Főoldal‎ > ‎Karma‎ > ‎

Karmikus kapcsolatok

lelekmagusangyalklub.

Férfi-Nõ karmikus kapcsolat
Földi életünkben minden egyes találkozás karmikus törvényszerûség, azaz nincsenek véletlenek a találkozásainkban sem. Nem mindegy azonban, hogy egy utcán mellettünk egyetlen egyszer elhaladó személyrõl vagy mondjuk a mindvégig mellettünk lakó szomszédról van szó. A karmikus kapcsolatok egyik legfontosabb jellemzõje a kötelékerõ, ami a kapcsolat szorosságára, megbonthatóságára utal. Egy futó találkozás a lehetõ leglazább karmikus kapcsolatnak felel meg, míg egy évtizedes szomszédság, munkatársi kapcsolat már egy szorosabb karmikus kapcsolatról szól, nem is szólva a partnerkapcsolatokról, ezen belül is a házastársi kötelékrõl.
Ezek azonban mind megbonthatók, szemben a szülõi és rajtuk keresztül a rokoni kapcsolatok láncolatával.Gyermek és szülõ karmikus kapcsolata az égben jön létre és ily módon a földön megbonthatatlan. Egy ilyen megbonthatatlannak tervezett kapcsolat meghiúsítása földi eszközökkel a korábban már említett karmikus bûn elkövetését jelenti.
A gyermek és szülõ karmikus kapcsolata akkor is mûködik, amikor a(z egyik) szülõ távol, külön él vagy éppen már nem is él. Természetesen egy ilyen megbonthatatlan kapcsolat minden igyekezettel azon munkálkodik, hogy a földi élet során testi közelség is megvalósuljon, mivel ez szinte elengedhetetlenül szükséges az életfeladat sikeres elvégzéséhez.
Ezért a vér szerinti szülõtõl már születéskor elszakított gyermek belülrõl mindig arra vágyik, hogy az igazi szülõ közelébe kerülhessen, vagy legalább egyszer megláthassa. A szemléltetõ ábrákkal zöld színnel látható a megbontható és pirossal a megbonthatatlan karmikus kapcsolat, a korábban már többször említett fogaskerekekkel szimbolizálva a szereplõket. Külön érdemes foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy a gyermekek a szülõk között milyen összekötõ szerepet játszanak.


A harmadik ábrán látható, hogy a szülõk (a férfi és a nõ) a gyermekükön keresztül megbonthatatlan kötelékbe kerülnek. A gyermek tehát karmikusan is egy nagyon szoros összekötõ kapocs kettejük között. A szülõk különösebb karmikus következmény nélkül bonthatják fel a kettejüket közvetlenül összekötõ karmikus köteléket, de a gyermeken keresztül ható kötelék meg nem bontható.
Ez a gyermeken keresztül mûködtethetõ oda-visszahatás lehetõsége tudat alatt jelen van a szülõkben, ezért sajnos nem ritka az, hogy a gyermeket eszközül használják saját érdekeiket érvényesítésében a másik szülõ felé. Egy ilyen hármas fogaskerékkapcsolat képes szemléltetni a kölcsönös hatásokban rejlõ esetlges konfliktusokat is.
Ha a gyermekre a szülõk egyidejûleg, egymástól függetlenül (tehát nem szinkronban) kívánnak karmikus hajtást gyakorolni, akkor az ellentétes irányú hatásokat válthat ki, ami a gyermeken lecsapódó feszültségekhez vezet. Amennyiben ezt el szeretnénk kerülni, akkor karmikus fõszabály az, hogy az apának férfi módjára, az anyának pedig nõ módjára kell a gyermek fogaskerekét hajtania.


Ez már önmagában is azt jelenti, hogy a gyermekre való hatás során egymástól kicsit "el kell különülni" (hogy a férfi és a nõ fogazata ne feszüljön egymásnak). Az elkülönülést úgy kell helyesen értelmezni, hogy a gyermek az apától apai mintát, az anyától pedig anyait kapjon. A gyermekét egyedül nevelõ szülõ helyzete ilyen szempontból nem túl kedvezõ.


Ugyanis egy apa nem képes anyai mintával, egy anya pedig apaival szolgálni. Szerencsés esetben ezek a dolgok a maguk helyén vannak, és nincs karmikus konfliktus egyik relációban sem.




Karmikus kapcsolataink hierarchiája


Minden kapcsolat, amire sor kerül életünkben karmikus. Ez azt jelenti, hogy két ember között sohasem értelmetlenül, sohasem csak úgy, minden feladat nélkül jön létre életközösség, legyen az bármilyen jellegû és idõtartamú is. Minden kapcsolat mindkét fél fejlõdését szolgálja, és amíg az ebben foglalt feladat nincs megoldva, addig a kapcsolat karmikusan nem bontható. Életünk minden pillanatát minden addigi kapcsolatunk meghatározza valamilyen formában, ám ezek a kapcsolatok - azok hatását tekintve - mégsem azonos intenzitásúak. Karmikus kapcsolataink fontossági sorrendje az alábbi hierarchiának felel meg:


1. Szeretett ember


Ez az az ember, akit szerelemmel szeretünk; akit társként fogadunk el, még ha esetleg törvényes kereteken kívül is. A legtöbb feladatunk az adott életszakaszban ezzel az emberrel van, különösen akkor, amikor a szerelem erõsen lángol. Ilyenkor számunkra szinte minden más megszûnik és gondolataink is csak ezen ember köré csoportosulnak. A karmikus kerekek intenzíven kapcsolódnak egymáshoz.


2. Házastárs


Az esetek egy meghatározott részében törvényes társunk egyben az általunk szeretett ember. Ebben az esetben az elsõ két helyezést ugyanaz a személy kapja. Eltérõ esetben, amennyiben a szeretett ember helyét valaki más tölti be, a házastárs a második helyre szorul,. Házastársunkkal életünk meghatározó részében, illetve folyamatosan közös feladataink vannak.


3. Gyermek


A kapcsolati hierarchiában a szeretett embert és a házastársat a gyermekünk követi. Gyermekünk választása (azaz, hogy szülõjévé lehettünk) megtiszteltetés számunkra. A gyermek azért születik a földre, hogy ezt követõen egész életünk folyamán tanítson bennünket. Igen, nem tévedés, karmikusan a gyermek tanítja a szülõt.


4. Szülõ


Édesanyánkat és édesapánkat azért választottuk, mert feladatunk van velük kapcsolatban. Ezért tartozunk nekik földi értelemben tisztelettel és ezért szeretnek õk bennünket. Karmikus értelemben itt is fordított a helyzet: a szülõ tartozik tisztelettel a gyermekének, mert annak választása rá esett. A karmikus sorrendben ezért elõzi meg a gyermek a szülõt.


5. Testvér, rokon


Választási és feladatközösségben vagyunk velük. Általános esetben testvérünk ugyanazokat a szülõket választotta, tehát feladatunk a szülõkkel kapcsolatban közös. Testvéreinkkel és rokonainkkal megbonthatatlan karmikus kapcsolati lánc köt össze bennünket a szülõkön keresztül.


6. Barát


Aki a barátunk azzal földi és karmikus értelemben is szoros a kapcsolatunk. Barátunkkal életünknek meghatározott szakaszaiban folyamatos teendõink, kölcsönös tanulási feladataink vannak .


7. Munka- és lakótárs (szomszéd)


Munkatársunkkal, lakótársunkkal (szomszédunkkal) sok kisebb-nagyobb feladatunk van életünknek bizonyos szakaszaiban, gyakran egy egész életen át. Nem egy esetben komolyabb karmikus kapcsolatok elõkészítési fázisát jelenti ez a kapcsolat.

8. Ismerős


Hasonló a helyzet, mint az előzőek esetében csupán a kapcsolat karmikus intenzitása ezen a szinten gyengébb. Az ismerőssel többnyire kisebb, de folyamatos feladataink vannak szinte egész életünkön át.


9. Véletlen utcai járókelő


A z ún. véletlen egyszeri találkozás is játszhat fontos szerepet az életünkben. Egy adott pillanatban a vadidegen ember fontos lépés megtételéhez járulhat hozzá. Különösen elgondolkodtató az, ha egy ismeretlen ember furcsán, szokatlanul, esetleg arrogánsan viselkedik velünk.




Karmikus vétkek



Karmaedényünk tartalma karmikus vétkeink következtében növekszik (lásd #250). Karmikus véteknek - amint errõl már sokszor szó esett - a Mindenséghez való elégedetlen viszonyulást tekintjük. Az elégedetlen viszonyulás gondolatainkban, szavaink útján, életmódunk és cselekedeteink révén egyaránt megnyilvánulhat.


Az elégedetlenség kiváltó oka az, hogy a Mindenségben uralkodó harmóniát nem fogadjuk el, az arányokat másképpen képzeljük el. Ilyenkor a magunk kreálta ítélõszékbõl tekintünk a külvilágra és értékelünk: ez rossz - ez jó; ez nincs, pedig kellene - ez van, pedig nem kellene; ebbõl túl sok van - ebbõl nincs elegendõ; stb. Aminek a létezését kifogásoljuk vagy a kívántnál többnek tartjuk, azt elítéljük, szükségtelennek, rossznak tartjuk. Ezzel szemben amit hiányolunk, amit kevésnek vagy nem elegendõnek vélünk, annak nagyobb jelentõséget tulajdonunk, azt jónak ítéljük, más szóval idealizáljuk.


Vegyünk egy gyakori példát. Sokan beszédünkben szinte sohasem alkalmazunk csúnya szavakat, nyomdafestéket nem tûrõ kifejezéseket. Mindezt tudatosan tesszük, persze anélkül, hogy erre külön koncentrálnunk kellene, hiszen számunkra ez a megszokott, ez a természetes. Karmikus értelemben ezzel nincs is semmi probléma, következményekkel nem kell számolnunk. Ha azonban - ennek alapján - más embereket, akik nem így beszélnek, elítélünk emiatt, õket megvetéssel kezeljük, magunkat magasabb rendûnek, különbnek, jobbnak tekintjük, máris karmikus vétekbe esünk. Ha ez a viszonyulás ezekhez az emberekhez részünkrõl tartós, akkor a karmaedényünk tartalmát apró kis cseppecskékkel folyamatosan növeljük.


Akár paradoxnak tûnõ helyzet is kialakulhat: a csúnyán beszélõ, de másokat el nem ítélõ ember karmikus értelemben nem vétkezik olyan mértékben, mint a szépen beszélõ, ám másokat megvetõ.
Ezek után nézzük meg, hogy mások elítélésére mindennapi életünknek mely területein válhatunk leginkább hajlamossá.


Tanulás, mûvelõdés



Azáltal, hogy új ismeretekre teszünk szert magunkat nemcsak okosabbnak, mûveltebbnek, de többnek és értékesebbnek is tekinthetjük. Ez egyben azt is jelenti, hogy hajlamossá válhatunk másokat emiatt lenézni.
Ugyanezen karmikus vétekrõl beszélünk az ellenkezõ esetben is, amennyiben a tanulatlan és mûveletlen ember megvetéssel viszonyul azokra, akik nem ilyenek.


Hit, vallás



Mások elítélése és a bûntudat kialakulása tekintetében az egyik leveszélyeztetettebb terület. Ha hitbeli meggyõzõdéseink, illetve a vallási normák túlzott jelentõséget kapnak mindennapi életünkben, akkor a múltbéli cselekedeteink miatti folyamatos bûntudat, illetve a jövõtõl való aggodalmak (ti. hogy el ne kárhozzunk) közepette élünk.


Általában nemcsak önmagunkat ítéljük el, ha valamiben esetleg nem feleltünk meg maradéktalanul a hitbéli (vallási) normáknak, hanem mindazokat az embereket is, akik nem istenfélõk.


Hasonló módon az az ateista ember, aki a hívõket életmódjuk és hitük miatt elítéli, esetleg megveti, a karmikus vétkek ezen kategóriájának elkövetõjévé válik úgyszintén.


Erkölcs


Az erkölcsös ember hajlamos idealizálni az éppen aktuális (vagy egy szûkebb kör által meghatározott) erkölcsi normákat, és automatikusan elítél mindenkit, aki ennek nem felel meg.


Az ún. erkölcstelen életmódot folytató emberben leginkább önmagának elítélése van jelen, ami karmikus értelemben ugyanolyan vétek. A nemi erkölcs ezen a területen annyiban érdemel külön említést, hogy e területen sokkal inkább jellemzõ önmagunk elítélése, ami tartós, gyakran egy szinte egész életen át ható bûntudatot eredményez. A bûntudat intenzív megjelenését többnyire különbözõ súlyosságú nemi megbetegedések jelzik, ami elriaszt az erkölcstelen magatartástól, azaz a bûntudatot felváltja a félelem, esetleg jelen van mindkettõ. A karmaedény pedig csak telik és telik...


Gazdagság, hatalom


Gazdagnak lenni, hatalommal rendelkezni önmagában sem nem bûn sem nem dicsõség. Ez csupán egy olyan állapot, ami komoly kihívás az életben sok szempontból is. Az egyik ilyen kihívás éppen az, hogy az ember ne essen abba a hibába, hogy a világhoz a pénz és hatalom univerzális eszközén át viszonyuljon. A másik kihívás pedig az, hogy azokat az embereket, akik nem rendelkeznek pénzzel és hatalommal, ne nézzen le, ne tekintse õket pénzzel és hatalommal "megvehetõnek".


Természetesen a karmikus vétkek ezen fajtájának veszélye a szegény és hatalommal nem rendelkezõ emberek esetében is fennáll. A szegény ember szintén hajlamossá válhat mindent a pénz(telenség) szemüvegén keresztül szemlélni, továbbá potenciálisan alkalmas a gazdagok gyûlöletére és elítélésére. Mindennapi életünkben a hatalom hiányából fakadó karmikus vétkek leginkább az alkalmazottak fõnökkel, illetve az állampolgárok politikai vezetõkkel szembeni erõs ítélkezésében, gyakran utálatában vannak jelen.

Karmikus vétkek 2.


A veszély sohasem jelenti automatikusan azt, hogy az a valami be is következik. Ha tehát tanulunk és képezzük magunkat, akkor az nyilvánvalóan nem jelent semmiféle karmikus vétket, legfeljebb növeli annak valószínûségét, hogy magunkat ezáltal többnek, jobbnak tekintjük másoknál, azaz megjelenik mások lenézésének veszélye.


Ugyanígy önmagában természetesen nem jelent karmikus vétket az, ha hívõ, vallásos emberek vagyunk, de annak veszélye bizony fennáll, hogy másokat bûnösnek, hitetlennek bélyegzünk, tehát ítélkezünk felettük.


Most nézzünk meg néhány emberi érzést, viselkedést és tulajdonságot, amely hozzájárul a karmafolyadék szintjének növeléséhez, tehát a karmikus vétkek kategóriájába sorolhatók.


Képmutatás, hazugság


A képmutató ember mások helyébe képzelt pozícióból ítélkezik önmagáról, ezért - hogy kifelé megfelelõnek mutatkozzon - nem vállalja fel magát (és környezetét) olyannak amilyen. Viselkedésében és megnyilvánulásaiban hazudik. A hazugság pedig egyenlõ azzal, hogy a Mindenségnek valamely része felett ítélkezünk, azt nem tartjuk tökéletesnek, azaz felvállalhatónak. Kegyes hazugság nem létezik, nem rendelkezünk ugyanis azzal a képességgel, hogy a Teremtõnél jobban tudhassuk mi jó és mi nem más embernek.


Bűntudat, szégyen


Bűntudata, szégyenérzete annak van, aki magát, esetleg vele közösségben lévõ embertársát valamiért, például a múlt- vagy jelenbeli cselekedete, viselkedése miatt elítéli. A bûntudat sokszor rejtve marad, a szégyenérzet többnyire azonban kifelé is megnyilvánul, miközben a valóság torzítására (leplezésre, manipulálásra, hazugságra stb.) késztet. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a szégyen gyakran további karmikus vétkek elkövetését válthatja ki.


Sértődés, harag, sajnálat



Aki megsértõdik, az úgy gondolja, hogy ellene valami meg nem engedhetõt követettek el. A megtörténtet nem tekinti elfogadhatónak, önmaga számára szükségesnek, az elkövetõt pedig valamilyen mértékben bûnösnek ítéli. Ha ez tartós, akkor már haragról van szó.


A harag elutasítás, a folyamatos ítélkezés állapota. Ettõl a sajnálat csak árnyalatban különbözik, mert aki valakit vagy valamit sajnál, az ugyanúgy "nem megfelelõnek" minõsít. Ha valaki azért segít valakinek, mert megsajnálja, akkor ugyanannyit csökkent a karmaedénye tartalmán, mint amennyit ítélkezésével egyben növel is.


Önérzet, büszkeség


Az egyik legintenzívebben ható, elburjánzásra leginkább alkalmas karmikus vétek. Az önérzet és a büszkeség önmagunk kiemelõ megkülönböztetése, másoktól többre, jobbra érdemesnek tartása. Az önérzet és a büszkeség mindig elvárásokat foglal magában.
Amennyiben ezek az elvárások nem teljesülnek, úgy párhuzamosan máris megjelenik a sértõdés, a harag és a sajnálat. A karmikus vétek megtöbbszörözõdik. Az önérzet és a büszkeség nemcsak egy emberre, hanem összetartozó embercsoportokra is jellemzõ. Ebben az esetben egyszerre jelenik meg az egyéni és a csoportos karmában is a vétek, így az egyén esetében tovább erõsödik.

Karmikus jócselekedetek



Karmaedényünk tartalma karmikus jócselekedeteink következtében csökken. Karmikus jócselekedetnek - errõl eddig még nem sokszor esett szó - a Mindenséghez való elégedett, elfogadó viszonyulást tekintjük. Az elfogadó viszonyulás gondolatainkban, szavaink útján, életmódunk és cselekedeteink révén egyaránt megnyilvánulhat. A karmikus jócselekedetek alatt tehát nemcsak szûkebb értelemben vett cselekedeteket kell tekintenünk.


Az elégedettség, az elfogadás azt jelenti, hogy a Mindenségben uralkodó harmóniát úgy fogadjuk el, ahogyan az megnyilvánul számunkra, ettõl eltérõ arányokat nem képzelünk el jobbnak. Ilyenkor nem ítéljük meg a külvilágot, nem értékelünk rosszként, szükségtelenként vagy számunkra nem elegendõként semmit. Nem idealizálunk semmit, hiszen pontosan sohasem tudhatjuk, hogy mi, mikor és miért történik vagy éppen nem történik meg velünk. Elfogadjuk, hogy a környezõ világ nem ellenünk, hanem értünk van. Elfogadjuk azt, hogy minden pontosan akkor és úgy történik velünk, ahogyan az leginkább a fejlõdésünket szolgálja. Gyakorlati példa helyett vegyük az alábbi ismert kis mesét:


Élt valaha egy szegény ember. Volt neki egy fia és egy lova. Egy napon eltûnt a szegény földmûves lova. A szomszédai sopánkodva mondták neki: "Micsoda balszerencse, hogy megszökött a lovad!" Az öreg földmûves így válaszolt: "Ki tudja, hogy ez jószerencse vagy balszerencse." A szomszédok azonnal rávágták: "Csakis balszerencse lehet!" Egy hét múlva visszatért a földmûves lova és húsz vadló követte õt. Jöttek a szomszédai, hogy együtt örüljenek vele: "Micsoda szerencse, hogy visszajött a lovad, és még húsz másik lovat is hozott!"Az öreg erre azt válaszolta: "Ki tudja, hogy ez jószerencse vagy balszerencse!".


Eltelt egy nap. A földmûves fia az egyik vadlovon lovagolt, a ló felbukott, és a fiú eltörte a lábát. Jöttek a szomszédok és így sopánkodtak: "Micsoda balszerencse!" A földmûves erre azt mondta: "Ki tudja, hogy ez jószerencse vagy balszerencse!" Néhány szomszéd mérgesen így szólt: "Hát persze, hogy balszerencse, te buta öreg bolond!" Eltelt egy hét, és egy hadsereg vonult át a városon. Az összes egészséges, fiatal férfit besorozták, hogy távoli országokban csatázzanak. A földmûves fiát, mivel eltört a lába, hátrahagyták. A szomszédok ünnepelve mondták: "Mekkora szerencse, hogy a fiad hátramaradt!"A földmûves így válaszolt:"Ki tudja..."


Ezek után nézzük meg, hogy karmikus jócselekedetekre milyen tulajdonságaink révén van lehetõségünk mindennapi életünk különbözõ területein.


Optimizmus


Az optimista ember nem aggódik a jövõért, abban a tudatban él, hogy amire szüksége van az életben azzal mindig rendelkezik. A világot, a sorsot nem tekinti olyan tényezõnek, ami megakadályozná egyéni boldogulását. A külvilággal szemben nincsenek elvárásai. A kellemetlen eseményekben is igyekszik megtalálni azt, ami számára jó, kedvezõ.


Humorérzék


A humorérzékkel rendelkezõ ember könnyedén fogja fel az élet eseményeit, azaz igazából nem neheztel másokra, a külvilágra. A problémákat, a nehézséget humorosan fogja fel, s magát sem emészti. A humorérzék karmikus immunerõsítõ.


Szimpátia


Aki képes szimpátiára, az a világot, legalábbis annak bizonyos részeit, másokat elfogadhatónak tart. Minél több dolog szimpatikus számunkra a világban, annál kevesebb ítélet uralkodik bennünk. A humoros ember azt sem szégyelli, hogy még önmaga is szimpatikus önmaga számára...


Önzetlenség


Az önzetlenség az élet minden területén megnyilvánulhat. Az önzetlenség azt jelenti, hogy mindazt, amivel rendelkezünk nem tekintjük kizárólagos tulajdonunknak, s úgy adunk belõle másoknak, hogy ezért cserébe nem várunk semmit. Az önzõ ember a saját tulajdonlást idealizálja és ezért az ellenszolgáltatás nélküli cselekedeteket elítéli. Míg a tudását és szeretetét többnyire az félti, akinek kevés van belõle, addig anyagi vonatkozásban ez általában fordítva szokott lenni.


Karmikus jó-cselekedetek


Karmikus jócselekedeteink a Mindenség harmóniájának elfogadásában valósulnak meg, ily módon nemcsak konkrét cselekedetekben, hanem életfelfogásban, a sorsunkhoz való viszonyulásban éppúgy megnyilvánulnak.


Nemi identitásunk elfogadása


Ez annyi, mint a Mindenség harmóniájával való azonosulás. Férfi testben férfiként, nõi testben nõként élni, és ezt elfogadni. Férfiként teremteni, nõként teremtményt befogadni és azt táplálni - ez karmikus fõfunkció.


Szüleink feltétel nélküli elfogadása



A szüleinket mi választottuk, el kell tehát fogadnunk õket, mert földi életünk során általuk és rajtuk keresztül kapcsolódunk a Mindenséghez. Még azt követõen is, ha õk már meghaltak. Szüleink ítélete, megvetése, megtagadása a Mindenség elutasítását jelenti.


Gyermekeink tanítóként való elfogadása



Gyermekeink azért választottak minket, mert életük leginkább a mi számunkra fontos tanítás. Gyermekeink abban a tekintetben is áldozatok, hogy rajtuk keresztül kerülhetünk megbonthatatlan karmikus kapcsolatba más, velünk nagyjából egy idõben leszületett emberekkel, mindenek elõtt gyermekünk másik szülõjével. Ha elfogadjuk õket, akkor a Mindenség mûködését és struktúráját fogadjuk el.


Tanítóink, mesterünk tisztelete


Tanítóinknak és mesterünknek köszönhetjük, hogy karmikus céljainkat hatékonyan - minél kevesebb kitérõ és szenvedés nélkül - valósíthatjuk meg. Ha képesek vagyunk tanítóinkat és mesterünket még akkor is tisztelni, amikor gyarló emberként legszívesebben haragudnánk rájuk és gyûlölnénk õket, akkor karmaedényünk tartalmának intenzív apasztásába kezdünk. Tanítóinkat és mesterünket kritizálni viszont a karmikus bûnök legnagyobbika.

Karmikus érvényesülés


Leszületésünkkel a lélek által elõzetesen meghatározott feladatok elvégzését vállaljuk, s ehhez választjuk meg az ún. kezdeti feltételeket. Ilyen kezdeti feltételnek tekintjük azt, hogy mikor és hova születünk le, kik legyenek a szüleink és milyen legyen a nemünk. A lélek tökéletes ismeretében van az egész életre vonatkozó feladattal, ennek alapján egyfajta élettervet állít fel, a lehetõ legoptimálisabb módon megválasztva a kezdeti feltételeket.


Életünk folyamán az ezzel való minden elégedetlenség (pl. miért nem születtünk más országba, vagy más szülõkhöz, esetleg miért nem születtünk más nemûnek stb.) egyrészt teljesen értelmetlen, hiszen ezek többnyire megváltoztathatatlan dolgok, másfelõl indokolatlan is, hiszen földi körülmények között tudásunk és ismereteink messze alul maradnak azon a szinten, ahol tudhatnánk, hogy számunkra mi lett volna jobb és mi nem. Ha elfogadjuk a földi pályára állító kezdeti feltételeket, továbbá az ebbõl fakadó karmikus funkcióinkat, akkor életfeladataink teljesítéséhez a legszükségesebbeket már meg is tettük.


Ez általában azonban nem megy ilyen egyszerûen, fõként azért, mert az élet földi megközelítésben nem másról szól, mint az érvényesülésrõl. Ebben az érvényesülési kényszerben gyakran esünk szereptévesztésbe és kerülünk vakvágányra. Ilyenkor jobb esetben - tapasztalataink alapján - belátjuk, hogy változtatásra van szükség, át kell értékelnünk önmagunkat, az életünket.


Rosszabb esetben csak magunkat emésztjük, illetve másokat és a külvilágot okoljuk mindaddig, amíg ebbe bele nem betegszünk. A betegség aztán elõbb-utóbb úgy is oda vezet, amit jobb esetben rögtön megtettünk volna, azaz ez elõbb említett átértékeléséhez.


Az életnehézségeink java részét annak tudhatjuk be, hogy a nemi hovatartozásunkat tévesen értelmezzük, lekezeljük, bagatellizáljuk és nem tekintjük azt az élet minden területén meghatározónak. Pedig emberi lézetésünk neme az egyik legfontosabb karmikus funkció, karmikus fõfunkció. Az ún. érvényesülési palettán széles a mozgástér a férfi és a nõ számára egyaránt, s az egyes mezõket éles határvonal nem választja el egymástól. Ezen a palettán saját kiinduló pontja van a férfinak és saját a nõnek, s az érvényesülés módjától (technikájától), valamint az érvényesülési dominanciától függõen e kiinduló pontoktól különbözõ irányú elmozdulások lehetségesek. Lássuk, hogy hogyan is "mûködik" ez a paletta.


Vízszintes tengely


A paletta vízszintes tengelye az érvényesülés módjának függvényében változik. Az élet - tudatosan vagy tudat alatt - többek között arról szól, hogy valamilyen formában hasznossá, szükségessé kívánjuk tenni magunkat. Képtelenség ugyanis úgy élni, hogy haszontalannak, fölöslegesnek érezzük magunkat. Ezért ennek érdekében különbözõ "áldozatokat" hozunk: tanulunk, dolgozunk, eddzük magunkat, alkotunk, sportolunk stb. Ezen a tengelyen jobbra haladva az érvényesülésnek az a módja erõsödik, ahol a tudás és a szellemi teljesítmény az elsõdleges, míg balra haladva a külsõ megjelenés és fizikai teljesítmény a meghatározó.


Függõleges tengely


A paletta függõleges tengelye az érvényesülési dominancia függvényében változik. Az élet nem szóló produkció, másokkal együtt kell élnünk, tanulnunk, dolgoznunk, azaz érvényesülnünk. Ezen érvényesülési folyamatban résztvevõ emberek a legkülönbözõbb függõségi viszonyban vannak, ez még egy párkapcsolatban is így van. A függõleges tengelyen felfelé haladva az érvényesülésnek a domináns jellege erõsödik, ahol fölérendeltség lesz meghatározó más emberek viszonylatában, míg lefelé haladva a domináns jelleg csökken és az alárendeltség lesz meghatározó.


Férfi mezõ


Az érvényesülési paletta vízszintes és függõleges tengelyei által négy részre osztott mezõk közül a jobb felsõ alkotja a férfit. Ennek középpontjából kiindulva a vízszintes tengelyen jobbra a tudós típus felé, balra pedig a chipendale típus felé haladunk. Teljesen világos, hogy egy tudós nem a külsejével, egy chipendale fiú pedig nem a magas tudományos felkészültségével igyekszik érvényesülni az életben. E mezõ közepébõl felfelé a mindenkin uralkodni vágyózsarnok típus irányában, lefelé pedig a mindenkinek szolgájaként élõ szervilis típus, papucsférfipartner típus irányában haladunk. Nem kell különösebben magyaráznunk az egyes típusok kombinációit sem, mint pl. zsarnok-tudós vagy papucs-chipendale stb.


Nõi mezõ


Az érvényesülési paletta vízszintes és függõleges tengelyei által négy részre osztott mezõk közül a bal alsó alkotja a nõit. Ennek középpontjából kiindulva a vízszintes tengelyen jobbra amenedzsernõ típus felé, balra pedig a plázacica típus felé haladunk. Teljesen világos, hogy egy menedzsernõ az eszével és mûveltségével, míg egy plázacica alapvetően a külsejével igyekszik érvényesülni az életben.
E mezõ közepébõl felfelé az alárendeltséget el nem ismerő feminista típus irányában, lefelé pedig a mindenkit kiszolgáló szajha típus irányában haladunk. Ez esetben is elég jól értelmezhetõk a kombinált típusok, mint például a feminista-menedzsernõvagy a szajha-plázacica.


Karmikus funkció zavar



Az elmúlt idõszakban sok szó esett a nõi és férfi szerepekrõl, gyermek-szülõ kapcsolatról és karmikus funkciókról is.


Az emberek legfõbb sorsproblémái gyakorlatilag mindig a karmikus funkciók zavaraihoz vezethetõk vissza. Errõl akkor beszélhetünk, ha a földi testbe költözött lélek viselkedése nem felel meg a karmikus vállalásának. A problémák, amelyek ilyenkor jelentkeznek, pontosan arról szólnak, hogy segítsenek az embernek (a léleknek) ezen karmikus funkciózavar feloldásában.


Minél kevésbé veszi az ember ezeket a jelzéseket, annál nagyobb mértéket öltenek a sorsproblémák. Mielõtt leszületik egy lélek - egyebek mellett - két nagyon fontos döntést hoz:


1. Milyen nemû testbe költözzön (férfi legyen vagy nõ).


2. Kik legyenek a szülei. Az elsõ döntéssel a lélek karmikus fõfunkciót választ: férfiúit vagy nõit. Ez a választás születésétõl kezdve egészen haláláig kíséri, menetközben ezen változtatni nem lehet. Ki milyen nemûnek született le, olyan karmikus fõfunkciót kell ellátnia. Ez nem igazságtalanság, nem egyenlõtlenség, ez a lélek szabad választási jogának érvényesülése.


Az ember szabad akarata ezzel büntetlenül nem helyezkedhet szembe. Nem lehet a nõ férfi és a férfi sem lehet nõ, és ebbe minden beletartozik. Természetesen számtalan eset van, amikor nehéz nõként élnie egy nõnek, és ugyanígy egy férfi sem mindig tud férfi módjára viselkedni. Valamilyen mértékû "áthallás" még nem okoz gondot, a problémák ott kezdõdnek, amikor jelentõs szerepmódosulás áll be, azaz például egy nõ elkezd férfi módjára gondolkodni, cselekedni
élni.


Egy ideig még élvezi is, hiszen a kezdeti sikerélmények mindenképpen erõsítik ezen világfelfogásában. Rájön arra, hogy nõként is képes olyan dolgokra, amiket a férfiak tesznek általában, sõt bizonyos területeken még nagyobb eredményeket is produkálhat, mintegy lepipálva a férfiakat. Öntudatos, magabiztos lesz. Életével igyekszik bizonyítani, hogy nõk semmivel sem kevesebbek a férfiaknál. Érvel, bizonyít, cáfol. Korlátoz. Mindig igaza van. Önmegvalósít - ezt állítja, miközben karmikusan önpuszít.


Magára vette a férfi karmikus fõfunkciót, a szellemiséget, miközben elpusztította a nõit, a vágyat. Egy férfi attól férfi, hogy szellemisége van, egy nõ attól nõ, hogy vágyai vannak. Egy férfi attól férfi, hogy dönt, hogy választ és hogy korlátoz. Egy nõ attól nõ, hogy el- és befogad és hogy tudomásul vesz.


A férfi a kard, a nõ a kardhüvely. A kettõre együtt van szükség, és a kardnak éppúgy szüksége van a hüvelyre, mint a hüvelynek a kardra. A hüvely védi a kard legfontosabb részét, a pengéjét. A hüvelyben tárolt kard sokkal hosszabb ideig õrzi meg élét (férfiasságát), mint a hüvely nélküli, ami akkor is kicsorbulhat, ha nem is használják. A hüvelynek nem sok értelme van, ha nincs kard, amit védene.


A kardnak mindenképpen találnia kell egy hozzáillõ hüvelyt. A hüvely vágyik arra, hogy válassza õt egy kard, és nem õ választja a kardot. Az a hüvely, aki idõközben már elkezdett "önállósodni", kezdi felvenni magára a kard tulajdonságait. Kezdi magát pengévé alakítani, tehát a tok laposodik, élesedik. Vajon csoda-e, hogy egy ilyen lapos hüvelybe nem lesz kard, amelyik bekívánkozik?


Bele se fér, ha mégis, akkor ahelyett hogy védené, belülrõl esetleg még csorbítja is. Nos ekkor kezd el a hüvely kard után nézni. Keresgeti azt a kardot, amelyiket magába fogadhat. Õ akar választani. És ez a funkciózavarok leggyakrabbika. Testi megnyilvánulása tipikusan a szexfüggõség, ugyanis ez az egyetlen olyan eszköz, amivel a férfit megához láncolhatja vagy a saját nõiességét önmagának valahogy bizonygathatja az ilyen nõ. Ez a nõ valójában azonban megszûnik nõ lenni, és a magához édesgetett férfi egy idõ után végképp elveszíti a férfiúi szellemiségét, mintegy nõvé válik. Ön- és egymás pusztítása folyik ahelyett, hogy egymás erõsítése és építése zajlana. A kard önvédelembõl szabadulni akar, csak nem mindig tud. Akkor jönnek a betegségek.


A "hüvelyellaposodás" jelenségének vizsgálatánál többnyire két fõ esetet különböztetünk meg.


Az elsõ esetben az ilyen lapos, férfias kardhüvelyekbe semmilyen rafinériával nem sikerül kardot szerezni. A kard magától nem vágyik ilyenbe, és a hüvely se tud becserkészni egy neki megfelelõ kardot. A hüvely lapos, nincs benne kard, éz ezzel párhuzamosan a kardok egy része törvényszerûen hüvely nélkül marad. Ezek a kardok önmagukban is kopnak, tompulnak, lassan kardként már használni sem lehet õket. Hüvelyszerûen élnek, de valójában mégse, hiszen nincs igazi befogadóképességük.


Amilyen mértékben elférfiasodnak a nők, gyakorlatilag olyan mértékben nõ a férfiak elnõiesedése, olyan mértékben megemelkedik a férfiak egy részének nemi szereptévesztése. Ezek utóbbi férfiak érzékennyé válnak, életükben a vágyak veszik át a főszerepet és ebbõl adódóan iszonyú mértékben megnõ bennük a rejtett féltékenység. Egyszerûbb esetben cukorbeteggé válnak.


A második esetben a hüvelybe akadt egy kard, ám menet közben a hüvely a már fentebb megismert útra lép, elkezd keskenyedni, kardossá változtatván önmagát. A kard - kötelességtudatból - egy ideig még elfoglalja ezt az egyre laposabbá, kényelmesnek már egyáltalán nem nevezhető hüvelyt, de a hüvely ettõl többre már nem lesz képes. A nõ, akinek ugyan van férje, de dominánsan, férfiúi módon viselkedik (hangoztatja önállóságát, másokat irányít, folyton képezi önmagát, stb. stb. tehát úgymond önmegvalósít) az ugyanúgy képetelen ellátni karmikus főfunkcióját, mint akinek még férj sem jutott.
Megszûnik a vágy, amire eredendõen van szüksége egy nõnek. És ez miben nyilvánul meg. Egyszerűen: nem születik gyermeke. Ez a nõ nem vágyik a gyermekre, hanem gyermeketakar. És ez óriási különbség! A férfinak pedig, ha képes ezt az állapotot sokáig tűrni, elõbb utóbb komoly prosztataproblémákkal kell szembenéznie.
www.shift.lapja.hu
Comments