Zongora alapvizsga
10. tétel

10. tétel: A klasszicizmus hangszeres műfajai

A bécsi klasszikus zene vagy bécsi klasszika (közkeletűen, bár helytelenül bécsi klasszicizmus) korának az európai komolyzene történetében az 1750 és 1827 közötti időszakot nevezzük. Ezekben az évtizedekben alkottak azok a zeneszerzők, Haydn, Mozart és Beethoven, akiket műveik stílusbeli kiegyensúlyozottsága, dallami, harmóniai és formai kidolgozottsága miatt mintaszerűnek, példaértékűnek, egyszóval klasszikusnak tekint a zenetörténet-írás. (Gyakran klasszikus zenének nevezik általános értelemben a komolyzenét is, de amennyiben egy szórakoztató zenei alkotás példaszerű, mintaszerű, akkor erre is alkalmazható ez a megjelölés.

A szonáta hangszerekre írt zenedaraboknak a 16. században felmerült és a 17. században széles körben használatba jött általános értelmű megjelölése. Neve az olasz „sonare” (hangzani) szóból ered. A 16. sz. végén, az önálló hangszeres zene kialakulásának korában szonátának neveztek minden hangszeres darabot. 

A műfaj 1640 körül indult fejlődésnek. Akkor elkülönültek egymástól:

1. templomi szonáta (sonata da chiesa; „chiesa” = templom) – Ezeket, mint az elnevezésből látszik, templomokban adták elő. Visszafogottabbak, komolyabb hangvételűek, nincsenek vidám tánctételeik.

2. kamaraszonáta (sonata da camera; „camera” = szoba) – Ezek könnyedebb hangvételűek, vidám, lendületes tánctételekkel.

A két forma az 1680-as és 1690-es években közeledett egymáshoz, és a 17. század végére kialakult a mai értelemben vett szonáta. 

Versenymű

A versenymű (concerto, koncert) egy olyan műfaj, amely esetében egy vagy több szólóhangszer áll szemben, „felelget” a tuttival, azaz a teljes zenekarral. Kialakulása a barokk korra tehető, de kisebb változtatásokkal a mai napig létező műforma. A zongoraverseny egy olyan versenyműtípus, ahol a szólózongora versenyez – helyesebben „felelget”, „feleselget” – a zenekarral. A barokk korban a csembalóra írt versenymű ritkaságnak számított a vonós versenyművekhez képest. Nem létezett a klasszikus értelemben vett zongora, mint hangszer. A csembaló zongorához képest halk "ciripelő" hangja nehezen érvényesült a zenekar hangosabb hangzása mellett. A preklasszikus korban Johann Sebastian Bach és Georg Friedrich Händel is írt csembaló koncerteket, manapság ezeket gyakran zongorán adják elő. A csembaló előtérbe kerülése egybe esett azzal a korszakkal, amikor a kor zenéjében a continuo kíséret kezdett feleslegessé válni.Johann Christian Bach nevéhez már igen hatásos, jól szerkesztett csembalóra írt versenyek fűződnek. A műfaj történetének legnagyobb fordulata a billentyűs hangszerek átalakulásával függ össze. A kalapács-szerkezetű zongora megjelenése, elterjedése élénkítőleg hatott versenyművek komponálására, mivel az új rendszerű hangszer nagyobb hangerővel és erőteljesebb hangszínnel rendelkezett. Mozart azon 17 zongoraversenye, amelyek Bécsben keletkeztek forradalmasította a versenyművet, mint műfajt. A klasszikus zongoraverseny formailag három részből áll

1. Expozíció - Gyors nyitó tétel, beleértve a kadenciát is.

2. Kidolgozás - Lassú, szabad, kidolgozású, expresszív tétel

3. Repríz - Gyors zárótétel, rondó