Református vállalkozói és vezetői csendesdélelőtt

"Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid." Péld 16,3

Kedves Testvérünk az Úr Jézus Krisztusban!

Október 12-én, szombaton 10 és 14 óra között vállalkozói és vezetői csendesdélelőttöt tartunk, melyre az egész országból várjuk az érdeklődőket. Terveink szerint szeretnénk bemutatni a Pasaréti Gyülekezetben már két éve működő vállalkozói bibliaórát, és kedvet csinálni más gyülekezeteknek is, hogy szervezzenek a környezetükben élő vállalkozóknak és vállalati vezetőknek hasonló rendszeres alkalmakat. Az igei szolgálat mellett előadásokkal, bizonyságtételekkel és fórumbeszélgetéssel is készülünk. Várunk minden érdeklődőt, akár azokat is, akik nem vezetői pozícióban dolgoznak, de érdekes lehet számukra a csendesdélelőtt tematikája, mert az Igét elzárni senki elől nem lehet! Kérjük a Testvéreket, imádkozzanak az alkalomért és az alkalomtartókért egyaránt!

Az esemény regisztrációhoz kötött, regisztrálni október 10-ig van lehetőség, ezen az oldalon lejjebb.


Tervezett program:

• Imádság, köszöntő

• Ének

• Áhítat: Horváth Géza Lelkipásztor

• Előadás: Váraljai-Sipos Judit – Lego Hungária, ügyvezető igazgató: Keresztyén vezetés női szemmel

• Rövid bizonyságtételek

• Ének

• Szünet – melynek keretében szeretetvendégséggel készülünk

• Ének

• Előadás: Kovács Marcell – MASPED LOGISZTIKA ügyvezető igazgató: A keresztyén vezetés gyakorlata a gazdasági életben

• Előadás: Plicher Zoltán – Presbiter / Vállalkozó: Küldetésünk, felelősségünk a világban, mint keresztyén vezetők, vállalkozók

• Fórum beszélgetés – kérdések, válaszok

• Ének

• Záró áldás Horváth Géza Lelkipásztor


Minden kedves Érdeklődőt szeretettel várunk! A szervezők nevében: Plicher Zoltán

„Uram, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk,nincs hozzád fogható.
Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál,mint amit fel tudnék sorolni.” Zsolt 40,6