Ahol a két folyó összetalálkozik,
Az öreg dombokon erdő magasodik,

A nap fehér tornyon kél,

S víz alatt álma mély,

A Látó-hegy ormán három szörnyeteg él.

Hűvös éjjeleken füst száll fel a dombról,

Remeg a föld, odalenn három sárkány horkol,

Nappal mit szítottak

Tüzes parazsat

Az most lassan kialszik a nagy rézüst alatt.

Korán reggel be is gyújt a legkisebb sárkány,

Köhint egyet, s máris lobban a láng sárgán,

A középső füstöt fúj,

Hadonász a késsel,

A sok vendég odakint lapítva ebédel.

A harmadik közben hátul elbeszélget,

Hogy leesik a falról az egész edénykészlet,

Kulcsokat keresgél,

Varázsszókat mormol,

De nincs oly dolog, amiért megorrol.

Hogyha betér valaki - akár a varázslat,

Széket hoznak, étellel, itallal kínálnak,

Puha ágyat vetnek

A fáradt vándornak,

De altatót azért – hála – nem dalolnak.

Ha épp’ erre járnak, s nem sürgős a dolguk,

Vagy ha nem hagy nyugtot ragaszkodó gondjuk,

Nézzék meg e házat,

Folyót, erdőt, nádast,

És ki fogják nyalni fenékig a lábast!