Nem mai legény az, aki vissza tud emlékezni a legdekoratívabb, a szó szoros értelmében filmsztárként is funkcionáló BIELUSSICH ARTÚR hajóskapitányra.

Egy fehér hajú, és fehér szakállú mindig cserzett arcú délceg urat képzelj magad elé Olvasóm, akin kimondottan jól állt a hajós egyenruha.

Mint annyi más hajós, egy Dunaparti városban született Galatzon, meglehetősen régen, 1905-ben, és 1937-től már kapitányként hajózott, 1950-től mint hajóparancsnok.

Hogy milyen hajós volt, nem tudom, de hogy egy nem mindennapi figura volt, az bizonyos.

Korom miatt azt sem tudhatom, hogy milyen volt fiatalabb korában, de hogy legendák övezték már a hatvanas években is, az biztos.

Ebben a legenda-építésben jelentős szerepet játszott Ő maga is, gondosan ügyelt arra, hogy az a rengeteg sztori, ami nevéhez kapcsolódott továbbiakkal bővüljön.

Mit tagadjuk az Öreg bizony keményen alkoholizált, ivott Ő szolgálatban és anélkül is, igen gyakran és főleg sokat áldozott Bachus oltárán.

Adott magára, hiszen a rangjához híven sört csak "stucából", azaz talpas pohárból fogyasztott, s nem volt a Duna mellett olyan "kocsma-hivatal", ahol ne üdvözölték volna mint régi jó fogyasztót, s mint jó bohémhoz illik, a hölgyek között is nagy közszeretetnek örvendett, elsősorban a vendéglátásban jeleskedő hölgyek körében.

Emlékeimben úgy maradt meg alakja, hogy a Petőfi kommandóján tisztelegve a Központi hajóállomás vezetőjének elindulnak 12 órakor Mohácsra. Ezt az emlékképet csak erősítette több magyar film is, ahol dekoratív személyét megörökítették.

A "stuca", a szertartásos szakálltörlés a sör után, és egyéb teátrális mozdulatait csak mások elbeszélésből ismerhettem, de az bizonyos, hogy mindegyik Hozzá kapcsolódó sztorijában főszerepet kapott az alkohol.

Az alkohol és Ő maga volt a főszereplője annak a Reá jellemző sztorinak, ami egy vidéki kapitány kollégájával 1956. október 23-án kezdődött valami kiskocsmában. A kellemes este kellő mennyiségű teli demizson társaságában Artúr bácsi lakásán folytatódott, mit sem sejtve a körülöttük zajló eseményekről.

A vidéki kolléga másnap hazaindult, de útközben megállították a felkelők, és kérdőre vonták a sapkarózsáján viselt ötágú vörös csillag miatt.

A kolléga az Őt ért inzultus és megrázkódtatás miatt kétségbeesve rohant vissza Artúr bátyánk lakására, s dörömböléssel, kiabálással adta tudtára az Öregnek a nagy hírt:

- Artúr, Artúr, kitört a forradalom !

Mire Artúr bácsi hasonló kétségbeeséssel átérezve a történelmi esemény nagyságát tragikusan felkiáltott:

- Jesszasz, és mi itt állunk egy csöpp alkohol nélkül !

Valószinűleg egy kicsit megkönnyebbült a vállalat vezetése, amikor 1965-ben nyugdíjba vonult. míg a kollégák egy kicsit sajnálták Őt és egy kicsit önmagukat, hiszen egy bohém, ivásra mindig hajlandó közszeretetetnek örvendő, igazi társasági ember hagyta ott az aktív hajózást.

Halálában is főszerepet kapott az alkohol: vidéki házában erősen borközi állapotban a kályhából kiömlő széngáz ölte meg még nyugdíjba vonulásának évében.

Valószinűleg odaát is hajózik, de biztos vagyok benne, hogy hajója egy nagy sör, vagy bortengeren ringatózik, és Ő ott is kicsit hamiskásan tiszteleg a kommandóról.

De nem az állomás, hanem az általa oly nagyon szeretett vizet pótló közegnek tiszteleg.