A válság‎ > ‎

A Nagy Ázsiai partraszállás

Hadd kezdjem in medias res: pár éve kétirányusították a globalizáció addig egyirányú utcáját. Egyirányú korszakában a centrum országok mondták, meg mi legyen a periféria országokban, és ők is kasszíroznak a legtöbbet e diktátum eredményből. Ezt a rendszert kezdték megbontani a globális verseny új résztvevői. (A kezdetekről e lap hasábjain írtam kb. másfél éve[1]). Kína nagyot dobbantott a globális piacon, India belépett, Japán feltámad tízegynéhány éves stagnálásából, - ezzel úgy tűnik a Távol-Kelet átírja az eddigi játékszabályokat. Most Kína et Co. mondja meg mi legyen Európában és Amerikában, és hogy mennyit vonjanak le fejlettek jövedelméből. Első lépésben a munkaerőpiac kiegyenlítését hozták: az olcsó távol-keleti munkaerő oda csábította az európai (és amerikai) gyárakat, plusz a külföldi tőkebefektetőket. Ami az európai és amerikai munkabérek csökkenését hozta magával. Második lépésben Kína olcsó árúival elárasztja a fejlett piacokat, nemcsak textillel, ma már komputerrel, holnap autókkal és műszaki cikkekkel. Minek következtében kevesebben veszik az európai-amerikai árukat, visszaesik a termelés. (Aminek ismét csak munkanélküliség az eredménye.) Harmadik lépés: miután átszívta az európai-amerikai termelés egy részét, Kína Európában vesz (épít) gyárakat, és helyben konkurálja le a fejlettek termelését. (Meglódult az Európába irányuló kínai FDI…)

            A globalizáció mindig is ezt akarta: egységes világpiacot. Most ez az álom kezd valóra válni, de a globalizációt vezénylő centrum országok azzal nem számoltak, hogy ez a tendencia ellenük fordul: nemcsak a bérek roppantak meg, de a termelés, a fejlettek exportja is. Amerika kereskedelmi deficitje mögött az a tény áll, hogy az ázsiai importot nem tudják ellentételezni: a lemaradás megkezdődött. A globális rend kiterjed, valóban világméretű lesz, - de immár a centrumországok – Amerika és Európa - rovására.

            Az eddigi globális rend visszafordításának másik szereplője India. A nagy multik ide szervezik ki unalmas, rutinjellegű informatikai robotmunkájukat. Lahore-ban, az IT világvárosban, multik ipari parkokban kopácsolnak, (másutt nincs se víz, se áram). De árnyékukban ott verholnak a másolók, a hasonlóban utazó, vagy éppen a hasonlónál jobbat gyártó kis indiai start up cégek. És miközben rabszolgaként adják el magukat, fejlesztik saját IT iparukat. Szakember utánpótlás van, tolonganak a matematika-, fizika szakra, egy állásra tízezren pályáznak, jó a merítés. Még öt év, és önálló IT nagyhatalom lehet. Habár… Habár… ez eddig Japánnak se sikerült: a szigetország az után-gyártásban, az ötletek piacosításában kitűnőek voltak, de a Nagy Dolgot Amerikában vagy Európában találták ki. Egyelőre ma is ez a helyzet: az innováció, az új ötletek világra segítése ma még amerikai monopólium, egyelőre ebben reménykedhetnek a centrum országok.

            Nem sokáig, mert Ázsiában nyomulnak a tudás-gazdaságban is. Pl. Kínában üzembe helyeztek egy újfajta atomerőmű típust. Xu Juanhui professzor (Peking, Csinghua egyetem) reaktora az un. kavicságyas technológiában utazik, ami tízszer kisebb, (olcsóbb) mint a jelenleg használatos. Hélium gázzal hűtik és a grafit-rudak helyett golflabda nagyságú grafit golyók között vannak az urándarabok. (Ne hidd, hogy értem, hogy működik, csak lelkesedek…) A megoldás szuperbiztonsággal kecsegtet – itt nem lehet melt-down, (Csernobil-i katasztrófa). Ezt a reaktor-technikát korábban is ismerték, ám laboron kívül eddig nem sikerült működtetni. Most a kínaiak bedobták, hogy az első már ketyeg, - lehet csodálkozni. Ami jó: eddig csak arról olvashattam, hogy ki milyen bombát tud csinálni atomból – nagyot, meg zsebben hordhatót és fél-világot pusztítót, - Kína viszont jön egy olyan olcsó energia-forrással, ami forradalmasítja az áramtermelést. És ami új lecke: eddig avval vigasztalta magát a centrum-országok stábja, hogy a high-tech, meg a szolgáltatás a miénk marad. Hát nem… (Az IBM komputert ma már Lenovo-nak hívják…- megvették a kínaiak.)

            A tudás gazdaság (knowledge economy) is kezd átrendeződni. Kína és India együttesen kb. egy millió mérnököt termel évente, szemben EU-US kétszázezer végzősével. Egy ma végzett „fehér” tudósnak nagyon meg kell dolgoznia, ha talpon akar maradni a globális versenyben: a keletiek olcsóbbak, és van olyan terület, ahol már ma többet tudnak. (Hollywoodi filmközhely: ha valami baj van a komputerrel, jön az indiai rendszergazda, mindent megold.)

Ráadásul, a keletiek bizonyos tudományágakban jelentős helyzeti előnnyel rendelkeznek. Arra felé pl. kevesebb törvény korlátozza a genetikai-, és őssejt-kutatásokat, ezzel – potenciálisan – versenyelőnyhöz jutottak a dél-koreai, japán, kutatók. Igaz, hogy nemrég lebukott egy dél-koreai klóónozó rekorder – hamisított kísérleti eredményekre alapozta tudományos sikerének bizonyítását. De ez csak átmeneti vereség. És igaz, hogy génmanipuláció (GM) kutatás, s pláne termesztés Amerikában tömegméretű, - már Romániát is bekapcsolták a termelési hálózatba – de a távol-keletiek számára e téren is több versenypálya kínálkozik. Úgy értem korlátozások nélkül. (Más kérdés, hogy a jövőt illetően ez félelmetes távlat - Dr. Drakula már ébredezik…)

Az átrendezés egy – látszatra mellékes - technológiai újítást is hozott: a konténerizáció térhódítását. Önmagában, voltaképp globalizációs technológia: a világméretű tömegcikkszállítás kényszerítette ki, - a konténeren átrakodás nélkül utazhat ezerféle árú hajón, vonaton, teherautón. E forradalmi rendszer csomópontjai a konténer kikötők – a világkereskedelem centrumai. Csakhogy mára a világ legnagyobb konténer-kikötői Ázsiában működnek. Az éllovasok: Honkong, Szingapúr, Sanghaj, Senzen – a rangsorban Los Angeles a hetedik. Úgy tűnik, ezt a versenyt Ázsia nyerte. És nagyon úgy néz ki, hogy akié a legtöbb, legnagyobb konténer kikötő, azé a tenger, ill. a világkereskedelem ellenőrzése.[2]

 

A tévedés

 

A Der Spiegel szeptemberi cover story-ja joggal jegyzi meg, hogy a globalizáció ellen tiltakozók rossz irányba lőttek: azt hitték, hogy a multik gőzhengere az elmaradt országokat fosztja ki, nyoma víz alá. A tőke benyomul Ázsiába és lepusztítja a hagyományos kultúrát. Talán a trend elején volt ilyesmi. De mára kiderült, hogy nem Kína és India szenved következményeitől, hanem Európa és Amerika. Bagóért dolgoznak, és a fejlettek piacán konkurálják le az amerikai, európai árukat. Minek következtében ma Németországban hét millió munkanélküli van, amit nem tudnak eltüntetni. Nem is lehet.

Nem lehet, mert az ázsiai országok az eredeti felhalmozás agresszivitásával dolgoznak.[3] Az ő gazdaságukat nem terheli munkanélküli segély, nincs egészségügyi biztosítás, az alacsony bérezést bár mikor még lejjebb lehet srófolni, mert tömegek várnak arra, hogy még olcsóbban alkalmazzák őket. A WTO ugyan előírja, a korszerű bértáblát, de senki se figyel oda. Női bérek még alacsonyabbak, a gyermekmunka – látható és nem látható formában - terjed, s ami a legrosszabb a környezetvédelmi előírásokra senki se ügyel. A szabadalmi tulajdont félrelökik, vagy a tőkebefektetés feltételéül írják ki, hogy csak akkor jöhet a befektetés, ha a know how is az övék. Mindez olyan, mintha a 17. sz.-i Angliában lennénk. A kapitalizmus ősformája indult ismét hódításra, a maga kíméletlen és embertelen változatában. Az eredeti felhalmozás átplántálva a globális versenybe. Ami azt jelenti, hogy utcahosszal nyerik a versenyt: az ázsiai mosógép árában nincs benne az EÜ hozzájárulás, a nyugdíjalap, a környezetvédelmi technológia. Csak a kopasz termék. (Ráadásul ott se fizetnek adót, ahová betelepülnek, - kettős haszon. Az európai árukon – egyelőre – mindez rajta van. Melyiket fogják venni? Amelyik olcsóbb… És a fejlett világ nincs abban a helyzetben, hogy ezeket az ártényezőket (e.ü. hozzájárulás, nyugdíjalap, környezetvédelmi járulék) felszámolja. Vagyis: vesztésre áll. Vagy: bérekben igyekszik hozzáidomulni az olcsó piachoz, - itt ott lecsípve a jólét gazdaság elemeiből.

Ez a másik lehetőség: a globalizáció – ázsiai kerülőút révén - elsöpri a fejlettek jóléti rendszerét. A centrum országok – feltámasztva az ázsiai tömegtermelést - önmagukra szabadították a globalizáció összes hátrányos következményét. Minek következtében hamar le fognak értékelődni, gazdasági hatalomként már most inog befolyásuk.

 

Kiút?

Nagyobb baj, hogy senki sem ismeri eme újabb globalizációs malaise ellenszerét. Tartsák be Kiotót? Vagy tiszteljék a szabadalmi jogokat? Tesznek rá. Állítsák meg a határon az ilyen jellegű árukat? Bejön másképp. Mert a globális bekerítés ellen nem lehet harcolni. Az olcsó árú terjedésében én is , te is cinkosok vagyunk: örülünk, hogy bagóért veszünk Sangháj-i mobiltelefont, vagy tajvani palm top-ot - szaküzletben drága német készüléket kapsz, az áruházban olcsóbban ugyanazt, ha még olcsóbb kell, mész a fekete piacra. A többit intézzék el egymás között. Kíméletlen harc ez, ahogyan az európai-amerikai tőkebehatolás – a globalizáció első hulláma – is az volt: bementek és taroltak. Most „visszatarolnak”. Nem ugyanolyan eszközökkel. Kíméletlenebbekkel. A fejlettek fennmaradásának egérútja, hogy az ázsiai termékáradat nagy hányada bóvli. Olcsóbb, meg is veszed, - de csak egyszer. Aztán rájössz, hogy a minőségnek ára van, és veszed a jót. Sok tekintetben ezért alakult ki a „brand mánia” (csak márkás cuccot venni) – mert ezekre a távol-keleti olcsóságokra könnyű ráfizetni. De ez is az eredeti felhalmozás receptje: mielőtt a fejlett világ rájön, hogy bóvlit nem érdemes venni, addigra már megjelennek a minőségi (keleti) árúk. Mert gyorsan fejlődik az ázsiai termelési fegyverzet.

De a hagyományos védekezés – protekcionizmus, védővám – sem vált be, bár újabb és újabb kísérletek indulnak bevezetésére. Van olyan hipotézis is (én is osztom), hogy a globalizációs folyamat ilyetén visszafordulása „önfelrobbantó” mechanizmus: önmagát teszi tönkre. Pl. egyre gyorsabban születnek olyan pénzügyi konstrukciók, melyek globális pénzügyi válsággal fenyegetnek, - de ez már nem a Kína-szindróma velejárója. Legfeljebb felgyorsítja a Mennyei Birodalom partraszállását a centrum-országokban.

Most látom, hogy rémisztgetek. Nem kéne. Annak idején mikor Japán betört a globális világba, ugyancsak rémjelentések születtek – és hol van mára a sárga veszedelem? Elképzelhető, hogy az ázsiai partraszállással is ez lesz a helyzet. Habár..
 
(2006)


[1] Kína megfordítja a globalizációt. In Kritika, 2005

[2] Marc Levinson: The Box: How the Shipping Container Made the World Smaller and the World Economy Bigger, Princeton, 2006.

[3] Jürgen Habermas nevezte így a kínai modernizációs folyamatot. Ld.Schmerzen der Gesellschaft, in Die Zeit, 2001, Nr. 20.

Comments