Levi

Várdai Levente

A pécsi 10. sz. P.Á.R. gróf Széchenyi István cserkészcsapat tagja, 2009-ben tett cserkész fogadalmat. 2012-ben szerzett őrsvezetői képesítést a IV. kerület képzésén. 2014-ben segédtiszti képesítést szerzett a VI. kerületi GÍM segédtisztképzésén. Csapatában 2009 óta őrsvezető, 2014-2016 között a kósza, míg 2016-2018 között a vándor korosztály rajparancsnokként szolgált. 2016-tól csapatparancsnok helyettes, mely szerepében elsősorban pénzügyi és operatív feladatokat lát el.

2014-ben kezdte meg tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen, történelem-média tanári szakon. Tanítási gyakorlatát a pécsi Szent Mór Iskolaközpontban végzi. Egyetemi évei alatt történeti kutatást végez a Horthy-korszak ifjúságpolitikájából azon belül is a cserkészmozgalom és leventeintézmény kapcsolatáról. Szabadidejét szívesen tölti a természetben kertészkedéssel vagy túrázással.