1. tétel: ABC és szolmizációs hangok

A kottában a zenei hangokat kis gombócokkal jelölik, melyek a latin ábécé (a, b, c, d, e, f, g) betűiről  és azok módosított alakjairól kapták a nevüket. Hazánkban illetve Svájcban a B helyett a H jelölést  használják. C,D,É,F,G,Á,H az ABC hangok.

A szolmizációs hangokat ezt az írás- és hangelnevezési módot, amelyben a hangokat nem betűkkel,  hanem szótagokkal különböztetjük meg. Arezzói Guido (910 – 1050) és iskolája teremtette meg, hogy  segítségével rászoktassa az éneknövendékeket a biztos hangeltalálásra és a tiszta intonálásra  (hangadásra); a rendszer neve: szolmizáció.

A szolmizáció gyakorlatában a hangneveket egy középkori latin himnusz egy-egy sorának első  szótagja adja, amely himnuszban az énekesek Szent Jánoshoz fordulnak, hogy közbenjárásával óvja  meg őket a rekedtségtől:

Ut queant laxis Resonare fibris Mira gestorum Famuli tuorum Solve polluti Labii reatum  Sancte Ioannes.

A 15. században vezették be a hetedik hangnevet (Bartolomeo Ramis 1482), ami ugyancsak az "Ut  queant laxis"-ból ered. Az utolsó sor szavainak kezdőbetűiből lett a SI (ejtsd: szi) hang. (Eme  hangskála (UT-RE-MI-FA-SOL-LA-SI) emlékei mindmáig fellelhetők a francia kiadású kottákban a  hangnemek jelzéseiben.)

Később úgy találták, hogy az UT szótagot nem lehet olyan jól énekelni, ezért Itáliában Giovanni  Battista Doni 1640 körül saját családnevének kezdő szótagjával helyettesítette. Így lett az UT-ból DO.  Egyes források szerint inkább a Dominus (Úr, Isten) szó első szótagjából származtatta. 

A szolmizáció feladata a dallamok olyan ábrázolása, amely szigorúan kifejezi a tonalitást, a hangok  egymáshoz viszonyított szerepét, de nem köti meg a hangnemet, vagyis a relatíve meghatározott  dallamot az abszolút magasságok koordinátarendszerében nem helyezi el.

Ezekben az országokban az abszolút hangmagasságok jelölésére az ABC-s hangneveket használják,  ami szintén nem új találmány, hanem az ókori görögöktől származik, feltehetően a nagy  matematikustól, Pythagoras-tól (csak ők persze alfa, béta, stb.-t használtak, az ABC feltehetőleg a  római közvetítés eredménye).

A 19. században Angliában vezették be a SI szótag helyett a TI-t. Ezzel elérték, hogy mindegyik  szolmizációs hangnév másféle betűvel kezdődik. Magyarországon Kodály Zoltán kezdeményezte  ennek átvételét.

A szolmizációs hangok a dó, ré, mi, fá, szó, lá, ti hangok.

A Magyarországon használatos jelölés szerint a zenei hangokat relatív szolmizációval és abszolút hangnevekkel azonosítjuk. Mi a különbség a kettő között? Ha csak szolmizációs neveket használunk, bármilyen hangmagasságban énekelhetjük az adott dallamot. Ha az ötvonalas rendszerben olvassuk a dallamokat, akkor a hangmagasság pontosan adott. Ilyenkor a zenei ábécé neveivel olvashatjuk a hangokat, oktávonként ismételve, de jelezve, melyik oktávhoz tartoznak.