Embedded Files
Nagy izgalommal vártuk mentorképzésünk első három napját. Csak sejtettük, hogy mire is számíthatunk, illetve ki-ki reménykedett ebben-abban. Kint leszünk? Bent leszünk? Mire kellettek a fotók? Lesz éjszakai program? A hétfő este még ebben a bizonytalanságban telt, de szerencsére az már hamar kiderült, hogy a 205-ös szobában minden aggodalom elszáll, és ott csak a mókáé és kacagásé a főszerep, ugyanis minden este itt gyűltünk össze, hogy némileg feldolgozzuk/átdolgozzuk a történteket, együtt nevessünk. Erre a három napra több új kolléga is érkezett (a legjobbkor egyébként), így nekik is könnyebben ment a beilleszkedés.
Aztán kedd reggel belevágtunk. Kezdtünk egy olyan gyakorlattal (igen gyakorlat, nem játék), ami már az elején arra bíztatott minket, hogy megtaláljuk a sok feladat közül a sajátunkat, és a végén mégiscsak egy egész legyen belőle. Ha jobban belegondolunk, a csapatmentori munkát ez egészen jól modellezi. Sikerélménnyel indítottunk, ami sokat segített nem csak testben, hanem lélekben is megérkezni egymás társaságába, a tréningre. Egy másik gyakorlat már az első napon ráébresztett minket, hogy együtt sokkal többre is képesek vagyunk, mint elsőre gondolnánk. Egyébként nem kell sok eszköz (egy ugrálókötél és néhány bekötött szem), hogy ezt az ember felmérje, csak jókor jó embertől kell jó feladatot kapni.
Másnap szép napos idővel és kerek nulla fokkal köszöntött ránk a szerda. Itt most írhatnék a reggeliről, de nem szeretnék, viszont az étkezésekről általában igen. Feltűnt, hogy minden alkalommal – jellemzően – más-más asztaltársaságban ültünk. Ez számomra azt sugallja, hogy nyitottsággal vagyunk egymás felé, és érdeklődünk a másik iránt. Apróságnak tűnhet, de rám nagyon pozitív hatással volt ez a jelenség.Megtudtuk, hogy egy fogócskának tűnő játék sem az, aminek látszik, hanem bizony meg kell találni benne az együttműködés lehetőségét. Igen-igen lassan már sejthető, hogy ez a három nap ezt volt hivatott erősíteni bennünk. Jött is a fekete leves. A szemünket többször is bekötötték az alkalom során hol hosszabb, hol rövidebb időre. Előfordult, hogy párokban (hármasban), máskor pedig kiscsoportokban dolgoztunk. Itt sem tapasztaltam rendkívüli ismétlődést, itt is jól vegyültünk, és a munkánk hatékonyságát nem befolyásolta az összetétel.
Harmadik nap délelőttjén konkrét eseteket dolgoztunk fel közösen, melyekkel munkánk során találkozunk. Alkalmunk nyílt kívülről ránézni egy-egy nehezebb szituációra, ami csapatmentori teendőinket nehezíti, de lehetőségünk volt belehelyezkedni egy-egy szerepbe is.
Délutáni gyakorlatunk szintén szerepeket osztott számunkra egy nagy projektben. Ismételni tudom magam, itt is párhuzam húzható a valósággal. Tudni kell ki-miben jó, és ezzel hogyan tud hozzátenni a nagy egészhez, vagy épp hogyan tudja kivárni a sorát, amíg társai végzik a munkát. Ebben a gyakorlatban a feladataink jellemzően egymásra épültek, így a bizalom további erősítése is nagymértékben jelen volt. Persze a csapatmentornak egyedül is meg kell állnia a helyét, de itt gyakorolhattuk azt, miként tudjuk érvényesíteni meglátásainkat, ötleteinket. Az utolsó estét (is) természetesen a 205-ös szobában töltöttük fáradtság ide vagy oda.
Hálával és köszönettel tartozunk Élményakadémiás trénereinknek, akik megszervezték nekünk ezt a három napot, ha kellett újraterveztek, és a mi igényeinket figyelembe véve módosították a programot. Továbbá biztosították számunkra, hogy más dolgunk se legyen, csak részt venni ezen az önismereti mini utazáson, hogy feszegették az egyéni és csoportos határainkat, hogy utat mutattak ahhoz, hogy megtaláljuk helyünket a csapatmentorok között és a tágabb munkakörnyezetünkben. Kis pihenő, és indulhat a második három nap!
Page updated
Report abuse