Főoldal‎ > ‎Krisztus-tudat‎ > ‎

Mi a fénytest?

 

   Meditáció:
  
Kinyitod a fénycsakrádat, szívcsakrádat, feltöltöd az aurádat, majd a testedet. Ezutan kiegyensúlyozod magadat minden szinten. Mert egy kiegyensúlyozott lélek es test nem betegszik meg. Ezt különben minden este lefekvéskor elalvás előtt megteheted és nem leszel beteg. A lényeg az egyensúly minden szinten.


Ennyi elengedő, es nem kell részletezni, mert a gondolatodban az egész lényedet elképzeled fizikai/lelki szinten, tehát egy többdimenziós tudatban. Különben az 5D kommunikálás is hasonló, mert nem lineárisan fogunk gondolkodni, hanem "halmazosan", elég nehéz a megfelelő szót megtalálni rá, mert sokmindent nehéz megmagyarázni a limitált nyelvi adottsagunkkal. Tehát egyszerre fogsz mindent érzékelni és tudni. Talán ez a lejobb kórbeírása.
.
Amikor mást szeretnél gyógyítani, akkor szintén azzal kezded amit fent mar leírtam, vagyis feltöltöd az aurádat és a testedet, majd a beteg személy felé irányítod a fénycsakradat és feltöltöd az auráját és a testét a fenyeddel, majd egyensúlyba hozod a tudatoddal a fentiek szerint.
Ezt megismetelheted ahányszor akarod, habár nem fontos.

Kérlek ne aggódj, hogy nem tudod megcsinálni, mert azzal blokkolod az eredményt. Tehát, ne kételkedj benne, hogy működik. Már csak azért sem, mert mi vagyunk a FÉNY.
                                                          
----------------------
Ahogy már valószínűleg tudod, ez a bolygó éppen felemelkedik. Frekvenciája gyorsan emelkedik, és veszít abból a sűrűségéből és anyagából, amit a harmadik dimenzióban úgy ismerünk, mint összesűrűsödött fényt. Ez a sűrűség csökken, és a bolygó, valamint az emberek rezgési frekvenciája emel-kedik. Ez meglehetősen izgalmas folyamat.
Univerzumodban a sűrűsödési folyamat elérte a tiszta fénytől való maximális távolságot. Ez a folyamat most megfordul, ami azt jelenti, hogy megkezdődhet az Egyhez való hazatérés. Jelenleg hét-nyolc millió fényközvetítő van a Földön. 

Ők a „globális átalakulás csoportja”, ahogyan néhányan nevezik őket. Mindegyikőtök a fény közvetítője, és különleges feladattal, hajlamokkal és tehetséggel jött ide. Sokan közületek specialisták a bolygó felemelkedésének segítésében. Már sok ezerszer megtettétek. Amikor egy bolygó felemelkedik, az újraegyesülés mindig rendkívüli folyamat. És az újraegyesülés örömét is mindig másképpen fejezik ki, a játszmában alkalmazott szabályok függvényében. Ez a játszma magában foglalta a fénytől való legtávolabbi elszakadást, és ez sikerült.
Amint már tudód, a játszma 1988 márciusában hivatalossá vált.
A legtöbb fényközvetítővel akkor történt meg az, amit mi „az első fénytesti sík aktiválásának” nevezünk. Ez egy pici harang volt, ami elkezdett ujjongani a DNS struktúrában: „Hurrá, eljött a hazatérés ideje!”.

 Ezzel megkezdődött a mutáció és az átváltozás folyamata. Bár a változást legtöbbször öröm kíséri, időnként mégis lehet nehéz. De, mint tudjátok, nem ez az első alkalom, hogy végigcsináljátok ezt a folyamatot.
A legizgalmasabb kérdés a „Most hogyan csináljam? Milyen energiákat, érzéseket és mennyi örömöt fogok kifejezni az újraegyesüléshez vezető úton?” Amit a Forrás ki- és belégzésének nevezünk, az más sokszor megtörtént, és ez a mostani belégzés akkor lesz egyedi lefolyású, ha ez a bolygó és minden más bolygó is visszatér az Egyhez.
Ez a bolygó éppen a fénybe emelkedik, vagy másképpen kifejezve: a felemelkedés állapotában van. Ez lassú, fokozatos folyamat. Nem máról holnapra válsz anyagból fénnyé. Minden ember benne van ebben a folyamatban, és sokan közületek már megtették az út felét.

A dimenziók

Először a lét különböző dimenzióit vagy síkjait magyarázom el. Egy tizenkét dimenziós modellt
használunk, és te a fizikai testeddel a harmadik dimenzióban vagy. Ez az anyagon alapul. A negyedik dimenziót asztrális síknak is nevezik. Legnagyobb részben az érzelmeken alapul. E két dimenzió együtt adja ki azt, amit alsó teremtett világnak nevezünk.

 Ezek azok a dimenziók, ahol az elszakadás játszmája lejátszódott. Ezek az egyetlen dimenziók, ahol fennmaradhatott a jó és a rossz illúziója, ahol az ember elválasztva érezheti magát másoktól és a szellemtől. Ezt mindannyian meglehetősen jól csináljátok. Nagyon jól sikerült megvalósítani az elszakadás játszmáját, de ennek most vége van.

Ez a bolygó tehát a felemelkedés állapotában van, és jelenleg az asztrál sík alacsonyabb szintjén rezeg. A felemelkedési folyamat része lesz, hogy minden dimenzió fel lesz „göngyölítve”, és magasabb dimenziókba emelkedik. Létezésük megszűnik.
Mivel a bolygó jelenleg az alsó asztrál szinten rezeg, sokan közületek olyannak érzik az életet, mint egy álmot. Soha sem vagytok egészen biztosan benne, hogy ébren vagytok, vagy álmodtok. A folytonosság összetörik. Ezt úgy lehet érzékelni, mintha a tárgyak megváltoznának, amikor a keze-tekben tartjátok. A toll, amivel írtok, hirtelen kalapáccsá változik. A folyamatosságnak ez a megtörése egyszer majd nem fog zavarni - ugyanúgy, mint az álom. Meg fogjátok állapítani, hogy álombeli állapototok is megváltozik. Felébredtek, és nem lesztek benne egészen biztosak, hogy valóban álmodtok, vagy tényleg ébren vagytok. Tudatos álmaitok lesznek, ami azt jelenti, hogy tudatában vagytok annak, hogy éppen álmodtok. Tudatában lesztek annak is, amikor e realitások között ide-oda mozogtok, és minden realitást valósnak fogtok érezni. Nem lesz már az a látszat, hogy csak egyetlen realitás létezik.

Az ötödik-kilencedik dimenzió ebben a modellben a középső teremtett világ.
Az ötödik dimenzió az a fénytesti dimenzió, ahol tudatában vagy annak, hogy te is mester, és több dimenziós lény vagy. Az ötödik dimenzióban teljesen szellemi irányultságú vagy. Közületek sokan jöttek erről a síkról, hogy a fény közvetítői legyenek itt.

A hatodik, dimenzió tartalmazza a DNS minták sablonjait minden egyed számára, beleértve az
egész emberiséget is. Ott vannak eltárolva a fénynyelvek is. Túlnyomó többségében színekből és hangokból épül fel. Ez az a dimenzió, ahol a tudat gondolatok által teremt, és egyike azoknak a helyeknek, ahol álmodban dolgozol. Ebben a dimenzióban nincs tested. Ha a hatodik dimenzióban dolgozol, akkor inkább egy „eleven gondolathoz” hasonlítasz. Tudatoddal teremtesz, de nincs feltétlenül szükséged egy „járműre” (azaz testre). A hetedik dimenzió tiszta kreativitás, tiszta fény, tiszta geometria és tiszta kifejezés. Ez a végtelen finomítás síkja, és az utolsó sík, ahol még individu-umnak érezheted magadat.
A nyolcadik a csoportszellem, vagy a csoportlélek dimenziója. Ez az a hely, ahol lényed nagyobbik részével találkozol. A nyolcadik dimenzió jellemzője az én-tudat elvesztése. Ha a dimenziók között utazol, ez az a hely, ahol a legnehezebben tudod egybetartani tudatodat, mivel itt tisztán „mi” vagy, és a csoport céljaiért dolgozol. Ezért úgy tűnhet, mintha elaludtál volna, vagy kihunyt volna benned valami.
A kilencedik dimenzió modellünkben a bolygók, a csillagrendszerek, a galaxisok és a dimenziók kollektív tudattalanjának a helye. Ha ebbe a dimenzióba látogatsz el, akkor nagyon nehéz lesz tudatosnak maradnod. Itt is nehéz megőrizni az „én” tudatát, mivel itt olyan hatalmas vagy, hogy mindent csak úgy érzékelsz, hogy „te”. Képzeld el milyen egy galaxis tudatának lenni! Benned van minden életforma, minden csillag, minden bolygó és az egyedek csoportszellemei!

A tizedik-tizenkettedik dimenzió a felsőbb teremtett világ. A tizedik dimenzió a sugarak és azoknak az otthona, akiket Elohimnak nevezünk. Itt születnek meg az új teremtési tervek, és innen küldik ki ezeket a középső teremtési síkra. A tizedik dimenzióban lehet „én” érzés, de egyáltalán nem olyan, mint a harmadikon.

A tizenegyedik dimenzió az előre megformált fény, a teremtés előtti pillanat pontja, és egy különleges várakozási állapot, hasonló a tüsszentés vagy az orgazmus előtti pillanathoz.
Ez annak a lénynek a síkja, akit Metatronnak, arkangyaloknak és e forrásrendszer más akasháinak neveznek. Vannak egy bolygóra, egy galaktikára és egy egész forrásrendszerre vonatkozó akashák. Te most az egyik forrásrendszerben vagy. Ezért most csak a rendszer leírását adjuk meg. Ha egy másik forrás-rendszerbe látogatsz el, egészen mások lesznek a tapasztalataid. Mivel arkangyal vagyok, az én hazám a tizenegyedik dimenzió.
A tizenkettedik dimenzió az Egy pontja, ahol minden tudat felismeri, hogy mindennel azonos. Itt semmiféle elszakadás nincs. Ha belépsz erre a síkra, akkor tökéletesen egynek érzed magadat a teremtő erővel és mindennel, ami van. Ha erre a síkra lépsz, akkor soha többé nem leszel már ez vagy az, mivel ha egyszer megtapasztaltad a tökéletes egységet, akkor már nem tudod fenntartani az elszakadás megszokott fokát.

A tested


A régi világban van egy fizikai tested, és a legtöbb ember úgy reagál saját testére, mint valami ellenségre. A tested által tudod megtapasztalni a karmikus korlátozásokat. Sokan érzik úgy: „ha nem lenne testem, nem kellene megtapasztalnom ezeket a korlátozásokat”. Azt sem fogadják el, hogy a testnek tudata van, és ennek a tudatnak az a célja, hogy őket, és a szellemet szolgálja. A fizikai test ezért legtöbbször elutasítva és bántalmazva érzi magát. Azt mondod: „Semmi kedvem, hogy a karmán keresztül tapasztaljalak meg, ezért nem fogok rád hallgatni, nem fogom meghallgatni, amit mondani akarsz. Nem foglak ellátni azzal, amit enni akarsz. Nem fogom hagyni, hogy játssz, amikor ahhoz van kedved.” Ezeket teszed tehát a testeddel. Legtöbben közületek gyűlölettel és szeretettel kapcsolódnak testükhöz. „A testem túl kövér, túl nagy, túl széles, túl szőrös, túl hosszú, túl kicsi.” Legtöbbötök így viszonyul a fizikai testéhez.

Van egy ún. éteri másolatotok is. Akik érzékelni tudják az éteri síkot, azok ezt a testet kb. egy cm-re érzékelik a bőrtől. Ez is bennetek létezik. Ennek a testnek hetedik, hatodik, ötödik és negye-dik dimenziós struktúrái vannak. Ezt a dimenziót modellünkkel tudjuk elmagyarázni.
Jelenleg a harmadik dimenzióban vagy. A negyedik dimenzió az asztrális sík. Karmikus mintáitok többsége ott van elraktározva az étertestben. Azokat a mozgásokat indítják be, amelyek átnyúlnak más energiatestekbe is, és karmikus tapasztalatokat hoznak nektek. Korlátot szabnak annak a fénymennyiségnek is, amelyet testetek felvenni képes, s ezzel a DNS működését is egy alacsony, túlélési szintre korlátozzák.

Van egy, még alvó állapotban lévő ötödik dimenziós fénytest struktúrátok is. Ez a struktúra tartalmazza azt, amit éteri kristályoknak nevezünk. Ezek a kristályok bizonyos energiaáramlásokat blokkolnak, és megakadályozzák, hogy a test túl hamar aktiválódjon.
Az ötödik dimenziós éteri másolat egy tengely-tonális meridián-rendszerből, egy tengelyes keringési rendszerből, és olyan forgáspontokból áll, amelyek összekötik ezeket a rendszereket és struktúrákat.
Az elszakadási játszma részeként az ember tengely-tonális meridiánjai és felettes énje, valamint más csillagok népei közötti kapcsolat megszakadt. Ez okozta az agy csökevényesedését, az öregedést és a halált. A tengely-tonális vonalak megfelelnek az akupunktúrás meridiánoknak, amelyek össze tudnak kapcsolódni a felettes lélekkel és a rezonáló csillagrendszerekkel. A tengely-tonális vonalak révén fogja a felettes én átprogramozni az emberi testet egy új testbe. A tengely-tonális vonalak függetlenek minden fizikai testtől vagy biológiai formától. Ezek különböző csillagrendszerekből származnak, és a galaktikus test ezek révén ellenőrzi megújuló mechanizmusát.

Képzeld el, hogy a Tejút egy élőlény teste. A csillagok és a bolygók a szervei ennek a galaktikus testnek; a csillagokon es a bolygókon élő egyedek pedig e szervek azon sejtjei, amelyek megújítják a szervek és a sejtek energiáit. Ahhoz, hogy végbemehessen az elszakadási játszma, a Földet és lakóit el kellett szakítani a galaktikus testtől és a felettes lélektől. Most pedig újra összekapcsolódnak.
A tengely-tonális vonalak fényből és hangból állnak. A krisztusi szolgálat funkciói szükségesek ahhoz, hogy kialakuljon az emberi test tengely-tonális meridiánjainak új struktúrája. Amikor ez megtörtént, akkor a felettes én átveszi a szükséges szín- és hangfrekvenciákat, hogy a fizikai testet át tudja alakítani fénytestté.

A tengely-tonális vonalak az akupunktúrás meridiánok mentén futnak, és összekötik őket a „forgáspontokkal”. A fogáspontok elektromagnetikus energiából álló kis, gömb alakú örvények, amelyek a bőr felületén találhatók. Minden sejtben vannak ilyen forgáspontok. Ezek a sejtben lévő pon-tok fény- és hangfrekvenciákat bocsátanak ki magukból, s ettől a sejtmolekulák atomjai gyorsabban forognak.

A molekulák megnövekedett forgási sebessége miatt olyan fényszálak keletkeznek, amelyek egy sejtregeneráló hálózatot hoznak létre.
Mivel ennek a játszmának végbe kellett mennie, a tengely-tonális vonalak elvesztették kapcsola-taikat. Ennek következtében az ember tengelyes keringési rendszere teljesen elcsökevényesedett. A bőr felszínén lévő forgáspontokat az ötödik dimenzió egyik energiarendszere fogja összekötni a sejtekben lévő forgáspontokkal. 

Ez a fizikai mutáció egyik modellje, amely megújul, mivel a tengely- tonális vonalak újra összekötődnek. Az idegrendszerhez hasonlóan a tengelyes rendszer is inkább elektromos természetű, és pulzáltatja az energiát, mint a vérkeringés rendszere. A felettes én ener-giát küld a tengely-tonális vonalakba, amely aztán a bőrön lévő forgáspontokba jut, s így táplálja az fizikai akupunktúrás meridiánokat és a tengely-tonális rendszert. Amikor a tengelyes rendszer ener-giát kap a felettes éntől, újrakombinálja a színeket és a hangokat, hogy az isteni minta, Adam Kadmon alapján vérré, nyirokrendszerré, endokrin- és idegrendszerré alakíthassa. A tengelyes rend-szer energiát is szállít a felettes énből a sejtekben lévő forgáspontokba. Ez arra ösztönzi a forgás-pontokat, hogy hangot és fényt áramoltassanak ki magukból, és egy rácshálót teremtsenek az emberiség evolúciójának.

Ez a hatodik dimenziós struktúra olyan sablonokat vagy mintákat tartalmaz, amelyek az anyag és a fénytestek megformálására szolgálnak. Itt van elraktározva a DNS teljes kódolása. Ez a hatodik dimenziós sablon határozza meg, hogy mit tartalmaz a DNS, és hogyan formálódik meg a fizikai test. A fény közvetítői magukban hordozzák a többi 383 felemelkedő bolygó különböző egyedei genetikai anyagának részeit is.
A hetedik dimenzió struktúrái azért vannak, hogy megtestesítsék az istenit. Ezek metszéshelyek az egyén fizikai és asztrális teste, valamint isteni mintája között. Adam Kadmon az isteni forma, amelyből minden érző lény származik, ezért a formák milliárdjait hordozza magában.
A hetedik dimenzió struktúrái nagyon rugalmasak, és egyénenként különböznek. A struktúra előkészített „küszöbei”, és a harmadik és negyedik dimenziós testek képezik a határát annak, ameddig a felettes
lélek kapcsolatba tud lépni az egyénnel, és meg tud testesülni benne. Tested fénnyé való aktiválása előtt tehát legtöbbször tudatában vagy a testeidben lévő negyedik dimenziós mintának.

Ebben a modellben a következő testet érzelmi testnek nevezzük.
Az ötödik dimenzióból tekintve az érzelmi-, a mentális- és a spirituális test kettős tetraéderekből épül fel, amelyeknek meghatáro-zott forgásszámuk van. Az érzelmi testedben vannak azok a csodás, bár blokkolt helyek, amelyek valójában geometriai alakzatok, s amelyek nem koherensen mozognak. 

Ezeket a nem koherens mozgásokat a negyedik dimenziós struktúrák okozzák az éteri másolatban. Tehát érzelmeken ülsz. Ez a karma játszma része. Ebben a játszmában megtanultad, hogy ne fejezd ki magadat, mert az veszélyes. És ha nem fejezed ki magadat, akkor lezárod ezeket a csodálatos geometriai formákat ebben a mezőben. Így éldegélsz tehát, amíg találkozol valakivel, akinek a tiédet kiegészítő blokkja van. Kis geometriai formáitok egymásba száguldanak, és máris benne vagy a karmában, aminek meg kell innod a levét. Addig vagy blokkolt, amíg lejár az ideje, és a kis geometriai formák ismét eloldódnak egymástól. Ezt korlátozásnak érzed, kellemetlennek, és megkérdezed magadtól: „mi a csudának vagyok itt?”

A mentális test ugyanígy geometriai formákból áll. E test feladata, hogy meghatározza realitásodat. A mentális test azt hiszi, hogy kezében van az ellenőrzés. Azt hiszi, hogy ö „menedzseli” személyes „show”-dat. De nem így van. Egyetlen feladata, hogy meghatározza, mi a „reális”. Ő határozza meg, hogy hogyan alakul a világ a te életed szempontjából. Azzal, hogy meghatározza, hogy mi a reális, a karma játszmában tart fogva. A mentális test semmit sem utál jobban, mint a változást. Semmit sem! Ugyanis, ha a jövőben valamit másképpen csinálsz, mint most, akkor ez fenyegetheti túlélésedet. A mentális test egy olyan realitást tart fenn, amiről azt gondolja, hogy téged életben tart, függetlenül attól, hogy ez így van, vagy sem. És teljesen mindegy neki, hogy boldog és elégedett vagy-e. A mentális test fenntartani akar. Önmagunkban egyesülve lenni a Minden-Ami-Van természetes állapota. Hihetetlen mennyiségű energiára van szükségünk ahhoz, hogy fenntartsuk az elszakadás illúzióját. Ez sokkal több energiát követel meg, mint ami ennek az egyszerű elengedéséhez kellene. Éppen ezért erősödött meg ennyire a mentális test. A mentális testnek az a leg-egyszerűbb, hogy nem reálisnak ítéli meg azt, amit nem lát, hiszen csak így tudja fenntartani az elszakadás illúzióját. Ezért olt ki minden, a szellemből jövő impulzust.
A spirituális test is ilyen tetraéderekből épül fel, és a karma játszmában általában nem vesz részt.
Az a feladata, hogy összekössön felettes lelkeddel, a krisztusi felettes lelkeddel, és a Vagyok- jelen-létével. Nyilvánvaló, hogy a spirituális testnek nem sok szerep jut a karma játszmában. Ott kívülállónak érzi magát, és nem tudja betölteni feladatát.
A spirituális test impulzusokat és információkat hoz szellemedtől, amelyek aztán beleütköznek mentális testedbe, ami azt mondja: „ez nem reális”. Aztán, ha az érzelmi tested fogja fel a szellem útmutatását, akkor bezárul, ahelyett, hogy kifejezné magát. És te megismétled a korlátozás és el-szakadás egész ciklusát, mivel az egész játszma a szellemtől való elszakadás illúzióján alapul. Hát, erről van szó.

A csakráid

Csakrarendszeretek is megváltoztatja feladatait. A legtöbben közültek tisztában vannak a csakrák működésével. Minden embernek tizennégy fő csakrája van, amelyek több dimenzióban működnek. Ezek a fizikai test hét csakrája, és a testen kívül elhelyezkedő hét csakra. Ehhez jön még az Alfa és az Omega csakra. A legtöbb ember csakráit sugárzó, forgó energiaforrásként érzékeli, de a csakráknak van egy hatodik dimenziójú belső struktúrájuk is.
A karma játszmában szándékosan volt bekorlátozva a hét testi csakra struktúrája, ezért csak az asztrál síkról tudták felvenni az energiát. Le voltak „pecsételve”. Ezzel a korlátozott működéssel a csakra úgy néz ki, mint két kúp. Az egyik kúp a test hasi oldala felé nyílik, a másik a háti rész felé. Ahol a két kúp a test belsejében találkozik, ott vannak lepecsételve, hogy ebben az irányban maradjanak. Ezt a középső szűk részt legtöbbször mentális, vagy érzelmi töredékek dugaszolják el. Ez a „törmelék” egyre inkább csökkenti a kúpok forgási sebességét. Ez az akupunktúrás meridián-rendszerben energiahiányhoz, betegséghez, vagy halálhoz vezet. A csakráknak ez a struktúrája energiát csak elölről hátrafelé, vagy hátulról előre tud vezetni, és nem tud magasabb dimenziójú frekvenciákat használni.
Amikor a fénytest kialakulásának folyamata aktiválódik, akkor a kúpok középpontjában lévő „pecsétek” feltörnek. A középpontból kiindulva lassan megnyílik a csakra rendszere, egészen addig, amíg a csakra gömbformájú nem lesz. Ez már lehetővé teszi, hogy a csakra minden irányba sugá-rozhasson energiát, és átvegye a magasabb dimenziók frekvenciáját is. A test lerázza az összegyűlt karmatörmeléket, és a gömb alakú csakrák életprogramja már nem teszi lehetővé, hogy ez a törmelék visszaáramoljon. Ezek a gömbök egyre jobban kitágulnak, addig, amíg a csakrák összeolvadnak egy egyesült energiamezővé. Minden felső, nem a fizikai testben lévő csakrának van egy saját geometrikus életprogram-struktúrája, és fel tudja venni a megfelelő frekvenciákat a felettes lélekből, vagy egy másik dimenzióból, amellyel összeköttetésben áll.
A nyolcadik és a tizenegyedik csakra egyenes felületű kristály sablonokat tartalmaz, amelyeken a galaktikus tengely-tonális vonalak futnak. Amikor a tengely-tonális meridiánok ismét összekapcsolódnak, a felettes lélek arra fogja használni ezeket a sablonokat, hogy szabályozza a csillagok hatásait az emberi testre. A felettes lélek átállítja a tengely-tonális vonalakat és a tengelyes keringést a nyolcadik csakrán keresztül. Ezzel a nyolcadik csakra lesz a fő ellenőrzője a test mutációjának és az energiatestek összeolvadásának. A közelmúltig az Alfa és az Omega csakra még össze volt zsugorodva az emberi testben. Bár ez a két csakra is energiaközpont, mégis teljesen más életprogramjuk és feladatuk van, mint a többi csakrának. Ezek az elektromos, a mágneses és a gravitációs hullámok nagyon finom érzékelésű energiaszabályozói, ezenkívül pedig a hetedik dimenziós éterikus életfel-adat rögzítői.
Az alfa csakra kb. 15 cm-re a fej felett, és kb. 5 cm-re a fej közepe előtt van. Az ötödik dimenzió halhatatlan fénytestével köt össze. Az Omega csakra kb. 20 cm-re van a farkcsont alatt, és a bolygó holografikus síkjával köt össze, valamint inkarnációd holografikus rácshálójával. Ellentétben a negyedik dimenziós karmikus mátrixszal, ez a kapcsolat teljesen független a karmától. A nyolcadik csakra 17-22 cm-re van pontosan a fej középpontja felett. A nyolcadik csakrából egy kb. 10 cm átmé-rőjű fényoszlop indul ki. A test középvonalán és a csakrákon áthaladva kb. 20 cm-re nyúlik le lábad alatt a földbe. E fényoszlopnak pontosan a közepén van egy kb. 4 cm átmérőjű fénycső, amely végigfut az egész oszlopon.
Ha az Alfa és az Omega csakra nyitva van, és jól működik, akkor azt fogod tapasztalni, amit „Metatron hullámainak” neveznek. Ezek a belső fényoszlopon keresztül futnak. A mágneses, elektromos és gravitációs hullámok ide-oda oszcillálnak az Alfa és az Omega csakra között, amelyek e hullámok frekvenciáját és amplitúdóját szabályozzák. A hullámok elősegítik és támogatják a prána energia áramlását a kisebb fénycsövekben. Metatron hullámai segítik a testet mutációja koordinálásában, a halhatatlan fénytest már régóta létező sablonja alapján.
Amikor a test csakrái gömb alakúra megnyíltak, megszűnik az a rácsszerkezet, amely a csakrákat közvetlenül összekötötte a bőr felszínén lévő forgáspontokkal. Így a csakrák közvetlenül fognak kapcsolódni az új tengely-tonális és tengelyes rendszerrel. A csakrák rácsszerkezetének és a ten-gely-tonális vonalak összekötésével fognak becsatlakozni a magasabb fejlettségű, univerzális rezo-nancia-rácsok és hullámmozgások. Ez segíti a csakrák, az érzelmi-, a mentális- és a spirituális testek összeolvadását egy egységes energiamezővé. Ez az egyesített energiamező fogadja be aztán a felettes lelked testét, és szinkronban működik az univerzális hullámokkal és lüktetésekkel. Ez az új rendszer a forgáspontokon keresztül továbbítja ezeket a hullámokat és lüktetéseket a tengelyes keringésbe, és átállítja a testfolyadékok áramlását és pulzálását.
Most azonban van még karmád. Így aztán olyan állapotban vagy, amiben el vagy választva a szellemedtől, amiben korlátozottan élsz, és elidegenedtél a fizikai testedtől, azaz általában nem vagy a testedben. Ha viszont nem vagy a testedben, akkor nem tudod aktiválni a szívcsakrádat. Ha pedig nem tudod aktiválni a szívcsakrádat, akkor a gyökér, a szakrál és a szolár plexus csakráid fognak dominálni. Környezeteddel való kölcsönös kapcsolatod ösztönös félelmeken, karmikus mintákon, hatalmon, vágyon, irigységen, vagy egyértelműen önző hatalmi játszmákon fog alapulni. Ha nem vagy teljesen a testedben, akkor nem lehetnek kölcsönös kapcsolataid a magasabb szinteken sem. És természetesen egyáltalán nem aktiválódnak felső, a testeden kívüli csakráid sem.






Aktiválás

1988 márciusában a bolygón lévő minden fényközvetítőt legalább az első fénytesti síkra emeltek. 1989. április 16-án az anyag és a bolygó minden lakójának összes kristálystruktúrája a harmadik fénytesti síkra emelkedett. Itt nem önkéntes folyamatról van szó, mivel minden embert érintett. Sokan azonban elhagyják ezt a bolygót, mivel nem akarják ezt a folyamatot ebben az életükben végigcsinálni. Mindenki eldöntheti, hogy melyik életben, vagy melyik párhuzamos valóságban akarja végigvinni ezt a folyamatot. Egyetlen embert sem veszítünk el. Akik a távozás mellett döntenek, azok egyszerűen még nem készültek fel arra, hogy ebben az inkarnációjukban valósítsák meg ezt a folyamatot.

Forrás:Tashira Tachi ren
A fénytest
A fénytest kialakulásának 12 fokozata
Médiumi üzenetek Ariel arkangyaltól könyve

Energetikai változások

az átlényegülés korszakában

Fizikai test

A régi:

A fizikai test a harmadik dimenzióban rezeg és mindig a jelenre koncentrál. A test sűrű, szénalapú, és két DNS szálas szerkezetből áll. Az agyalapi és a tobozmirigy működése elsorvadt, emiatt öregszünk és halunk meg, és emiatt nem érzékeljünk a többi dimenziót. A fizikai test gyakran fókuszál az én karmájára. Az emberek általában ellenséges a kapcsolatuk ezzel a testtel: neheztelnek rá, rosszul bánnak vele és azt kívánják, bárcsak másmilyen lenne, ezen kívül kontrollálni és megtagadni is próbálják. Mivel a karmát a fizikai testen keresztül tapasztaljuk, ezért van egy fajta hajlam bennünk arra, hogy büntessük és hibáztassuk azért is, hogy egyáltalán létezik. Csak kicsit, vagy egyáltalán nem vagyunk tudatában annak, hogy

ennek a testnek saját tudata van és csak a Szellemet szeretné szolgálni.

Az új:

Ahogy az Égi Fény beáramlik az éterikus lenyomatba, kiváltja az ATP (Adenozin-trifoszfát -  a sejtek központi energiaforrása) termelését a sejtek mitokondriumában. Ez az anyag szállítja a Fényt és bontja szét a DNS számára így már felhasználható Fény kódokra. Az új kódolás jelez : a DNS-nek, hogy megkezdődhet az átváltozás a dupla spirálból tripla spirállá. A harmadik szál a sejten belül már az ötödik dimenzió szintjén rezegve aktiválódik és összekapcsolódik a régi genetikai struktúrával, arra késztetve a sejteket, hogy a szén alapú sűrűséget elhagyják ( a sejtek tehát innentől kezdve már nem a sűrű szénből fognak állni).

Az agyalapi és a tobozmirigy aktiválódik és növekedni kezd. Az embereknél ez gyakran úgy mutatkozik meg, mintha megfiatalodnának. Ezek a mirigyek összekapcsolódnak az eddig rejtett kristály szerkezettel és el kezdik fogadni és megfejteni a Fény Nyelvét. A jobb és bal agyfélteke el kezd szinkronizálódni és új szinapszist fejleszt ki. Erős fizikai és multi-dimenzionális nyitások történnek, amint az agy korábban nem használt részei belépnek az új életbe és működni kezdenek. Egyre többen és többen értik meg, hogy a testnek saját tudata van, és hogy a test őket és az ő Szellemüket szeretné szolgálni. A test nem egy ”jármű”, hanem egy együttműködő partner a Fénytest átalakulás során. Ezen kívül aktiválódnak a belső és külső Fény ötödik dimenziós testei. Ezeket a Fénymeridiánokat axiatonális, axiális és strallim vonalaknak nevezik. Ezek az új meridiánok alkotják a Fény test szerkezetét. Elősegítik a sejtszintű gyógyulást és kapcsolatot teremtenek más csillagrendszerekkel, Fénytest inkarnációkkal és a dimenziós létezés következő szintjével. Egyre nagyobbá és egyre inkább végtelenné válsz, ahogy a Szellem átveszi a testben az irányítást és a tudatosságod kitágítja egy nagyobb valóság felé. A Fénytest átalakulás elhoz neked többet abból a ragyogásból és nagyszerűségből, aki a többi birodalomban vagy. Emelkedetté válsz.

Éterikus lenyomatok

U__M__L___UNSIGNED_UNFRAMED.jpg

A régi:
Az éterikus lenyomatok az ötödik, hatodik és hetedik dimenzióban rezegnek és egymással időben párhuzamosan működnek. A lenyomatokon keresztül szövődő háló egy negyedik dimenziós anyag, amit karmikus mátrixnak nevezünk. Nagyon hasonlít egy szürkés pókhálóra. A mátrix az összes inkarnációdhoz kapcsolódik minden időben és minden párhuzamos dimenzióban. Fenntartja a karmikus folytonosságot. Egyfajta kapcsolóközpontként működik, amin keresztül a lélek kapcsolódik a fizikai testhez, ezen kívül a fizikai halál mintáját is tartalmazza. A karmikus mátrix lassítja a geometriai formák forgásának ütemét az érzelmi, a mentális és a spirituális testben, ezzel arra készteti őket, hogy bevonzzák a karmikus tapasztalatokat. 
A hatodik dimenziós lenyomat egyfajta sablonként vagy mintaként működik a fizikai test számára. Minden DNS kód ebből a hatodik dimenziós mintából származik. Minden fizikai jellemvonást az egyén DNS-e határoz meg, mely először a hatodik dimenziós struktúrákban jelenik meg. Az ötödik dimenziós lenyomat egy minta a Fénytest átváltozáshoz és rejtve van. Vannak éterikus kristályok ötödik dimenziós szerkezetben, melyek visszatartják ezt a mintát attól, hogy túl korán manifesztálódhasson a Fénytest, valamint segítenek az embereknek, hogy ezt a karmikus játékot örömmel játsszák.

Az új:

Ahogy az Égi Fény beáramlik az éterikus testbe, aktiválni kezdi az ötödik dimenziós szerkezetet és ösztönzi a negyedik dimenziós karmikus mátrix felszabadulását. A karmikus megakadási minták fokozatos felszabadulása megváltoztatja a geometriai formák sebességét és az érzelmi, mentális és spirituális test funkcióit. A hatodik dimenziós struktúrák elkezdenek összekapcsolódni az ötödik dimenziós lenyomattal, ami előmozdítja a változást a fizikai test DNS-ében. Fokozatosan, ahelyett, hogy a sűrű harmadik dimenzió része lenne, a Fénytest lenyomatává válik. Amikor az éterikus lenyomat elmozdul, minden más testnek is meg kell változnia. Ahogy a rezgésszám emelkedik a testekben, a kristályos szabályozó szerkezetet el kell távolítani. Ez még inkább lehetővé teszi, hogy a Fény beáramoljon a testekbe és a DNS-be.

Az eltávolítást megteheti egy megtestesült személy, vagy néha a saját Szellemed végzi. Általában a Szellem által történő eltávolítás nagyon ritka. Rendszerint az, aki úgy gondolja, hogy a kristályos szabályozó szerkezetet eltávolították, nagy spirituális fontosságot tulajdonít saját magának. „Én mindenkinél sokkal fejlettebb vagyok spirituálisan, nekem már biztosan nincsenek ilyen kristályaim! A Szellemem minden bizonnyal már évekkel korábbaneltávolította őket!”

Érzelmi test

A régi:
Az érzelmi test az alsóbb negyedik dimenzióban rezeg (alsóbb asztrális síkon), és hajlamos a múltban élni. Az érzelmi test természetéből adódóan kapcsolódási pontokat hoz létre emberekhez, helyekhez, tárgyakhoz és gondolatokhoz. Gyakran nagyon gyerekesnek látszódhat, mivel a kapcsolódási pontok nagy része gyermekkorban alakul ki.  Ezek az érzelmi minták vagy kapcsolódások az érzelmi testben, úgy működnek, mint egy gomb a jelenben, amit különböző helyzetek szépen benyomogatnak és így hozzák elő a régi blokkolt érzelmeket. Például ha egy macska két éves korodban megkarmolt, most félelmet és gyanakvást érezhetsz, amikor meglátsz egy macskát. Vagy tegyük fel, hogy másodikban az ebédlőben leejtetted az ebédedet és mindenki nevetett rajtad. Most akár irtózhatsz is csoportoktól vagy ebédlőktől, és ha emberek egy csoportja nevet, azt hiheted, hogy rajtad nevetnek. 
Láthatod, hogy egy bizonyos dologra adott reakciónak a jelenben valószínűleg semmi köze nincs ahhoz, ami tulajdonképpen történik. Gyakran bizonyos érzéseket az érzelmi test elfojt, amik később úgy jönnek elő, hogy azt érzed, szükséged van éppen aktuálisan valamire, de ezt valójában a régi elfojtott érzések határozzák meg. Azért fojtod el az érzéseket és benyomásokat, mert rossznak, vagy elfogadhatatlannak gondoltad őket. Ez karmikus blokkokat okoz ezekkel az érzésekkel kapcsolatban és megerősíti a kötődést a külső dolgokhoz. Amikor azt érzed, hogy nem tudsz bízni magadban, nagyobb lehet az igényed a mentális test feletti kontrollra. 
Az érzelmi és a fizikai test tapasztalják magát az életet. A fizikai test tapasztalja a jelent, míg az érzelmi test a múltbeli történések szűrőjén keresztül tapasztal. A karmikus minták nagy részét az érzelmi test tárolja.

Az új:

Az érzelmi test felemelkedik a többi testtel együtt és az ötödik dimenzióban rezeg. Minden emberekhez, helyekhez és gondolatokhoz való kapcsolódás felszabadul, amint az érzelmi test elkezd működni a jelenben. Az egyetlen, ami megmarad, a kapcsolódás a Szellem rezgéséhez és megnyilvánulásaihoz. Ez gyakran olyan, mint szerelembe esni a Szellemmel. Az emberek általában úgy érzik, hogy érzelmileg sokkal kifejezőbbé válnak. Mint egy gyermek, amikor érez valamit és egyszerűen csak kifejezi. Amikor mérges vagy, kiabálsz. Amikor szomorú vagy, sírsz. Amikor boldog vagy, mosolyogsz és nevetsz. Ez a teljes isteni megnyilvánulás kapuja. Nincs többé „rossz” vagy „elfogadhatatlan” érzés. Minden érzés az isteni megnyilvánulás része. 
Ez a három test dupla forgó tetraéderekből áll. Minden egyes testben a mozgás és a forgás mintája egyedi és különleges, mert ezek a testek magának a Léleknek a kisugárzásai. A geometriai formák lassú forgása vagy megrekedése határozza meg, hogy milyen karmikus tapasztalatokat fogsz bevonzani.
A „Fénytest átalakulás” folyamata során ezek a testek először kiegyenlítődnek, majd egybeolvasztják a tetraéderes formákat egy egységes energia mezőbe. A forgás üteme egységessé válik az egész mezőn belül. A megrekedt geometriai formák felszabadulnak mind és ez a mező együtt a Legfelsőbb tudatossággal, a Krisztus tudattal és az ÉN VAGYOK Jelenléttel egyesül, hogy teljesen megmutatkozhasson a te isteni természeted. 
 

Mentális test

A régi:

A mentális test a negyedik dimenzió magasabb szintjén rezeg (magasabb asztrális síkon) és leginkább a jövőre koncentrál. A „mi lesz, ha…” világában él. A valóságot csak jellemezni tudja, tapasztalni nem. Leginkább a túlélésre koncentrál és a gondolatmenete a következő: „ Ha valami egyszer segített nekem életben maradni a múltban és én ezt a valamit továbbra is így folytatom, akkor életben maradok a jövőben is.” A mentális test nem akar változást. Az automatikus cselekvés, mint pl. először mindig a bal lábadat dugod be a nadrágba, ehhez a testhez kötődik.

A ”valós” dolgok értelmezésén és védelmén keresztül ez a test késztet téged arra, hogy erre az adott valóságra koncentrálj. A mentális test általában azt hiszi, hogy ő a felelőse az egész életednek és elnyomja az érzelmi test ”irracionális” érzelmeit, szükségleteit és impulzusait. Egyáltalán nem érdekli, hogy boldog, vagy elégedett vagy-e, neki csak az a fontos, hogy ugyanazt csináld, amit eddig, azért, hogy továbbra is túlélj mindent.

Az új:

Amint a mentális test egybeolvad a többi testtel, azonnal elkezd élni a jelenben és rezegni kezd az ötödik dimenzióban. Amint a működését a Szellem szolgálatába állítja, a Szellemtől kezdi el megtudakolni, hogy mi is ”valós” tulajdonképpen. Megengedi a Szellemnek, hogy innentől kezdve ő legyen az egész élet felelőse, hogy ő irányítson, és a Szellem által ezen a síkon látott hatalmas, végtelen valóságra fókuszál. A legtöbb embernek nagy megkönnyebbülés, amikor a mentális test végre megadja magát a Szellemnek és egyesül a többi testtel. Gyakran a túléléshez kapcsolódó félelmek csökkenek, vagy teljesen meg is szűnnek, és amikor mégis felbukkannak, addigra már tudod, hogy a velük kapcsolatos érzések és gondolatok nem ”valósak”. A félelem egyszerűen csak azt jelenti, hogy a testek kimozdultak az egységből.

Spirituális test

A régi:

A spirituális test az ötödik (éterikus vagy Fénytest síkon) rezeg és a többi testtel időben párhuzamosan működik. Egyfajta kapcsolatteremtőként működik a fizikai inkarnáció és a Magasabb Én vagy Univerzális Intelligencia között. Az egyén jelenésszerű dolgokat él át, melyet a Szellem kommunikál felé és ezek a tapasztalatok a spirituális testen keresztül érkeznek. Gyakran az ezen a testen keresztül érkező impulzusok vagy információk illúziónak tűnhetnek és az egyén lehet, hogy egyáltalán nem is törődik velük. Amint láthatod, ennek a testnek a karmikus játék során csak másodlagos szerepe van.

Az új:

A spirituális test a tökéletesedés útján halad, ahogy a Fénytest átalakulás folyamata zajlik. Amint úgy döntesz, hogy követed a Szellemed, ez a test, mely oly sokáig volt kihasználatlan, felkészül, hogy erősebb kapcsolatot építhessen ki Felsőbb Énünkkel vagy az Univerzális Intelligenciával. Minél többet szeretnél a Szellemmel kommunikálni, ez a test annál jobban megerősödik és betöltheti kapcsolatteremtő szerepét közted és a Szellemed között.

 

angyalforras.hu
Comments