Midőn még beszélni sem tudó

kicsinyke gyermek voltam,

atyám királyi házában,

szülőimnek gazdagságában,

boldog nyugalomban éltem.

Akkor Keletről, hazánkból,

szüleim messzire küldtek,

de előbb az útra fölszereltek,

kincstáruk nagy gazdagságából

poggyászt raktak össze;

nagy volt ugyan, de mégis könnyű,

hogy egymagam is cipelhessem.

Odaföntiek terhe, az arany,

a nagy kincsesházakból való ezüst,

India népének kalcedonkövei,

Kusan vidékének igazgyöngyei;

vasat átmetsző gyémánttal

tetézték meg málhámat;

de levették rólam pompás öltözékem,

mit féltő szeretetben készítettek nekem,

arannyal áttört volt, drágakőtől ékes;

a stólámat éppenúgy, az aranyszínű sárgát,

melyet egészében alakomra szabtak.

Elmémbe bevésték, hogy el ne feledjem,

mit akkor meghagytak: – Lemégy Egyiptomba,

ha onnét elhozod azt a drágagyöngyöt,

mit egy vészhordó sárkány ölel körül,

felöltheted újra ékköves ruhádat,

és azt a stóládat, mely nagy boldogságod;

így leszel örökös a mi országunkban,

emlékében kedves testvéreddel együtt,

Veszélyekkel teli, fáradságos úton,

két kalauzolómmal hagytam el Keletet.

Egyedül erőtelen voltam én ahhoz még,

hogy ezt a nagy utat nélkülük megtegyem.

Maisan határvidékén áthaladtam

ahol Kelet kereskedőinek állomáshelye van,

azután elértem Babilon tájait,

és betértem Labirintus falai közé.

Így jutottam le akkor Egyiptomba,

ahol már társaim, utam vezetői,

elhagytak engemet;

Én pedig szaporán, legrövidebb úton,

a sárkányhoz siettem.

Barlangjához közel kerestem szállásom,

vártam az éjszakát, sárkány elalvását,

hogy a drágagyöngyöm titkon elragadjam.

Egymagamban voltam, vándor öltözékében,

enyéim szemében idegennek tűntem,

megpillantottam ott egyik rokonomat.

Keletről származott, szabadnak született,

megnyerő külsejű szépséges ifjút,

felkenteknek fiát.

Odajött énhozzám, ottmaradt mellettem,

benne segítőtársamra leltem.

Barátommá tettem, titkomba avattam;

óva intett engem az egyiptomiaktól,

tisztátalanságaik közösségétől.

Magamra öltöttem azok viseletét,

nehogy szemük előtt idegennek tűnjek,

olyan valakinek aki máshonnan jött;

ezáltal a gyöngyöt valahogy elvegyem,

és azt a nagy sárkányt, jaj nehogy felkeltsék

az egyiptomiak ellenem.

Nem tudom miképpen, mely áruló jelből,

mégiscsak megtudták, nem földjükről vagyok,

ármánykodásokkal kelepcébe csaltak,

mígnem megízleltem azoknak ételét.

Nem tudtam én többé: király fia vagyok,

görnyedő szolgája lettem királyuknak,

megfeledkeztem még arról a gyöngyről is,

amiért szüleim engem elküldtek.

Azok ételétől elnehezültem,

mélységes álomba, tompán elmerültem.

Ezekben gyötrődtem,

szüleim érezték, szenvedtek miattam.

Híradást hirdettek széjjel országukban,

hogy mindenki gyűljön oda kapuikhoz.

Párthia királyi és főemberei,

Kelet méltósági miattam aggódva

tanácsot tartottak, nehogy odavesszek

Egyiptomban.

Egy levelet írtak, – a méltóságok is

kézjegyüket adták, – amelyben ez állott:

(Atyádtól, a királyoknak királyától,

és édesanyádtól, kelet úrnőjétől,

meg a testvéreidtől a másodikunktól,

Egyiptomban levő fiunknak békesség.

Keljél fel, ébredj fel mélységes álmodból,

levélben rögzített szavunkat halljad meg!

Emlékezzél arra: Királyok fia vagy,

ki most szolga-igát vettél fel magadra;

Idézd fel elmédben öltözékedet,

az aranyszállal áttört, ragyogó kelméket;

emlékezzél vissza ama drágagyöngyre,

miért Egyiptomba leküldtelek tégedet!

emlékezzél vissza, ékes palástodra,

mit magadra ölthetsz, benne tündökölhetsz!

Az élet könyvében ott van már a neved,

mint a testvéredé,

kivel országunkat együtt uraljátok!

A királyok közül, rangban a legelső,

a Labirintusnak zsarnok démonjai,

és Babilon gonosz gyermekei miatt

pecsétjét adta rá.

A levél elrepült sasmadár módjára,

– merész szárnyaival madarak királya –

elrepült, hozzám ért,

és élő beszéddé változott egészen.

Én pedig hangjára, érthető szavára,

álmomból felkeltem;

felvettem, csókoltam, olvastam,

benne azt írták meg,

mit az én szívembe egykoron felírtak.

Visszaemlékeztem azon bélyegemre,

királyok fiának születtem egykoron,

hogy szabad mivoltom nemességemre vágy;

visszaemlékeztem ama drágagyöngyre,

amiért leküldtek engem Egyiptomba.

Bűbájos szavakkal kezdtem el igézni

azt a félelmetes rettenetes sárkányt,

Legyűrtem őt azzal,

mikoron ráolvastam atyámnak a nevét,

és a testvéremét, a másodszülöttét,

meg édesanyámét, Kelet úrnőjét.

Így a drágagyöngyöt végre elraboltam,

hátat fordítottam, vittem szüleimnek,

ledobtam magamról a mocskos gúnyákat,

otthagytam azokat azok országában,

Utamon egyenest haladtam előre,

a fényesség felé, Keletre, hazámba,

Útban hazafelé találtam én meg azt,

ami az álomból felkeltett engemet,

várva várt hangjával álomból felrázó

drága levelemet;

most ragyogó fényben vezetett az úton,

Olyan volt e levél a szemeim előtt

mint a selymekből szőtt királyi öltözék.

Vezetett engemet, szeretettel vonzott,

így jutottam át a Labirintuson.

Balra magam mellett hagytam el Babilont,

aztán eljutottam Maisan vidékére,

a tengerparti révbe.

Szüleim elküldték ékes öltözékem,

amit levetettem;

éppúgy a palástom, mely vállamra borult,

Ramtából - égbolt, Rekenből - magasság

udvari embereiktől,

Kiknek hűségében egészen megbíztak.

Nem emlékeztem én annak fenségére;

gyermek voltam akkor,

fiatal, aki még támaszra rászorul,

mikoron atyámnak királyi házában,

tőle ott megváltam.

Ahogy megláttam én az öltözékemet,

olyan volt mintha csak tükörképem lenne;

magamat egészében benne szemlélhettem.

Általa láttam meg, ismertem magamra,

hogy egy létezőből mi két részre váltunk,

most újra egy lettünk, egy alakzat által.

Az öltözékemet hozó intézőket

hozzá hasonlóan, kettőnek láttam én,

de a kettőnek is csak egy alakja van,

mivel ez a kettő egyazon királyi

pecsétet viselte.

Ott volt a kezükben a kincs és gazdagság.

Visszaadták nékem újra méltóságom,

páratlan szépségű örök köntösömet.

Ragyogó színekben pompázott előttem,

aranytól tarkállott és drágakövektől,

felsőbb részeiben

finom színezésű fényűző gyöngyöktől;

közte foglalatban

királyok királya képmása középen,

minden részletében ragyogó pompában;

felül zafírkövek villantak meg rajta

mesteri rend szerint;

gyémánt fogta össze annak varratait.

Ezek után láttam rajta egészében

a tudás mozgása suhant végig ottan,

értelmes igéket hallatni készen volt

azokhoz kik hozták;

magyarázó szavát magam is hallottam:

Azé vagyok én, aki minden ember

között a legnagyobb hős.

Érte jegyeztek be engem az Atyánál,

termetem növését általa éreztem,

ösztönzésének megfelelőképpen.

Királyi mozdulat mind rajtam nyugodott;

azoknak kezéből sietett kijutni

hozzám igyekezett akinek magára

kellett őt fogadni;

engemet éppenúgy elragadott a vágy,

elibe siettem, hogy azt felölthessem.

Nyúltam már utána, benne ékeskedtem;

királyi stólámat felvettem alája.

Minden ékeimbe ezzel beöltöztem.

A béke és méltóság örök tájaira

felemelkedtem.

Atyám fénylő lángja előtt a fejemet

mélyen meghajtottam,

ezzel bevégeztem rendelkezéseit;

ő is hasonlóképp megtette mit ígért.

A magas királyi csarnok kapujában

hatalmasságai között elvegyültem.

Magasztalt engemet,

királyi házában jobbjára ültetett;

alattvalója mind himnuszt énekelt.

Meghagyta énnekem, hogy ővele együtt

királyok királya kapuiba menjek;

ajándékaimmal és a drágagyönggyel

a király színe előtt ottan megjelenjek…