Mit is jelent az a szó, hogy "OTTHON"?
Természetesen mindenkinek mást, de általában egy olyan házat ami optimizmust sugároz, ahová jó hazatérni, ahol jó érzés élni, kikapcsolódni,vagy éppen dolgozni. Legyen az: lakóház, irodaház, sporttelep, iskola, üzletház, kórház, vagy műhely. A háztervezés különös bizalmi feladat, amely szoros kapcsolatot feltételez az építész tervező és a ház majdani használói között. Ismerni kell az életritmusukat, vagy a működési technológiát és évtizedekre előre nézve az egyéni igényeiket szintén, mivel a jó ház nemcsak a jelenkornak épül. Nézetem szerint az építmények tervezési szempontjai között az egészség védelmének kell az első helyen lennie, mert különben semmi értelme a természet átalakításának. Ezen fejezet folytatásában megtudhatja, hogy szerintem mi kell a jó tervhez és miről szól a mérnöki hivatás. Egészen leegyszerűsítve a választ, a feladatot a tervező maradéktalanul csak akkor tudja teljesíteni, ha rendelkezik kellő tapasztalattal, beleélő képességgel, valamint nem utolsó sorban a legkorszerűbb anyagok, technikák és technológiák ismeretével is. Dr. Verla József építőmérnök, építész tervező és építésügyi szakértő vagyok. Rendelkezem mindazzal a képességgel és ismeretekkel, ami lehetővé teszi ennek a feladatnak a teljesítését.A speciális feladatok megoldásában, munkámat az adott szakterületek szakértői segítik és az igényes munkáknál tervezői művezetéssel biztosítom a tervezett tökéletes megvalósulást. A honlapomon megtekinthető munkáim egy-egy témacsoportot reprezentálnak, elenyészően kicsiny részét mutatva a 40 éves szakmai múltam eredményeinek. Ennek során a hivatásomnak mindig fontos részét képezte az épületekhez kapcsolódó mérnöki műtárgyak tervezése, mint amilyen a híd, az óvóhely és a szennyvíztisztító medence. Legyen a társam, ajánljon az építtetőknek Bakonybél 150 km-es körzetében Bécstől, Budapestig
| Megtérülhet a tervezési díj Építési szakvélemény és javítástechnológiai leírás megrendelése esetén 100 %-ban. Épület és építési műtárgy kiviteli terveinek megrendelése esetén 50 %-ban.
Az építési beruházás költségcsökkentése
Hogyan? Eltér Istvántól a Magyar Építész Kamara elnökétől kapjuk meg a választ, a Családi ház című folyóirat alábbi 2008/1. számában.
Bölcs gondolatai közül, egyet szó szerint idézek: Ha a gyenge képességű, hanyag tervező csak egyetlen négyzetméternyit elront az már 200 ezer forintnyi kár. A rossz terv azonban rendszerint nem egyetlen négyzetméterében rossz...." |

