A tibeti buddhizmus története röviden
A tibeti buddhizmus története röviden
A kagyü átadási vonal Tibetben Marpáig, a fordítóig vezethető vissza. Többször járt Indiában, összesen 18 évet töltött ott. Sok tanítója volt Indiában, akik közül a legfontosabbak Naropa és Maitripa voltak. Marpa Indiában érte el az első bodhiszattvaszintet, majd visszatérve Tibetbe a tanításokat tibeti nyelven terjesztette.
Már Szongcen Gampo dharmakirály idejében (VII. század), aki a tibeti királyok között a harminckettedik volt, eljutott a buddhizmus Tibetbe. Szongcen Gampo unokája és egyben minisztere, Thonmi Szambota Indiában hosszú időn keresztül tanulmányozta a szanszkrit nyelvet. Amikor visszatért Tibetbe, a szanszkritra alapozva kifejlesztette a tibeti írást és nyelvtant, ezzel egyúttal a dharma nyelvezetét is. A buddhizmus Tibetben nyolc további király uralkodása alatt bontakozott ki, egészen a negyvenedik király, Langdarma idejéig. Sok szútrát és tantrát fordítottak le ebben a hosszú időszakban, olyan fordítók és gyakorlók segítségével, akik sűrűn jártak Indiában. Ezt az időszakot olyan fontos mesterek fémjelezték, mint Guru Rinpocse és Santaraksita.
Korábban Tibetben a bön vallást gyakorolták, a sámánizmus egy fajtáját. A buddhizmus bevezetése ezért valóságos kulturális sokként hatott az ottaniak számára. A buddhizmus elterjedése annak köszönhető, hogy a királyok felismerték az emberekre gyakorolt jótékony hatását. Ezért támogatták, ami lehetővé tette a fejlődést. Sokakat küldtek Indiába, így képezve őket, hogy aztán a tanításokat lefordítsák. Nagyon sok történelmi adalék áll rendelkezésre erről az időről, és még ma is sok anyag kerül elő.
A tanítások, melyeket ebben az időben szanszkritből tibetire fordítottak, a „régi tanítások”-ként váltak ismertté. Ezeken alapszik a nyingma iskola. A nying tibetiül régit jelent. A nyingma iskola tehát a „régi iskola”, hiszen ez volt az első buddhista iskola Tibetben, és csak szanszkrit szövegeken alapszik – tibeti tanítóktól nem tartalmaz tanításokat.
Jómagam nem vagyok különösebben jártas ezekben a dolgokban – amit itt elmagyarázok, az saját kutatásaimon alapszik. Természetesen a kezdetekben rengeteg nehézség volt Tibetben, mert a régi bön vallás hívei a buddhizmus elterjedését nem akarták tudomásul venni. Röviddel Langdarma király uralkodása előtt a bön iskola is magába olvasztotta a buddhizmus néhány aspektusát. Ettől kezdve beszélünk régi és új bön iskoláról. A réginek semmi köze nincs a buddhizmushoz, az új viszont magába olvasztotta a buddhizmus egyes elemeit. Amikor azonban a bönpók buddhista tanításokkal „gazdagították” az iskolájukat, azt néhány buddhista kifogásolta, mert úgy látták, hogy a bön és a buddhizmus nem keveredhetnek. Hogy ezt tisztázzák, új könyvek születtek, amelyekben megvitatták e témát.
A negyvenedik király, Langdarma uralkodása alatt a buddhizmus eltiporták Tibetben. Langdarma fején két szarvszerű kinövés volt. Innen kapta nevét, hiszen a lang ökröt jelent. Ez a kinövés persze nem volt annyira extrém, mint ahogyan azt a későbbiekben ábrázolták. Langdarmát gyakran démonként, mara-ként írják le. Úgy gondolom, annak, amit tett, nem vallásos, inkább gazdasági okai voltak. Tibetben teljesen megsemmisítette a buddhizmust, akárcsak ahogy az később, a kínai kulturális forradalom idején történt, lámákat és gyakorlókat öletett meg. Ebből fakadóan huzamosabb ideig gyakorlatilag megszűnt a buddhizmus Tibetben.
Uralkodásának egy jógi – Lalung Palgye Dordzse – vetett véget, aki a királynak egyfajta „feng-shui” táncot mutatott be, egy íjat és egy nyílvesszőt rejtve el kosztümének bő ujjában. Miközben úgy tett, mintha fülét a földhöz tapasztva hallgatózna, előhúzta az íjat és a nyílvesszőt, majd lelőtte a királyt. Rumtekben és Curpuban még mindig így mutatják be ezt a táncot, de legtöbbször nem tudják az emberek, hogy mit jelent a bő kosztüm és a földre tapasztott fül.
A király halálát követően tizenkét éven át káosz uralkodott Tibetben. Minden szempontból nagyon kedvezőtlen időszak volt ez, sok negatív dolgot tettek ebben az időben. Ezután a dharma új korszaka kezdődött. Olyan mesterek, mint Atisa, Rincsen Szangpo, Kunga Nyingpo és Marpa újra elhozták Tibetbe a buddhista tanításokat, és új fordítások készültek. Elsősorban a buddhista Nalanda egyetemről hoztak szövegeket, mert ezeknek a mestereknek a tanítói az egyetem „professzorai” voltak: Atisa, akire a kadampa vonal vezeti vissza magát a Nalandáról jött, Marpa fő tanítója, Naropa is a Nalandáról jött, sőt a szakja vonal egyik legfontosabb mestere, Virupa is onnan érkezett.
A gelugpák gyakran mondják, hogy Atisa kadampa vonalának örököse a gelug vonal. Ez így nem helyes, mert a szakja és a kagyü vonalak is megőriztek tanításokat Atisától, és tulajdonképpen a gelug vonal mind a kadampa, mind a kagyü, mind pedig a szakja vonal aliskolájának tekinthető. A kadampa, kagyü és szakja iskolák körülbelül azonos időben keletkeztek. E három iskola új fordítási hullámát a régivel – azaz nyingmával – ellentétben szármá-nak nevezték. A „szár” tibetiül újat jelent. A gelugpa iskola később alakult ki, tanításai nem közvetlenül Indiából, hanem más iskoláktól származnak. A gelugpák tantrái és szútrái a szakja és a kagyü vonalakból erednek.
A kagyü iskola tantrái a Ngokpa- és Recsungpa vonalból származnak. Marpa tanítványai közül példamutató élete miatt Milarepa a legismertebb, de Marpának más fontos tanítványai is voltak, mint például az előbb említett Ngokpa. Neki nem voltak Milarepához hasonló nehézségei, ő kellemes életet élt. A gelugpa iskola sok tantrája Ngokpán keresztül került a vonalba. Más tantrák Milarepától és egy másik tanítványtól, Recsungpától származnak. Ehhez jöttek még a szakja iskola szútrái és tantrái.
Aztán léteznek Tibetben az ún. termá-k, vagy dharmakincsek. Ezek Guru Rinpocse idejéből származó szövegek, amelyeket akkoriban rejtettek el, és sokkal később a tertönök, a „kincsfeltárók” leltek meg. Ezeket lefordították tibetire, ugyanis a termák nyelve szanszkrit, vagy egy régi nyelv Oddijánából, amit néha dakininyelvnek neveznek. Úgy gondolom, ezért mondhatjuk azt, hogy létezik egy terma iskola önmagában is, ami nem azonos a nyingmával. Hiszen a termák teljesen új szövegek voltak, új fordítások alapján – ez valami önálló dolog. A történészek a nyingma iskola részének tekintik, de ezek Guru Rinpocse szövegei, és ő nem tibeti volt, hanem Indiából jött. Mivel az iskolákat a különböző forrásokból származó fordítások alapján különítették el, a termákat önállónak kell tekinteni. Még egyszer összefoglalva: a kagyü, a szakja és a nyingma iskolák szövegeit különböző időszakokban fordították le szanszkritból. A gelugpa ebben az értelemben nem különálló hagyomány, hanem egy új iskola, amely a többi szövegein alapszik. Guru Rinpocse termáit pedig később fordították le, mint a régi nyingma szövegeket, ezért önállónak tekintendők.
A mi iskolánk gyökerei Marpához nyúlnak vissza, mi Marpa-kagyüpák vagyunk. Két oka van annak, hogy a Marpa-kagyü ilyen népszerű lett és ilyen jól fejlődött: az első az, hogy különös hangsúlyt fektet a meditációra. Buddha tanításainak lényege a meditáció, nélküle a tanítás értelmét veszti. A megvilágosodás a cél, és ezt csak meditáció által lehet elérni. Az értelmes, hasznos viselkedés vagy a tudás önmagában egyáltalán nem valami különleges, nem vezet a megvilágosodáshoz. Marpa érdeme nem a tudományos munkássága, hanem a meditációs módszerek kiváló szervezése és megőrzése volt.
Kagyü vonalunknak két aspektusa van: a gyakorlás és a megértés. Marpa azon két tanítványa, akik ezekért a legtöbbet tettek, Ngokpa és Milarepa voltak. Ngokpa a tudásaspektust adta tovább, Milarepa pedig megvalósította a meditációs átadást és ezt adta tovább. Láma Ngokpa Marpa egyik fő tanítványa volt, akinek tanításait később a gelug iskola tette magáévá. A tantrikus magyarázatok összegyűjtésével kialakította a tudásaspektust, melybe például a következő jidamokhoz kapcsolódó magyarázatok tartoznak: Ó Gyémánt (szkt. Hevadzsra), Legmagasabb Öröm (szkt. Csakraszamvara) és Titkos Gyűjtemény (szkt. Gujaszamadzsa), mely utóbbi a gelug iskola fő jidamja. A szakja és kagyü iskolák magyarázataiban nincs különbség, mert mindkettő azonos forrásból származik, az indiai Nalanda Egyetemről.
A Marpa-kagyü iskola népszerűségének másik oka Milarepa. Az ő példája egyedülálló és közismert. A buddhista logika alapján a bizonyítékot arra, hogy valami igaz-e, az eredmény jelzi, melynek ellenőrizhetőnek kell lennie. Milarepa bebizonyította, hogy Marpa módszerei helytállóak. Ő maga a bizonyítéka annak, hogy Naropa hat tanítása és a Nagy Pecsét működik.
Milarepa fő tanítványa Gampopa volt, akinek pedig a legfontosabb tanítványa az első Karmapa, Düszum Tyenpa volt. Mi, karma kagyük, az első Karmapa, Düszum Tyenpa vonalába tartozunk. Vonalunk fejlődésében voltak jó és rossz időszakok, de a lényeg az, hogy mindmáig teljességében fennmaradt.
Ez lett volna vonalunk hátterének áttekintése. Ebben a vonalban gyakorlunk. Fontos, hogy rendelkezzünk ezzel a rálátással, mert így elkerülhetjük, hogy a jövőben a tanításokat bárki is megváltoztassa. Ha tisztában vagyunk a fentiekkel, akkor nem lehet másképpen magyarázni a dolgokat, mint ahogyan valójában vannak.
Ami a gyakorlást illeti, annak két aspektusa van: egyrészt ott vannak a vonal felelősei, az ún. vonaltartók. Az ő felelősségük, hogy az összes karma kagyü tanítást és átadást megőrizzék és továbbadják. Aztán ott vannak az egyes gyakorlók, akik számára elegendőek a személyes gyakorlatok , melyeknek egyszerűnek és használhatónak kell lenniük. Ezt kínálják Láma Ole központjai: ott megkapjátok a keretet a személyes gyakorlataitokhoz.
Ha magunk mögött akarjuk hagyni a szamszárát és elérni a bodhiszattvaszinteket, akkor siné és laktong meditációt kell gyakorolni, bármilyen formában. Hogy biztosak lehessetek abban, hogy a halál után is tovább tudtok gyakorolni egy tisztaföldön, megtanuljátok a Határtalan Fény Buddháján való meditációt, a mantráját és a phova gyakorlatot. Így gyakoroltok, és ez elegendő is, hiszen nem szükséges buddhista tudóssá válni, és sokat tanulni. Abba sem kell mindenkinek energiát fektetni, hogy az összes kagyü tanítás és a teljes kagyü iskola fennmaradjon. Vannak emberek, akik ezt szívesen teszik, de nem kell mindenkinek ezt tennie. Az egyéneknek az a fontos, hogy úgy gyakoroljanak, hogy maguk is megvalósíthassák a célt.