A zongora szót Barczafalvi Szabó Dávidnak köszönhetjük, aki a nyelvújítás korában számtalan új magyar szót gondolt ki. Nem vette át az idegen nyelvekből az effajta hangszerek megjelölésére használt szót, hanem újat hozott létre.
Az ő korában a zongoraféle hangszerek neve külföldön clavecin (klav-szen), épinette, cembalo (csembaló), pianoforte, fortepiano, Klavier és Spinet volt.
Ezek a szavak vagy a hangszer egyik jellegzetes alkotórészét emelték ki, mint például a billentyűzetet (claves), a húrt megszólaltató tüskét (épinette), vagy a kalapácsos zongoránál a játék lehetőségét: erősen-gyengén (forte-piano).
Ezzel szemben Barczafalvi Szabó Dávid a zeneszerszám hangzásából indult ki, és a zeng, zsong szóból (esetleg a zong, zonog tájszóból), valamint feltehetően az orgona szó együttes hangzása alapján faragta a zongora szót. Ez a szó is, mint minden újítás, lassan ment át a közhasználatba.