ÍGY ILLIK!
ÍGY ILLIK!
A telefon használata ma már mindennapos dolog . A telefon olyan eszköz amivel elérhetünk másokat és mi is elérhetővé válunk. Sok mindent elintézhetünk ezen eszköz segítségével, köszönthetjük rokonainkat, barátainkat, elintézhetünk kevésbé fontos dolgokat , vásárolhatunk , érdeklődhetünk.
Egyszerű dolog a telefonálás: felveszem a kagylót, tárcsázok és már beszélek is.
Az illemet nem tudó emberek azzal kezdik a beszélgetést, hogy "Kivel beszélek?....... " .
Az illendőség úgy kívánja, hogy a hívó fél mutatkozzon be.
Nagyon fontos szabály, hogy röviden beszéljünk, ez azért fontos mert ha fülkéből beszélünk mások is szeretnének beszélni. De a lakások közötti beszélgetésekkor is szorítkozzunk a mondandónk rövid összefoglalására, mert lehet, hogy a beszélgetésünk alatt mások is keresték azt akivel mi beszélünk, és lehet hogy a mienknél fontosabb dolgokat akart mondani. Vagy az is előfordulhat, hogy a hívott fél siet valahova, vagy a kádból ugrott ki a telefon csörgésére.
A telefonálás ideje általában 3 perc . Ezen idő alatt 1-2 oldalnyi írott szövegnek megfelelő információt mondhatunk el.
A telefonálás nem minden időpontban alkalmas. Magánlakást reggel nyolc előtt és este nyolc után nem illik hívni.
A telefonról szólva meg kell említeni azokat az embereket akik idegeneket felhívva, trágár dolgokat mondanak a készülékbe majd lecsapják a kagylót. Őket telefonbetyároknak hívjuk .
Roppant illetlen dolog másokat ilyen módon zaklatni, pláne éjszaka, vagy kellemetlen időpontban.
Ha hivatalba telefonálunk akkor is első dolgunk a bemutatkozás, majd a keresett személy megnevezése.
A telefonálás alapvető szabályai:
1. Ha minket hívtak megvárjuk a hívó bemutatkozását és azt, hogy kivel szeretne beszélni.
2. Ezután mi is bemutatkozunk és ha bennünket keresnek kezdődhet a beszélgetés .
3. Mindig tisztán, érthetően beszélünk, nem túl halkan és nem túl hangosan. Mindkettő zavaró lehet.
4. Mondandónkat a legrövidebbre fogjuk, hogy ne raboljuk mások idejét.
5. A telefonálást üdvözléssel fejezzük be.
Előfordul, hogy tévesen tárcsázunk, vagy a központ nem oda kapcsol ahova szeretnénk. Ilyenkor illik bocsánatot kérni. Ha nálunk jelentkezik valaki tévesen nem szabad a kagylót lecsapva modortalanul viselkedni, és persze durva szavakat sem szabad használni.