Fekete Károly: Példázatos szavak - életes példák A Kálvin Kiadó gondozásában megjelent könyvet a kiadó az év könyvének választotta. Dr. Bodó Sára lektori véleményében a következőket olvassuk: "Dr. Fekete Károly éppen húsz évvel ezelőtt kezdte meg lelkipásztori szolgálatát a Debreceni Nagytemplomi Református Egyházközségben. A prédikálás szeretete, az írott ige tisztelete, a szószék megbecsülése az első pillanattól kezdve el nem halványuló jellemzője lelkipásztori hivatásának. A Református Hittudományi Egyetem, a Gyakorlati Teológiai Tanszék vezetőjeként nemcsak elméletben tanítja a homiletika művészetének titkait, hanem szinte keresi azokat a lehetőségeket, amelyekben újra és újra Isten igéjét prédikálhatja - textussal, olykor textus nélkül, részletesen kibontva és exegetikai alapossággal megmagyarázva a Biblia szövegét, olykor pedig néhány mondatba sűrítve egy-egy mély gondolatsort. (...) Vonzó és megérintő az igehirdetések és írások hangneme: komoly szavakkal intenek felelős élethordozásra, de sehol sem ostoroznak, elgondolkodtatnak, de sehol sem fenyegetnek, riogatás helyett sokkal inkább a Krisztusban kapható új élet felé bátorítanak. Bátran olvashatják olyanok is, akik talán már belefáradtak a folytonos számonkérés hallgatásába, és saját tökéletlenségükben elbizonytalanodva keresik az élethez valódi kapaszkodókat kínáló megerősítéseket." Információk a beszerzésről: Kálvin Kiadó, szerző, keresztyén könyvesboltok Ár: 990 Ft (a könyv hátulján feltüntetve) |
