Rólunk


Levél az Óvodának

Bemutatkozás



Óvodánk Budapest XI. kerületében, a Diószegi út 44-ben található.

Huszonkét gyermek jár a csoportba, életkoruk vegyes: 4-től 7 évesig. Az óvodában 8-tól 13 óráig vannak a gyerekek, a délutánt lehetőleg családi körben töltik.

Az óvodában két óvónő dolgozik, mindkettő főiskolai és Waldorf-óvónői végzettséggel rendelkezik. Egyikük egyben az óvodavezető, munkájukat egy dajka segíti.

A nevelési év szeptember 1-től a következő év augusztus 31-ig tart.


Óvónénik

Toroczkay Ildikó

Toroczkay Ildikónak hívnak, 1964-ben születtem Budapesten. Két gyermekem van, egy tizenhét éves nagylány és egy tizenöt éves fiú. Még kicsik voltak a gyerekek, amikor megismerkedtem a Waldorf-pedagógiával, s elvégeztem az állami és a Waldorf-óvónői képzést. 1999-ben kerültem a Rózsátnevető Waldorf Óvodába, amely akkor már egy éve működött. Azóta több „párom” is volt, legtöbben saját gyermekükkel babáznak otthon.


Lelkes Katalin

Lelkes Katalin vagyok. Budaörsön éltem a szüleimmel és a testvéreimmel. Itt jártam gimnáziumba, majd Zsámbékra a tanítóképzőbe.

A főiskola elvégzése után munkát kerestem és a VII. kerületbe kerültem. Egy év alatt kiábrándultam a belvárosból, úgy éreztem, nem kapok levegőt. A XI. kerületben találtam egy óvodát Gazdagréten, ahol úgy éreztem magam, mint aki a pokolból a mennyországba került.

Közben jártam a Waldorf-képzésre. Amit ott tanultam, azt az adott keretek között megvalósíthattam. Azután megkeresett egy szülő, aki induló Waldorf-óvodába keresett óvónőt. Elmentem a beszélgetésre. Közben a barátnőm is kapcsolatba került ezzel a körrel, így ketten vettünk részt a Rózsátnevető Óvoda indításában.

Közben ő is, én is férjhez mentünk, ő egy év múlva megszülte első gyermekét. Ekkor kezdtem Ildikóval dolgozni.

Hamarosan én is kisbabát vártam. Megszületett a kisfiam, majd még két kislányt is szültem. Nagyon szép éveket töltöttem otthon. A GYES előtt 9 évig dolgoztam, majd 9 évig voltam otthon, és most újra itt vagyok.