Citera alapvizsga
1. tétel

1. tétel: A hangszer kialakulásának története

A citera magyar népi húros hangszer, amelyet pengetéssel szólaltatnak meg. Játék közben asztalra fektethető, legegyszerűbb változatában téglalap alakú hasáb formájú.[1]

A citerafélék családjába tartozó hangszerek a világ szinte minden táján megtalálhatóak, gyakran egymástól nagymértékben eltérő méretű és formájú hangszerek tartoznak ide. A citerák fontos közös jellemzője, hogy a húrok a hangszertest felett húzódnak végig, nyakuk nincsen[2]

A magyar citera zömében mixolid hangsorú, kvintelő hangszer. Transzponálás nélkül harmonikusan szól rajta a C-dúr, d-dúr, g-mixolid típusú dallam. A kísérőhúrok nélkül szinte bármi lejátszható rajta.

A ma leggyakrabban elterjedt változat a "Dunántúli hasas" és az "Alföldi kölyökfejes" citeratípus keveréke.

Eredete

Magyarországon

A közhiedelemmel ellentétben, nincs arra vonatkozó megbízható adatunk, hogy a honfoglaló magyarság használt volna a néphagyományból ismert citerafélékkel rokonítható, pláne nem azokkal történeti kapcsolatba hozható citera típusokat. Habár a Gesta Hungarorum 46. fejezetében található „Et omnes symphonias atque dulces sonos cythararum et fistularum cum omnibus cantibus ioculatorum habebant ante se.” szövegrészben található cythara alakban némelyek a citerát vélik felfedezni, de a középkori hangszerelnevezések nyelvészeti elemzése inkább arra mutat, hogy az Anonymus által említett cythara hangszernév a kora középkorban elterjedt, vonóval is megszólaltatott kithara, a Cythara Teutonica lehetett. Emellett a korszak hangszerábrázolásainak az elemzése arra enged következtetni, hogy ebben az időszakban húros hangszer jelentéstartalommal kithara-nak nevezték a hárfát, lo. „Hortus Deliciarium” (1167-85) és a citerákhoz hasonló, de azokkal történetileg nem rokonítható pszaltériumokat is, lo. „De rerum naturis” (842-847).

Magyar nyelvterületről a citera legkorábbi leírása Balla Antal 1774-es zeneelméleti írásának „Az Tombora és Czimbalom honnét vette eredetét” fejezetében olvasható, ahol a monochord készítésének leírásában a „citera” szó helyett a „tombora” elnevezés szerepel és nem véletlen, hogy a tambura kifejezés az 1940-50-es évekig a citera általános elnevezése volt az Alföldön. Szintén az ún. hasábcitera „tambura” elnevezését látszik igazolni, hogy az Udvarhely (Hargita) megyei Etéden használt timbora, amit már Orbán Balázs is leírt, egy éllel összeenyvezett, falapokból álló, hat fakulcsos húrrögzítésű hasábcitera jellegű népi zeneszerszám.

A manapság használt citera elnevezés csak a 19. század első felében a Dunántúlon megjelenő salzburgi citera típussal együtt kezd elterjedni. A hasábciterák ősének tekinthető Scheitholtból a keleti Alpokban a fejlődött ki a 18. század végén az ún. Mittenwaldi forma, ami egy diatonikus, fogólappal ellátott, jellegzetes körte alakú hangszertestű citera típus. A hangszertest formai változásához a lanttípusú ciszter szolgálhatott mintául, amelynek elnevezése szintén indirekt kapcsolatba hozható a citerával. Ugyanebben az időszakban megjelent Halleinban egy hasas-kisfejes kiképzésű, diatonikus fogólappal ellátott citeraforma, amelyet a közeli nagyvárosról salzburgi citera típusnak neveznek és amely típus morfológiailag egyértelműen rokonítható a Dunántúl területén elterjedő népi elnevezéssel hasas citera típussal.[3]

További információk

• Európa

• Távol-Kelet

  • Kína

  • Korea