Zsefy-Cédrus-versek - 2.
Ez a lap kedves Olvasó a Zsefy-Cédrus-versek honlapom folytatása:
*
Sajnos azon internetes oldalakról származó írásokhoz tartozó fotók, amelyek időközben megszűntek, mind eltűntek.
*
Érzelmek, érzések rövid sorokban...
Létrehozva: 2009. szeptember 11.
Szerelem, szeretet
barátság, bátorság, élet és elmúlás, harag és boldogság...
EZEN AZ OLDALON megleled!
Profi és amatőr költőktől olvashatsz válogatást
hallgathatsz megzenésített verseket,
IGAZI GYÖNGYSZEMEKET
itt és a Zsefy-Cédrus-versekben
Légy a Vendégem!
KARÁCSONYI NYITVATARTÁS
Pont a végtelennel szemben,
a semmivel átellenben,
van egy kapu, rézbilincsben,
se széle, se hossza nincsen.
A halandó nem tud róla,
nincs őre, se vigyázója,
attól nyitott, attól kerek,
ki-bejár rajt a szeretet.
Minden évben tárt két szárnyon
által lódul a karácsony.
Nyikorogná szerencsétlen,
mért nem járja egész évben?
S meg se moccan. Hiszen egyszer
sarkig kitárta a Mester.
2008. december 10., 08:19:02
Ezen a honlapon a művek nagyobbik része a Poet, és a már megszűnt dunapART cafe oldalairól származik, de találhatók itt a CINKE, - az időközben megszűnt - Csillagszemek, FullExtra, Közkincs, Napvilág, Napkorong, - az időközben szintén megszűnt -Virtus, valamint a Szerzők saját honlapjairól is alkotások.
ha elmegyünk
díszsortűz nem robban bele a tájba
s a déli harangszó sem értünk szól
orgonasípok dallamára
tán halkan mormol imát az olvasó
földi létünk tüze és virága
egymás mellett megfér csendesen
egyik a hév, másik a szelíd alázat
az utolsó egy tűzvirág
mibe halni nem akar
de mégis kénytelen
2011.02.19.
Zsefy Zsanett
***
Szonett a magányos cédrushoz
Elhagyott szirtek méhében fogant
sorsod, óidők titkait ringatod
léted bölcsőjén, csendjükbe fonnak
magányod sóhaját őrző csillagok.
Gyökereidbe elhullt korok vére
égett, lombjaidban ott suttog a múlt,
íriszeden emlékezetté réved
a hajnali fény, hisz kérgeidbe gyúlt
az egyedüllét alkony-íze. Arcod
ráncaiba zárta évezredek
hamvadó parazsát. Meztelen dacolsz
az enyészet rítusán, szélbe rejtve
könnyeid sajgó reményét, így porlad
imáddá az ajkadon virrasztó holnap.
Kántor György
Egy kis mosolycsalogató két Szerzőtől:
pirospipacs és hubart közös verse.
Mocorog a fű
Bizsereg a szív és ragyog a derű,
zsendül már a tavasz, mocorog a fű,
két fura figura dugja ki fejét
keresi a párját, nem leli helyét.
Giliszta Gizike és Hernyó Hugó -
magányos kis lelkek, testükben rugó,
réges-rég szomszédok, nem is olyan jók,
hol egyik, hol másik keresi a szót.
Itt van már a tavasz, mondja Gizike,
férjhez kéne mennem, de most ízibe!
Én pedig nősülnék, így Hernyó Hugó,
ilyenkor tavasszal viszket a dugó.
Magamra kapnék egy vadi kis rucit,
kidobnám keblemnek lájtos dombjait,
hogyha vagány lenne, maga, ó Hugó,
sétálhatna vélem, míg szól a rigó!
Hugó megcsodálta Gizi kebelét:
- Mint a légy a tejbe, estem tebeléd!
Mindjárt séta után eljegyeznélek,
Gyűrűs férgek leszünk, egy test, egy lélek.
Messze elkószáltak, oly tág a határ,
Kifigyelte őket egy éhes madár.
Önfeledt játékban, mint férj-feleség,
Így lett mindkettőből rigóeleség.
***
A HONLAPBAN MEGJELENT ÖSSZES ÍRÁS A SZERZŐK ENGEDÉLYÉVEL LETT FELTÖLTVE!
Magányos cédrus
Magányos cédrusok vagyunk
mi, emberek - cibálnak
bennünket vad szelek, orkán
zúg fülünkbe gyilkos dalt, de
mégis álljuk a vihart...
Ágaink meghajolnak, mint
kinyújtott kezek, néha meg
összeérnek, ilyenkor együtt
feszülünk a szélnek...
Hajlik a törzs, reccsennek az
ágak, eltörnek remények és
vágyak, villám cikáz az égen
feketén, sötétkéken
gomolyognak a felhők, néhány
vastag ág is eltört, majd
átvonul fölöttünk a vihar, s
a cédrus újra kihajt: élni akar...
Ametist
(Csontváry képe nyomán...)
KEDVES OLVASÓ!
A Zsefy-Cédrus-versek-2-ben megjelent összes alkotás
megjelentetése, utánközlése bárhol
csak a Szerző hozzájárulásával, engedélyével lehetséges!
Kavicsok között
Lennék kő azon a parton,
Lábaim nyaldosnák a habok.
Egyhelyben állnék csak,
Mint zárkában a rabok.
Látnék ezer meg ezer csodát,
Hajót, partot és talán gondolát.
Nézném a felkelő napot,
Hallgatnám ködbe bújt sóhajod.
Ha mellém állsz majd, tiéd lesz a tér.
Elér majd minden, mi engem is elér.
A fények az árnyak, éjszakák és nappalok.
Holdfény a Nap és mind, mind a csillagok.
Lesz majd árnyékom is mint neked.
Eső áztatja tágra nyílt kezed.
Nap szárítja könnyező hajad.
Szél fújja szelíden, mi eső után megmarad.
Szita Gábor
2008. február 03.
"...magamat kigúnyolom, ha kell,