Kevés olyan ember van, akit már életében legendák öveztek, főleg olyan emberből van kevés, akinek élete, tevékenysége egy hellyel függött össze, és aki már életében szobrot érdemelt volna közismertsége, legendák övezte személyisége miatt.

Számomra (és biztos vagyok benne, hogy nem csak számomra) ilyen ember volt Ódry József a valamikori orsovai (az a városka is mivé lett !), majd később Turnu-Severin-i ügynökségünk vezetője.

A Zuhatag ez a szintén legendás Dunaszakasz mit sem ért volna Nélküle, az Ő munkája, szervezése nélkül. Mindenhol otthon volt, mindenhol nagy köztiszteletnek örvendett legyen az akár a CIF székház, akár a román vagy jugoszláv vámőrség, vagy révkapitányság, vagy bármelyik MAHART hajó.

A négy nyelv (magyar, román, szerb, német) ismeretét otthonról hozta magával, hiszen Zomborban született, hosszú ideig Újvidéken élt, és 1962-től 1972-ig Orsován illetve később Turnu-Severinben vezette a MAHART ügynökséget. Ezt megelőzően 1941-től a MAHART elődjénél a MEFTER-nél hajózott, egyike volt azoknak az ifjú "titánoknak", akik a háborút követően igen gyorsan "karriert" csináltak, 1947-ben már hajóskapitányi vizsgát tett, és igen hamar már hajóparancsnokként szolgált..

Azt amit Ő nem tudott a Zuhatagról, azt nem is volt érdemes megjegyezni.

De tovább megyek, Ő nem csak a "vonalat" és a hajókat ismerte, hanem az embereket is. Rendkívül jó emberismerő volt, szinte pillanatokon belül értékén kontaktállt mindenkivel.

Szó szerint mindenkivel, az uszálykormányosokat épp úgy nevéről ismerte, mint a román vagy jugoszláv vámosokat, a CIF kalauzokat, igazán nyíltsággal közeledett mindenkihez.

Nyíltsága ellenére nagyon kevés emberrel tegeződött, csak egy-két hajóparancsnokkal volt - elsősorban a korosztályához tartozókkal - volt pertuban.

És a forgalomszervezés, ez volt igazán az Ő területe. Nem egyszer voltam fültanúja annak, amikor a "zuhatagi tigrisek" parancsnokaival megbeszélte az X, vagy Y hajó vontájának az átdolgozását lépésről-lépésre a legoptimálisabb hajómozgatással.

Szemmel láthatólag élvezte ezt a tevékenységet, látszott rajta, hogy mindent tud, mindent megjegyez, és mindig mindenkiről, mindenről naprakész.

Tulajdonképpen vezér volt ezen a szakaszon, még a legmegátalkodottabb ellensége (volt Neki is, mint minden közismert személynek..) is elismerte és respektálta tekintélyét.

Már ránézésre is tekintélyt parancsoló volt, szálfa termete, öles léptei és sztentori hangja csak növelte azt a nimbuszt amit magának kivívott.

Nem tudom hogy csinálta, de már másnap tudott mindenről, még az olyan "apróságokról" is, hogyha valamelyik hajó személyzete nézeteltérésbe keveredett valamelyik kocsmában, vagy ha a fináncok voltak ügyesebbek a megszokottnál, vagy valakinek valamilyen gondja akadt otthon.

Ügyesen és politikusan lavírozott a még megoldható és a tilos mezsgyéjén, okosan élt a hatóságok bürokrata nehézkességeiből fakadó lehetőségekkel, tudta mikor kell a negyvennyolcból engednie, de egyetlen "ziccert" sem hagyott ki.

Véleményem szerint életformájává vált a szervezkedés, a bonyolítás, a nyüzsgés, az intézkedés, és emiatt talán egy kicsit meg is halt, amikor 1972-ben a Turnu-Severin-i ügynökségünk megszűnte után Dunaújvárosba került szintén ügynökségvezetőnek.

Egy - időnként - hiperaktív ember hirtelen olyan beosztásba került ahol alig történik valami, ahol csak egy bokszer munkáját lehet irányítani, ahol nincsenek éjszakába nyúló megbeszélések, hajnali riasztások, probléma-hegyek, csak csendes, szinte számára véralvadást okozó langyos tevékenység folyik.

Nyolc évig bírta, 1980 nyarán nyugdíjba ment, s még az év karácsonyán el is temettük.

Bennem Orsova dunai látképéhez hozzátartozik még ma is, hogy a dunaparti sétányon ott áll, és "lekörözi" valamelyik hajó áthaladását.