701nap telt el ezen esemény óta:

Ajánld a fesztivált

       
Klikkelj a fenti ikonokra és küld be a fesztivál hírét a közösségi portálokra.

Feliratkozás a hírlevélre

KezoFeszt 2010 banner


Programok‎ > ‎

Dr Kígyós Éva - Egységben magammal, veled és a mindenséggel

Gábor Raffai, 2010.05.20. 10:28   [ 2010.05.28. 3:27 frissítve ]
Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen pszichológusnak tanultam. 1970-ben kaptam meg a diplomámat. Munkában töltött első húsz évemben igyekeztem minden olyan módszert megtanulni, amit a szakmám kínált nekem arra, hogy segítsek a hozzám forduló embereknek. Mennél több emberrel, családdal, végsősoron sorssal ismerkedtem meg, nem hagyott nyugodni a kérdés, hogy mitől nyitott, vidám, tettrekész az egyik ember, és mitől keserű, gyűlölködő, panaszkodó a másik.

Mint pszichológus, én is az emberek születésig visszanyúló tapasztalataiban kerestem az okokat, és persze mindig lehetett magyarázatot találni, de ahogy az évek haladtak ez is kérdéssé vált. Egyrészt azért, mert nem találkoztam olyan emberrel, akinek a múltjában nem lehetett volna nehéz helyzeteket, fájó emlékeket találni, de ezek az élmények a problémáira, azok súlyosságára nem adtak magyarázatot. Nagyon úgy éreztem, hogy az emberek hihetetlenül sok okot találnak, amivel boldogtalanná teszik az életüket.

A kérdés, ami bennem élt újabb ismeretek megszerzésére ösztönzött. Amikor 1990-ben megismerkedtem az agykontrollal, egy új nézőpontot kaptam. Azóta agykontroll oktató lettem, és igyekszem minden új ismeretet megszerezni, ami a gondolatok meghatározó erejét bizonyítja, és segít a gondolkodás átalakításában. Azzal igyekszem segíteni azoknak, akik ezt igénylik, hogy megosztom velük tudásomat, és a több forrást is ötvöző, gyógyító tapasztalataimat.

Gondolkodj a szíveddel! 

„A világ, amit teremtettünk, gondolkodásunk eredménye. Nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk megváltoztatása nélkül.” Albert Einstein 

Egyéni boldogulásunk elősegítése, kapcsolataink javítása, saját létünk értelmének megtalálása, csak gondolkodásmódunk megváltoztatásával lehetséges. A világ minden tájáról érkező ezoterikus tanítások, spirituális üzenetek arra ösztönöznek bennünket, hogy földi létünkben is vegyük észre: nem vagyunk elválasztott lények, az Univerzum részeként mindenkivel, és mindennel kapcsolatban vagyunk.

Gyakran nehéznek érezzük, hogy ezt a tudást mindennapi életünk részévé tegyük, és hétköznapi tevékenységeinkben is, ennek megfelelően éljünk. Előadásomban arról szeretnék beszélni, hogy ennek az új hozzáállásnak a megvalósításához megvannak a lehetőségeink. Idegrendszerünk képes az elválasztottság mellett ezt az egységet is tapasztalatként megélni. Csupán arra van szükség, hogy elfogadjuk, és gyakoroljuk ezt a képességünket is.

Dr. Kígyós Éva