Bemutatkozás

KT Bem József Általános Iskola Kaskantyúi Telephelye



Kaskantyú Kiskőröstől tíz kilométerre eső kis település, a Kiskunsági Nemzeti Park közvetlen szomszédságában. A község lélekszáma 1099 főre tehető.

Az iskola a 2007-2008. tanévig önálló intézményként működött 8 évfolyammal. A kevés gyerek létszám miatt több évig a készségtárgyak összevonásával folyt az oktatás, majd 8 évvel ezelőtt a csökkenő tanuló létszám miatt teljes összevonásra került sor. Az 1-2. osztály, a 3-4. osztály, az 5-6. osztály és a 7-8. osztály tanult együtt. Nehezen barátkoztunk meg az oktatásnak ezzel a formájával, de az évek folyamán tapasztaltuk előnyét is. A 2007-2008. tanév nagy változásokat hozott az iskola életében, ugyanis felső tagozatos tanulóink innentől kezdve Kiskőrösre járnak iskolába (létszám tekintetében nem feleltünk meg a törvényi előírásoknak). A KT Bem József Általános Iskola Kaskantyúi Telephelye lettünk, tehát tagiskolaként működünk. Az 1-3., a 2-4. osztály összevonásával két osztálytanítóval, egy napközis nevelővel, gyógypedagógussal, angol nyelvtanárral oktatunk. Rendszeresek a tanórán kívüli foglalkozások: kézműves foglalkozás, tánc, kultúrális - és fejlesztő foglalkozások.

Néhány évvel ezelőtt az "Egy kis iskola nagy informatikai beruházása " nevű Phare-pályázaton 23 millió forintot nyert az intézmény. A meglévő épületben megvalósult 12 gépes informatikai labor. Mindez a gyerekek információszerzésének lehetőségeit, a sokkal hatékonyabb oktatást szolgálja. Minden tantermünkben van egy gép Internet eléréssel. Jelenleg a számítógépek felújítás alatt állnak. Addig is az iskola biztosítja az informatika oktatást a Művelődési Ház és Könyvtár segítségével.
TV, számítógép, DVD lejátszó, Hi-Fi, projektor is rendelkezésünkre áll.

Az angol nyelv oktatását utazó pedagógussal oldjuk meg. Tanulóink versenyeken sikeresen szerepelnek, nemcsak a helyi, hanem a Bács-Kiskun megyei Kisiskolák Közművelődési Egyesülete által szervezett tanulmányi versenyeken is: Kisnyelvész helyesíró versenyen, valamint Vers- és mesemondó versenyeken, Kölyökolvasó versenyen. Hagyományaink: Szülők- nevelők bálja, Szüreti Fesztivál, osztálykirándulások, nyári táborok, betlehemezés, farsangi bál, gyereknap, anyák napja, pedagógus nap.

Kapcsolataink jók a helyi önkormányzattal, az óvodával, a szülőkkel, a civil szervezetekkel és a környező kis települések iskoláival.

Nyertes pályázataink: „Éljen a falusi iskola”, „Élőlánc a Kisiskolákért”.

Célunk, hogy az alsó tagozat oktatása helyben működhessen, hiszen minden falunak egyik lételeme az iskola, melyért a falu apraja-nagyja összefogással mindent megtesz.

Kapcsolat: 
KT Általános- és Középiskola Kaskantyúi Általános Iskolája
6211 Kaskantyú, Petőfi u.6.
Tel./Fax: 06/78/546-220
E-mail: kassuli@freemail.hu
 
Agárdi-Nagy Györgyné

igazgató
 
 
 
 
 
 
 
 
Comments