Néptánc alapvizsga
15. tétel

15. tétel: Mutasd be a tanult forgós–forgatós táncokat!

Forgós-forgatós táncokról szóló kiadványok, videók

• Sárközi lassú és friss csárdás

• Az erdélyi forgatós táncok hagyomáyos és új formái

• Páros táncokról

• Jobbágytelki forgós-forgatós táncok

• Oktatási segédjegyzet - Néptánc

FORGÓS-FORGATÓS PÁROS A TÁNCHAGYOMÁNYBAN

A 16. századtól nyomon követhető táncáramlat jelentőségét a történeti forrásoknál hívebben tükrözi a tánchagyomány, a szinte egész Európában megtalálható forgós-forgatós páros táncok sora. Ez alapján méltán tekinthetjük ezt a típusú szerelmi párost az újkori európai tánckultúra egyik legjellemzőbb vonásának.

A nyugat-európai, illetve nyugati típusú tánckultúrákban azonban ma már ezt a párostánc-hagyományt is elsősorban az egyöntetűen járt, kollektív formák őrzik. A korábbi 358individuális forgós-forgatós páros csak a peremterületnek tekinthető norvég és svéd táncfolklórban, szigetszerűen pedig a tiroli és svájci tánchagyományban élt tovább.

Az egykor elemi erővel megjelenő és rohamosan elterjedő individuális forgós-forgatós páros is hozzáidomult tehát a nyugat-európai tánckultúra általánosabb érvényű irányzatához, a csoportos és szabályozott táncmódhoz.

Ezzel szemben a forgatós-forgós páros is megőrizte egyéni karakterét a Kárpát-medencére általában jellemző rögtönző táncalkotás és táncmód keretében. Szinte egyértelműen érvényes ez a magyar, szlovák, gorál változatokra, s jellemzőnek mondhatjuk az erdélyi magyar és román párostánc-hagyományra is.

Ugyancsak számottevő az individuális páros szerepe a magyar és szlovák tánckultúrával érintkező keleti morváknál, s bizonyos mértékig megőrizte ezt a hagyományt a hazai németség is.

A Kárpát-medencében és az ezzel érintkező területen található forgós-forgatós karakterű páros táncok egymásba fonódó és rokon változatai arra figyelmeztetnek, hogy viszonylag egységes párostánc-hagyomány jegyeit őrzi a magyar, román, szlovák, gorál és kelet-morva táncfolklór. Nyilvánvaló tehát, hogy csakis e nagyobb kulturális egység tanulságai alapján vállalkozhatunk a csárdást megelőző páros táncok bemutatására, a 16–18. századra tehető korszak körvonalazására.

Indokolttá teszi ezt a kitekintést e párostánc-típus vitalitása, a változó ízlést hajlékonyan követő átalakulása is. A magyar nyelvterület nagy részén ugyanis új táncstílusunk páros tánca, a csárdás, már szinte teljes egészében magába olvasztotta a korábbi hagyományt. Az erdélyi magyar és a szomszéd népek táncfolklórjában is egymásba mosódik a forgós-forgatós páros táncok különböző történeti rétege, de még egymás mellett él a régebbi tradíció a már részben vagy egészen csárdásnak nevezhető formákkal. Így a feltehető történeti folyamatra, s a forgós-forgatós párosnak a Kárpát-medence tánckultúrájában betöltött korábbi szerepére a régebbi hagyományt még felismerhetőbben őrző erdélyi magyar és román, valamint a szlovák, gorál és morva változatok alapján következtethetünk.

A magyar és szomszéd népek tánchagyományában élő forgós-forgatós páros táncok legősibb rétegébe azokat a típusokat sorolhatjuk, melyekben a páros táncok korai hagyományával ötvöződtek a felszabadult szerelmi páros jellemző formulái. Ilyennek tekinthetjük a gyimesi csángók jártatósból s sirülőből álló kettősét, mely lényegében a középkori hagyományt idéző lassú vonuló táncból és a forgós karakterű utótáncból áll.

A folytatáshoz kattints a linkre!

FORGÓS-FORGATÓS PÁROS A TÖRTÉNETI FORRÁSOKBAN

A küzdő karakterű botolóval és cigánytánccal, továbbá az ügyességi táncok és ugrós páros változataival szemben a tánchagyományunkban élő többi párostánc-típus szembeötlő, elhatároló jegye s egyúttal közös vonása a zárt összefogódzással járt páros forgás. Vizsgálatunkban fontos szerepet tulajdonítunk tehát ennek a különböző módon megjelenő, uralkodó szerepet játszó, vagy a tánc során visszatérő formulának, s mindenekelőtt arra a kérdésre keresünk választ, hogy mikor s milyen mértékben jelent meg a zárt összefogódzás és páros forgás az európai és hazai tánctörténetben.

E kérdés megválaszolásában is a társastáncok történetére, a paraszti táncot is bemutató ábrázolásokra, valamint az erkölcs védelmében szót emelő, az új és szokatlan jelenséget elítélő megjegyzésekre, tiltó rendelkezésekre támaszkodhatunk. Az ezek alapján kirajzolódó formulákra, táncos magatartásra figyelve körvonalazhatjuk az új korszakot jelentő fordulatot, a forgós páros megjelenését és térhódítását (Pesovár E. 1983).

A folytatáshoz kattints a linkre!

Forgatós

A Felső-Maros vidéken, a Nyárád mentén, a Kisküküllő völgyében és a keleti székelység körében él az igen gazdag és virtuóz forgó-forgatós-figurázó marosszéki forgatós. E táncot sokféle elnevezéssel ismerik: "marosszéki", "marosszéki forgó", "vármegyés", "vármegyei gyors forgatós", "Nyárád melléki forgatós", "magyar forduló", "sűrítő", "serény", "szapora", "sebes forduló", "korcsos". A tánctípus különböző fejlettségű változatait az erdélyi románság is táncolja, a Görgény völgyében "corios", "coriosa", Aranyosszéken "ungareste de-nvirtit" néven ismerik.

A forgatós elhelyezkedése a magyar tánccikluson belül vidékenként változó. Többnyire a táncrend közepén (lassú csárdás, korcsos, friss csárdás) vagy a végén (lassú és sebes csárdás, marosszéki) táncolják. Az öt részes Felső-Maros menti táncciklusban a forgatós a második helyen "sebes forduló" elnevezéssel, majd negyedikként "korcsos" néven jelenik meg.

A marosszéki forgatóshoz 2/4-es ütemű, szinkópákkal átszőtt, mérsékelt tempójú (Mm. negyed = 80-120), gyors dűvős tetrapodikus hangszeres zenekíséret kapcsolódik, amelyet gyakran "csujjogatások", ritmikus, kétsoros rímelő kiáltások színeznek. A tánc tempója alapján két regionális altípust különböztetünk meg: a mérsékeltebb (Mm. negyed=80-104) tempójú és általánosabban elterjedt korcsost, és a gyorsabb, csak a Felső-Maros mentére jellemző "sebes fordulóst".

A folytatáshoz kattints a linkre!

Marosszéki forgatós

mérsékelt tempójú ( = 80–120), -os metrumú forgó-forgatós páros tánc (→ páros táncok). Egyéb elnevezései: féloláhos, forgatós, korcsos, marosszéki, sebes forduló, serény, vetélős. A Felső-Maros vidékén (korcsos, sebes forduló, magyar forduló), a Székelyföld nyugati felén (marosszéki forgatós, vetéllős, serény), s a Kis-Küküllő vidékén (féloláhos) elterjedt. A Görgény-völgyi románok corcioş corcioşa néven táncolják. Erdély más részein ismeretlen vagy csak újabban terjedt el (pl. Csíkban, a Mezőség nyugati felén). A 2/4 ütemű, hangszeres → kanásztánc ardeleana típusú, tetrapodikus sorokból építkező, A Av B Bv szerkezetű dallamainak kísérete gyors → düvő. A marosszéki forgatós dallamai a 17–18. sz.-i feljegyzésekből ismert ún. → ungareszka–hajdútánc vagy korai verbunkos zene stílusköréhez kapcsolódnak és a nyugati tánczene hatását is viselik. A nőnek egyik oldalról a másikra való átvetése, forgatása mint visszatérő alapmotívum állandó párelengedő figurázással, a nő kar alatti forgatásával és zárt páros forgással váltakozik mintegy rondószerű felépítésben. E mozzanatok mindegyike a csárdásra is jellemző, de a marosszéki forgatósban rövidebb motívumsorokba, sűrítettebb formába tömörülve, kristályosabb szerkezetben s főként másfajta metrikai-ritmikai arculatban jelenik meg. A marosszéki forgatós a → táncrendben legtöbbször középütt helyezkedik el (lassú, korcsos, sebes), másutt a ciklus végén (lassú, friss, marosszéki). A Felső-Maros vidékén két különböző tempójú változatban is előfordul a táncrendben a második és a negyedik táncként (verbunk, sebes forduló, lassú, korcsos, cigánycsárdás). A marosszéki forgatós formai és zenei sajátosságai alapján a csárdás kialakulását megelőző régibb forgatós, → csalogatás a páros táncréteg legfejlettebb képviselője. Ennélfogva a régibb Kárpát-medencei forgós-forgatós páros táncok régibb, fejlett típusai a marosszéki forgatós közeli rokonai, így pl. a D-erdélyi román învîrtita. – Irod. Lajtha László: Kőrispataki gyűjtés (Bp., 1955); Pesovár Ernő: A csalogatós csárdás (Tánctud. Tanulm., 1965–66); Bp., 1967); Martin György: A marosszéki táncciklus (Táncműv. Ért., 1970. 1. sz.); Martin György: Magyar tánctípusok és táncdialektusok (I–III., Bp., 1970).

A folytatáshoz kattints a linkre!