Méta tábor - Hungarian Fiddle Camp

28nap van hátra eddig az eseményig:
XXI. Jubileumi Métatábor!


Ismertető

Aloldalak listája

Rövid történetünk, információk 




A Méta tábor 1991 - ben indult, azóta is minden év első júliusi hetében rendezzük.

A helyszíneket igyekszünk úgy kiválasztani, hogy kisebb falvakban legyünk, távolabb a nagyobb településektől, lehetőleg "ingerszegény" környezetben.
Erre azért is van szükség, hogy a táborlalók kellőképp rá tudjanak hangolódni az igen kemény munkára, ne vonja el a figyelmüket semmi és nyugodtan tudjanak pihenni a kevés szabadidejükben...

Annak idején szerettünk volna egy olyan rendezvényt szervezni, ahol mindenki megtalálhatja a magának megfelelő szintű tanulási lehetőséget és belekóstolhasson az együttmuzsikálás felemelő érzésébe anélkül, hogy bárki megkérdőjelezné technikai tudását.

A tábor tanárai a magyar hangszeres népzenei élet élvonalbeli pedagógusai, előadóművészei. Sokat tapasztalt "öreg" rókák. Különböző technikai szintű csoportokban tanítanak, így bárki be tud kapcsolódni a munkába.

Tanítási módszerünk rendkívűl hatásos, óriási sikerélményt okoz mindenkinek.  Az itt tanult dallamok, a közös muzsikálások, a hangulat, a közösségi élet sokaknak kitölti a következő évét, mintegy energiát adva nekik.

Csoportos oktatás folyik, hallás után, kézről, lényege az utánzás. Az utolsó napon a táborlakók részére a tanárok "feljátsszák" az elmúlt hét anyagát, hogy otthon is tudjanak gyakorolni, emlékezni. Ugyanezeket a dallamokat megkapják kottában és eredeti felvételen is.

A táborlakók életkora nagyon vegyes. 12 év alatti gyermekeket is fogadunk, de őket csak szülői felügyelettel. 

Bárki eljöhet: 
Aki tanult már kiskorában valamilyen hangszert és szeretne egy kicsit visszarázódni a zenébe. 
Aki már kitűnően játszik valamilyen népzenei stílust, de az abban az évben tanított anyaggal hadilábon áll. 
Aki nem rég óta játszik magyar népzenét. 
Aki még életében nem muzsikált, de van hangszere és türelme.

A tábor sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy telt házzal működik immár 20 éve. A táborlakók 30%-át a visszatérő növendékek, 70%-át pedig újoncok alkotják. Ez külön öröm számunkra, hiszen azt jelenti: Továbbadják jó hírünket azok is, akik már nem érnek rá eljönni hozzánk, annyit muzsikálnak nyaranta...