Köszönjük mindenkinek, aki eljött, reméljük, jól éreztétek magatokat! A Tanúhegyek nyomában teljesítménytúráról A rendezvény célja, hogy megmutathassuk Neked ezeknek a különleges hegyeknek a szépségét, megismertessünk a vidék sajátos derűjével és értékeivel. A tanúhegyek térségét a különleges geológia, az építészeti emlékek és a kitűnő bor akár külön-külön is látogatásra érdemessé tennék; a túrák útvonalával igyekszünk ízelítőt adni mindháromból.
A Tanúhegyek Nyomában túrákat 1999 és 2005 között a Velinszky László Természetjáró Sportcsoport rendezte, a Veszprém Megyei Jogú Város Természetbarát Szövetséggel, a Fejér Megyei Természetbarát Szövetséggel és a Bakony TE-vel karöltve, 40 és 20 km-es (jelenleg 20A) távokon. 2008-tól az Útvonalkövetők Klubja és a Szent Jakab Zarándok Egyesület vette át a rendezés feladatát, és kibővítette a túrát a logikusan adódó 20B távval, majd 2009-ben meghirdette az eredeti útvonalhoz képest teljesen új 10 km-es távot, valamint 2010-től már 15 km-es távra is lehet nevezni. Köszönjük Nagy Lajosnak, a korábbi főszervezőnek, hogy kitalálta és felépítette a rendezvényt, és lehetővé tette számunkra, hogy folytassuk a rendezés feladatát. Hálásak vagyunk Neki és egész csapatának a sok tanácsért és segítségért. |