Iszik vagy Vezet?

avagy véralkoholszint kalkulátor mobilra 

(15 napos próbaverzió egy fiktív márkával)

Az Iszik vagy Vezet? mobil alkalmazás jól jöhet - egy átmulatott éjszaka után - annak eldöntésében, hogy volán mögé ülhetünk-e. Ehhez csupán az alkalmazás mobilra való letöltésére, ill az elfogysztott italok megadására van szükség. Az alkalmazásból bármikor kiléphetünk, a bevitt adatok megmaradnak.

A tesztek során azt tapasztaltuk, hogy az alkalmazás azon esetekben a leghasznosabb, amikor egy átmulatott este után másnap azt gondoljuk, hogy már autóba ülhetünk, hisz aludtunk is. Ekkor elindítva az Iszik vagy Vezet? megmutatja, mikor szabad vezetnünk, ami a – tapasztalatok alapján – később van, mint azt tennénk. Természetesen ha előre tudjuk, hogy mikor kell vezetnünk, az Iszik vagy Vezet? bármikor megkérdezhető arról, hogy érdemes-e még bevállalni az adott kortyot.

 

Letöltés

 

Az Iszik vagy Vezet? java (j2me) alapú mobil-alkalmazás (MIDP 2.0, CLDC 1.1), melyet a forgalomban lévő telefonok döntő többsége támogat. Bár ugyanazon alkalmazás töltődik le minden mobilra, annak megjelenése a kijelző méretétől függően változhat (külön ügyeltünk arra, hogy kisebb kijelzőn is megjelenjen minden szükséges információ)

A letöltés módja közvetlen mobilra: a telefon wap böngészőjében nyissuk meg a következő címet: http://www.iszikvagyvezet.hu/wap , majd válasszuk a Letöltés linket.

Az alkalmazás teljesen ingyenes, bár mobilos letöltés során a keletkezett adatforgalomért (~86 Kbyte) a szolgáltató díjat számolhat fel, erről tájékozódjunk a szolgáltató honlapján!

Figyelem! A kalkulált érték csupán tájékoztató jellegű, azért semmilyen felelősséget nem vállalunk! A véralkoholszint számítási algoritmusa a közismert módszereken alapul.

 

Használati utasítás

 

Indítás

Az Iszik vagy Vezet? magyar nyelvű alkalmazás.

Első indításkor automatikusan a Beállítások/Profil menübe érkezünk, ahol meg kell adnunk súlyunkat, magasságunkat, ill nemünket. Eztuán a főmenübe érkezünk.

Ha az indítás már nem az első, akkor az alkalmazás betölti a korábban felvitt adatokat, illetve kikalkulálja az aktuális értékeket. Ennek állapotáról a Bundy Beer logó alatt található állapotjelző segítségével tájékozódhatunk.

 

Állapot képernyő

 Az Állapot képernyő mondja meg, hogy jelenleg vezethetünk-e vagy sem. Ez utóbbi esetben azt is megadja, hogy mikor ülhetünk legközelebb a volán mögé, hány gramm alkohol van épp a vérben, mennyi a véralkoholszint, ill ennek időbeli változásáról egy grafikon is látható. Az Állapot képernyőről bármely gomb megnyomásával (ami nem a joystick) a főmenübe léphetünk.

A grafikon az aktuális iszogatás által előidézett véralkoholszint-változást jeleníti meg az idő függvényében. Minden oszlop negyed órát jelent időben, ez a legkisebb egység, amivel az alkalmazás számol. A megjelenített grafikon időben az aktuális iszogatás kezdetétől a lebomlás végéig tart, nagyítani/kicsinyíteni a le/fel gombokkal, mozgatni a bal/jobb gombokkal tudjuk, ha szükséges. Az oszlopok alapesetben egyszínűek, kivéve a jelenlegi időpontot jelentő oszlopot, ami különbözik. Ezenkívül találkozhatunk olyan oszloppal, ami csak egy szaggatott körvonal, ez az iszogatás közbeni kajálás miatt fordulhat elő (a kajálás után ivott alkohol felszívódási idejét tolja addig, míg a kaja fel nem szívódik).

Az Állapot képernyő kisebb kijelzők esetén eltérhet a példától, akkor ugyanis a grafikon láthatósága érdekében a Vezethetsz/Ne vezess felirat a bal felső sarokban jelenik meg, ill a sorközök is kisebbek.

Az Állapot képernyő a főmenüból választógombbal érhető el, illetve ha volt már iszogatás korábban megadva, az alkalmazás indítása után automatikusan ez jelenik meg.

 

Iszogatás menü

Új kör ...: Miután az utolsó korty is lecsúszott egy italból, ebben a menüpontban adhatjuk meg, hogy mit is ittunk és mennyit. Értelemszerűen először kiválasztjuk a mennyiséget (pl 5 dl korsó), az italt (pl Bundy Beer), majd hogy mikor végeztük ki az adott italt. Ez utóbbi lehet a „most”, de ha már korábban történt, akkor a „... perce” vagy a „...-kor” menüt választva megadhatjuk hogy hány perce, vagy pontosan mikor történt a fogyasztás (ebben az esetben ha jövőbeni értéket adnánk meg, azt automatikusan „most”-nak fogja venni). Ha a kívánt mennyiség vagy ital nem szerepel a listában, azt a Beállítások menü Italok, ill Űrmétékek pontjában lehet megadni. Új ital innen is gyorsan felvihető, ha az Ital lenyílóból az „—új hozzáadása” utolsó lehetőséget választjuk. Ok-t választva az Állapot képernyő köszön vissza az aktuális információkkal egy gyors frissítés után, mialatt a Bundy Beer logót láthatjuk.

Tipp: Előre látható nagyobb iszogatás esetén (pl üveg bor) kisebb egységekben (pl pohár) vigyük fel a fogyasztást.

Infó: Új fogysztás felvitelekor annak lebomlását azt automatikusan a megadott időpont után kezdődő oszloptól, vagyis negyedórától számolja az alkalmazás. A megjelenített grafikon a valóságban persze nem így festene, hisz ott már kezdetben indul a felszívódás görbéje, majd fedi is egymást a felszívódási és lebomlási görbe, ezt kompenzálandó kezdi kezdi az alkalmazás a számítást a következő negyedóránál.

Történet: A legurított, ill az alkalmazásba fel is vitt italok listája. Amellett, hogy másnaposan, a fejünket fogva, szörnyülködve átolvassuk, arra is jó, ha valamit hibásan vittünk volna fel, akkor itt törölhetjük, majd felvihetjük újra.

Tipp: ha tudjuk, hogy mikor kell már kocsiban ülnünk, és arra vagyunk kíváncsiak, hogy egy ital belefér-e még, akkor felvitel után megkapjuk az infókat, majd innen törölhetjük is, ha szeretnénk.

Gyorsválasztó: Ez tulajdonképp az Iszogatás menüben az „Új kör ...” és a „Történet” menüpontok közt megjelenő menük elnevezése, ami lényegében az utoljára fogyasztott italféleségek közül jópár, kezdve az legutoljára fogyasztottal, majd az azelőtt fogyasztottal, stb.  Ha ezek közül bármelyiket választjuk, akkor azzal azt tudatjuk az alkalmazással, hogy abból az italból annyi mennyiséget ittunk most, amit a gyorsválasztó is mutatott. Azt, hogy itt mennyi ital/mennyiség páros jelenjen meg a Beállítások menüben az Egyéb pont alatt állíthatjuk (Gyorsválasztó maximuma).

 

Eszegetés menü

Hasonló az Iszogatás menü Új kör … pontjához, csak itt az iszogatás előtti vagy közbeni kajálásokat vihetjük fel.

 

Beállítások menü

A Profil menüponttal indítás után is találkozunk. Itt adhatjuk meg súlyunkat, magasságunkat, nemünket. Ezek az adatok a lebomlás kalkulálásához szükségesek.

Az Italok menüben a felvitt italféleségek listája jelenik meg, melyekből menüvel törölhetünk. Szintén menüből érhető el új ital felvitele. Ebben az esetben az ital nevét (pl Bundy Beer), ill annak alkoholtartalmát (pl 5) százalékban kell megadni. Az Iszogatás / Új kör … menüben ezek közül választhatunk.

Tipp: Ha az alkoholtartalomban nem biztos, kérdezze meg pultosát vagy pincészetét.

Az Űrmétékek menüben a felvitt űrmétékek listája jelenik meg, melyekből menüvel törölhetünk. Szintén menüből érhető el új űrméték felvitele, ahol meg kell adnunk annak nevét, illetve űrmértékét milliliterben (pl feles = 50). Az Iszogatás / Új kör … menüben ezek közül választhatunk.

Az Egyéb menüben megadhatjuk a törvény által meghatározott maximum véralkoholszintet ezrelékben, amivel még volán mögé ülhetünk (ez Magyarországon 0). Az Ital gyorsválasztó maximumánál megadható, hogy az Iszogatás menüben mennyi menüpont legyen fenntartva az utoljára fogyasztott italféleségek listájában. A Történet auto törlésénél megadhatjuk, hogy az adott napnál régebbi bejegyzéseket az alkalmazás automatikusan törölje az Iszogatás / Történet listából.

A Haladó menüben megadhatjuk a veszteséget, ami azt jelenti, hogy a megivott alkoholmennyiségből mennyivel ne számoljon a rendszer. Megadhatjuk a különböző kajálások felszívódási idejét, illetve hogy a lebomlási idő kalkulálásának alapja a magasság vagy a súly legyen. Ha az Alapbeállítások visszaállítása választó ki van pipálva, akkor Ok-t választva visszaállítódnak az alapértékek.

 

Névjegy menü

Itt található egy gyors használati utasítás, ill az alkalmazás és a forgalmazó névjegye.

 

Kilépés menü

Ezzel zárhatjuk be az alkalmazást. A felvitt adatok bezáráskor nem vesznek el, újbóli elindításkor az összes eddig felvitt adat megjelenik.