Interjúk‎ > ‎

Nem vagyok tervezgető típus

A Kárpátalja c. lap 2002.01.18-i számában rövidebb változatban megjelent interjú
Az alábbi interjút a Kárpátalja c. lap részére adtam 2002-ben, terjedelmi okokból erősen kurtítva jelent meg 2002.01.18-i számukban. Itt a teljes szöveg olvasható, a kimaradt részeket színmegkülönböztetéssel jelöltem.

"Nem vagyok tervezgető típus"

A kárpátaljai magyar irodalom egyik legsokoldalúbb alakja Balla D. Károly. Írt verset, novellát, regényt, drámát, az irodalomszervezés terén is sokat köszönhet neki író és olvasó egyaránt. Múltról és jövőről kérdeztük őt annak kapcsán, hogy január 17-én ünnepelte 45-ik születésnapját.

- Van-e valami, ami érzése szerint kimaradt irodalmi munkásságából?

- Igen, mindenképpen. Először is az "maradt ki", hogy legalább egy műfajban valami jelentőset létrehozzak. Ez a sokféleség ugyanis nálam nem erény, hanem hiányosság. Nem vagyok elégedett költői teljesítményemmel, ezért hát menekülök a próza felé, de az epikában sem mozgok eléggé otthonosan, így aztán hátrafarolok a publicisztikába; viszont ott is csak feszengek, pózokba merevedek, szeretnék szabadulni, ezért hagyom, hogy elcsábítson a dráma, ám hiába kapok utána, a színpad "kicsúszik a kezemből". Végül leginkább hiányérzeteim maradnak. Egy valódi nagyregény megírása - mint magam elé állított kihívás - évek óta kísért. Van ugyan két befejezett regényem, az egyik meg is jelent 98-ban (Élted volt regénye), de sem ezzel nem vagyok elégedett, sem azzal, amelyik már többször állt a megjelenés küszöbén (Szembesülés), aztán mégsem jutott el a nyomdagépig. Ilyenkor bosszúságot és örömöt mindig egyszerre éreztem: bántott, hogy nem láthat napvilágot, de fel is szabadultam a szorongás alól, amelyet amiatt éreztem, hogy sem a magam elé állított regény-eszményt nem sikerült megtestesítenem, sem a felvállalt "témát" nem tudtam eléggé árnyaltan és izgalmasan bemutatni. Azt szokták mondani, mindenkinek az életében rejtőzik legalább egy regényre való irodalmi anyag. Ezt az életemben jó húsz évvel ezelőtt beállt fordulat óta én is így érzem, és körülbelül ugyanennyi ideje keresem a kifejtéshez legalkalmasabb formát. Nem tudom, megtalálom-e valaha; talán az a baj, hogy keresem, lehetséges, inkább meg kellene várnom, amíg szembejön. Ugyanígy hiányérzetet keltenek a drámáim. Írtam ugyan 7-8 színpadi kísérletet (ezekből öt 2000-ben meg is jelent Ne gondolj a fehér elefántra címmel), és egy drámaíró versenyen is sikeresen szerepeltem (elnyerve például a közönségdíjat), igazi színpadképes művet azonban még nem tudtam létrehozni. Ebben, mint ahogy a más műfajokban mutatkozó gyarlóságaimban is, alighanem túlságosan merev látásmódom és fogalmazási kényszerem akadályoz meg: én mindent túlírok egy kicsit, túlszerkesztek, túlmagyarázok, nem hagyok elég játékteret a közvetítő és befogadó közeg számára. Vagy lazább szövetű anyagot kellene létrehoznom, vagy, ha ragaszkodom ehhez a túlírtsághoz, sokkal jobban kellene tudnom "túlírni". Most jutottam el odáig, hogy ezt a problémát egyáltalán fel tudtam ismerni.

Ugyanígy "kimaradt a sorból" egy összefoglaló esszé megírása irodalmunk kárpátaljai tendenciáiról. Több résztanulmányt írtam e témában, sok megközelítésben igyekeztem (főleg költészetünk) sajátságait, ellentmondásait (ha tetszik: válságát) a magam szempontjai és meglátásai alapján feltárni, de egy minden fontosabb mozzanatra kitérő, az egyes jelenségeket árnyaltan elemző és az okokat és eredményeket összefüggéseiben bemutató szintézis megírására egyelőre nem tudtam rászánni magam. Ebben valószínűleg egyrészt elméleti felkészültségem hiányossága akadályoz meg, másrészt pedig az, hogy magam is benne vagyok abban az irodalomban, amit tárgyalnom kellene.

- Mivel foglalkozik jelenleg?

- Írok és internetes honlapokat készítek. Építgetem azt a virtuális valóságot, amelyben nincs nyomdaszámla, nem kell a terjesztéssel foglalkozni, és - talán a legfontosabb szempont - a fenntartásában, működtetésében nem vagyok kiszolgáltatva a pályáztató intézmények, alapítványok és kuratóriumok jó- vagy rosszindulatának. Ráadásul azt a luxust is megengedhetem magamnak, hogy a saját ízlésemen és értékítéletemen kívül nem kell más szempontokat figyelembe vennem - és mindezt íróasztalomnál ülve, kötetlenséget élvezve tehetem. Miközben a kárpátaljai magyar kulturális élet résztvevői szinte kivétel nélkül - önként, meggyőződésből vagy abból a kényszerből, hogy másképp nem tudtak boldogulni - beálltak valamelyik "csapatba", elkötelezték magukat valamilyen irányzatnak, érdeknek, aközben én ritka kegyelmi állapotnak tartom, hogy ilyen mértékben kiterjeszthettem függetlenségemet. Így a munkám igazi örömtevékenységgé vált. Talán ez a felszabadultság meg is látszik az utóbbi években keletkezett írásaimon és az éppen egy évvel ezelőtt elkezdett digitális munkámon. Talán érdemes belukkantani: link

- Milyen tervei vannak a közeljövőt illetőleg?

- Írói tervekre gondol? Az irodalom nem elhatározás vagy kitűzött cél kérdése. Pontos szándékkal legfeljebb tanulmányt, publicisztikát lehet írni - verset, novellát soha. Így hát nekem nincsenek írói terveim, legfeljebb az irodalomnak vannak tervei velem; de ezekről "őt" kell megkérdezni.

Amúgy pedig nem vagyok tervezgető típus, nem szoktam a jövőre spekulálni: majd így lesz meg úgy lesz, így meg úgy fogok élni - ilyesmi gyerekkoromban foglalkoztatott utoljára. A jövőre vonatkozóan legfeljebb alig körvonalazott elképzeléseim, halvány szándékaim vannak, de ezeket még a magam számára sem szoktam pontosan megfogalmazni, és jobb is, hogy nem, mert gyakran épp az ellenkezőjét teszem annak, mint amit előzőleg feltételeztem. Hirtelen elhatározással szoktam újat kezdeni és valami régit lezárni. Így hagytam kétszer is ott az egyetemet, így változtattam munkahelyeket, alapítottam meg és hagytam el folyóiratokat, kiadókat, szakadtam ki a honi kulturális életből vagy léptem be az internetes világba. A döntést nagyon hamar meghozom, legfeljebb a végrehajtásához kell több idő és némi cselekvési program. Ilyenkor úgy tűnhet, hogy tudatosan, tervszerűen teszem a dolgomat, holott dehogyis: csupán egy gyors és határozott döntés medrében görgetem egy ideig magam előtt az utamban álló köveket. Aztán, amikor tiszta az út, gyakran már nem is érdekel a továbbhaladás, keresek egy másik, járatlan szurdokot, amelyben újra elememre találok. Maga a végeredmény sokkal kevésbé érdekel, mint a felé vezető út.


Megjelent: Kárpátalja c. lap, 2002. jan.18. [Elavult link javítva, 2010, bdk]
Comments