Nem csak a termete miatt, hanem személyiségéből fakadóan is kiemelkedett a gönyűi hajósok közül Ottó Antal hajóparancsnok.

Mint majd minden gönyűi hajós, Ő is hajósdinasztiából származott, bár igazándiból nem hajósnak indult, csak a háború - no meg a családi és helyi kötés - hajóssá tette.

Már hajósnövendékként ott volt a MEFTER hajók nyugati kitelepítésénél, s részt vett a hajók emlékezetes hazamentésében is.

Szépen haladva a ranglétrán 1950-ben kapitányi vizsgát tett, s rövid időn belül már hajóparancsnokként hajózott.

Jóhumorú, a személyzet által szeretett, a szó szoros értelmében kimagasló személyiség volt. Hosszú barkója, dús bajsza, jó humora a hölgyek körében is közkedveltté tette.

Szeretett a társaság középpontja lenni annak ellenére, hogy emiatt megégette magát 1960-ban, amikor kellő sör elpusztítása után kollégáival együtt Deggendorfban az általa vezényelt férfikórus nyilvános helyen (egy kocsmában) elbömbölte magyar nótaként a Székely himnuszt is.

Mondani sem kell, hogy az alkalmi kórus hangja messzire "elhallatszott", mire a hajó Komáromba ért a daloskedvűeket már várta a leváltója és a hír, miszerint rövid időn belül jelentkezniük kell a fegyelmi biztosnál.Hát a dolgokat meg nem történtté tenni nem lehetett, csak finomítani, és az alkalmi kórusverseny vége egy félévre való I.tisztté való visszaváltás lett.

Természetesen ezt egy hosszabb idejű belföldözés, majd Aldunázás követett, de hát ez akkor ez volt a természetes (sajnos).

Kezelője voltam majd egy évig, szerettem az Öreg humorát, kiegyensúlyozott személyiségét.

A hajón nem volt sem visszafogott, sem nyílt ellenségeskedés, az Öreg környezetében mindenki mosolygós, kiegyensúlyozott volt. Valahogy olyan gördülékenyen ment minden, mindenki tette a dolgát, nem akart sem megszakadni a munkától, sem megszökni a hajóról senki.

Havariáztunk egy alkalommal, a fennakadt vontánk leszabadítása közben a vontatókötelet a hajónk csavarja feltekerte.

Nagyobb odafigyeléssel, összhanggal a dolog elkerülhető lett volna, summa -summárum a dolog vége egy russzéi javítás lett, ahol sólyázás után hamar leszedték a vontatókötelet a csigáról.

A fiatal I.tiszttel közösen megalkottuk életünk első jelentését, az eset részletes és pontos leírásában megpróbáltuk a kár bekövetkeztét szépíteni egy kicsit. Szépen legépelve odadtuk az Öregnek aláírásra.

Hivatott bennünket, s visszaadta a nagy gonddal elkészített -szerintünk - remekművet teli bejegyzésekkel.

Ilyesmi mondatokkal egészítette ki dolgozatunkat: "Ezen véletlenszerűen bekövetkezett dolgok tömeges megjelenése az egyébként harmonikus fedélzeti együttműködést lehetetlenné tette, így a káresemény bekövetkeztét teljes mértékben elhárítani már nem állt módomban" ésatöbbi, ésatöbbi.

Megrökönyödve néztünk, Uramisten, miket írt le az Öreg ?

Mire Ő jellegzetes mozdulattal megvakarta barkóját és bajuszát, lehajolva újdondász beosztottjaihoz kicsit hamiskásan ennyit mondott:

"Ecsém, jelenteni tudni kell. A vállalatot kár érte, nem nagy, de kár. Az aki elbírálja az esetet eleve úgy veszi kézbe a jelentést, hogy mérges rám emiatt.

Ezeknek a mondatoknak az a feladata, hogy az illetőt egy kicsit jobb kedvre derítse, hogy a végén azt mondhassa, hogy ez az Ottó Toncsi milyen jópofa dolgokat tud leírni. A mérge elszáll, a humor megszinesíti a fekete gondolatait, és enyhébb büntetést fog javasolni.

Az ilyen mondatok segítenek elhárítani a nagy bajt."

Igaza lett, egy enyhe dorgálással megúszta.

1991-ben tíz nyugdíjas év után hajózott el végleg.

Lehet, hogy odaátról most is belejavít ebbe a dolgozatomba. Hátha humorosabb lesz ....