Pamut vagy vászon szövetet feketére festeni Barna tölgyfaforgácsot két óráig főzünk, azután a vizet leszűrjük róla. Ismét a tűzre tesszük, a szövetet bele, s egy óráig főzzük. Azután kivesszük, kifacsarjuk, s lehűtjük. A visszamaradt vizet most a megfestendő szövethez mért mennyiségű makk és rézvízzel vegyítjük, felfőzzük, azután a szövetet addig festjük benne, míg kellő fekete színt nyer.
Kékre festeni Minden font szövetre 4 lat berzsenyforgácsot veszünk, s egy óráig főzzük. Azután a vizet leöntjük és 2 lat rézgáliccal a tűzre tesszük és jól elkavarjuk. Most a festéket a tűzről elvesszük, a szövetet belemártjuk, s addig hagyjuk benne, míg a festék kihűl. Azután kivesszük, a festéket ismét felforraljuk, s a fentebbi eljárást ismételjük, míg a szövetnek tetszésünk szerint való színe lesz.
Viola Minden font szövetre 8 lat berzsenyt, 11 lat kék berzsenyt, 4 lat timsót áztatunk 24 óráig esővízben. Azután egy óráig főzzük, elvesszük a tűztől és lehűtjük. E közben 7 pint vizet 4 lat fehér borkővel és 1 lat vitriollal, fél óráig főzzük. A berzsenyfák jól leszűrt levét hozzáöntjük, s még 2 lat festő hamuzsírt vegyítünk bele. Most a szövetet beletesszük, gyakran megforgatjuk, s egy negyedóráig főzzük. Aztán a festéket a tűzről elvesszük, a szövettel együtt egy egész óráig állani hagyjuk, s úgy járunk el, mint az előleges megjegyzésben elmondtuk.
| Sárga 1 font szövetre 1 font berzsenyfát 24 óráig 10 font vízben áztatunk. 5 lat timsóval, 5 lat fehér borkővel egy egész órán át főzzük. A levét leöntjük, a szövetet benne megforgatjuk, s abban egy óráig főzzük. Kitisztázzuk és megszárítjuk. Azután 6 font vízben egy marok festőgyömbért főzünk, levét megszűrjük, s a szövetet fél óráig főzzük benne. Most a tűzről levesszük, s 2 óráig hagyjuk a festékben. Veres 1 font szövetre fél font berzsenyfát veszünk, s ezt egy zacskóban egy éjjen át friss vízben áztatjuk. Ezen vizet a berzsennyel másnap egy teljes óráig főzzük, s azután 3 lat timsóval vegyítjük. Ha az elolvadt és a festék már fő, a szövetet beletesszük, többször kiemeljük, s a festékben kihűtjük. Rózsaszín Egynegyed font sáfrányt egy vászonzacskóban esővízzel addig mosunk és szapulunk, míg többé nem fest. Azután a sáfrányt egy nagy üstbe öntjük, egy fél font hamuzsírt adunk hozzá, s egy pint boreczetet öntünk reá. Most a festék elkezd emelkedni és habzani, s mindaddig, míg többé nem habzik, egyik üstből a másikba öntjük. Ha végre megtisztult, a szövetet fél óráig áztatjuk benne. Zöld 1 font szövetre 7 lat kék berzsenyt, fél lat rézgáliczot vetünk, s mindeniket külön egy éjjel vízbe áztatjuk. Aztán 8 font vízbe 42 font zsoltinát egy óráig főzünk. A zsoltinát kivesszük, a levébe 2 lat festő hamuzsírt teszünk, a szövetet belemártjuk, jól megforgatjuk benne, egy negyedóráig főzzük vele. Kivesszük és kitisztázzuk. A kék fát most azon vízben amelyben eddig áztattuk, egynegyed óráig főzzük, a levét leszűrjük, s az áztatott réz zöldet összevegyítjük vele. A szövetet ezen festékbe bemártjuk, s félóráig hagyjuk benne.
|