Az elmúlt néhány évszázad során hazánkban - ahogy bolygónk nagy részén - a természeti rendszereket (elsőként az erdőket) közvetlenül vagy közvetve kiirtották vagy végletesen átalakították, ami az egykor ligetes táj elmocsarasodásához vezetett. Ezek után az elmúlt 250 évben e területeket a szántóföldi termelés érdekében kiszárították, a vízfolyásokat kiegyenesítették, kimélyítették, megfosztották árterüktől, a kisebb patakokat később gyakran még ki is betonozták. (Andrásfalvy Bertalan, Dr. Molnár Géza és mások kutatásaiból tudjuk, hogy e folyamat egyáltalán nem az ártér népének érdekében történt, éppen ellenkezőleg, hiszen ők az ártérből éltek, a szántók viszont már a földbirtokosok kezére kerültek.) Ökológiai, vízgazdálkodási szempontból mindez a talajvíz-készlet csökkenéséhez, a felszíni és felszín alatti vízelfolyás megnövekedéséhez vezetett, ugyanakkor – éppen a vízelvezető vízrendezés és a természetes növényzet java részének kiirtása következtében – megnövekedtek az árvízi vízhozamok, és a folyók, patakok vízjárása szélsőségesebbé vált. Például a Tisza "szabályozása" (a legjobb szándék ellenére is) egyenesen vezetett Szeged pusztulásához 1879-ben, hiszen a gátak soha nem látott mennyiségű víztömeget vezettek rá a városra (ami addig szét tudott terülni a folyó árterein).
A szántóterületek nyerése, a „belvízmentesítés” és „árvízvédelem” , valamint esetenként hajózóút-fejlesztés céljából máig alkalmazott módszerek – a vízelfolyás mértékének és sebességének növelése, a vízfolyások ártereinek kikapcsolása a vízrendszerből – nemcsak a helyi körforgásokban részt vevő víz krónikus csökkenéséhez vezettek, hanem – az árvízi szélsőségek növelésével - a szintén költséges árvízi katasztrófa-helyzeteket is újratermelik. A vízfolyások átalakítása rendszerint a hosszuk lerövidítésével, sok természetes meander levágásával, a medrek partjának és fenekének megerősítésével, és hosszanti töltések emelésével járt. A folyók természeti rendszeréhez kapcsolódó lápok és mocsarak többségét szintén kiszárították, az ártéri erdőket kifejezetten vízvisszatartó képességük miatt károsnak tekintik, és irtják. A vízelvezető doktrína nem tud kiegyezni a természetes vízmegőrzéssel.
Az "árvízvédelem" módszerei nem vezettek (pozitív) eredményre: a partok vagy töltések emelése és a vízfolyás keresztmetszetének bővítése (az árhullám-levezető képesség növelése) árvízkárok elleni védekezés szempontjából sem jelent megoldást a közösség számára, ugyanis az ilyen beavatkozások megnövelik a vízfolyás mentén lejjebb elhelyezkedő közösségek, városok katasztrófa-veszélyeztetettségét (hiszen begyorsítják a csapadék lefolyását, megnövelve ezzel a vízjátékot). A mélyen fekvő területek (árterek), melyek a vízfolyások meanderezését tették lehetővé, valamint helyet adtak a csapadékos időszakok során a vízfolyások kiáradására, többé nem tölthették be szerepüket, sokukat beépítették. A vízfolyás medrének kijelölték a pontos helyét, és meghatározták a keresztmetszeti profilját (keresztszelvényét). A vázolt beavatkozások elsődleges negatív hatása a területekről való vízelfolyás felgyorsítása, a területek vízmegtartó-képességének csökkentése volt. A beavatkozások fokozatosan lecsökkentették a Vízkörben részt vevő víz mennyiségét. Az energiatermelés céljából létrehozott duzzasztógátak, vagy az ivóvíztározók – kutatások szerint – kevésbé hatékonyak a víz megőrzése szempontjából, mint nagy számú kicsi, azonos össztérfogatot kitevő víztárolóhely (Brad Lancaster, Rainwater Harvesting for Drylands, (Esővíz-hasznosítás száraz vidékeken)Vol. I., Rainsource Press, Tucson, Arizona, ISBN 0-9772464-0-X, 2006. In: Vízzel a klíma helyreállításáért - Az Új Víz Paradigma - Kravcik et al., Kosice, www.waterparadigm.org).
A jelenleg is domináns természetellenes vízrendezés csapadékmennyiségekről, vízhozamokról, vízszintszabályozásokról, árvízlevonulásokról, mederszabályozásokról beszél, mintha egy mederszakasz, egy terület csapadéka, talajvize lenne „a” víz, a rendezés tárgya, amivel gazdálkodni kell és lehet. E szemlélettel (a lefolyás növelésével) egyszerre okoz árvízi és aszálykatasztrófákat, hiszen kiiktatja a rendszer kiegyensúlyozó, szabályozó egységeit: a természetes ártereket és erdőket. Ismereteink azonban már régóta lehetővé teszik – a problémák pedig szükségessé is – hogy a vizet mennyisége és mozgása szerint egyaránt teljességében, egységében vizsgáljuk. Aki egy mederszakaszt, egy erdőterületet „rendez”, az az egész Bioszférát rendezi, s ezen keresztül a többi meder- és vízörvénylés-szakaszra, erdőre is hatást gyakorol.
A jelenlegi, jellemzően a víz elvezetésére irányuló vízügyi technológiának van alternatívája, ennek megtalálásához őseink ártéri tájgazdálkodása is útmutatásul szolgál. Számos eszköz kínálkozik ezen irányváltás megkezdésére, egyik legkézenfekvőbb az EU Víz Keretirányelve, melyet nem pusztán kötelezettségként, hanem lehetőségként kellene tekintenünk. A múltban elkövetett hibák és tévedések talán még helyrehozhatóak a táji vízkörforgások újratöltésével. A cél a jövőben, hogy minél nagyobb területet vissza tudjunk adni a vizet hasznosító, megőrző, elpárologtató természeti rendszereknek A szükséges paradigmaváltás nem képzelhető el a megfelelő jogszabályok megváltoztatása nélkül. Ez abból a szempontból is szükséges, hogy vízügyi jogszabályaink összhangba kerüljenek a természetvédelmi jogszabályok vizekre és vizes élőhelyekre vonatkozó előírásaival.
Ugyanakkor látni kell, hogy a természetes életfenntartó folyamatok kiterjesztése nem szűken vett vízgazdálkodási vagy természetvédelmi feladat hanem egy átfogó, hosszú távú alkalmazkodási (és jövőteremtési) stratégia. Ez adhat keretet az ágazati (szektor-) törekvések összehangoláshoz a mező- és erdőgazdálkodás, az "árvízvédelem", a területi vízgazdálkodás, a klímavédelem, a folyami közlekedés és a biomasszára alapozott megújuló-energia termelés területén. Mi a helyzet ma? A Tisza példáján keresztül:  A védekezés, alkalmazkodás lehetséges stratégiáit hasonlította össze a BME Víziközmű és Környezetmérnöki Tanszék kutatása, melynek összesűrített eredményei láthatóak az alábbi dián. A kutatás eredményeit részletesebben kibontjuk az összefoglaló előadásunk ppt formátumú diáin.  Az összehasonlított forgatókönyvek jelölései:
MÁSZ - Mértékadó Árvíz Szint elleni védelmiet biztosító töltés magasság emelése + x méterrel VTT - A Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése keretében tervezett 6 db, 11 db tározós verzió Mélyártéri elárasztás - a jobb oldalon látható zöld foltok, összesesen 2000 km2 időszakos elárasztását feltételező verzió illetve ezek kombinációja Az árvizekhez való alkalmazkodás kényszer, a költsége 3 elemből áll össze: Az ábra a VTT tervezése során felmerült árvízi védekezési stratégiákat veti össze, melyik mennyibe fog kerülni. Leolvasható, hogy: - a jelenlegi helyzetből való továbblépés nem tűr halasztást (a nem cselekvés költségének várható értéke 1740 MrdFt), a halogatás lesz a legdrágább a társadalom számára.
- a víz ártérre kivezetését is biztosító stratégiák előnyösebbek, mint a csak gátemelést előirányzóak.
- a víz kivezetését lehetővé tevő területi alkalmazkodásnak jelentős költség csökkentési lehetőségei vannak és más közvetett hasznok is jelentkezhetnek.
Ma az alaphelyzet és a 6 tározó megépítése között áll a folyamat. A kormányzat felelőssége:
Ütemezés: A program 25 évre szóló kitolása jelentősen növeli a várható terhek nagyságát, ráadásul ezek a költségek a legrosszabb fajta költségek – ütemezhetetlen, nem érték teremtő csak visszapótló költés.
Rövidtáv, kedvezményezettek: Improduktív töltéseket vagy mezőgazdasági szerkezetváltást, területi alkalmazkodást (gazdálkodókat) pénzelünk-e? A folyamat a drága árvízvédelem és az önfelélő, a vidéki népességet nem megtartó mezőgazdaság determinálása felé halad.
Hosszú táv, az éghajlat alakítása és az alkalmazkodás: az éghajlati szélsőségek természetes csillapításhoz szükséges területhasználati arányok visszaállítása. A csak néhány tározó megépítése nem ad megoldást.
2004/LXVII megvalósításának elmaradása az ütemezéstől (a folyamatban lévő módosítás T/3895, ezt le is szögezi).
A megvalósítás 25 évre való kitolása és EU forrásoktól való függővé tétele. (1003/2007 K.hat). KEOP 2013-ig 3 tározó
Stratégiai szinten nincs összhang a vízvisszatartási cél és a víz elvezetési célok között T/3895 (2.bekezdés)
Az 1003/2007 Korm határozatban előírt tárcaközi bizottságba a korábbi gyakorlattal ellentétben nem hívták meg a civilek, sem az önkormányzatok képviselőit
Hiányzik a víz befogadást társadalmi oldalról lehetővé tevő tájgazdálkodási rendszerek kiépítésének elindítása. KEOP
A KIOP keretében elindított tározó beruházásnál is hiányoznak a tájgazdálkodási rendszer intézményei. Az érintett területtulajdonosok bevonása a folyamatba nem valósult meg. ADAM (ADaptation and Mitigation Strategies) projekt Bodrogközi projekt értékelése rámutatott:
Minden műszaki beruházás megvalósult, folyamatban van. Azonban a „puha eszközök” közül: képzés, tájékoztatás, prpgramiroda, természetvédelmi beruházások, erdészeti fejlesztések – egyik sem valósult meg. Projket 2008 áprilisában záródik. (www.adamproject.eu)
|
|
|
"Árvízvédelem" |