Mondhatni azt is, hogy naiv, de azt is hogy a hagyományokon felnőtt és azokat tisztelő valaki vagyok. Talán ebből kifolyólag mindig tisztelettel néztem fel azokra, akik mertek újítani, mertek - ha csak egy kicsit is - a hagyományokat felrúgva vállalni az úttörő szerepét a vele járó összes akadállyal szemben. Vállalták a megcsontosodott, renegát kollégák ellenszenvét, utálkozó megjegyzéseit, "ebből jó nem származhat" - ízű komoly vagy komolytalan beszólásait - szóval vállalásuk bennem mindig tiszteletet ébresztett.

A 70-es évek elején a technika lassú - de még milyen lassú ! - fejlődése lehetővé tette, hogy hajóink vezetését kettős képesítéssel (gépész + fedélzeti) rendelkezők lássák el. Kevesen vállalták ezt a többszörös megterheléssel járó kettős beosztást. Ezek egyike volt Huszár János géptiszt - hajóvezető, akitől olyan fiatal korában kellett végleg elbúcsúznunk.

Ő is - mint a kettős képesítésűek mindegyike - a gépházból indult el, a mechanikai szakközép érettségi után azonnal, 18 évesen kezdte el a hajózást, 5 év után már motorgépészi vizsgát is tett.

Nagyon sok hajón megfordult, és úgy látszik sokat tartózkodott a kormányállásban is, mert hajóvezetői képesítést is szerzett és egy évi gyakorlás után hajóvezető-géptiszti beosztásban hajózott a Nagymaros nevű Moszkva típusú személyhajón.

A hajót is vezette, meg ha kellett a gépházban is helytállt, - no volt is az öreg gépészek, meg hajóvezetők között dünnyögés némi ellenszenvvel és ellen-drukkolással.

Mint mondtam bennem tiszteletet ébresztett a kettős képesítésűek vállalása, s az ebből fakadó kíváncsiságom, no meg a hivatalos kirendelésem okán elmentem egy esti különjáratra a Nagymarossal Jancsiékkal.

Szolidaritásból természetesen a kormányállásban voltam enyhítendő Jancsi egyedüllétét és menetben megbeszéltük a dolgok menetét és sok minden mást is.

Egy kicsit idegenkedve megcsodáltam a pulton lévő "technikát", a számomra áttekinthetetlenül sok kapcsolót, kijelzőt, gombot és egyéb rejtélyeket és a szandukon üldögélve beszélgettünk.

Jancsi nyugodtan vezetett, a villanykormány-kart időnként jobbra-balra lökve - szóval a világ kerek és békés volt, mígnem egyszer csak éktelen berregéssel villogással valami számomra ismeretlen ketyere a pulton bejelzett. Jancsi azonnal felugrott a "borbélyszékből" és az egyik gépet rögtön leállítva egy kicsit tanácstalankodott, szemmel látva meghasonult a gépész és a fedélzeti énje.

- Gyere kerekelj egy kicsit, ez a kormány, a géphez nem kell nyúlnod, csak az egyik megy félerővel, nekem a gépházban van dolgom, ki kell cserélni a meghibásodott valamit - hadarta és magamra hagyott. Eleinte egy kicsit izzadt a tenyerem, majd lassan felmértem a helyzetemet kezdtem megbarátkozni a helyzettel és a sok kapcsolóval.

Telt-múlt az idő, fél-, egy óra eltelik, Jancsi sehol. Sajnáltam szegényt, hiszen biztosan nagy a baj, dolgozhat most a gépházban, nem elég éjjel kerülgetnie a hajókat most még a gépházban is helyt kell állnia. Megrundóztam a Római partnál, majd lenn a Szertárnál is - Jancsi sehol.

Sokáig tart a javítás, de mivel senki nem adott semmiféle információt és a hajó is ment, a discós is dolgozott, a pulton sem jelzett semmi - hát ha meg nem is nyugodtam, de tettem a dolgom.

És Jancsi alatt a piedesztált egyre magasabbra emelve, átgondoltam a kényes helyzetét, testközelben tapasztalhattam meg azt a kettős felelősséget amit vállalt - lelkem mélyén nagyon felnéztem Rá.

Jó hosszú idő után az érkezésünk előtt negyedórával kivágódott a kerékállás ajtaja és Jancsi jelent meg leizzadva lerogyott a szandukra és megnyugtatva csak ennyit mondott:

- Sikerült a csövet kicserélni.

- Ilyen sokáig tartott a meló ? - kérdeztem együtt érezve Vele.

- Á nem, csak egy jót táncoltam, gondoltam Te majd "kapálsz" addig...

Az együttérző, magasztos gondolatoktól sem mentes megértő hangulatom azonnal szertefoszlott: Ő is csak egy fiatal ember, aki nem csinál mást csak nyugodtan teszi a dolgát, nem emészti magát azokkal a felesleges dolgokkal, hogy most fedélzeti - e vagy gépész.

Nem lelkizik, töpreng, tépelődik, egyszerűen csak teszi a dolgát, s abba belefér egy kis tánc is még ha más esetleg el is itéli miatta.

Életkedvét sajnos megtépázta a kór, ami miatt nagyon korán, 40 éves korában leszázalékolták.

Még egy évig húzta szegény, aztán végleg elment.

Ma már biztosan a másvilágon rophatja - miután elvégezte sallangmentesen, egyszerűen a dolgát.