Ifjúsági csoport alakult Plébániánkon Szeretettel várjuk a 9-12 éveseket kéthetente vasárnap délelőtt, a 9-es mise után a közösségi házban! Következő alkalmak: december 6., december 20 … 2010-ben folytatjuk!!! November 22., második találkozóMa találkoztunk második alkalommal a gyerekekkel. Egy kis névismétléssel kezdtük, nagy örömünkre ugyanis új tagokkal bővültünk. Nekik biztosan fontos volt, hogy megtanulják neveinket. Hát… az ilyen köröknél, amikor mindenkit meg kell hallgatnunk, még sokkal-sokkal jobban figyeljünk egymásra! Hiszen ti mondtátok, hogy a közös szabályaink között legyenek a „nem vágunk más szavába” és a „nem bántjuk meg a másikat” is. Ezen a részen túljutottunk, és kezdődhettek a játékok. Játszottunk „embercsomó-bogozós”-t, csoportokban „újságpapíron állást”. A csoportok ügyesen összedolgoztak! Kis pihenő, teázgatás, sütizés után készen álltunk a komolyabb feladatokra is... Mindenki kapott egy tasakot, amibe ezentúl az Ifjúsági Közösség dolgait gyűjti. Az első papírkát már meg is kapták a gyerekek: ezen van a „házi feladat” Þ Józsi Atya mai prédikációjában kiemelte, hogy milyen a Király: 1. nem erőszakos, 2. nem vesz el másoktól semmit, 3. hanem szolgál! Mi sem szeretnénk szóban vagy tettben erőszakosak lenni, nem akarunk egymástól elvenni, hanem adni, szolgálni szeretnénk! Ezért mindenki dönthetett, hogy mit vállal az elkövetkező két hétben: 1. türelmes érdeklődés 2. segítés 3. lemondás. (A feladatot a papírkákon részleteztük.) Megragadva a csoport fegyelmét és figyelmét még egy komoly dolgot tettünk: a múlt alkalomkor megfogalmazott szabályainkkal elkészítettünk egy posztert, a szabályokat mindenki elfogadta, szándékát aláírásával hitelesítette. J Végezetül még egy nagyot játszottunk: zenére utánoztuk egymás mozdulatait, a kívülről bejövő „idegennek” ki kellett találnia, hogy ki a „főmajom”, akinek a mozdulatait a többiek másolják. J J J Beszámoló az első találkozásunkról2010. november 8. Ma volt az ifjúsági csoport első találkozója! Nagy örömünkre 15-18 gyerek jött át mise után a közösségi házba, köztük olyanok is, akiket a nyári táborból még nem ismertünk. A lelkesedés határtalan volt. :) Sokan hoztak kedvenc tárgyat magukkal: bélyegalbumot, makettet, kézilabdát, könyvet... Közös játékkal indítottunk, nagy volt a vidámkodás. Aztán komolyabbra fogtuk volna a dolgokat - no itt még lesz mit fejlődnünk... ;) Elkezdtük kidolgozni közös szabályainkat, hiszen ha egy KÖZÖSSÉGet szeretnénk alkotni, fontos, hogy legyenek olyan normák, amikhez mindig tartjuk magunkat. A gyerekek már jó néhány ötletet összeírtak:
Végül szorgos lányok teát főztek a konyhában, és a pultnál kiszolgálták a többieket. A találkozót közös imával zártuk. Várunk Titeket két hét múlva! Zsuzsi és Tomi |



