, az a tény, hogy az alább idézendő költeményekben megtalálható a haza-szülőföld-otthon-motívum, még nem minősíti sem negatívan, sem pozitívan az írást. Célom nem annak elemzése, vajon e vissza-visszatérő téma milyen esztétikai nívón kap megfogalmazást; az előfordulások sokaságának regisztrálásával csupán az említett "haza-komplexus" tüneteit igyekszem bemutatni; mindemellett nem kívánom elhallgatni: az egymás mellé sorjázott citátumok felerősítik azt a veszélyérzetet, amelyre említett cikkében Elek Tibor hívta fel a figyelmet. Az "új típusú sematizmus" kialakulása mindenképpen szegényítheti, beszűkítheti poézisünket, ugyanakkor felbukkanásának és tartós jelenlétének jól kitapintható okai vannak. Ezek közül az első nyilvánvalóan íróink azon belső késztetése, hogy a létünket, gondolkozásunkat és érzelmeinket nagyban befolyásoló kisebbségi helyzetet intellektuálisan, esztétikailag feldolgozzák. E mellett talán nem túlzás második okként valaminő megfelelni-akarást említeni, azt, hogy alkotóink e magatartásukkal mintha egy kívülről érkező elvárásoknak igyekeznek megfelelni, úgy érzik - és nem is alaptalanul - , hogy ezt várják tőlük olvasóik, sőt a "kárpátaljaiságukat" nem gyakran számonkérő szakmai kritika is.[15]

    *

     Az idézetek puszta felsorolásán túl igyekeztem egy kis rendszerezést is elvégezni aszerint, milyen értelemben és milyen kontextusban fordul elő verseinkben a haza, a szülőföld fogalma. Megfigyelhettem, hogy az eseteknek egy csupán kisebb hányadában kap pozitív jelzőket és párosul említése a bizakodás, a remény, a hit érzésével:

    Fellobog néhány dália:
    hiszi, érdemes hinni még.
    Közös sorsért, közös hazáért
    sikoltoznak a gesztenyék.[16]

    ...a hit e tájon még életet jelent[17]

    Gyakrabban a magyarság feldarabolódásának, szétszakítottságának a képe, Trianon kísértő réme jelenik meg a sorokban, azaz a Vári Fábián László-megfogalmazta "felnégyelt haza"[18] kap újra és újra megfogalmazást:

    ijedt lélekharang határokat átütő sorozata
    Arad felől
    Késmárk felől
    drága szülőhazám felől
    de hát itt ülök
    itthon
    hazámban hazámon kívül
    most e konyha tudathasadás[19]

    Trianontól itt felejtett
    rózsakert panaszkodik...[20]

    Az anyaföld
    rongyokba rejti
    csonka testét...i[21]

    Ezüst pénzek felől ne közelíts:
    itt sincs helyed, hol nagy, mint rég ez az ország![22]

    körém e hely húzta a kőfalat, hol valami osztja, szívja az egészet,
    valami szorít a gyomrom alatt[23]

    Minden virág lekaszálva,
    Minden magyar félig árva.
    Nincs királya, szeretője,
    Aki ölelje, vigyázza.
    Minden emlék megkövezve.
    Árva kispadra szegezve.[24]

    Máskor a kitaszítottság, a sorsverés, a hontalanság, a reménytelenség kap hangsúlyt:

    e világ nekem süket káosz
    élek vagy álmodok
    már nem gondolkodok
    itt nincs értelme semminek sem[25]

    ...Hová is hullhatna még úgy a hó?
    Mert itt, e hegy- s folyóhatár között
    a kor elfogy...[26]

    akár a bárgyú, nyála folyó képzetek
    is meredhetnének erre a sosem látott tájra
    - elveszített, kitaszított tartomány -[27]

    Mert ez a táj már nem valódi,
    csak krétarajz, vásárfia,
    penésztől fénylő ócska holmi:
    Isten kezében Biblia.[28]

    Majd harmadnapra eláll a szél is
    megpihenni a széttárt tenyerek között
    ezen az öt szöggel átvert
    égalji tájon
    hol tövis virágzik csakazértis[29]

    dús gazok lakják be a tájat még,
    de jégeső csüng már az égi füstökön[30]

    inog a Kárpátok alja alattam[31]

    Nincs megváltás, sem megbocsátás, sem ég,
    sem föld, mely befogad.[32]

    duzzad váltig ez Átokvölgy-katlan
    Hol törtgerincű hegyek árterében
    fuldoklunk csak iszamos csatakban
    - egy hirtelen süllyedő országrészen[33]

    Kőország jégnap jégvilág
    éles ködében jöttem[34]

    Szűkös egy hely. Kevés a levegő.
    Eszedbe itt is Európa jut...[35]

    ...hópor-
    fellegtől nehezült anyaföld feketéje kifeslik[36]

    Én itt élek.
    Hol magyar szóval
    Egyre ritkábban köszönnek,
    hol medre terjed a közönynek.[37]

    Fogakat repeszt az átok
    mikor barázdákat szántok
       e megkínlódott
          földhazába. [38]

    A sarokban sírva sír
    egy brácsa gyantátlan reménye.
    ... Hiszem, vigalom kell mára,
    hiszen havazik Pannóniában.[39]

    Bámulatosan találékonyak költőink, amikor a haza töredékességét és szűkebb voltát akarják érzékeltetni. Erre jó példa a többször említett Töredék hazácska kötetcím, amelynek az elmúlt években több parafrázisa is született, így például Horváth Sándor 1995-ös verseskönyvének a címe: Kishaza, illetve a már idézett példák némelyike (Trianontól itt felejtett rózsakert, árva kispad, hegy- és folyóhatár között, Kárpátok alja, Átokföld-katlan, országrész, szűkös egy hely, ország-akol stb.). Nézzük két további verziót:

    s míg kelő napsugár hárfája zendül,
    kiskertnyi hazámban disszonáns csend ül[40]

    kit jó Urunk a túlélés arcának szánt
    vágyódik egyre teljesebb életére
    úgy érzi bástyája már börtöne régen
    e koporsónyinál is kicsinyebb hazán[41]

    Igen gyakori a kicsiségnek, töredékességnek, szűkösségnek és a haza virtuális voltának együttes érzékeltetése. Az ezt kifejező metaforák hol szigetnek, hol egy-egy városnak, hol vidéknek, tájnak, hol útnak, hol könyvekbe, sőt, sorok közé szorítottnak, máskor képzeletbelinek, illetve nem ritkán az emberi testbe, egy ember énjébe zártnak mutatják a szűkebb-tágabb otthont:

    Nyugodt s párás otthonom
    tündérszigetén fészkelődöm[42]

    ...de Ungvár felől
    a túlvilág napja vakít!
    S nem nyitna kaput
    az árkádok szláv szavú őre:
    Munkács előttem
    rendre becsukja ablakait[43]

    Hazányi úton kövekre hágok,
    pázsiton siklom mezítelen lábbal...
    ...ha messzire indít a hazai táj...[44]

    Millió Jézuska álmodik bennünk
    betlehem-hazánk langyos zugaiban
    bábel-házak fülledt koporsók[45]

    Hazája a jónak könyvekbe szorul,
    poros kötetekbe, tűrjük szótlanul[46]

    ...nem titok, és mégis mért hiszem:
    sorok köze a legszebb otthon.[47]

    Hazámat megálmodom.[48]

    ...a haza szíved része[49]

    Hát add a tisztaságot,
    a kimondható átkot.
    Add
    a belémforduló hazát,
    a tűzégetettek igazát.[50]

    Biztos hely magamon kívül nincs.
    Húzódom hát mind egyre beljebb.[51]

    A haza te magad vagy.[52]

    Megtaláltam két parafrázisát a virtuális haza klasszikus megfogalmazásának, az illyési Haza a magasban kifejezésnek is:

    Itt, fönn, határtalan honban élek[53]

    Jó lecke, fiúk, hogy elhagytuk házunk
    egy képzelt és bölcsebb fenti hazáért[54]

    Mindezek a példák számomra nem csupán azt bizonyítják, hogy alkotóink nem tudnak - talán nem is akarnak - megválni haza-komlexusuktól, hanem azt is - és írásomnak ez lenne a lényegi megállapítása, hogy a kárpátaljai magyar költő számára a haza nem az otthon szinonimája, hanem a hontalanság metaforája: ha hazát említ, jelzőkkel vagy anélkül, minden esetben a valódi haza hiányát kell értenünk rajta.


    [1] Töredék hazácska. Galéria-Écriture, Ungvár-Budapest, 1994. [A továbbiakban: TH]
    [2] Böhm Edit: "Töredék hazácska" - a hiány versei. Pánsíp,1995/2, 18-19. o.
    [3] Elek Tibor: Fordulóponton: Összegzés és újat kezdés. Bárka, 1996/3-4, 56. o.
    [4] Vári Fábián László: Útban Törökország felé, TH, 107. o.
    [5] Balla László: Szülőföldem. TH, 48. o.
    [6] Fodor Géza: Varióla. TH, 66. o.
    [7] Tárczy Andor: Már Karácsonyra. TH, 100. o.
    [8] Balla László: Magyarok. TH, 24. o.
    [9] Vári Fábián László: Ady alkonya. TH, 140. o.
    [10] Balla D. Károly: Tövisek közt. TH, 59. o.
    [11] Füzesi Magda: Akác. TH, 43. o.
    [12] Kecskés Béla: Hűség. TH, 141. o.
    [13] Horváth Sándor: Haza. TH, 36. o.
    [14] Kőszeghy Elemér: (egyetlen). TH, 109. o.
    [15] E kérdéssel részletesebben foglalkoztam egy hosszabb tanulmányomban. Lásd: B.D.K.: Előítéletek és beilleszkedési zavarok. Forrás, 97/5.
    [16] Füzesi Magda: Táj gesztenyékkel. Hatodik Síp, 96/tél, 11. o.
    [17] Czébely Lajos: Tétova sugárban. Pánsíp, 97/1. 25. o
    [18] lásd a 9. jegyzetet
    [19] Czébely Lajos: Októberi villanások. Hatodik Síp, 95/ősz, 2. o.
    [20] Tárczy Andor: Kertváros. Hatodik Síp, 96/ősz, 17. o.
    [21] Füzesi Magda: Rövidfilm. Hatodik Síp, 96/tél, 2. o.
    [22] Penckófer János: Döbbenet szava. Hatodik Síp, 97/tavasz, 34. o.
    [23] Balla D. Károly: A szorongás balladája. Hatodik Síp 97/tavasz, 2. o.
    [24] Tárczy Andor: Ezerszáz. Kárpáti Igaz Szó, 1997. ápr. 10., 7. o.
    [25] Cséka György: Már ezen így öregen. Pánsíp, 96/2. 25. o.
    [26] Penckófer János: Hullana még. Hatodik Síp, 96/tavasz, 8. o.
    [27] Balla D. Károly: [cím nélkül]. In: B.D.K.: Árokszélen. Pannónia Könyvek [Pécs, 1996.], 5. o.
    [28] Füzesi Magda: Feltámadás. Hatodik Síp, 95/nyár, 36. o.
    [29] Fodor Géza: Kereszt és hold. In: F.G.: Fenyvesek árnyékában. Hatodik Síp - Mandátum, Budapest-Beregszász, 1997., 30. o.
    [30] Balla D. Károly: Kistotál. In.: B.D.K.: Árokszélen. Ik., 20. o.
    [31] Czébely Lajos: Októberi villanások. Hatodik Síp, 95/ősz, 2. o
    [32] Füzesi Magda: Decemberi vers. Hatodik Síp, 95/tél, 26. o.
    [33] Fodor Géza: Új Atlantisz. In.: F.G.: Fenyvesek árnyékában. Ik., 1997., 54. o.
    [34] Fodor Géza: Kőország, mélykékebb tél. Uott, 1997., 55. o..
    [35] Penckófer János: Virradat partja. Pánsíp, 95/3., 16. o.
    [36] Penckófer János: Felcsomagolva. Pánsíp, 95/2. 13. o.
    [37] Tárczy Andor: Itt vagyok. In.: T.A.: Tegnapután. Tárogató Lap- és Könyvszerkesztőség, Ungvár, 1995. 98. o.
    [38] Horváth Sándor: Madárijesztő. In.: H.S.: Kishaza. Tárogató Lap- és Könyvszerkesztőség, Ungvár, 1995., 71. o.
    [39] Bagu László: Ultimátum a hiábavalóságnak. Hatodik Síp, 94/ősz, 36. o.
    [40] Czébely Lajos: Tétova sugárban. Pánsíp, 97/1. 25. o.
    [41] Penckófer János: Harsonátlanul. Hatodik Síp-melléklet, 94/tél.
    [42] Balla Teréz: Engesztelő. Hatodik Síp, 97/tavasz, 24. o.
    [43] Vári Fábián László: Üzenet. Pánsíp, 96/1, 27. o.
    [44] Balla D. Károly: Cipőmre vastagon. Pánsíp 96/1., 27. o.
    [45] Czébely Lajos: Karácsony-éj. Hatodik Síp, 94/tél, 36. o.
    [46] Czébely Lajos: Tétova sugárban. Pánsíp, 97/1. 25. o
    [47] Penckófer János: A Múló Rendben. Hatodik Síp, 96/ősz, 14. o.
    [48] Horváth Sándor: Kishaza (I). In.: Kishaza, Ik., 8. o.
    [49] Horváth Sándor: Kishaza (II). Uott, 9. o.
    [50] Horváth Sándor: Istenes ének - 1996. Kárpáti Igaz Szó, 1996. dec. 24., 1. o.
    [51] Penckófer János: A Múló Rendben. Hatodik Síp, 96/ősz, 15. o.
    [52] Horváth Sándor: Kishaza (II). In.: H.S.: Kishaza. Ik.: 9. o.
    [53] Penckófer János: Döbbenet szava. Hatodik Síp, 97/tavasz, 34. o.
    [54] Czébely Lajos: Tétova sugárban. Pánsíp, 97/1. 25. o

    1997.


    Először megjelent: Forrás, 1998/ápr.
    Kötetben: A hontalanság metaforái, Bp., 2000

    Comments