Email; jzsef.prokop@gmail.com Telefon; 06/30-32-38-971
A nevem Prokop József Szeretnék nektek bemutatni, pár festményemet. A telefonszámomat, és az e-mail címemet, balra, fent olvashatjátok. Magamról nem szeretnék olyan sokat írni, mert úgy érzem, hogy nem is vagytok rá kíváncsiak, legalábbis, a sok szövegre nem. Én is, ha betérek egy weblapra, nemigen érdekel a sok duma, ha az oldal képes felülettel rendelkezik. Na, szóval. Én egy rokkant nyugdíjas vagyok, aki egy forintot nem kap sehonnan, pedig el volt törve a gerincem, és a lábam is trapára ment. A doktor urak mégis úgy döntöttek, hogy habár dolgozni nem tudok, de nekem nem kell semmiféle anyagi juttatás. Persze, ha én nyugdíjat szeretnék kapni, ahhoz először meg kell rá keresni a pénzt. De más. Szeretem a számítógépet, a géppel festek, rajzolok, egy kis program segítségével. Festek ecsettel, és írogatok is. És szeretem az asztalos munkát, már amennyit bírok dolgozni. Az asztalos munkában, inkább csak a kisebb munkák az enyémek, például a díszítés, festés és a tervezés. Festeni 1984 őszén kezdtem, a katonaság után. Szeretem, mint elfoglaltságot, mert megnyugtat. Nagy hasznom nem volt belőle, mert az ismeretségi köröm nem engedheti meg magának, hogy festményekre költse a pénzét. De, a festés olyan, ha egyszer elkezded, nem tudod abbahagyni. Ha, megviszket a kezed, festeni kell. |