Mit üzen a testünk éjszaka?


Néha csak társunk szaggatott hortyogása kelt fel minket, máskor azonban a szervezet üzen nekünk ezzel – állítja Dr. Neil Stanley független alvásszakértő.

A legtöbb ember többször is felébred egy éjszaka alatt. Ez alatt a néhány másodperc alatt – melyről tudomást sem veszünk – a szervezet leellenőrzi környezetét, hogy biztonságos-e az alvás folytatásához. Azonban ha bármilyen zavart észlel – akár belső, akár külső ingerről legyen szó – akkor felébredünk, és ebből az állapotból már nagyon nehéz visszaaludni. Ez pedig kialvatlansághoz, rossz közérzethez vezet, amely megkeseríti a mindennapjainkat. A szakértő segítségével összeszedtünk néhány okot, amely segít megérteni, mit üzen a testünk, amikor felébreszt bennünket.


LÁBGÖRCS

Lehetséges ok: túl sok zsír a szervezetben, sztatinok (koleszterincsökkentő szerek)

A combban, lábszárban és lábfejben fellépő hirtelen, erős fájdalommal járó görcs kiváltó oka nem ismert, ám a szakértők úgy gondolják, hogy bizonyos gyógyszerek (mint például sztatinok) szedése nagy mértékben elősegítheti ezen görcsök kialakulásának kockázatát. Egy amerikai tanulmányban megállapították, hogy a koleszterin csökkentő gyógyszerek 20%-kal növelik az izomproblémák – beleértve az izomgörcsöket is – kialakulását. Ezen elmélet szerint a sztatin befolyásolja az enzimek mennyiségét az izomrostokban, amely létfontosságú az izmok helyes működéséhez. Ez azonban még nem biztos magyarázat az éjszakai lábgörcsökre.

Kiváltó ok lehet még a terhesség, vagy a túlzott, megterhelő edzés, ugyanis mindkettő csökkenti az ásványi anyagok (első sorban a kalcium és a magnézium) szintjét, melyek az izmok megfelelő összehúzódásának és tágulásának működtetéséhez szükségesek.

A helytelen vérkeringés is okozhat lábgörcsöket – magyarázza Eddie Calloner, a londoni Lewisham kórház érsebésze – ha a lábat ellátó perifériás artériák sérültek, akkor a vérkeringés nem működik rendesen, és ez izomgörcsökhöz vezethet.
Ez akkor fordulhat elő, ha a zsír lerakódik az érfalakba. Ennek okai a túlságosan zsíros étrendben, valamint a cukorbetegségben keresendők.
“Amikor az ember fekszik, lábai egy szintben vannak a szívvel, ezáltal sokkal nehezebben jut el a vér a lábfejekig – ami szintén görcsöket okozhat.” – magyarázza. “A nyugtalanláb-szindrómát is okozhatja lábgörcs”.

Az alacsony dopamin-szint is okozhat éjszakai izomgörcsöket.
A szakértők azt tanácsolják, hogy lefekvés előtt vegyünk egy meleg fürdőt, és igyunk egy nagy pohár tiszta vizet. Az előbbi segíti az érfalak tágulását, az utóbbi pedig hígítja a vért.

LÉGSZOMJ

Lehetséges okok: éjszakai asztma, szív állapota

Ha éjszaka kifulladva riad fel, úgy érzi, kapkodja a levegőt, akkor ennek egyik legvalószínűbb oka az úgynevezett nocturlnal-, magyarul éjszakai asztma. Több, mint 5 millió brit szenved ebben a betegségben, ám többségük ennek nincs tudatában. Ez azért lehetséges, mert a fulladásra ébredést gyakran köhögés is kiválthatja, így a betegben fel sem merült az asztma gondolata.

A tünetek csak akkor jelentkeznek, amikor a beteg fekszik, ugyanis ekkor a váladék felhalmozódik a légutakban, ez pedig nyomást gyakorol a tüdőre. Ez váltja ki a köhögést, fulladás-érzést.

Noha jelenleg nem gyógyítható maga a betegség, a kiváltó okok könnyedén csökkenthetőek: például a tollpárnát érdemes elhanyagolni, ezen felül az orvos felírhat olyan gyógyszereket, melyek megnyitják a légutakat.

Ha elalvás után néhány órával arra ébred, hogy kapkodja a levegőt, akkor ez a szív problémáira – akár súlyos szívelégtelenségre is – figyelmeztet, így a szakértők azt javasolják, ha rendszeresen ezt tapasztalja, keresse fel orvosát. A gyenge szívműködés ugyanis elősegíti a váladék felhalmozódását a tüdőben, ez okozhatja a már fent leírt kellemetlen tüneteket.

ZAVARODOTTSÁG

Lehetséges ok: alvási apnoe

Az alvási apnoe egy nagyon specifikus betegség: kizárólag alvás közben fellépő légzéskimaradás. Természetesen néhány másodperces szünet még nem jelent komoly betegséget – gondoljon csak egy náthás időszakra -, de a 10 másodpercnél hosszabb légzéskimaradásokat már érdemes komolyan venni.

Az orvosok zavart ébredésnek nevezik azt az állapotot, amikor a beteg éjszaka felriad, és nem tudja beazonosítani, hogy hol tartózkodik.

“Azt már tudjuk, hogy az agy egyes részei felelősek azért, hogy a tudat “alvó állapotban” marad, és ez okozhatja a zavart állapotot” – mondta Dr. Russel Foster, az Oxford egyetem idegtudománnyal foglalkozó professzora. “Tehát lehetséges, hogy felülünk, esetleg beszélünk is, de ilyenkor nem vagyunk teljesen ébren – ez lehet az oka a zavartságnak.”

Ha ez gyakran megtörténik velünk, az súlyosabb betegségre – az alvási apnoe-ra – enged következtetni. Ez okozza a mély álomból való ébredést, valamint a hangos horkolást is.

Szakértők azt tanácsolják, hogy aki ezen tüneteket tapasztalja, az sürgősen szokjon le a dohányzásról, ha súlyproblémái vannak, akkor próbáljon leadni pár kilót, és mérsékelje az alkohol fogyasztást.

Az egyik leggyakoribb oka az éjszakai fejfájásnak az úgynevezett “ébresztőóra-fejfájás”, mert a fájdalom minden éjszaka azonos időben – legtöbbször hajnali 1 és 3 óra között – jelentkezik. Ez a betegség leginkább az 50 év felettieket érinti.

Bár az orvosok még nem biztosak a betegség okaiban, a kutatások azt sugallják, hogy – meglepő, és kissé ironikus módon – az este elfogyasztott koffein segít elkerülni a fájdalmas ébredést. De – természetesen – az orvos felírhat fájdalomcsillapítót, ami garantáltan segíti a kellemetlen tünetek csillapítását.

A másik – ennél jóval kellemetlenebb – ok az úgynevezett cluster-fájás. Ez a férfiakat érintő betegség néhány hétig tart, ez idő alatt minden este pontosan ugyan akkor kelti fel a beteget. A férfiak ilyenkor erős lüktető fájdalmat éreznek az egyik szemük mögött. Sajnos erre nincs gyógymód, a legtöbb vény nélkül kapható fájdalomcsillapító nem segít, de az orvos felírhat ilyen esetekre speciális, nagyon erős fájdalomcsillapító gyógyszert.

Az éjszakai fejfájás jelezheti azt is, ha az ember nem iszik eleget nap közben. Az agy körüli szövetek nagyrészt vízből állnak. Ha a szervezet dehidratálódik, ezek a szövetek “összezsugorodnak”, ezáltal nyomást gyakorolnak az agyra, ez pedig erős fejfájást okozhat.

Ha tompa fájdalommal az állkapcsában ébred, az a fogak csikorgatásának egyik legbiztosabb jele. A tünetek közé tartozik a fej- valamint a fülfájás is. – magyarázza Dr. Ferber.

A tanulmányok kimutatták, hogy az alvászavarokban szenvedők – mint pl. az obstruktív alvási apnoe – sokkal gyakrabban csikorgatják fogaikat, mint azok, akik rendszeresen isznak vagy dohányoznak.

Aki ilyen tüneteket tapasztal, keresse fel fogorvosát, és kérjen tőle egy speciális, éjszakai fogvédőt.


HÁTFÁJDALOM

Lehetséges okai: matrac; fertőzés

Azok, akik erős hátfájdalommal ébrednek rendszerint túl kemény, vagy túl puha matracon alszanak. A gyógytornász Sammy Margo azt javasolja, hogy 8-10 évente cseréljünk matracot, ugyanis ennyi idő alatt még a jól megválasztott ágybetét is elhasználódik.

A jó matrac megválasztásához egy nagyon jó tanácsot is adott: “Feküdjön hanyatt a matracra, és csúsztassa kezét a háta alá. Ha túl nagy a hézag a hát és az ágybetét között, akkor az azt jelenti, hogy a matrac nagyon kemény, ha nem, vagy alig fér el a keze, akkor a kiválasztott matrac túl puha.”

A túl sok párna is erős fájdalomhoz vezethet – elsősorban a nyak, és a hát felső részét érintő fájdalomról beszélünk ilyenkor. A szakértők szerint a a legideálisabb az lenne, ha a fej és a térdek alá is 1-1 párna kerülne, így támasztva a hát alsó részét is.

Ha ízületi gyulladástól szenved, akkor gyakran ébred erős fájdalomra éjszaka. Ennek oka az, hogy a gyulladásért felelős kémiai anyagok 23.00 és hajnali 03.00 óra között a legaktívabbak. Hogy miért? Ezidáig még nem sikerült megfejteni a tudósoknak. Ezt úgy lehet a legjobban kivédeni, ha a kapott gyulladáscsökkentőt lefekvés előtt vesszük be.

Ha a fájdalom nagyon intenzív, és gyakran felébred, az a csigolyák gyulladását – súlyosabb esetben tumort – is jelenthet – állítja Dr. Lee Breakwell, a Norther General Hospital ortopéd sebésze. Ilyenkor azonnal forduljon orvoshoz.

A merev izmokkal való ébredés az egyik legszembetűnőbb tünete a Bechterew-szindrómának, ami egy speciális ízületi gyulladás: a nyak és a hát merevségét a gerinc ízületeinek gyulladása okozza.

A probléma akut, éjszaka lép fel, ugyanis amikor fekszünk, az ízületi folyadék besűrűsödik, ezáltal megnehezíti a mozgást. A 15 és 35 év közöttieket érinti a leggyakrabban, és háromszor több férfi szenved ettől a betegségtől, mint nő.

Ha még több érdekességet szeretne megtudni arról, hogy mit üzen a teste éjszaka, olvassa el a következő cikket is, melyben szó lesz amelyben szó lesz a köhögésről, rémálmokról, zavart forgolódásról, izzadásról, szomjúságról, többszöri felébredésről, valamint vizelési ingerről is.
Az emberek többször is felébrednek egy éjszaka folyamán. Ez alatt a néhány másodperc alatt – melyről tudomást sem veszünk – a szervezet leellenőrzi környezetét, hogy biztonságos-e az alvás folytatásához. Azonban ha bármilyen zavart észlel – akár belső, akár külső ingerről legyen szó – akkor felébredünk, és ebből az állapotból már nagyon nehéz visszaaludni

Korábban megismerkedhettek az éjszakai lábgörcs, légszomj, zavarodottság, fej- és hátfájás okaival. Folytassuk tovább a listát a leggyakoribb éjszakai felébredést előidéző tényezőkkel.

KÖHÖGÉS

Lehetséges ok: reflux(gyomorsav visszafolyása a nyelőcsőbe)

A felébredés fő oka a köhögés, amikor is gyomorsav kerül a nyelőcsőbe, ez irritálja a torok hátsó részét. Mint az köztudott, éjszakai vagy atipikus reflux akkor következik be, amikor a gyomorszáj nem zár rendesen, így a sava “kiszökik” a gyomorból, és a nyelőcsőbe folyik. A fekvő helyzet pedig megkönnyíti a sav dolgát, így az eljut a torokba. Ez leggyakrabban azoknál fordul elő, akiknél felesleges zsírréteg halmozódott fel a gyomruk körül, mivel ez hozza létre a nyomást a has alján, ami feltolja a gyomor tartalmát a nyelőcsőbe.

A szakértők azt tanácsolják, hogy lefekvés előtt 6 órával már ne együnk semmi zsírosat, megterhelőt, ugyanis a gyomornak ennyi idő kell a nehéz ételek lebontásához. Hozzáteszik, a könnyebb ételekhez (mint például csirkehús, saláta) elegendő 2-3 óra is. Ezen kívül javasolják még az ágy fejrészének felemelését, vagy a párnák feljebb helyezését, hogy a sav ne tudjon bekerülni a nyelőcsőbe, vagy pedig lefekvés előtt vegyünk be egy savkötőt (mint például a Gaviscon), ami segít ott tartani a gyomor tartalmát, ahol annak a helye van.

RÉMÁLMOK

Lehetséges okai: stressz; gyógyszerek

Noha a rémálmokat sztereotipikusan a stresszes életmódhoz párosítják, nem árt tudni arról, hogy néhány gyógyszer mellékhatása is lehet. Ilyen gyógyszerek például az antidepresszánsok valamint a béta-blokkolók (a szív- és érrendszer betegségeire alkalmazott gyógyszercsoport). Ezen gyógyszerek hatással lehetnek a természetes alvási ciklusra is.

Egy rémálomból felriadva gyakran tapasztalhatunk heves szívdobogás-érzést, ám Foster professzor szerint ez természetes jelenség. Mint mondja, az alvás legmélyebb szakaszába, az úgynevezett REM-fázisban a pulzusszám megemelkedik. Ha valaki ebből riad fel, akkor természetes, hogy megtapasztalja a szívdobogás-érzést.


SZÉDÜLÉS (ROOM SPINNING)

Lehetséges okai: fertőzés

Ha éjszaka arra ébred, hogy szédül, az akár egy jóindulatú helyi szédülés tünete is lehet – magyarázza Dr. Ayham Al-Ayoubi, fül-orr-gégész szakorvos. Ez elsősorban az 50 fölötti nőket érintő betegség, a kalcium hiányától mikroszkopikus törés keletkezik a belső fülben – aminek oka általában fertőzés vagy gyulladás – , és ez bekerül a középfül folyadékkal telt csatornáiba. Ez megzavarja az egyensúlyi rendszert, fals jeleket küld az agynak, amely szédülés-érzetét kelti, ezáltal felébreszti a beteget.

Mr. Al-Ayoubi azt tanácsolja, hogy aki ilyen betegségben szenved, az próbáljon meg a hátán fekve aludni, két párnával stabilizálva a fejét. Ha mégis szédülésre ébredünk fel, akkor kapcsoljunk egy kis fényt, és semmi esetre se csukjuk be a szemünket, a külvilág látványa ugyanis segít kompenzálni a fals jeleket. A leghatásosabb, ha néhány másodpercig egy tárgyra fókuszálunk.

Ezen kívül van néhány speciális gyakorlat, amely segíthet kontrollálni a szédülés-érzetet.

IZZADÁS

Lehetséges okai: alkohol, hormonok

A lefekvés kijózanít egy átmulatott éjszaka után, ugyanakkor erős izzadást is okozhat. Ennek oka az alkohol értágító hatásában keresendő: a bőr alatt futó erek falai kitágulnak, ezáltal jóval melegebbnek érezzük a külvilágot, így a szervezet izzadással kezd védekezni.

Az antidepresszánsok is okozhatnak éjszakai izzadást, ugyanis néhány típusuk megnövelheti a szervezet stressz-hormon tartalmát, mondja Dr Declan Leahy pszichiáter.

A nőknél az ösztrogén-szint csökkenése is okozhatja ezt a kellemetlen éjszakai élményt, ugyanis ezen hormon fontos szerepet játszik a testhőmérséklet-szabályozásában. Menzesz előtt, vagy a menopauza idején az ösztrogén-szint megváltozik, és ez éjszakai izzadáshoz vezethet.



Azon férfiaknál, akik hideg éjszakákon is izzadnak, az alacsony tesztoszteron-szint lehet a hibás, – mondja Dr. Christopher Eden urológus szakorvos – ugyanis az ösztrogénhez hasonlóan a tesztoszteron is fontos szerepet játszik a test hőmérsékletének




Ritkán az éjszakai izzadás szívbetegség vagy rák tünete is lehet. Ha gyakran tapasztalja ezt a kellemetlen tünetet, feltétlenül keresse fel orvosát.

SZOMJÚSÁG

Lehetséges okai: hormonok, alvó pozíció

Az éjszakai szomjúság a cukorbetegség egyik előjele lehet – mind az egyes, mint a kettes típusú diabétesz esetén igaz ez a megállapítás. Ilyenkor az antidiuretikus hormonok miatt a szervezet nem lesz képes megfelelően szabályozni a test vízháztartását, ez okozza a szomjúságot. Éjszaka a tünetek – eddig ismeretlen okok miatt – felerősödnek. A vércukorszint megemelkedése ugyanis szomjúságot idéz elő. Ha az éjszakai szomjúságon kívül az alábbi tüneteket is tapasztalja, akkor feltétlenül nézesse meg vércukorszintjét: fogyás, homályos látás, felesleges utak a mosdóba (főleg éjjel).

A szomjas ébredés másik oka a nyitott szájjal alvás. Ilyenkor ugyanis a száj kiszárad, ez pedig szomjúság-érzetet okoz.

TÖBBSZÖR FELÉBREDÉS EGY ÉJSZAKA ALATT

Kiváltó okai: kor, gyógyszerek

Minél idősebb az ember, annál könnyebbé válik az alvás, ugyanakkor annál könnyebben zavarják meg álmát külső ingerek – mint például zaj.

Az alvásszakértők azt javasolják, hogy a hálószobában legyen hűvös és sötét, így a fény és a meleg nem zavarhatja meg álmunkat (ezek ugyanis gyakori okai a felébredéseknek).

Bizonyos gyógyszerek is felboríthatják az alvási bioritmust. Ilyenek például a vérnyomáscsökkentők, az influenza és megfázás tüneteit csillapító orvosságok, melyek gyakran tartalmaznak koffeint.

VIZELÉSI INGER ÉJSZAKA


Kiváltó okai: megnagyobbodott prosztata, kor, instabil hólyag

Arra ébredni, hogy wc-re kell menni igen gyakori jelenség az 50-en túli férfiaknál. Ennek oka a kor előrehaladtával természetesen megnagyobbodott prosztata, amely nyomja a hólyagot. Gyógyszeres kezeléssel kiválóan lehet csökkenteni a prosztata méretét, ezáltal csökkentve az éjszakai vizelések számát.

Viszont érdemes gyakrabban felkeresni az orvosokat, ugyanis a megnagyobbodott prosztata akár rák tünete is lehet.

Az antidiuretikus hormonok – melyek a szervezet vízháztartásáért felelősek – a kor előrehaladtával csökkennek, ez is okozhatja – az éjszakai szomjúság mellett – a gyakori vizelést.

A húgyhólyag instabilitása minden korosztályt veszélyeztethet. Ez azt jelenti, hogy a hólyag már akkor is vizelési ingert küld az agynak, ha csak félig van csak tele (vagy még addig se). Ezt főleg éjszaka tapasztaljuk meg, amikor is rendszeresen felkelt álmunkból.


Ezzel feltétlenül orvoshoz kell fordulni, ugyanis kiváltó oka akár vesekő vagy rák is lehet.



forrás: daily mail

http://hir.ma




Comments