1991-ben Születtem Karcagon és azóta is itt élek. A karcagi Gábor Áron Gimnázium tanulója vagyok. A gimnázium után szeretnék fotózással továbbtanulni. Egészen 2005-ig nem volt sok közöm sem a lovakhoz, sem a fényképészethez. Az első fényképezőgépemet ballagásomra kaptam, általa jöttem rá hogy szeretnék komolyabban foglalkozni a fotózással. Persze csak hobbyként indult az egész. Elkezdtem fotós oldalakat olvasni, könyveket, fotós újságokat lapozgatni. Nagyon megtetszett ez az egész így hát megvettem 2008. januárjában a tükörreflexes fényképezőgépemet. Ugyanazon év nyarának végére sikerült egy kisebb szettet összehoznom. Leginkább a természet értékeit szoktam fotózni, de mindenfélét kipróbálok ha lehetőségem adódik rá. Rengeteget fényképezem a lovakat. Ők azok az állatok akik legjobban tudnak rám lelkileg hatni. A fotózásban célom hogy képeim ne legyenek átlagosak, illetve hogy a nézőben érzelmeket váltson ki.
/Mészáros Zsolt/
Rövid bevezetőmből kiderültek azok a dolgok amit legjobban szeretek csinálni. Elérhetőségeim: e-mail: lajtokat@gmail.com msn: lajtokat@gmail.com Kellemes Napot s jó képnézegetést!
|

