Gitár alapvizsga
10. tétel

10. tétel: A GITÁR A 20. SZÁZADBAN

A gitárkészítők új generációja

Ezt követően a gitárkészítők egy új generációja kezdte meg a gitár fejlesztését a Torres által kijelölt úton. Itt érdemes megjegyezni azon spanyol mestereknek a nevét, akik aztán tudásukat továbbadva generációról generációra hagyományozták tovább a klasszikus spanyol gitár minden titkát. Vicente Arias(1845-1912), Manuel Ramirez(1869-1920), Enrique Garcia(1868-1922), Santos Hernandez(1873-1951) Domingo Esteso(1882-1937), Francisco Simpliccio(1874-1932) és Marcelo Barbero, aki 1957-ben hunyt el. A fent említett mesterek gitárjai külsőre alig tértek el egymásétól, azonban a belső megoldások valamelyest különböztek mindegyikük hangszereiben. Ezek a kis változtatások biztosították a fejlődés lehetséges alternatíváját az áhított hangzás elérésében. A gitár fejlődése azonban nem kizárólag spanyol területre szorítkozik. A németek, angolok, franciák és olaszok nagyon sokat tettek a gitár fejlődéséhez. A német Hermann Hauser gitárjait még ma is használják és féltve őrzik tulajdonosaik. Egyre több gitárkészítő tűnik fel Angliában és más helyeken így például még Japánban is. David Rubio volt az első egyik igazán elismert angol gitárkészítő. Jelen pillanatban például a madridi születésű Jose Romanillos Angliában él és ott dolgozik.

Mint láthatjuk mire a kis 4 húrpáros gitártól eljutottunk a 6 húros nagyobb testű mai hangszerig, bizony több évszázad telt el. Az elmúlt évtizedekben már csupán egy nagy áttörés volt a gitár fejlődésében. A bélhúrokat felváltották a nylonból készült húrok a mély húroknál pedig műselyem alapanyagra tekert rézötvözet lett a megfelelő anyag. Az új húrok, még nagyobb és erősebb építésű gitárokat igényeltek így a hangerő is megnövekedett a hangszín pedig szélesebb, átütőbb lett.

Az elmúlt évszázadban a gitárépítés súlypontja Spanyolországba tevődött át, és a spanyol mesterek kísérletezték és finomították ki a ma is használatos építési megoldásokat. A gitárépítésben nagyon erősen uralkodik a hagyomány. Minden olyan kultúrában, ahol egy eszköz egzakt működése nincs feltárva, ott a kísérletezés és az empirikus megoldások vezetik a fejlődést. Márpedig a gitár éppen ilyen eszköz. Addig, amíg az akusztika és a fizika tudománya nem jutott addig a pontig, hogy mérhetővé és adott esetben láthatóvá majd kiszámíthatóvá tegyék valamely jelenséget, addig csak a kísérletezés marad az egyetlen lehetőségnek. A gitárépítésben a bevált megoldásoktól ezért nem szívesen szakítanak és ez az egyik oka, hogy Torres óta a spanyol klasszikus gitár lényegét tekintve ugyanolyan maradt, néhány milliméteres méretkülönbségeket leszámítva gyakorlatilag a Torres féle építésmód konzerválódott.