Üvegzsebkönyv Szentgotthárdon

Olyan könyvecske látott napvilágot, amely mindenki számára hasznos lehet, címe: Szentgotthárdi üvegzsebkönyv. Beszerezhető a Pronasnál, illetve megtekinthető az egyesület honlapján.

2010. május. 19. szerda | Szerző: Szenkovits Péter

Ertsey Attila, építész

“Mint építészhallgató került elém kikerülhetetlenül az antropozófia, Makovecz Imre által. Ökologikus építészettel foglalkozom, a legkisebb léptéktől (autonóm ház) a legnagyobbig (Kárpát-medence), ennek megfelelően tervezek házakat Csíkszeredában is. Most épülő legkedvesebb munkám egy szalmabála-ház. Mestereim nyomán a közéletet is az élet részének tekintem. A Szabad Gondolat egyik szerkesztője vagyok, próbálkoztam zöldpárt alapítással is (Élőlánc). Reményem, hogy egyszer Magyarország visszanyeri azt a szépségét és atmoszféráját, amit a Monarchia alatt mutatott, és ami lehetővé tette, hogy a hármas tagozódású társadalmi szervezet csírája itt születhetett meg.”

Az autonóm háztól az autonóm társadalomig
Beszélgetés Ertsey Attila, építésszel

Autonóm társadalom
a beszélgetés folytatása

a tiszta hangok rádió filmje from tisztahangok on Vimeo.

Takáts Péter

 Kulturális Kreatívok

„…ez a kérdés, válasszatok!”:
Képviseleti vagy részvételi demokrácia?

„Egy ember magában semmit sem tehet, csak ha másokkal jókor összefog”
(Goethe)


A kulturális kreatívok minden közösségi területen új utakat keresnek. Olyanokat,
melyekben ők aktív résztvevők és a folyamatok tevékeny irányítói lehetnek. Nem
véletlen, hogy ma a világban olyan széles bázissal rendelkező civil mozgalomban, ahol az
emberek a saját kezükbe veszik a saját soruk irányítását, a kulturális kreatívok alkotó,
kemény magját találjuk. Egy ilyen értékeket valló, mai modern ember a saját sorsának az
irányítója, tevékeny alakítója kíván lenni – ez a hitvallásuk. Ezért érthető az is, hogy ezek
az emberek egyre kevésbé vannak megelégedve azzal, amit a demokratikus társadalmi
rendszerek a XX. század végén nyújtottak és nyújtanak ma is. Így aztán számuk
növekedésével ill. aktivitásuk erősödésével arányosan fokozatosan olyan
kezdeményezéseket indítottak, melyek célja a jelenlegi demokratikus rendszerek
továbbfejlesztése volt.

De miért kell a demokráciát fejleszteni? És milyen problémák vannak ma a demokrácia
jelen állapotában? Ezekre a kérdésekre a választ akkor kapjuk meg, ha először az
emberek által létrehozott szociális formák fejlődésének néhány alapvető összefüggését
áttekintjük.

Más előadásaimban már több alkalommal kifejtettem, hogy az emberi társadalmak
fejlődését is pontosan ugyanolyan összefüggések jellemzik, mint a kisebb közösségeket,
akár a vállalatokat és/vagy a nonprofit közösségeket, mert minden ember által alkotott
közösségre az organikus szemlélet és fejlődéselmélet szabályai érvényesek. Ez témánk
szempontjából azt jelenti, hogy a társadalmi rendszerekre is érvényes az organikus
fejlődéselmélet egyik legfontosabb megállapítása: a mindenkori társadalmi formák az
őket létrehozó emberek tudati fejlődését tükrözik és csak az emberek tudati
fejlődésével együtt képesek fejlődni, változni. Vagyis egy társadalom egy adott
pillanatban az azt alkotó emberek tudatosságát, gondolkodását tükrözi vissza.

Ezt az összefüggést ismerték fel a kulturális kreatívok a világban akkor, amikor nem
vártak arra, hogy valaki más majd helyettük elvégzi azt a munkát, amit – éppen a
megváltozott értékrendjük és gondolkodásuk folytán – csakis egyedül ők képesek
elvégezni. A csodavárás helyett elkezdtek a demokrácia új, fejlettebb formáiért küzdeni,
harcolni.

Az organikus szemlélet másik fontos szabálya kimondja, hogy ha egy szervezet hosszú
időn keresztül nem változik, ha megmerevedik, megkeményedik, és ezért ellenáll a
változásoknak – akkor megbetegszik. Amennyiben ebből a betegségből nem tudjuk
kigyógyítani, akkor ez vállalatok, civil közösségek esetében azt jelenti, hogy meghalnak,
azaz felszámolják őket. Társadalmi rendszerek, egy ország esetében azonban, mivel egy
országot nem lehet felszámolni, azt tapasztaljuk, hogy ezek a megmerevedő
demokratikus rendszerek egyre antidemokratikusabbá válnak. Mivel
2
Magyarországon és egész Európában, sőt az USA-ban is azt tapasztaljuk, hogy a mai
demokratikus politikai és társadalmi rendszerek végletes módon megkeményedtek, a
változás minden igényének ellenállnak és csakis a meglévő helyzet konzerválására
törekszenek, illetve már csak erre képesek, ezért tudatában kell lennünk annak, hogy a
jelen pillanatban uralkodó és magukat demokratikusnak nevező társadalmi
rendszerek súlyosan betegek. Mondhatnám úgy is, hogy haldoklóban vannak!

Ennek az életveszélyes helyzetnek minden antidemokratikus következményét látjuk,
megtapasztaljuk napjainkban - különösen erősen - Magyarországon, és Európa többi
országaiban is, bár ott talán valamivel kevésbé erősen. Így aztán nem véletlen és nem
meglepő, hogy nincs olyan EU tagország, ahol az állampolgárok elégedettek lennének a
demokrácia jelenlegi formájával. Ebben azonosak vagyunk velük.

Amiben pedig különbözünk tőlük az, hogy a nyugat-európai kulturális kreatívok
megértették, hogy egy az emberek által létrehozott szociális formák csakis az emberek
által tudnak megváltozni. Ha az emberek vagy azok egy csoportja azt akarja, hogy az ő
értékeik legyenek az általánosan elfogadottak és a döntéshozatal alapját jelentő értékek,
akkor tenni kell érte. Sőt, harcolni kell érte! 

Azt tehát látjuk, hogy ha egy társadalmi rendszer fejlődése leáll, akkor az egész rendszer
veszélybe kerül. Mert a társadalmi rendszerek is képesek a fejlődésre, amit nagyon jól
mutat az az ív, ahogyan a demokrácia a 20. században uralkodó és általánosan elfogadott
társadalmi rendszerré vált a világon. Amikor a 19. században az első demokratikus
rendszer az USA-ban megalakult, bizony az még erősen különbözött attól, amiben ma
élünk, amit ma demokráciának nevezünk. Akkor csak a férfiak kaptak választójogot és
sem a nőknek, sem pedig a színesbőrü polgároknak nem volt lehetőségük szavazataik
leadására. Sőt demokratikus országokban a gazdag embereknek több szavazatuk volt,
mint a szegényeknek. Ez ma egy teljes képtelenségnek tűnő gondolat, mégis így volt. 

Aztán szép lassan, de mindig az állampolgárok mozgalmai nyomán, ezek a mai ésszel
„elképesztő jogtalanságok” szépen eltűntek a demokráciákból és ma már az USA-nak
szinesbőrű elnöke van. Azaz korábban teljesen elképzelhetetlennek tűnő dolgok az
emberek gondolkodásának és tudatosságának fejlődésével párhozamosan
megvalósulnak és elfogadottá válnak. Persze mindig vannak, akik ellenállnak minden
változásoknak, akik vagy félnek az újtól, vagy hatalmi pozíciójukat látják veszélyeztetve
és ezért igyekeznek megakadályozni minden újat, minden változást. Persze utólag
mindig az derül ki, hogy az ő várakozásaik és az ellenvetéseik tévesek, és azok a
katasztrófák, amiket akár a nők vagy a feketék választójogának bevezetésekor előre
jeleztek és vártak, rendre elmaradtak. (Persze hatalmukat vagy annak egy részét
többnyire elveszítik, vagyis ez a félelmük beigazolódik és ezért jogos.) 

Így aztán a XXI. század elején nyilvánvaló kell hogy legyen mindenki számára: a
politikusok és a hatalom mai képviselőinek minden ellenkezése és az emberek általános
beleszólásából keletkező katasztrófa várakozása ellenére új formáknak kell jönniük és
ezek jönni is fognak. Mert ezek az új formák a kulturális kreatívok önrendelkezési
törekvéseiből fakadnak, származnak és ezek az értékeket valló új világpolgárok
napról-napra és évről-évre többen vannak. 

3
A demokráciának ebben az új értelmezésben egy olyan új formájáról van szó, ami
bizonyos fokig visszatérést jelent az eredeti, az ősi demokrácia értelmezéshez. Mert a
demokrácia azt jelenti, hogy „hatalom a nép által”, vagy „a nép hatalma”. Erről Lincoln
elnök, aki tudott valamit a témával kapcsolatban, azt mondta: „A képviseleti demokrácia a
nép által, a népért való kormányzást jelent.” Miután a történelem során az államhatalom,
a kormányzás mindig a törvénykezésben nyilvánult meg, ezért minden demokratikus
rendszerben a törvénykezésnek is a nép által kell működnie, azaz a törvényeket a
népnek kell megalkotnia, amire a fenti idézet is utal. Az, hogy ma ez nem így történik,
az a korábban bemutatott folyamat eredménye és törvényszerű következménye.

Egy demokratikus rendszerben ugyanis a törvények éppen attól lesznek érvényesek,
hogy a nép, miután megalkotta őket, el is fogadja azokat. Hiszen a törvények
kötelezettségeket tartalmaznak, fogalmaznak meg, a népet alkotó egyes önálló emberek
számára. A törvényt ezeknek az önálló embereknek kell betartaniuk és ezt éppen az által
teszik meg, sokkal nagyobb hatékonysággal, mint a képviseleti demokráciákban, hogy
részt vesznek, vettek annak kidolgozásában, és ennek során el is fogadták azt. 

De a mai képviseleti demokráciákban a törvényhozás sajnos nem így működik, amit
mindenki a saját bőrén érzékel. Pedig a mai modern korban az emberi közösségeket nem
is lehetne más elvek alapján hatékonyan működtetni. Ezt a vállalkozók és menedzserek
pontosan tudják, csak valahogy a politikusok figyelmét kerülte el eddig ez a hír. Pedig
már az ’50-es évek óta mondják és sulykolják a tanácsadók és szervezetfejlesztők,
minden vezetői tréningen, hogy „a széteső, megmerevedő közösségekbe gyógyító
erőt csak az embereknek a döntésekbe való bevonásával és a hatalmi piramis
lelapításával lehet bevinni!”

Ezt az elvet sikeres kis és nagyvállalatok tömegei alkalmazzák, munkatársaikat egyre
több döntésbe vonják be, egyre több felelősséget adnak át nekik. És ezeket az
embereket, akik a gazdasági életben tevékenységük során felelős döntések tucatjait
hozzák meg nap mint nap, ezeket a politika, amikor a társadalmi színtérre lépnek
gyerekekként próbálja meg kezelni. Ez pedig mérgező folyamatként hat a
társadalomban, ami aztán egyesülve a politikusok bizalmatlanságával saját választóik
felé, olyan további betegítő erőket visz a rendszerbe, melyek az előbb leírt társadalmi
haldoklási folyamatot tovább erősítik, siettetik.

Nem akarok a gazdasági életből túl sok példát hozni, de a Toyota-t mindenképpen meg
kell említeni. Azt itt bevezetett és ma már szinte az egész világ által másolt KAIZEN
elnevezésű rendszer pontosan a fent megfogalmazott gyógyító erőket hozta be a Toyota-
hoz. A vállalat minden dolgozója aktív részese a teljes termelési és értékesítési
folyamatnak és a „legkisebb” ember kreatív gondolatai ugyan olyan fontosak, mint a
vezérigazgatóé. A KAIZEN rendszer sikerrel oldotta meg a dolgozók alkotó erőinek és
kreativitásának teljes bevonását a vállalat életébe és döntéseibe, és természetesen az így
létrejött közös döntések, megállapodások megvalósítását mindenki a szívügyének
tekinti. Mondhatnánk úgy is, hogy a Toyota-nál a részvételi demokrácia neve: Kaizen.

Persze ezzel nem akarom azt mondani, hogy a képviseleti demokrácia egy rossz dolog.
Ugyanis az emberi tudati fejlődés egy bizonyos időszakban, amikor az emberek még
közösen fogalmazták meg ideáljaikat és közösen találták meg azt akár a keresztény, akár
4
a szociális, akár a liberális eszmékben, és az azokat valóban képviselő pártokban, a
demokráciának ez a formája még jogos és időszerű volt. De a ’70-es évektől kezdődően, a
kulturális kreatívok számának erős növekedésével együtt azt tapasztalhattuk, hogy az
emberek az életről és a világról alkotott ítéleteiket és elképzeléseiket egyre inkább
individuálisan alkotják meg. Ehhez az új individuális ítéletalkotási folyamathoz pedig
már a régi forma nem időszerű és nem megfelelő. Ma az emberek már nem képesek egy
pártban vagy egy párt által képviselt ideológiában megtalálni ideáljaikat, ma egy ennél
sokkal színesebb és összetettebb folyamat és rendszer szükséges az emberek ideáljainak
egyeztetéséhez. Ehhez pedig új demokratikus formára van szükség, ehhez a tudati
szinthez a demokrácia egy magasabb fejlődési foka tartozik: a részvételi demokrácia,
vagy más néven – elsősorban angol és német nyelvterületen használt kifejezés alapján –
a direkt vagy közvetlen demokrácia. A képviseleti demokrácia a XXI. században már nem
időszerű többé.

Amikor egy közösség tagjai a részvételi demokrácia mellett döntenek, akkor ezzel nem
tesznek mást, mint kinyilvánítják azt a szándékukat, hogy érdekli őket a közösség
tagjainak, a másik ember véleménye és készek is meghallgatni azt. Azaz a közösség kész
minden tagja számára a véleménynyilvánítás szabadságát biztosítani. Ennek a
hátterében pedig az a meggyőződés áll, hogy ma minden embernek – bárki és bármilyen
végzettségű is legyen az – van egy olyan kreatív gondolata, ami a közösség javát
szolgálja. Ennél a felismerésnél gyógyítóbb erő emberi társadalomban nem létezik!

Ugyanakkor egymás kölcsönös meghallgatásának van egy másik hatása is. Az emberek
közben felismerik, hogy szükségük van egymásra. Szükségük van arra, hogy az
egyénileg kigondolt ötleteket a másik ember, azaz a közösség szűrőjén keresztül
megmérettessék, javítgassák vagy mások gondolataival kiegészítsék. Mert az ember a
saját ötlete, ítélete hibáit alig vagy csak nehezen látja meg, miközben igen élesen látja ezt
a másik embernél. Ez a felismerés aztán egy közösségfejlődési folyamatot indít el és
végül az emberek összekapcsolódását erősíti, ami a valódi demokrácia alapja. Mert
minél erősebben kapcsolódnak egymáshoz az emberek egy közösségben, annál
jobban tudnak a közösségi elképzelések létrejönni, melyek persze mindig egy ember
elképzeléseiből indulnak ki.

A részvételi demokrácia tehát egy olyan folyamat, melyben az egyén ötletét, ideáját a
többség átgondolja, kiértékeli és mérlegeli, Majd ez a folyamat egy közös döntéssel zárul.
Egy ilyen folyamatban az immorális célokat, ideákat az emberek kiszűrik és
szétválasztják azoktól, melyek a közösség érdekeit szolgálják. Vagyis az emberek
kreatív ötleteiből az értékeseket a közösség hasznosítani tudja és ugyanakkor el
tudja kerülni azt, hogy a káros célok, esetleg egyéni, önző érdekből kitűzve,
megvalósulhassanak. 

Persze óva intek mindenkit attól, hogy a részvételi demokráciát, valami általános
megoldásként, gyógyírként tekintse, ami minden bajra megoldást tud adni. Viszont egy
olyan eszköznek nyugodtan tekinthetjük, mellyel az egyre növekvő számú kulturális
kreatívok értékeinek megfelelő törvényhozást és állami működést el lehet érni, illetve
biztosítani lehet. 

5
A részvételi demokráciával biztosítani lehet, hogy a politika és a politikusok ne tudjanak
ember és törvények felett állóként bármit megtenni, még akkor is, ha az éppen a
választóik akarata és érdekei ellen van. Ezért most a kulturális kreatívok egy válaszút
előtt állnak, ugyanis választaniuk kell: vagy megmarad ez a régi rendszer és a
választóiktól elszakadó parlamenti „képviselők” diktatórikus hatalma vagy pedig
mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ország meginduljon a valódi, a részvételi
demokrácia felé vezető úton. 

A demokráciának ebben a formájában ugyanis a megválasztott képviselők valóban
képviselik választóikat, velük mindig azonos szinten állnak, és soha sem kerülhetnek
föléjük, és soha senkiben egy pillanatra sem halványul el az a tény, hogy a törvényeket
a nép hozza! Ráadásul egy ilyen folyamat beindulásával a gyógyító erők azonnal
elkezdenek beáramolni a közösségekbe, mert ez ennek a formának a lényege, hiszen a
részvételi demokrácia az emberek találkozására és összekapcsolására épül.

Viszont türelemmel kell lennünk, mert ennyi sok év diktatúraként működő demokrácia,
ami az emberek egymás ellen fordításával tudott csak fennmaradni és ilyen sok elbukott
politikus után az emberekben felgyülemlett rengeteg csalódás miatt bizony sok
nehézséggel jár minden újra-összekapcsolódási kísérlet. Ráadásul ezek a változások az
emberek változásai, amihez mindig sok idő szükséges. De ha nem próbáljuk meg ma
elkezdeni, akkor holnap nem fog megvalósulni! Ma kell vetni ahhoz, hogy holnap aratni
tudjunk! Ha ma nem teszünk azért, hogy egy ilyen folyamat beinduljon, akkor végleg
átadjuk a terepet azoknak, akik a demokráciát a saját hasznukra és saját szájuk ízére
formálták és abból a két lehetőségből, amit a költő elénk vázolt, azaz hogy „rabok
legyünk vagy szabadok” bizony nagyon gyorsan az első valósul meg. De olyan csúfos
módon, hogy önként hajtottuk fejünket a rabigába.

Mindaddig semmi lényegi változás nem várható, amíg a nép által kiharcolt,
kikényszerített részvételi demokrácia el nem terjed, mert az ország és a magyar nép
érdekeit csak az emberek valódi összefogásából, összekapcsolódásából keletkező erő
tudja képviselni. Ezért most azt tudom javasolni a kulturális kreatívok értékeit
vallóknak, hogy alakítsanak mindenfelé – a lakóközösségeikben és a környezetükben –
kis közösségeket, ahol egymással együtt dolgozva és összekapcsolódva, egymást mindig
meghallgatva dolgoznak a közösségi problémákon és a helyi politika kérdésein. Ebből
pedig elindulhat egy alulról felfelé irányuló folyamat azáltal, hogy a sok kis közösség
egymással is összefogva szépen lassan átalakíthatja a diktatórikus folyamatokat és végül
az egyes emberek egyéni fejlődéséből fakadóan létrejöhet a közösség fejlődése, a valódi
demokrácia: a nép hatalma.